Parasztpolitika papíron és a valóságban 1953–1954 fordulóján

Panaszlevelek Nagy Imre miniszterelnökhöz

„Az elítéltetésem alapjául szolgáló cselekményt 1953. július 30-án […] követtem el a tudattalanság határán mozgó rendkívül felindult lelkiállapotban, amit a sértett Korpics József csáfordi községi vb. elnök velem szemben indokolatlanul energikus magatartása és a bizottsági tagok némelyikének durva bánásmódja váltott ki belőlem. A […] gúnyolódó szavakon felháborodva csaptam a csupasz kútmerítő rúddal, tehát nem fegyverrel, hanem a kezem ügyében levő ártalmatlan szerszámmal Korpics József felé, akit meg nem ütöttem, és meg nem sebesítettem.”

Kocsis Gábor gyomai lakos panasza kulákká nyilvánítása, valamint a tsz-ben szerzett járandóságának visszatartása miatt

a.

Kocsis Gábor levele a Minisztertanácshoz

Gyoma, 1953. október 29.

Kérelem

Alulírott Kovács Gábor, Gyoma, Felszabadulás u. 7. sz. alatti lakos, jelenleg 1952. dec. 9. óta a Rákosi Művek Acél Művek durva hengerde dolgozója kéréssel fordulok a Magyar Népköztársaság Miniszter Tanácsához.

Én ugyanis 1952. febr. 15-én, mint dolgozó paraszt, beléptem a Gyomai Új Élet 3-as típusú term[elő] szöv[etkezeti] csoportba 21 kat. hold földet 318 ar[any] kor[ona], 2 ló, egy arató-, egy vetőgép 1 kocsi stb. gazdasági felszereléssel, takarmánnyal és teljes vetőmaggal, és ott dolgoztam 1952. november 20-ig, amikor a helyi tanács kiküldöttje utasította a csoportot, hogy engem zárjon ki. Amikor a tagság tiltakozott, kijelentette, hogy felsőbb rendelet, és nincs apelláció.

Pedig és sem kulák, sem kulákszármazású nem voltam, mert nagyapám 30 évig, apám 19 évig volt urasági cseléd, én pedig mindig dolgozó paraszt voltam, és úgy az adó, mint beadási kötelezettségemnek mindig eleget tettem, amit igazolni is tudok. Reakciós sem vagyok, mert akkor nem jelentkeztem volna 1945. márc. 1-én, 49 éves koromban a demokratikus hadseregbe önként, ahol augusztus 20-ig szolgáltam, és nem jelentettem volna fel a gyomai csendőr őrsparancsnokot, aki ellenzéki magatartásom miatt üldözött.

A csoportból való kizárásom a csoportelnök lecserélésének a következménye, akit okt. 1-én lecseréltünk, mert a csoport fejlődésének akadályozója volt, de voltak neki jó emberei a mezőgazd[asági] osztálynál, és azóta is szerepet visz.

Kizárásom után azonnal elhelyezkedtem a nehéziparban, és kértem a csoportot, hogy ledolgozott, okt. 1-ig 245,49, okt. 1-től nov. 20-ig kb. 50 munkaegységem után járó bérem természetben adja ki. A csoportnál azt mondták, hogy a Mezőgazdasági osztály nem engedélyezi, pedig 560 kg búza, 80 kg árpa, 149 kg hántolt rizs, 23 kg cukor járt még nekem a 245, 49 munkaegység után, amely be is volt ütemezve, hová lett tehát, mert nekem nem adták ki. Többszöri kérésem után, úgy hallottam, hogy a mezőgazd. osztályon azt mondták, hogy ha követelőzök, kulákot csinálnak belőlem.

Folyó év május 18-án, súlyos üzemi balesetem 2 havi kórházi kezelése után hazamenvén vidéki otthonomba, tudtam meg, hogy kulákot csináltak belőlem, azalatt, míg én a kohászatban dolgoztam. Amikor kértem a tanács jegyzőt, hogy adja írásba, hogy mikor és miért csináltak belőlem kulákot, megtagadta.

Kérem a Miniszter tanácsot, hogy vizsgálja meg ügyemet, és mentesítsen a lealázó kulákságtól, és utasítsa a gyomai Új Élet term. szöv. csoportot, hogy a becsületesen ledolgozott munkaegységem után járó bérem természetben adja ki.

Budapest, 1953. okt. 29.

Kocsis Gábor

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-851/1954. Kézzel, tintával írt levél. Hátoldalán a jobb hasábban ugyancsak kézzel, tintával írva a következő cím- és tárgy-megjelölés található: „A Magyar Népköztársaság Miniszter Tanácsának. Kocsis Gábor kérelme munkaegység után járó bér természetben való kifizetése iránt."

b.

A minisztertanács elnöki titkárságának átirata az illetékes helyi hatósághoz, melyben azt Kocsis Gábor panaszának kivizsgálására utasítja

Budapest, 1954. január 15.

851/1954.
[195]4. január 15.

Megyei Tanács Elnökének
Békéscsaba

Mellékelten megküldjük Kocsis Gábor, gyomai lakos Minisztertanács Elnökének írt beadványát, melyben sérelmezi, hogy kuláknak nyilvánították, és a tszcs-ben szerzett munkaegység-szerinti járandóságát nem akarják kifizetni.

Kérjük az Elvtársat, hogy az ügyet vizsgáltassa meg, és az eredményről február 24-ig küldjön értesítést, a csatolt beadvány és nevezettnek küldött válaszmásolatuk egyidejű megküldése mellett.

1 db. melléklet

Elvtársi üdvözlettel:

(Hornok Bálint)
Minisztertanács Elnökének
Titkársága

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-851/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata, Hornok Bálint titkárságvezető saját kezű szignójával.

c.

A járási tanács vb. levele Kocsis Gáborhoz, a minisztertanács elnökének írt panaszával kapcsolatban

Szeghalom, 1954. március 13.

87-31/1-1954. [ikt.] sz.

Kocsis Gábor
Gyoma
Felszabadulás u. 7. sz.

Múlt év október havában a Minisztertanácshoz írt panaszbeadványával kapcsolatban közlöm, hogy ügyét a járási mezőgazdasági osztályon, valamint az Új Élet Termelőszövetkezeten keresztül kivizsgáltam, és megállapítottam, hogy az 1952. évben megdolgozott munkaegysége után járó munkabérét valóban nem kapta meg, minek az akadálya az, hogy a természetbeni juttatás pénzbeli árát nem hajlandó felvenni. Viszont a tsz. taggyűlésen döntött úgy, hogy a megdolgozott munkabérét pénzül fizeti ki, mivel 1952. évre visszamenőleg nem hajlandó természetbeni juttatást adni.

Megállapítás szerint a pénzösszeg ki van utalva a gyomai Nemzeti Banknál, és semmi akadálya nincs annak, hogy azt bármikor felvegye. - Egyébként erről már több esetben értesítette a Járási Tanács VB mezőgazdasági osztálya a címet.

Gyoma, 1954. február 23.

Hornok Vince
vb. titkár

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-851/1954. Írógéppel írt tisztázat indigós másodlata, a vb. elnök saját kezű szignójával.

d.

A megyei tanács elnökének jelentése a miniszterelnök titkárságához Kocsis Gábor ügyének kivizsgálásáról

Békéscsaba, 1954. július 2.

Békés Megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága
K. 187-41/1/1954.

Tárgy: Kocsis Gábor gyomai lakos panasza
Mell.: 2 db.
Hiv. sz.: 851/1954.

Minisztertanács Titkársága
Budapest

A fenti számra való hivatkozással jelentjük, hogy Kocsis Gábor gyomai lakos kulák. Amikor a termelőszövetkezetbe felvették, a tanács részéről nem volt jelen senki, így a tagság nem lett felvilágosítva arról, hogy a nevezett kulák, így került be a tszcs-be.

A termelőszövetkezet a megdolgozott munkaegységért a munkabért hajlandó kifizetni, de nem természetben. Viszont a nevezett pénzben nem hajlandó felvenni a megdolgozott egységért járó bért.

Békéscsaba, 1954. július 2.

A végrehajtó bizottság nevében:
Dióssi György
vb. elnök

Jelzet: MOL XIX-A-2-v-851/1954. Írógéppel írt tisztázat a vb. elnök saját kezű aláírásával.

Ezen a napon történt január 26.

1935

A Nobel-díjas Thomas Mann Budapestre látogatott.Tovább

1958

Kádár János vezette első Kádár-kormány, hivatalos szóhasználattal „magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” kormányfőjének és kormánya...Tovább

1989

A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban

„Menni vagy maradni” ‒ ez volt Sándor Pál „Szerencsés Dániel” című filmje két fiatal főhősének dilemmája 1956 decemberében. Dani és Gyuri végül a maradás mellett döntöttek, ezért a határállomáson nem szálltak fel a teherautóra, amely a többi menekülővel együtt Ausztriába csempészte volna őket. A film valós történelmi helyzetet ábrázol: a forradalom és szabadságharc leverése után ugyanis sokak számára valóban sorsdöntő kérdéssé vált, hogy a szabad élet reményében, akár életüket is kockáztatva, illegálisan elhagyják-e hazájukat, vagy pedig otthon maradjanak, és ezzel a biztonságosabbnak tűnő, ám szürkébb és kilátástalanabb jövőt válasszák. Részben a megtorlások elől is menekülve, akkor több mint 200 ezren távoztak külföldre, közülük mintegy 170 ezren nem tértek haza. 

Alig több mint egy évtizeden belül ez már a harmadik nagy exodus volt. Az első 1944‒1945-ben következett be, amikor is több tízezer katonatiszt, csendőr, nyilas távozott Nyugatra. Ezt az ún. „nemzeti” emigrációt az 1947-es „demokratikus” emigráció követte, amelynek tagjai ‒ mint például Nagy Ferenc miniszterelnök vagy Varga Béla, az országgyűlés elnöke ‒ a kommunizmus elől menekültek. Egy évvel később Márai Sándor is elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Meggyőződése volt, hogy a kommunizmus nem a magyar társadalom, hanem „a szovjet imperializmus gyarmatosító céljait” szolgálja, és attól félt, ha itthon marad, belesorvad „az agresszív butaságba”, ami körülveszi. Az országból való ki- és beutazást ekkor már szigorúan szabályozták. Az útlevélkérelmeket a Belügyminisztérium önkényesen bírálta el, és sokszor indoklás nélkül elutasította azokat. 

1948-ban szovjet kezdeményezésre a magyar pártvezetés az ország nyugati és déli határainak hermetikus lezárásáról döntött. Kiépítették a vasfüggönynek nevezett, drótakadályokból és magasfigyelőkből álló műszaki zárat, a határ mentén letarolták az erdőket, aknamező telepítésébe kezdtek, a határőrséget pedig beolvasztották az Államvédelmi Hatóságba. Ettől kezdve az, aki a zöldhatáron keresztül próbált az országból távozni, nagy kockázatot vállalt: menekülés közben könnyen életét veszthette, ha pedig elfogták, súlyos börtönbüntetés várt rá. 1951 és 1953 között még így is összesen mintegy 12 ezer határsértést követtek el, ebből több mint 1700 sikeres volt. A Sztálin halálát követő „olvadásnak” és az első Nagy Imre-kormány új politikai irányvonalának köszönhetően nekiláttak a több mint ezer kilométer hosszú aknamező felszámolásának, a déli határszakaszon pedig a drótakadályokat is megszüntették.

A forradalom leverése utáni megtorlás légkörében ‒ egy rövid időszakot leszámítva, amikor is lehetőség nyílt Nyugatra menekülni ‒ továbbra is szinte lehetetlen volt elhagyni az országot: kevesen kaptak útlevelet és a határokat szigorúan őrizték. A sportolók az átlagembereknél jóval könnyebben utazhattak külföldre, közülük sokan nem tértek vissza. Az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon résztvevő magyar csapat tagjai például tömegesen disszidáltak, köztük az olimpián három aranyérmet elnyert Keleti Ágnes tornásznő is. Az 1957 elején dél-amerikai turnén tartózkodó Honvéd futballcsapatából végleg külföldön maradt a válogatottban is játszó Puskás, Kocsis és Czibor, így ezzel minden idők legjobb magyar futballválogatottja, az Aranycsapat is szétesett.  

A kádári konszolidációs politika részeként az ötvenes-hatvanas évek fordulójától kezdve apró lépésekben ugyan, de enyhíteni kezdték a be- és kiutazásra vonatkozó szabályokat. Az állambiztonság szempontjai azonban továbbra is elsőbbséget élveztek, és a hatóságok szigorúan ellenőrizték az útlevelet kérelmező személyt. Új illegális határátlépési módszerek terjedtek el: többen útlevelet hamisítottak, mások vonaton, személygépkocsiban, teherautóban vagy mikrobuszban elrejtőzve próbáltak kijutni az országból, de olyanok is akadtak, akik járművükkel próbálták áttörni a határsorompót. Nagy port vert fel a későbbi neves borász, Szeremlei Huba disszidálása, aki családjával 1967-ben regénybe illő módon, egy Ausztriából érkező sportrepülővel távozott illegálisan Nyugatra.  

Az 1972-ben bevezetett piros útlevéllel a „baráti” szocialista országokba már korlátozás nélkül el lehetett jutni. A nyugati államokba való utazáshoz kék útlevelet adtak ki, ehhez viszont külön egyedi kiutazási engedélyt kellett beszerezni. A minden országba érvényes egységes kék útlevelet 1984-ben vezették be, a világútlevelet négy évvel később lehetett igényelni. A teljesen szabad utazás lehetősége azonban csak a rendszerváltással egyidőben, 1989-ben vált valóra a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvény elfogadásával.

Az ArchívNet idei utolsó, 6. számának fő témája tehát: „Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban”. Összeállításunkban öt írást közlünk, ezek közül három kapcsolódik szorosan a témához. Bencsik Péter az 1950-es és 1960-as évek tiltott határátlépéseit vizsgálja, Krahulcsán Zsolt pedig egy 1966-os állambiztonsági jelentés alapján az ún. „hazatérés-megtagadási” ügyeket elemzi. Seres Attila egy különösen izgalmas disszidálás történetét mutatja be, melynek főszereplője ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd azzal Hegyeshalomnál áttörte a határt és Ausztriába távozott. Vallasek Júlia két református diáklány 1940‒1944 közötti levelezéséből közöl részleteket, míg Bakonyi Péter Csány József „nyilas számonkérő” naplóját publikálja.

 

Budapest, 2021. december 20.

L. Balogh Béni
főszerkesztő