Kínában kihirdetik a köztársasági alkotmányt, véget ér a császárságot elsöprő forradalom.Tovább
A Páger–villa sorsa
„Az egyik üzemi párttitkár elvtársnő elmondotta, hogy amikor megpróbálta megmagyarázni, hogy miért adunk ilyen lehetőséget Págernak, a munkások erre azt mondották, hogy az elvtársnő azért védi Págert, mert úgy látszik, ő éppen olyan fasiszta, mint Páger. Sok helyen voltak olyan megnyilvánulások, hogy beverik a mozivásznat, ha Páger filmjét játs[s]zák. Baloldali művészek felháborodva beszélnek arról, hogy míg ők a múltban meg tudták tagadni részvételüket a fasiszta darabokban, most a népi demokrácia kényszeríti őket arra, hogy együtt játsszanak vele.”
A külügyminisztérium javaslata a Páger ügy lezárására és a Politikai Bizottság döntése
Előterjesztés
az MSZMP Központi Bizottsága Titkárságához
Páger Antal színművész az amnesztia bizottság hozzájárulásával 1956 őszén hazatért. Hazajövetele előtt illetékes fórumokkal írásos egyezményt kötött, miszerint megérkezése után Budapesten művészpályán dolgozhat (ez már megvalósult), visszakapja tulajdonába a XII. ker. Tamás u. 40. sz. alatti villáját lakható állapotban. (A villát jelenleg Balázs Béláné nemzeti gondozott lakja és még két család.) Villája visszaadásáig elhelyezést nyer valamelyik budapesti szállodában, s ott az állam költségén (Gellért Szállóban) lakik. Páger Antal felesége és két gyermeke csak azután jönnek haza, ha már a volt villáját visszakapja, addig is a Buenos-Aires-i követségünktől havonként 5000 pesó járandóságot kap (ez többlet valutakiadási teher a Külügyminisztérium részére). Kötelezettséget kapott arra is, hogy felesége és két gyermeke hazautazási költségét fizetjük. Páger Antal hazatérésével kapcsolatos kiadás 50 000 argentin pesót tett ki, amelyet szintén a buenos-airesi követségünk fizetett ki.
Páger Antal szállodai költsége már ez ideig kb. 40 000 forintra rúg. Volt villájába ez ideig még nem tudott beköltözni, mivel Balázs Béláné nemzeti gondozott részére és rajta kívül az épületben lakó két család részére más lakások nem lettek biztosítva.
Páger Tamás utcai villája karbantartásáról évek óta nincs gondoskodva, ennek következtében teteje annyira megrongálódott, hogy az esővíz a mennyezetet beszakította, és ennek következtében két szoba teljesen lakhatatlanná vált. Az épület átadása Páger Antal színművész részére csak kijavítása után történhet meg. A renoválási költség kb. 100 000 forintba kerül.
Amennyiben a tél beállta előtt nem történik meg a villa helyrehozatala, a következő évre a rongálódás okozta kár összege megtöbbszöröződik.
Fentieknek megfelelően kérem a Központi Bizottság Titkárságát, hogy az alábbi határozat tervezetet elfogadni szíveskedjék.
Határozat tervezet
- A Titkárság utasítsa a Fővárosi Tanácsot, hogy 1957. október 30-ig a villában tartózkodóknak más lakásokat utaljon ki, és eddig a napig hagyják el a villát. Ugyancsak a Fővárosi Tanácsot utasítja a Titkárság, hogy december 1-ig a villát renováltassa meg, hogy december 1-én Páger Antal beköltözhessen.
- A Titkárság utasítja a művelődésügyi minisztert, hogy 1957. december 1-ig fennálló Páger számlát a Gellért Szállónak fizesse ki.
- Utasítja a külügyminisztert, hogy 1957. december 31-től a havi 5000 pesó támogatást Páger feleségétől vonja meg, és gondoskodjon Páger Antal családjának hazahozataláról. Az útiköltséget a Külügyminisztérium fedezze.
- A Titkárság utasítja a belügyminisztert, hogy Páger, valamint családja hazatérésével kapcsolatos útiköltség kiadásokat térítse meg a Külügyminisztériumnak.
Budapest, 1957. október 8.
Sebes István külügyminiszter-helyettes |
* * *
Magyar Szocialista Munkáspárt Külügyi Osztály | Budapest, 1957. okt. 23. |
Sebes elvtársnak
Külügyminisztérium
Kedves Sebes elvtárs!
Mellékelten visszaküldöm a két előterjesztést. Szilágyi elvtárs a Páger ügyben konzultált a titkár elvtársakkal és az a vélemény, hogy a Párt ilyen kérdésben nem hoz határozatot. Ezt állami vonalon minisztériumok között, hogy ha szükséges, a M[iniszter]T[anács] segítségével kell megoldani. Szilágyi elvtárs véleménye szerint ugyanez vonatkozik a másik előterjesztésre is.
Elvtársi üdvözlettel: Lázár [?] |
* * *
Horváth Imre [külügyminiszter] elvtárs | Szigorúan bizalmas! |
A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1957. év november hó 12-i ülésén Marosán elvtárs szóbeli bejelentése alapján hozott határozata:
- A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy Páger Antal villája visszaadásával kapcsolatos kérelmét a Minisztertanács vegye le napirendről.
Utasítani kell a Külügyminisztériumot, hogy Páger Antal családja részére folyósított támogatást szüntesse meg.
Ugyanúgy meg kell szüntetni Páger Antal Gellért szállóbeli lakás- szállodai számláinak további fedezését.
Jelzet: XIX-J-1r-64/HI/1957 4. d. KüM Titkárság
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 29.
Amerikai csapatok felszabadítják a dachaui koncentrációs tábort.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő