Hova tűntek a kozmetikumok?

Egy minisztériumi levél 1952-ből

A közölt dokumentumokban bemutatott eset meglehetősen „tyúkper” jellegű. Kevés a kozmetikai áru a Balaton parti boltokban, ezért a felettes hatóság intézkedik, hogy a nagykereskedelmi raktárakból töltsék fel a készleteket. A minisztériumi levél jól illusztrálja a hiánygazdaság működését, különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy utal a kiskereskedelmi áruhiány okára, a merev, tervgazdálkodásos rendszerre, az ebből fakadó rugalmatlanságra is. Ennél azonban jóval érdekesebb információkat nyerhetünk, ha a sorok közötti jelentéstartalomra is figyelünk.

Bevezető

Ma már közhely, hogy az 1950-es években keletkezett hivatalos dokumentumok forrásértéke sokszor nem szó szerinti tartalmukban, hanem utalásaikban, az abszurdba hajló helyzetleírásokban rejlik. Az ilyen feljegyzéseknek legtöbbször a rendszer lényegéből fakadó önellentmondásokra, ésszerűtlenségekre világítanak rá. A semmiről sem szóló, panelekből építkező szövegek az önállótlanságról, illetve az e mögött meghúzódó szakértelemhiányról vagy félelemről, esetleg mindkettőről árulkodnak.

Az itt közölt dokumentumokra is igaz, hogy kisebb mértékben lényeges az, amit szó szerint ír. Hiszen maga az eset, aminek kapcsán az iratok keletkeztek, meglehetősen "tyúkper" jellegű. Kevés a kozmetikai áru a Balaton parti boltokban, ezért a felettes hatóság intézkedik, hogy a nagykereskedelmi raktárakból töltsék fel a készleteket. A minisztériumi levél ebben a formában jól illusztrálja a hiánygazdaság működését, különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy utal a kiskereskedelmi áruhiány okára, a merev, tervgazdálkodásos rendszerre, az ebből fakadó rugalmatlanságra is. Ennél azonban jóval érdekesebb információkat nyerhetünk, ha az egykori Szabad Nép olvasóihoz hasonlóan a "sorok közötti (és mögötti)" jelentéstartalomra is figyelünk.

Mint már utaltunk rá, az abszurditás szinte természetes velejárója az '50-es évek hivatalos iratainak. Így a közölt dokumentumban is rögtön feltűnik, hogy az üdülővendégek "üdülő dolgozókként" kerülnek nevesítésre. Itt a kor egyik, ideológiai töltetű kifejezése, az "állampolgár", "lakosság", "ember", "vásárló", "úr", "hölgy" stb. szavak helyébe léptetett, "dolgozó" kifejezés jelenik meg a vele ellentétes tartalmú "üdülő" szó társaságában.

A leglényegesebb korjellemző az iratokban tükröződő hivatali ügyintézés. A közölt két dokumentum majdnem szóról szóra megegyezik. De csak majdnem. Az első, a minisztériumtól érkezett szövegből a gépíró úgy készítette el a helyi, közvetlenül az érdekelteknek szóló levelet, hogy az ügyintéző itt-ott változtatásokat végzett a szövegen. Az eredeti dokumentumon jól látható, hogy kék tollal húzta alá a kimásolandó részeket, illetve, hogy két helyen új kifejezéseket írt be (pl.: megállapítom, hogy). A szöveg átdolgozása során ki is húztak egyes mondatrészeket. A második levél gépírója azonban, mivel a kihúzás a "balatonmenti Népbolt" és "az ott üdülő" mondatrészek esetében nem áthúzással, hanem zárójellel volt jelölve, nem törölte, hanem zárójelbe tette, így az új levél első bekezdése kisiskolás jellegű kioktató hangneművé vált.

Úgy véljük, hogy mind a minisztériumi levél lemásolása, mind a "zárójeles affér" részben hozzáértési, fogalmazási problémákra, elsősorban azonban a hivatali félelemre világít rá. Az árukészlet feltöltésének tilalmát megszegőket fegyelmi fenyegette, vagyis valaki valahol, "felelős helyen" elrendelte a tilalmat. Ha ezt a tilalmat a helyi tanács megszűnteti, ezt csak a minisztériumi utasításnak megfelelően teszi vagy teheti. A szövegátemelés nem pusztán az egyszerűbb és gyorsabb munkavégzés miatt történhetett, hanem az önálló cselekvésképtelenség, a közvetlen irányítás rendszere miatt is. (Ezt bizonyítja, hogy a megyei tanács nem érdeklődött, nem vizsgálódott, nem kereste az áruforgalom-korlátozó utasítás kiadóját és a kiadás okát.) A kozmetikai cikkekkel való ellátás biztosítása valószínűleg kizárólag a Vegyianyag Nagykereskedelmi Iroda instruktorait érdekelte, utána már csupán az "ügy" minél pontosabb, a direktívának megfelelő lebonyolítása volt a lényeges.

A dokumentumokat teljes terjedelmükben, az eredeti helyesírást megtartva közöljük.

Ezen a napon történt június 23.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők