Jegyezz békekölcsönt!

Egy munkás kálváriája az ötvenes években

D. I. „szemben áll társadalmi rendünkkel, keresetével arányban álló jegyzésével nem hajlandó a szocializmus felépítését elősegíteni.” Az egy havi fizetésnek megfelelő békekölcsönjegyzés megtagadása a szigorú büntetést, politikai megbélyegzést eredményezett a forrásokban szereplő fiatal darukezelő számára.

A fellebbezés  

T. Városi Bíróság!

Fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése iránt a Lenin Kohászati Művek ellen [...]/1955 sz. alatt indított perben hozott elutasító ítélet ellen

fellebbezéssel

élek és kérem szíveskedjék fellebbezésemet a vonatkozó iratok kapcsán a fellebbezési bírósághoz felterjeszteni, ahol is azt kérem:

szíveskedjék a sérelmes ítélet megváltoztatásával keresetemnek helyt adni.

Mielőtt az ügy érdemi részével foglalkoznék pár mondatban a munkához való viszonyommal és egyéni körülményeimmel szeretném az ügy hátterét is megvilágítani.

Hét éve állok a gyár szolgálatában, mint szakmunkás. Ezen idő alatt bebizonyítottam, hogy munkakörömet nem csak el tudom látni, hanem abban bárkivel felveszem a versenyt. Odaadó, lelkiismeretes munkámmal nem csak munkatársaim, hanem feletteseim legteljesebb elismerését érdemeltem ki. Hét év alatt ellenem a legkisebb panasz sem merült fel. Munkámból soha ki nem maradtam. Mindazt tehát, amit egy dolgozótól a munka terén meg lehet követelni, maradéktalanul teljesítettem.

Becsületes munkámmal szerzett munkabérem nem csak az én, hanem szüleim és 11 éves öcsém megélhetésének biztosítására is szolgált. Apám munkaképességét a gyárban 85 %-ig elvesztette. Járadéka csupán 246 Ft. Támogatásomra tehát a legnagyobb mértékben rá vannak utalva. Az én keresetem tehát tulajdonképpen négy személy megélhetését van hivatva biztosítani. Komoly és felelősség [!] teljes munkabérem minden egyes fillérjét meg kellett tehát becsülnöm, nehogy a családom szükségleteit ne tudjam kielégíteni.

Akkor midőn szóba került, hogy mennyi békekölcsönt jegyezzek, nem makacsságból, nem kibúvóként nem akartam lejegyezni az előirányzott összeget, hanem azért, mert az nem állott arányban az én keresetemmel és teherbíró képességemmel. Átlagos havi keresetem 1400 Ft volt. Csupán a júliusi keresetem volt felette az 1500 Ft-nak, s az is csak 16 Ft-tal. Minden szó nélkül hajlandó voltam az átlagos keresetemnek megfelelő összeget lejegyezni, de éppen a családommal szemben fennálló, s elég terhet jelentő kötelezettségem folytán nem tartottam méltányosnak egy kiugró hónap alapul vételét. Igazam tudatában tartottam ki álláspontom mellett. Én munkabéremet nem szórakozásra, nem luxus célokra, hanem tartási kötelezettségemre fordítom. Nem az én hibám az, hogy munkabéremből nem csak magamat kell eltartanom, s így érthető, hogy nem akartam oly terhet vállalni, mely szüleimmel szemben fennálló kötelezettségem teljesítését lehetetlenné tenné.  Mindezen körülményeket én feltártam a vezetőségnek, s rámutattam, hogy a velem szemben előirányzott összeg túlzott. Az általam felajánlott összeg aránylag legalábbis annak felel meg, mint akiket példaképpen említettek. Magatartásom tehát semmiképpen sem képezhet fegyelmi vétséget.

De nem képezhet fegyelmi vétséget azon körülmény sem, hogy én a „Villámot" bevittem a műhelybe, különösen nem oly mértékben, hogy annak fegyelmi elbocsátásom lehetne a következménye. A sérelmes fegyelmi határozat megsértése a „becsüld a munkát, szeresd a munkást" jelszónak. Mindent elkövettem mindég, hogy munka terén kifogástalanul megálljam a helyemet. Munkám elvégzése érdekében szenvedtem többször balesetet. Bár fiatal vagyok, de munkaképesség csökkenésem - az engem munka közben ért balesetek következtében - most is közel 25%-os, ami azonban nem jelenti azt, hogy munkámat ne 100%-on felül teljesítsem. Érthető tehát, hogy bosszantott az a gondolat, hogy gúnyt űzzön belőlem bárki is. Nem vitás, hogy emberi önérzetemet sértette az, hogy míg én a darun testi épségem és életem kockáztatásával végzem a munkámat, biztosítom a termelés folyamatosságát, addig rólam gúnyos rajzot függesszenek ki, kipellengérezzenek. Én nem mehettem oda minden egyes emberhez megmagyarázni, hogy téves elgondolás alapján kívánnak tőlem nagyobb kölcsönjegyzést, s nem vonakodom az arányos kölcsönjegyzéstől, s ezért minden további félreértés elkerülése végett műhelybe vittem a „Villámot", s végeztem tovább a munkám.

Ha igaz az, hogy minden dolgozó, aki becsülettel és lelkiismeretesen hosszú éveken át kifogástalanul ellátja munkakörét, megbecsülést érdemel, úgy én joggal elvárhattam azt, hogy én belőlem se űzzenek gúnyt. Egész magatartásomnak ez volt a célja és értelme.

Téves tehát a városi bíróság azon indokolása, hogy én nem viselkedtem úgy, ahogy egy jó és hűséges munkásnak viselkednie kell. Lehet-e többet kívánni egy dolgozótól, hogy kifogástalanul ellássa munkakörét még testi épségének veszélyeztetése mellett is, teherbíró képességének megfelelően eleget tegyen jegyzési kötelességének is. Én mindezt teljesítettem. De teljesíteni akartam és akarom szüleimmel és kisöcsémmel szemben fennálló kötelességemet is. De mint olyan ember, aki tudatában van annak, hogy munka terén mindég mindenkor megállja a helyét, nem lehet hibámul felróni és nem képezhet fegyelmi vétséget, ha vagyok annyira öntudatos, hogy nem hagyom szó nélkül azt, ha gúnyt akarnak belőlem űzni.

Azon esetben , ha magatartásomat a fent röviden vázolt keretben vizsgáljuk, úgy kétségtelenül megállapítható, hogy nem követtem el fegyelmi vétséget sem azzal, hogy aránytalan terhet nem akartam vállalni, sem pedig azzal, hogy az önérzetemet sértő „Villámot„ a műhelybe bevittem. Nem forog fenn tehát velem szemben oly tény, amelynek alapján fegyelmi úton  elbocsátható lennék.

A kérdéssel foglalkozó röpgyűlésen én nem vettem részt, s így azt, hogy ott mi történt nem tudom. A sérelmes ítélet azonban több téves ténymegállapítást tartalmaz. Így valótlan az, hogy engem a gyárból kikísértek volna. Téves azon megállapítás, hogy munkatársaim nem lettek volna hajlandók velem együtt dolgozni, követelték volna eltávolításomat. Ennek megcáfolása végett ismételten kérem O. B., K. L., R. F. kihallgatását.

Megítélésem szerint az én magatartásom - az összes körülményeket tekintve - nem lépte túl az igazságosság és egy öntudatos dolgozó által tanúsítható magatartás határát, s így a velem szemben hozott fegyelmi határozat megváltoztatandó.

                                                                  Tisztelettel:

                                                                                         D. I.

Ezen a napon történt április 18.

1949

Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább

1951

Aláírják a párizsi szerződést. Létrejön az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Unió alapja.Tovább

1955

Hegedüs András a miniszterelnök.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő