Kereső

Találat: 899
2026: Magyar humanitárius segélynyújtás az első iraki–kurd háborúban

Mi alulírottak még egyszer szeretnénk megköszönni a békés kurd nép nevében a segítséget és elismerésünket kifejezésre juttatni, azért, hogy a minket kegyetlenül sújtó igazságtalanság által okozott fájdalmak enyhítése mellett döntöttek. […] Reméljük, hogy a jövőben sem felejtenek el minket, mert rendkívüli nyomorúságunkban nagy hiányban szenvedünk” – olvasható abban a kurd szervezet által írt köszönőlevélben, amelyet a Vöröskereszten keresztül juttattak el a magyar vezetéshez 1964 végén. Ebben a levéltári forrásban ugyanis elismeréssel adóztak Budapestnek, mivel a Magyarország által küldött humanitárius szállítmány nagysága nem egy nyugati államét is felülmúlta. Ez a tanulmány nemcsak a kurdoknak nyújtott magyar segélynyújtás alig ismert történetét mutatja be, de először részletesebben kitér a nemzetközi szakirodalomban gyakran elhanyagolt első iraki-kurd háborúra és a keleti blokk tagállamainak hozzáállására is, hiszen csak így értékelhető igazán a magyar segítség jelentősége.

 

2026: „Hasonló természetű ügyek eldöntése csak a két szakminiszterrel egyetértésben a külügyminiszter által eszközölhető” –  Magyar kereskedelemügyi szakminisztériumok befolyása európai ügyekre a dualizmus idején

Az Osztrák-Magyar Monarchia dualista közjogi berendezkedése régóta a közvélemény és a retrospektív kutatások kiemelt érdeklődését élvezik. A magyar jogtörténeti és történettudományi szcénát ugyanakkor eddig kevéssé érdekelte a kérdés, hogy az egykori Ausztria-Magyarország és a Monarchia két állama miképpen viszonyult és érintkezett a 19. században megjelenő-formálódó nemzetközi szervezetekkel és intézményekkel. Ebben a forrásközlésben az Osztrák-Magyar Monarchia és az Európai Dunabizottság (1856-1917) közötti hivatali érintkezések közül kerülnek ismertetésre ügyiratok.

 

2022: Robbanás a reaktorban „testközelből” – A csernobili katasztrófa és a kijevi magyar kolónia (1986–1987)

Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosától, Kijevtől 112 kilométerre fekvő csernobili atomerőmű egyik reaktorában 1986. április 26-án bekövetkező robbanás és annak környezeti, népegészségügyi és gazdasági következményei, csakúgy, mint a világ közvéleményét, a magyar társadalmat is aggodalommal töltötték el. A forrásközlés a Magyar Népköztársaság Külügyminisztériumának a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött korabeli archívumából ad közre négy, eddig publikálatlan iratot, amelyek a katasztrófa helyszínéhez földrajzilag legközelebb lévő magyar kisközösség, a kijevi kolónia vészhelyzettel kapcsolatos reakcióiba engednek bepillantást.

 

2026: Sárdy János, a dunaföldvári tanító

Sárdy János az 1940-es évek Magyarországának egyik legismertebb énekes-színésze volt. Még az országos hírnév előtt egy évtizedet Tolna megyében töltött: 1927 és 1936 között Dunaföldváron kántortanítóként tevékenykedett. Összeállításunkban az idén 115 éve született művész tanítói időszakának irataiból tallózunk, így tisztelegve az emlékének.

 

2022: „A lehető legnagyobb takarékosság tartandó szem előtt” Pályáztatás a Bécsi kapu téri „levéltári palota” kivitelezői munkáira és Pecz Samu jelentése 1913-ból

 „A munkálatoknak vállalatba adására vonatkozó véleményemet szerencsém van megadni” – vezette fel Pecz Samu az Országos Levéltár Építési Bizottságának írt, 1913. augusztus 28-án kelt jelentését, melyben a bizottság felkérése megfogalmazta javaslatait a levéltár építési munkálataira beérkezett ajánlatokról. A kivitelezők kiválasztása több szakaszban zajlott, jelen cikk a munkák zömére kiírt első versenytárgyalás lebonyolítását mutatja be, beleértve a pályáztatás főbb szabályait és mentét, valamint az ajánlatok értékelését, Pecz idevágó jelentésével.

 

2026: Neki is sósavat öntsenek a szájába! Népharag és példa nélküli ítélet az utolsó előtti női kivégzett büntetőügyében

Ezen forrásközlésben egy 1962. március 20-án a budapesti VI. kerületben történt élet elleni bűncselekményt mutatok be a büntetőügy Budapest Főváros Levéltárában fellelhető iratai alapján. Az elkövetőt annak ellenére ítélték halálra és hajtották végre az ítéletet, hogy az általa egyértelműen emberölés céljával megtámadott két gyermek végül életben maradt. Miután hasonlóról nem tudni, ez a tény adja a sósavval elkövetett emberölési kísérlet bűntörténeti jelentőségét.

2023: Mihalovics Zsigmond beadványai XII. Piusz pápához – I. rész

XII. Piusz pápaságának (1939–1958) levéltári anyagát Ferenc pápa döntése értelmében 2020 márciusa óta lehet tanulmányozni. Itt, magyar vonatkozások után kutatva, találtam rá Mihalovics Zsigmond tekintélyes mennyiségű gépelt, dokumentumonként aláírt, olasz nyelvű beadványaira. Terjedelmi okokból két közlésre bontva hozzuk a dokumentumokat.

2022: Rosszabb volt, mint 56–A balassagyarmati túszdráma társadalmi hatásai

1973. január 7. vasárnap este 22 óra és 12. péntek 12 óra között a tizenkilenc éves Pintye András és a tizenhét éves Pintye László testvérpár a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégiumban öt napon át tartott túszul tizenkét diáklányt, míg nyolc lánynak időközben sikerült kiszabadulnia a fogságból. Az ötven évvel ezelőtti eseményről kiszivárgó hírek nem csak a helyieket, hanem a teljes országot megrázták. A tragikus eset szűkebb térségen túlmutató társadalmi utórezgései részben máig feltáratlanok.

2022: Hétköznapi ellenállás Fejér megyében a kollektivizálás után

1959 és 1961 között zajlott le az egyik legdöntőbb változás a 20. századi magyar társadalom életében. Ez volt a mezőgazdaság kollektivizálása, korabeli szóhasználattal: „szocialista átszervezése”, amikor is nemcsak a tulajdonviszonyok alakultak át, hanem a vidéki társadalom élete és ezzel párhuzamosan mentális állapota is. A „falvak népe” azonban nem volt teljesen passzív szemlélője a téeszesítési folyamatnak, az emberek a mindennapi életükben alakítottak ki különféle ellenállási formákat – ami általánosan jellemző jelenség önkényuralmak idején.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő