A múlt emlékezete – két novella az '50-es évekből

„Egy utcán találkozott az öccsével. El akart mellette surranni, de az megfogta a karját. »Péter… bátyám, mi nem haragszunk rád, mi tudjuk, hogy annak, hogy elszakadtál tőlünk, nem te vagy az oka, hanem a társadalmi rendszer, amely téged a saját képére átnevelt. Mi tudjuk, hogy a szíved mindig nálunk maradt, nálunk, a családnál, az osztályodnál.« Könnyes szemmel öccse nyakába borult s úgy érezte, hosszú-hosszú idő után, hogy könnyebb a szíve.”

Kászonyi Istvánné: Múlt és jelen

Amikor mérnöki diplomával a zsebében képzettségének megfelelő álláshoz jutott, úgy érezte, hogy most több, sokkal több, mint a szülei és a testvérei. Ha néha hazautazott - s ez az utóbbi időben mindig ritkábban történt -, úgy gondolta, hogy megfullad a félig paraszti, félig kisiparosi környezetben.

A nagyapja még paraszt volt, de fiai közül kettő már mesterséget tanult. Az egyik szabó lett, az ő apja pedig bognár, aki azon kívül még kis földjén is gazdálkodott. Hogy Nagy Péterből, a falusi bognár fiúból hogyan lett mérnök? Szerencséjére egy fiatal tanító került a faluba, akinek feltűnt a fiú szeretete a könyvek iránt. Rábeszélte az apját, hogy küldje fiát a közeli városba középiskolába. Nehezen nélkülözték azt a kis összeget, amellyel havonta támogatták, de azért minden elsején pontosan megérkezett a pénz. Volt az osztályában egy gazdag fiú, akit tanított, és ezért annak öreg ruháit kapta, egy másiknál pedig a tanításért minden vasárnap ebédet. Az egyetemen még nehezebb volt, még nehezebben élt, s ha leánytestvére, aki Pesten szolgált, nem osztotta volna meg vele sokszor az ebédjét, s nem csempészte volna sokszor szobájába, hogy ott töltse az éjszakát, ha nem volt pénze lakásra, nem is tudja, miképpen fejezte volna be tanulmányait.

Most azonban úgy érzi, hogy ezek az emberek idegenek neki. Nem leszek hálátlan - vigasztalta önmagát -, amint több fizetést kapok, visszaküldök mindent készpénzben. Igen! Visszafizetek mindent készpénzben, de azt, hogy én felkeressem őket, vagy ők hozzám jöjjenek: nem ezt igazán nem lehet kívánni. Elvégre én mérnök vagyok, ők: parasztok és a két kisebb öcsém bognár.

Így szakadt el Nagy Péter a családjától, az osztálytól. Néha érzett ugyan egy kis lelkiismeret-furdalást, különösen, amikor vőlegény lett, s a pénzküldemények öreg szülei részére elmaradtak, de kellett a pénz ruhára, hiszen leendő apósa, a bankigazgató lakásán nem jelenhetett meg másképpen, mint nagyon elegánsan.

A felszabaduláskor 38 éves volt. A gyárba nem mehetett vissza, a munkások sohasem szerették. Most pedig ők vették kezükbe a gyár irányítását. Keserűséggel vegyes csodálkozással látta a gyors fejlődést, ahogy az üzemek élére került munkásvezetők, az összes dolgozótól támogatva, viszik előre a dolgozók ügyét, ahogy naponta azok életszínvonala emelkedik.

A falujából annyi hír érkezett, hogy testvérei földet kaptak s két öccse közül az egyik már egyetemre jár, mérnök lesz, úgy mint ő, a másik pedig jövőre készül oda. De nem gazdag fiúk levetett ruháiban járnak, és nem testvére szájától megtakarított ebédet eszik, hanem a demokrácia taníttatja őket, s kollégiumban laknak.

Egy utcán találkozott az öccsével. El akart mellette surranni, de az megfogta a karját. „Péter... bátyám, mi nem haragszunk rád, mi tudjuk, hogy annak, hogy elszakadtál tőlünk nem te vagy az oka, hanem a társadalmi rendszer, amely téged a saját képére átnevelt. Mi tudjuk, hogy a szíved mindig nálunk maradt, nálunk, a családnál, az osztályodnál." Könnyes szemmel öccse nyakába borult s úgy érezte, hosszú-hosszú idő után, hogy könnyebb a szíve.

Ganz Dolgozók Lapja, 1949. 5. sz. 2.

Ezen a napon történt november 28.

1909

Ünnepélyesen felavatták a budapesti József Nádor Műegyetem épüle-teit.Tovább

1924

A Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó megszálló francia és belga csapatok is.Tovább

1943

Teheránban találkozik Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin.Tovább

1960

Mauritánia deklarálja függetlenségét Franciaországtól.Tovább

1971

Az anglikán egyház történetében először avatnak nőket pappá.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2025. november 14.

Miklós Dániel
főszerkesztő