Kereső
„Rákosi Mátyás, a magyar nép bölcs vezetője az egész ország jólétén dolgozik. […] Új életet épít hazánkban, boldog jövőt gyermekeink számára. […] Népi demokráciánk az ő kezdeményezésére teszi lehetővé a gyermekek számára a ragyogó jövő alapját. […] Gerő Ernő, Rákosi Mátyás munkatársa, 1948-ban, közlekedési minisztersége alatt elkezdte Magyarországon is a Szovjetunió mintájára gyermekvasút építését a pajtások számára” – adta hírül első oldalán a „Büszkeségünk az úttörővasút” címmel kiadott brosúra, amely az úttörővasutat és közvetve a szocializmus építését népszerűsítette.
Székelyföldön evangélikus gyülekezet hosszú évszázadokon át csak a szász evangélikus egyházhoz tartozó Székelyzsomboron létezett. A 20. század elején azonban már Háromszéken is találunk evangélikusokat, akiknek lelkigondozását a brassói magyar evangélikus lelkész látta el. A második bécsi döntés azonban új helyzet elé állította a székelyföldi evangélikusokat: gyülekezeteket és templomokat kellett építeniük. Erre világítanak rá az alábbi dokumentumok.
Angelo Rotta nuncius 1945. március 25-én Budapest ostromáról és megszállásáról, április 3-án pedig a magyarországi egyházi állapotokról számolt be. Andrea Cassulo bukaresti nuncius 1945. április 10-én hírt adott Rotta kényszerű távozásáról, Rotta végül Isztambulból jelentkezett. Ennek az öt jelentésnek az eredeti példányait a Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciójának Történeti Levéltára őrzi. Ezek az utolsó magyarországi nunciusi jelentések egészen 1990-ig.
Az államszocialista rendszerek szigorúan korlátozták az ország területéről való kivándorlást, mivel a munkaerő elvesztését a termelőerők legsúlyosabb veszteségének tartották. Az ettől való félelem olyan erős volt, hogy a külföldre utazást általában is gátolni próbálták, megelőzve annak lehetőségét, hogy a kiutazók nem térnek vissza. A határ átlépése 1949 után Magyarországon is szinte lehetetlenné vált, még a keleti blokk államai közötti utazások esetében is. A legális kiutazási lehetőségek hiányában jelentős mértékű illegális határátlépésre került sor. 1955 után a külföldre utazás lehetősége fokozatosan bővült, nagyon szűk csoportok számára még a kivándorlás is lehetővé vált. A nyugati államokba való kiutazás azonban egészen 1989-ig politikai, állambiztonsági kérdés maradt, az utazás lehetőségéből kizárt személyek pedig csak illegálisan juthattak el külföldre.
Forrásközlésemben egy 1966. októberi belügyi helyzetértékelést mutatok be, amely az állambiztonsági szerveket ekkoriban ért újfajta kihívásokat vette számba. Az 1956-os forradalom és a megtorlást követő konszolidáció nyomán liberalizálódó utazáskönnyítések nyomán az ún. legális csatornákat kihasználva megnövekedett számú magyar állampolgár szökött ki és telepedett le különböző nyugati országokban. A bevezetőben vázlatosan bemutatom az MSZMP legfelső vezetése és az állambiztonság együttesen kialakított szabályozási, ellenőrzési rendszerét, miközben kitérek a közölt dokumentumban felvetett kérdésekre és a „hazatérés megtagadása bűntett” jogi minősítésének nehézségeire is.
A forrásközlemény a Kádár-korszak egyik különösen élelmes módon kitervelt és végrehajtott disszidálásának izgalmas történetét mutatja be: egy éppen a sorkatonai szolgálatát teljesítő magyar állampolgár 1980. március 26-án a hajnali órákban ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd Hegyeshalomnál áttörve a határt egészen Schwechatig száguldott vele.
Mit olvastak, mire vágytak, hogyan szórakoztak, mit éreztek kötelességüknek a fiatal lányok a második világháború éveiben? Mit gondoltak iskoláról, irodalomról, nemi szerepekről és hogyan élték meg a körülöttük zajló háborús eseményeket? Egy kolozsvári és egy debreceni kamaszlány levelezése és egyikük naplójának részletei visznek közelebb ehhez az időszakhoz.
Az 1944. októberi nyilas hatalomátvételtől a háború végéig tartó időszak Zala megye történetének egyik legkevésbé ismert periódusa. Ez jórészt azért van így, mert a megyei levéltár meglehetősen kevés iratot őriz ebből a korszakból. A közigazgatási szervek iratanyagának jelentős része már a háborús események alatt megsemmisült, a Nyilaskeresztes Párt dokumentumai pedig eltűntek, vagy csak néhány irat maradt meg belőlük a népbírósági aktákban. Ilyen körülmények között felértékelődnek a korabeli naplók, valamint az eseményeket átélt személyek visszaemlékezései, bár túlságosan sok ezekből sem maradt ránk. Különös szerencsének tekinthetjük tehát azt, hogy a Nagykanizsai Népbíróság iratai között egy olyan napló maradt fenn, amelynek szerzője nemcsak átélte az eseményeket, hanem a nyilas hatalom szolgálatában állva azok aktív résztvevője volt.
![2022: „[...] méltóztasson tekintetbe venni, hogy büntetlenül megbűnhődtem ezen arra alkalmas állomáson”. A bucsai állomásfőnök áthelyezése](https://www.archivnet.hu/sites/default/files/styles/listafoto/public/hire_index_foto/fortepan_86500.jpg?itok=QXvMnDQi "2022: „[...] méltóztasson tekintetbe venni, hogy büntetlenül megbűnhődtem ezen arra alkalmas állomáson”. A bucsai állomásfőnök áthelyezése")
Egy kicsit mindannyiunk története is. A vasúti személyzeti források jelentősége.
A vasút a 19. század közepétől a hazai kapitalizmus fejlődésének egyik meghatározó tényezője, annak megkerülhetetlen alkotóeleme volt; az alapvető jelentőségű gazdasági szerepe mellett jelentős hatást gyakorolt a magyarországi társadalom fejlődésére, modernizálódására is. A nyugatról átvett foglalkoztatási keretek, a munkakultúra és a mentalitásbeli elemek máig hatóan részévé váltak mindennapi életünknek. Mivel szinte nincs olyan család, amelyiknek ne lenne a vasútnál dolgozó (vagy korábban ott dolgozott) tagja, a vasúti személyi források feldolgozása szinte mindannyiunk számára tartogat új információkat.
Ritka, hogy egy könyv recenziója is recenziót szüljön. A viták bizonyítják, hogy egy-egy tudományterület alapkutatások, nézőpontok ütközése és párbeszédek révén eleven mozgásban van. Különösen igaz ez a történetkutatásra, amely diszkurzív jellege miatt nem nélkülözheti a folyamatos revíziót.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő