Ausztria-Magyarország hadat üzen Oroszországnak, Szerbia pedig Németországnak.Tovább
A múlt emlékezete – két novella az '50-es évekből
„Egy utcán találkozott az öccsével. El akart mellette surranni, de az megfogta a karját. »Péter… bátyám, mi nem haragszunk rád, mi tudjuk, hogy annak, hogy elszakadtál tőlünk, nem te vagy az oka, hanem a társadalmi rendszer, amely téged a saját képére átnevelt. Mi tudjuk, hogy a szíved mindig nálunk maradt, nálunk, a családnál, az osztályodnál.« Könnyes szemmel öccse nyakába borult s úgy érezte, hosszú-hosszú idő után, hogy könnyebb a szíve.”
Kászonyi Istvánné: Múlt és jelen
Amikor mérnöki diplomával a zsebében képzettségének megfelelő álláshoz jutott, úgy érezte, hogy most több, sokkal több, mint a szülei és a testvérei. Ha néha hazautazott - s ez az utóbbi időben mindig ritkábban történt -, úgy gondolta, hogy megfullad a félig paraszti, félig kisiparosi környezetben.
A nagyapja még paraszt volt, de fiai közül kettő már mesterséget tanult. Az egyik szabó lett, az ő apja pedig bognár, aki azon kívül még kis földjén is gazdálkodott. Hogy Nagy Péterből, a falusi bognár fiúból hogyan lett mérnök? Szerencséjére egy fiatal tanító került a faluba, akinek feltűnt a fiú szeretete a könyvek iránt. Rábeszélte az apját, hogy küldje fiát a közeli városba középiskolába. Nehezen nélkülözték azt a kis összeget, amellyel havonta támogatták, de azért minden elsején pontosan megérkezett a pénz. Volt az osztályában egy gazdag fiú, akit tanított, és ezért annak öreg ruháit kapta, egy másiknál pedig a tanításért minden vasárnap ebédet. Az egyetemen még nehezebb volt, még nehezebben élt, s ha leánytestvére, aki Pesten szolgált, nem osztotta volna meg vele sokszor az ebédjét, s nem csempészte volna sokszor szobájába, hogy ott töltse az éjszakát, ha nem volt pénze lakásra, nem is tudja, miképpen fejezte volna be tanulmányait.
Most azonban úgy érzi, hogy ezek az emberek idegenek neki. Nem leszek hálátlan - vigasztalta önmagát -, amint több fizetést kapok, visszaküldök mindent készpénzben. Igen! Visszafizetek mindent készpénzben, de azt, hogy én felkeressem őket, vagy ők hozzám jöjjenek: nem ezt igazán nem lehet kívánni. Elvégre én mérnök vagyok, ők: parasztok és a két kisebb öcsém bognár.
Így szakadt el Nagy Péter a családjától, az osztálytól. Néha érzett ugyan egy kis lelkiismeret-furdalást, különösen, amikor vőlegény lett, s a pénzküldemények öreg szülei részére elmaradtak, de kellett a pénz ruhára, hiszen leendő apósa, a bankigazgató lakásán nem jelenhetett meg másképpen, mint nagyon elegánsan.
A felszabaduláskor 38 éves volt. A gyárba nem mehetett vissza, a munkások sohasem szerették. Most pedig ők vették kezükbe a gyár irányítását. Keserűséggel vegyes csodálkozással látta a gyors fejlődést, ahogy az üzemek élére került munkásvezetők, az összes dolgozótól támogatva, viszik előre a dolgozók ügyét, ahogy naponta azok életszínvonala emelkedik.
A falujából annyi hír érkezett, hogy testvérei földet kaptak s két öccse közül az egyik már egyetemre jár, mérnök lesz, úgy mint ő, a másik pedig jövőre készül oda. De nem gazdag fiúk levetett ruháiban járnak, és nem testvére szájától megtakarított ebédet eszik, hanem a demokrácia taníttatja őket, s kollégiumban laknak.
Egy utcán találkozott az öccsével. El akart mellette surranni, de az megfogta a karját. „Péter... bátyám, mi nem haragszunk rád, mi tudjuk, hogy annak, hogy elszakadtál tőlünk nem te vagy az oka, hanem a társadalmi rendszer, amely téged a saját képére átnevelt. Mi tudjuk, hogy a szíved mindig nálunk maradt, nálunk, a családnál, az osztályodnál." Könnyes szemmel öccse nyakába borult s úgy érezte, hosszú-hosszú idő után, hogy könnyebb a szíve.
Ganz Dolgozók Lapja, 1949. 5. sz. 2.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 06.
A VI. isonzói csata: az olasz fronton először sikerült jelentős területi és stratégiai győzelmet aratniuk az olaszoknak.Tovább
Hat napi működés után lemond a Magyarországi Tanácsköztársaság, bukása után megalakult Peidl-kormány.Tovább
Ellenforradalmi ifjak a műegyetem aulájában tömegverekedést kezdeményezve inzultálták a zsidó hallgatókat. Akcióik ezt követően robbantak...Tovább
Az amerikaiak atombombát dobnak Hirosimára.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő