Jegyezz békekölcsönt!

Egy munkás kálváriája az ötvenes években

D. I. „szemben áll társadalmi rendünkkel, keresetével arányban álló jegyzésével nem hajlandó a szocializmus felépítését elősegíteni.” Az egy havi fizetésnek megfelelő békekölcsönjegyzés megtagadása a szigorú büntetést, politikai megbélyegzést eredményezett a forrásokban szereplő fiatal darukezelő számára.

A Vállalati Egyeztető Bizottság határozata  

LENIN KOHÁSZATI MŰVEK EGYEZTETŐ BIZOTTSÁGA
Miskolc-Diósgyőr -Vasgyár

Határozat

A Vállalati Egyeztető Bizottság 22 503. msz. D. I. dolgozó által a Lenin Kohászati Művek ellen fegyelmi ügyének kivizsgálása, ill. időbeszámítás iránt indított munkaügyi vitájában meghozta a következő

Határozatot

A Vállalati Egyeztető Bizottság állásfoglalás végett az összes iratokat a vállalat igazgatójához teszi át.

/Határozat ellen a Mt. 146 §-a értelmében a kézbesítéstől számított 8 napon belül fellebbezéssel lehet élni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Egyeztető Bizottsághoz. A fellebbezést két példányban a Lenin Kohászati Művek Iktató Hivatalába kell benyújtani.

Indoklás:

A vállalat D. I.-t 1955. okt. 1. napján 41237/13/1955 sz. alatt kiadott fegyelmi határozattal elbocsátotta.

D. I. a munkaviszony folytonosságának megállapítása végett terjesztett elő kérelmet, e tárgyban pedig az igazgatóság még állást nem foglalt. Ezért az összes iratokat a vállalat igazgatójához kellett áttenni.

Dv. 1958. április 21.

                                                                              Elnök

Kapják:
Igazgatóság
D. I. Húzó - hőkezelő gyrr.

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő