A múlt emlékezete – két novella az '50-es évekből

„Egy utcán találkozott az öccsével. El akart mellette surranni, de az megfogta a karját. »Péter… bátyám, mi nem haragszunk rád, mi tudjuk, hogy annak, hogy elszakadtál tőlünk, nem te vagy az oka, hanem a társadalmi rendszer, amely téged a saját képére átnevelt. Mi tudjuk, hogy a szíved mindig nálunk maradt, nálunk, a családnál, az osztályodnál.« Könnyes szemmel öccse nyakába borult s úgy érezte, hosszú-hosszú idő után, hogy könnyebb a szíve.”

Kászonyi Istvánné: Múlt és jelen

Amikor mérnöki diplomával a zsebében képzettségének megfelelő álláshoz jutott, úgy érezte, hogy most több, sokkal több, mint a szülei és a testvérei. Ha néha hazautazott - s ez az utóbbi időben mindig ritkábban történt -, úgy gondolta, hogy megfullad a félig paraszti, félig kisiparosi környezetben.

A nagyapja még paraszt volt, de fiai közül kettő már mesterséget tanult. Az egyik szabó lett, az ő apja pedig bognár, aki azon kívül még kis földjén is gazdálkodott. Hogy Nagy Péterből, a falusi bognár fiúból hogyan lett mérnök? Szerencséjére egy fiatal tanító került a faluba, akinek feltűnt a fiú szeretete a könyvek iránt. Rábeszélte az apját, hogy küldje fiát a közeli városba középiskolába. Nehezen nélkülözték azt a kis összeget, amellyel havonta támogatták, de azért minden elsején pontosan megérkezett a pénz. Volt az osztályában egy gazdag fiú, akit tanított, és ezért annak öreg ruháit kapta, egy másiknál pedig a tanításért minden vasárnap ebédet. Az egyetemen még nehezebb volt, még nehezebben élt, s ha leánytestvére, aki Pesten szolgált, nem osztotta volna meg vele sokszor az ebédjét, s nem csempészte volna sokszor szobájába, hogy ott töltse az éjszakát, ha nem volt pénze lakásra, nem is tudja, miképpen fejezte volna be tanulmányait.

Most azonban úgy érzi, hogy ezek az emberek idegenek neki. Nem leszek hálátlan - vigasztalta önmagát -, amint több fizetést kapok, visszaküldök mindent készpénzben. Igen! Visszafizetek mindent készpénzben, de azt, hogy én felkeressem őket, vagy ők hozzám jöjjenek: nem ezt igazán nem lehet kívánni. Elvégre én mérnök vagyok, ők: parasztok és a két kisebb öcsém bognár.

Így szakadt el Nagy Péter a családjától, az osztálytól. Néha érzett ugyan egy kis lelkiismeret-furdalást, különösen, amikor vőlegény lett, s a pénzküldemények öreg szülei részére elmaradtak, de kellett a pénz ruhára, hiszen leendő apósa, a bankigazgató lakásán nem jelenhetett meg másképpen, mint nagyon elegánsan.

A felszabaduláskor 38 éves volt. A gyárba nem mehetett vissza, a munkások sohasem szerették. Most pedig ők vették kezükbe a gyár irányítását. Keserűséggel vegyes csodálkozással látta a gyors fejlődést, ahogy az üzemek élére került munkásvezetők, az összes dolgozótól támogatva, viszik előre a dolgozók ügyét, ahogy naponta azok életszínvonala emelkedik.

A falujából annyi hír érkezett, hogy testvérei földet kaptak s két öccse közül az egyik már egyetemre jár, mérnök lesz, úgy mint ő, a másik pedig jövőre készül oda. De nem gazdag fiúk levetett ruháiban járnak, és nem testvére szájától megtakarított ebédet eszik, hanem a demokrácia taníttatja őket, s kollégiumban laknak.

Egy utcán találkozott az öccsével. El akart mellette surranni, de az megfogta a karját. „Péter... bátyám, mi nem haragszunk rád, mi tudjuk, hogy annak, hogy elszakadtál tőlünk nem te vagy az oka, hanem a társadalmi rendszer, amely téged a saját képére átnevelt. Mi tudjuk, hogy a szíved mindig nálunk maradt, nálunk, a családnál, az osztályodnál." Könnyes szemmel öccse nyakába borult s úgy érezte, hosszú-hosszú idő után, hogy könnyebb a szíve.

Ganz Dolgozók Lapja, 1949. 5. sz. 2.

Ezen a napon történt június 06.

1944

A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő