Jegyezz békekölcsönt!

Egy munkás kálváriája az ötvenes években

D. I. „szemben áll társadalmi rendünkkel, keresetével arányban álló jegyzésével nem hajlandó a szocializmus felépítését elősegíteni.” Az egy havi fizetésnek megfelelő békekölcsönjegyzés megtagadása a szigorú büntetést, politikai megbélyegzést eredményezett a forrásokban szereplő fiatal darukezelő számára.

A fellebbezés  

T. Városi Bíróság!

Fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése iránt a Lenin Kohászati Művek ellen [...]/1955 sz. alatt indított perben hozott elutasító ítélet ellen

fellebbezéssel

élek és kérem szíveskedjék fellebbezésemet a vonatkozó iratok kapcsán a fellebbezési bírósághoz felterjeszteni, ahol is azt kérem:

szíveskedjék a sérelmes ítélet megváltoztatásával keresetemnek helyt adni.

Mielőtt az ügy érdemi részével foglalkoznék pár mondatban a munkához való viszonyommal és egyéni körülményeimmel szeretném az ügy hátterét is megvilágítani.

Hét éve állok a gyár szolgálatában, mint szakmunkás. Ezen idő alatt bebizonyítottam, hogy munkakörömet nem csak el tudom látni, hanem abban bárkivel felveszem a versenyt. Odaadó, lelkiismeretes munkámmal nem csak munkatársaim, hanem feletteseim legteljesebb elismerését érdemeltem ki. Hét év alatt ellenem a legkisebb panasz sem merült fel. Munkámból soha ki nem maradtam. Mindazt tehát, amit egy dolgozótól a munka terén meg lehet követelni, maradéktalanul teljesítettem.

Becsületes munkámmal szerzett munkabérem nem csak az én, hanem szüleim és 11 éves öcsém megélhetésének biztosítására is szolgált. Apám munkaképességét a gyárban 85 %-ig elvesztette. Járadéka csupán 246 Ft. Támogatásomra tehát a legnagyobb mértékben rá vannak utalva. Az én keresetem tehát tulajdonképpen négy személy megélhetését van hivatva biztosítani. Komoly és felelősség [!] teljes munkabérem minden egyes fillérjét meg kellett tehát becsülnöm, nehogy a családom szükségleteit ne tudjam kielégíteni.

Akkor midőn szóba került, hogy mennyi békekölcsönt jegyezzek, nem makacsságból, nem kibúvóként nem akartam lejegyezni az előirányzott összeget, hanem azért, mert az nem állott arányban az én keresetemmel és teherbíró képességemmel. Átlagos havi keresetem 1400 Ft volt. Csupán a júliusi keresetem volt felette az 1500 Ft-nak, s az is csak 16 Ft-tal. Minden szó nélkül hajlandó voltam az átlagos keresetemnek megfelelő összeget lejegyezni, de éppen a családommal szemben fennálló, s elég terhet jelentő kötelezettségem folytán nem tartottam méltányosnak egy kiugró hónap alapul vételét. Igazam tudatában tartottam ki álláspontom mellett. Én munkabéremet nem szórakozásra, nem luxus célokra, hanem tartási kötelezettségemre fordítom. Nem az én hibám az, hogy munkabéremből nem csak magamat kell eltartanom, s így érthető, hogy nem akartam oly terhet vállalni, mely szüleimmel szemben fennálló kötelezettségem teljesítését lehetetlenné tenné.  Mindezen körülményeket én feltártam a vezetőségnek, s rámutattam, hogy a velem szemben előirányzott összeg túlzott. Az általam felajánlott összeg aránylag legalábbis annak felel meg, mint akiket példaképpen említettek. Magatartásom tehát semmiképpen sem képezhet fegyelmi vétséget.

De nem képezhet fegyelmi vétséget azon körülmény sem, hogy én a „Villámot" bevittem a műhelybe, különösen nem oly mértékben, hogy annak fegyelmi elbocsátásom lehetne a következménye. A sérelmes fegyelmi határozat megsértése a „becsüld a munkát, szeresd a munkást" jelszónak. Mindent elkövettem mindég, hogy munka terén kifogástalanul megálljam a helyemet. Munkám elvégzése érdekében szenvedtem többször balesetet. Bár fiatal vagyok, de munkaképesség csökkenésem - az engem munka közben ért balesetek következtében - most is közel 25%-os, ami azonban nem jelenti azt, hogy munkámat ne 100%-on felül teljesítsem. Érthető tehát, hogy bosszantott az a gondolat, hogy gúnyt űzzön belőlem bárki is. Nem vitás, hogy emberi önérzetemet sértette az, hogy míg én a darun testi épségem és életem kockáztatásával végzem a munkámat, biztosítom a termelés folyamatosságát, addig rólam gúnyos rajzot függesszenek ki, kipellengérezzenek. Én nem mehettem oda minden egyes emberhez megmagyarázni, hogy téves elgondolás alapján kívánnak tőlem nagyobb kölcsönjegyzést, s nem vonakodom az arányos kölcsönjegyzéstől, s ezért minden további félreértés elkerülése végett műhelybe vittem a „Villámot", s végeztem tovább a munkám.

Ha igaz az, hogy minden dolgozó, aki becsülettel és lelkiismeretesen hosszú éveken át kifogástalanul ellátja munkakörét, megbecsülést érdemel, úgy én joggal elvárhattam azt, hogy én belőlem se űzzenek gúnyt. Egész magatartásomnak ez volt a célja és értelme.

Téves tehát a városi bíróság azon indokolása, hogy én nem viselkedtem úgy, ahogy egy jó és hűséges munkásnak viselkednie kell. Lehet-e többet kívánni egy dolgozótól, hogy kifogástalanul ellássa munkakörét még testi épségének veszélyeztetése mellett is, teherbíró képességének megfelelően eleget tegyen jegyzési kötelességének is. Én mindezt teljesítettem. De teljesíteni akartam és akarom szüleimmel és kisöcsémmel szemben fennálló kötelességemet is. De mint olyan ember, aki tudatában van annak, hogy munka terén mindég mindenkor megállja a helyét, nem lehet hibámul felróni és nem képezhet fegyelmi vétséget, ha vagyok annyira öntudatos, hogy nem hagyom szó nélkül azt, ha gúnyt akarnak belőlem űzni.

Azon esetben , ha magatartásomat a fent röviden vázolt keretben vizsgáljuk, úgy kétségtelenül megállapítható, hogy nem követtem el fegyelmi vétséget sem azzal, hogy aránytalan terhet nem akartam vállalni, sem pedig azzal, hogy az önérzetemet sértő „Villámot„ a műhelybe bevittem. Nem forog fenn tehát velem szemben oly tény, amelynek alapján fegyelmi úton  elbocsátható lennék.

A kérdéssel foglalkozó röpgyűlésen én nem vettem részt, s így azt, hogy ott mi történt nem tudom. A sérelmes ítélet azonban több téves ténymegállapítást tartalmaz. Így valótlan az, hogy engem a gyárból kikísértek volna. Téves azon megállapítás, hogy munkatársaim nem lettek volna hajlandók velem együtt dolgozni, követelték volna eltávolításomat. Ennek megcáfolása végett ismételten kérem O. B., K. L., R. F. kihallgatását.

Megítélésem szerint az én magatartásom - az összes körülményeket tekintve - nem lépte túl az igazságosság és egy öntudatos dolgozó által tanúsítható magatartás határát, s így a velem szemben hozott fegyelmi határozat megváltoztatandó.

                                                                  Tisztelettel:

                                                                                         D. I.

Ezen a napon történt november 29.

1903

Megnyítják a Nyomorék Gyermekek Otthonát Budapesten.Tovább

1923

Franciaország és a Szovjetunió megnemtámadási és semlegességi szerződést köt.Tovább

1945

Kikiáltják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Tovább

1947

Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté.Tovább

1970

Befejeződik az MSZMP X. kongresszusa.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő