Gróf Apponyi Franciska és a fóti jótékonysági intézmények

„a háborúval járó nehézségeken igyekeztem én a magam kis körében Tanácsadó Irodámmal segíteni és talán nem minden siker nélkül, hisz közel voltam a fótiakhoz és mindegyikük számára nyitva volt az ajtóm." - írja naplójában gróf Károlyi Lászlóné született gróf Apponyi Franciska, aki 1914 őszén megalakította a „Fóth községi segítő és népjóléti bizottságot" és a fóti Tanácsadó Irodát, majd a háború után férjével telepet hozott létre hadirokkantak és hadiözvegyek részére. A grófnő az állami gondoskodást megelőzve karolta fel a rászorultakat, s adott mintát szociális intézmények szervezésére.

Bevezető

Gróf Apponyi Franciska 1879-ben született Bécsben, nagy múltú arisztokrata család sarjaként. Fiatalon, 18 évesen ment férjhez a tekintélyes, előkelő családból származó - két évtizeddel idősebb - gróf 

. Egy év múlva világra jött első gyermekük, István, majd a következő évben lányuk született, Fruzsina. Négy év múlva, 1903-ben megszületett a második lány is, Klára. (2. sz. kép) Az első időszakban a füzérradványi Károlyi-kastélyt lakta a család, amit reneszánsz pompával ékesítettek. A grófnő kifinomult ízlését dicsérik a Velencéből és Firenzéből rendelt műtárgyak, a berendezett két antik lakosztály, a márványfolyosó és az egyedi szépségűvé varázsolt szalon. Az idősödő és betegeskedő gróf később elhagyta családjával a zempléni erdőbirtokot, s még az első világháború kitörése előtt a Károlyiak fóti kastélyába költöztek. (1. sz. kép)

A Nagy Háború alaposan felforgatta a társadalmi viszonyokat. Mivel sok családban a frontra került férfi volt a családfenntartó, illetve az egyetlen kereső, az asszonyok tömegével maradtak egyedül jövedelem és támasz nélkül. Rengeteg nő munkavállalásra kényszerült, de gondot jelentett számára kisgyermeke elhelyezése. Ez a rendkívüli helyzet indította arra Apponyi Franciskát, hogy idejét, energiáját, sőt részben pénzét is a rászorultak megsegítésére fordítsa. Nem volt egyedül ezen a téren. Az arisztokrácia több hölgytagja is szerepet vállalt nemcsak az adakozásban, hanem a szervezőmunkában is. A legismertebb közülük József főherceg felesége, Auguszta hercegnő, aki a Vöröskereszt szervezetéhez csatlakozva maga is részt vett a sebesültek ápolásában, jelentős pénzügyi támogatásokat adományozott a jótékonysági szervezeteknek, sőt alapot hozott létre a rászorulók megsegítésére. A védnökségével 1914-ben alakított Auguszta-alap közadakozásból gyűjtött háborús segélyezésre. Ez állította fel 1915 elején a Monarchia legkorszerűbb és legnagyobb, hatszáz fős kórházvonatát, Kőbányán pedig szükségkórházat hozott 

.

1. kép Károlyi kastély, Fót

2. kép Károlyi Lászlóné, Apponyi Franciska Klára nevű lányával

Apponyi Franciska jótékonykodására a Károlyi-család több tagjai is hatást gyakorolhatott. Kiemelkedik közülük az erdélyi származású arisztokrata hölgy, 

 (1834-1906), aki 1851-ben házasodott össze a fóti kastélyban élő gróf Károlyi Edével (1821-1879), gróf Károlyi László apjával, s az 1860-as évektől jelentős társadalmi tevékenységet fejtett ki. 1865-től a Pesti Első Bölcsőde Egyesület társelnöknek, majd egy év múlva elnökének választotta meg. 1870-ben Kornis Klarissza gróf Károlyi Istvánné született (1815-1895) együtt hozta létre a Budapesti Első (később Országos) Gyermekmenedékhely Egyesületet, amely árva és elhagyatott gyermekek gondozására, nevelésére alakult . Klarissza 36 éves elnöksége és anyagi támogatása alatt a gyermekmenhely gondozottainak száma elérte 11 ezer főt, s nemcsak otthont, hanem képzést, szakmát is biztosított a . A századelőn az egyesület fiókintézetet nyitott Fóton és Szegváron. Károlyi Ede halála után két évvel, 1881-ben Kornis Klarissza feleségül ment volt férje öccséhez,  (1831-1906), aki nemcsak támogatta Klarissza karitatív tevékenységét, hanem maga is kitűnt ezen a téren. Károlyi Sándor alapította az újpesti kórházat, amely Ybl Miklós tervei alapján két év alatt felépült a Nyár utcában (1893-1895), valamint az istvántelki Stephaneum idősotthont (1905). Mindkét magánjótékonysági intézményt nyilvános jelleggel ruházta fel, és fenntartásukra egy-egy alapítványt hozott létre. Károlyi László és felesége Apponyi Franciska, a Károlyi-család szép hagyományát folytatva, a kórházalapító Károlyi Sándor halála után gondjaiba vette az 1899-ben közkórházzá vált Újpesti intézményt. Károlyi László anyagilag támogatta a kórházat, majd 1911-1912-ben feleségével, Franciskával együtt az épületet átalakíttatta, új szárnnyal bővíttette, s különszoba-rendszert vezettetett be szegény középosztálybeliek .

Apponyi Franciska a háború kitörését követően azonnal megértette, hogy a rendkívüli időkben rendkívüli tettekre van szükség, s nem lehet késlekedni, másra várni. A szegény nép gondjaival való törődés és a segítő szándék belső meggyőződéséből fakadt, amit jól tükröz a naplója elejére írt 

: „Akinek érdemén felül van, adósa annak, akinek hibáján kívül nincs." Alighogy a férfiak elindultak a frontra, 1914. augusztus végén, szeptember elején pár nap alatt megszervezte a „Fóth községi segítő és népjóléti bizottság" működését, hogy istápolja a rászorultakat, elsősorban a családfő nélkül maradt asszonyokat, majd nem sokkal később, még szeptemberben Tanácsadó Irodát alakított a Károlyiak fóti kastélyában. Ő hozta létre Fóton az ország első, ingyenes orvosi ellátást és gyógyszereket biztosító anya- és csecsemővédő intézményét. Tapasztalatait felhasználta az .

3. kép Fót-Újfalu alaprajza

„A jelenlegi háború ezer olyan helyzetet teremtett, amilyenre példa még alig volt, s melynek legtöbbjében a tanult ember is tanácstalan. Hát még az egyszerűbb nép! Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a háborúban mindenféle tájékozódás nehezebbé vált. A legegyszerűbb felvilágosításért naphosszat el kell állnia egy egy [!] szegény asszonynak akkor, amikor otthon várja gyermeke, a házatája, a munkája." - indokolta a Tanácsadó Iroda megalakítását Apponyi Franciska naplójában Majd így folytatta: „Az ügyes-bajos emberek száma nagyon is megszaporodott, de a hatóságok nem, sőt még teendőjük megsokszorozódott, személyzetük létszáma legtöbbnyire csökkent. Innen az időrabló várakozás. [...] Az a szegény asszony, ha már egyszer bejut, akkor szeretné is mindazt elmondani, ami a szívét nyomja, mert hát szóból ért az ember. Most pedig úgy van, hogy támaszát elvitték, és még csak meg sem hallgatják a bajában. [...] Szóval azt igyekeztem a Tanácsadó Irodával pótolni, amit az állam a hadviselés gondjai közt nem nyújthatott az itthon maradottaknak: apró-cseprő gondjaikkal való foglalkozást, meg egy kis támaszt és szeretetet a bevonult 

."

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 22.

1940

Franciaország nevében Huntziger tábornok aláírja a kapitulációt a német csapatok előtt (Compiègne-ben).Tovább

1941

Németország lerohanja Szovjetuniót, megnyílik a második világháború második frontja.Tovább

1978

James W. Christy amerikai csillagász felfedezi a Charont, a Plútó legnagyobb holdját.Tovább

1980

Az NSZK csapata 2-1-es győzelmet arat a római olimpiai stadionban rendezett EB-döntőn Belgium válogatottja fölött.Tovább

1988

Az EU engedélyezi a tujontartalmú szeszek gyártását (35 mg/kg), így újra hódíthat az abszint.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők