Nylonharisnya magánimport 1961-ben

A hegyeshalmi vámhivatal közúti kirendeltségén felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint, melyet forrásközlésünkben a személyes adatok kivételével közlünk, az orvos azzal védekezett, hogy az áruféleségeket azért rejtette el, mert „tudomásom volt arról, hogy ilyen mennyiségű áru kereskedelmi jellegű, és nem akartam utánnuk [!] vámot megfizetni". Elmondása szerint a termékek nagy részét a karácsonyi és a húsvéti ünnepek alkalmával kívánta elajándékozni, illetve nagynénjén keresztül értékesíteni. Úgy vélte, hogy az így kapott pénzen „le tud majd mondani egy-két mellékállásáról, és több időt tud szentelni tanulmányainak". Az elkobzott árucikkeket részben a kint kapott ösztöndíjából, részben a külföldön élő testvérétől kapott pénzen vásárolta. Mindezek után kérte a vámigazgatóság „méltányos elbírálását". Az orvos védekezése megfelelt a korban szokásos taktikának, más ügyekben is szinte mindig ugyanezzel a válasszal találkozhatunk: magának vagy ajándékba hozta a lefoglalt áruféleségeket.

A határállomáson lezajlott vizsgálat után, már hazatérése napján [Halmi Ernő] felkereste

egyetemi docenst, munkahelyi klinikájának igazgatóhelyettesét, és beszámolt a lebukásról. Gábor azt tanácsolta a nehéz helyzetbe került orvosnak, hogy az ügyet azonnal jelentse a pártnak, és állami feletteseinek, illetve

Simonovits István

	[X] Simonovits István (1907–1985) orvos, haematológus, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1945–1963 között az Egészségügyi Minisztériumban dolgozott. 1945-től az Egészségügyi Főcsoport helyettes vezetője, 1954-től miniszterhelyettes, 1957–1963 között a miniszter első helyettese. 1964 januárjáról az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet főigazgatója.

egészségügyi miniszterhelyettesnek. Közben Gábor György tájékoztató jellegű telefonbeszélgetést folytatott Simonovits egészségügyi miniszterhelyettessel is. Erről a beszélgetésről készült egy összefoglaló jelentés, melyet Gábor György az ügyről kialakított véleményével együtt megküldött a miniszterhelyettesnek, melyben utalt arra, hogy az orvost, a körülötte kibontakozó botrány „rendkívüli módon megviselte". Erre utalnak azon megjegyzései, hogy az orvos cselekedete „meggondolatlan" volt, és „igen súlyos elbírálás alá esik", ugyanis nemcsak mint magyar állampolgár vétett a fennálló törvényes rendeletek ellen, hanem „mint kommunista elvtelenül, pártszerűtlenül, kommunistához nem méltóan viselkedett". Tettét súlyosbította, hogy „nem fiatal hebehurgya ember, hanem elég nagy emberi és mozgalmi tapasztalatokkal is rendelkezik", és indokolt megbüntetése. Javasolta az ügy teljes kivizsgálását, és is, hogy figyelembe kell venni az enyhítő körülményeket is.

Ügyünk főszereplője már fiatal korában aktívan bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Olaszországi orvosi tanulmányai után, 1936-tól orvos századosként részt vett a spanyol polgárháborúban, a „brigád parancsnoka

volt", akit személyesen ismert. „Az összes magyar szabadságharcos között, talán ő töltötte a leghosszabb időt a fronton". A köztársasági kormány veresége után a Nemzetközi Brigád 14 tagú orvos csoportjával Kínába ment, ahol a kínai vöröskeresztnél teljesített szolgálatot „ hadseregében", és „állandó kapcsolatban volt a Kínai Kommunista Párttal". 1947-ben hazatért, évekig mellőzték, orvosi pályafutását  sem folytathatta, hanem „az akkori pártvezetés kívánságára hosszú ideig egészségügyi, szervezési, illetve statisztikai munkát" végzett. Egészségügyi szervezési témakörből 1957-ben megszerezte az „orvostudományok kandidátusa" tudományos fokozatot. Valódi orvosi hivatását csak majdnem 50 éves korában folytathatta, amihez „nagy ambícióval, korát meghazudtoló frissességgel és munkakedvvel fogott hozzá, hogy a szakmai téren történt mulasztásait bepótolja". Felettesei úgy döntöttek, hogy az orvostudomány olyan modern ágát kell megtanulnia, amely mögött „világviszonylatban sem áll nagy és régi múlt". Ez a tudományág a radioizotópokkal való foglalkozást jelentette, és annak egy szűkebb ágát, a radiocirculográfiát.

A felsőbb szintű döntés után elkezdődött a szakképzés, a doktor itthon és külföldön több tanfolyamot végzett, sokrétű tapasztalatot szerzett. Több tudományos közleménye jelent meg, és néhány év alatt „komoly szakember" vált belőle, aki a '60-as évek elejére „érett be". Munkája szorosan kapcsolódott az egyetemen dolgozó kardiológiai munkacsoport tervéhez. Közvetlen kollégája úgy vélte, hogy minden olyan intézkedés, ami gátolná munkája folytatásában, „igen komoly kárt jelent a magyar cardiológiai kutatásban", hiszen „pillanatnyilag" senki sincs, aki munkáját át tudná venni, vagy folytatni tudná.

Az orvos csempészési ügyéről nemcsak az Egészségügyi Minisztérium, hanem - párttagságából adódóan - az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága (KEB) is tudomást szerzett, ahol górcső alá vették múltját és addigi tevékenységét, valamint az elkövetett „bűn" nagyságát. Az Egészségügyi Minisztérium PB titkára egy meglehetősen negatív és elfogult véleményt készített a KEB-nek. Eszerint a minisztériumba „egyéni érdeke miatt lépett be („disszertáció elkészítése, szakorvosi vizsga"), s munkájára az volt a jellemző, hogy a feladatokat szétosztotta, „ő maga nem sokat végzett". Politikai felfogásáról csupán egy dolgot említett a PB titkár: „amikor az ellenforradalom alatt tárgyalták a vörös csillagok leverését, ő kijelentette, hogy ez nem nagy dolog, hiszen az nem a munkás mozgalom jelképe".

Az orvos munkahelye is véleményt nyilvánított a KEB-nek az ügyről. A pártcsoportbizalmi jelentése alapján megállapítható volt, hogy a klinikán korábban „ő volt az egyetlen párttag, ami igen nehéz feladatot rótt rá". A bizalmi leszögezte, hogy „kétségtelenül meglévő jó tulajdonságai mellett számos hibája is van, amelyek közül nem utolsósorban szerepel anyagiassága", erre azonban részben a pártcsoportban, részben „elvtársi, baráti beszélgetésekben is" figyelmeztették.