Bihari József munkaszolgálatos visszaemlékezése

Pokol és vesztőhely Keleten

„A feleségem nyitott ajtót, és kérdésemre azt mondotta, hogy nálunk nem járt ma a postás. [...] Fellélegeztem. Tizenhat hónapos pöttöm kislányomat ölembe kaptam, beszaladtam vele a szobámba, és leültem vele a kis piros ágya mellé. Egy percig úgy éreztem, mintha a torkomat szorító hurkot valaki hirtelen elengedte volna. Ágicámat magamhoz szorítottam, erősen, hogy pityeregni kezdett, mikor a következő pillanatban tekintetem a toalettasztalra esett, ahol egy kis fehér cédula hevert. Felkaptam, a szemeim egyszerre felfalták a betűit: a behívóm volt."

A század tagjai „1944 januárjában kezdték meg a visszavonulást. Hamarosan találkoztak a szovjet csapatokkal is, Kolomeában jelentkeztek az ottani parancsnokságon. A 106/8. számú tábori zsidó munkásszázad 213 fővel indult útnak a keleti hadszíntérre, ebből 1945-1948. között több csoportban nagyjából 50-en tértek haza, a többiekkel végzett a keret, az éhség, vagy éppen a flekk, sokan fogságba is estek, míg másokat Németországba deportálták. [Bihari] József azok közé tartozott, akik 1945 áprilisában

."

 

Részlet Bihari József naplójából.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.1

A közölt forrásban kiemelkedő szerepet kap a honvédkeret már említett kegyetlensége, sőt esetenként egyes tagjainak szadizmusa is, akik ütötték-verték az alájuk tartozó

: „De legjobban a sajátjainktól kellett félnünk. A németek, ha megláttak, ránk rondítottak, hogy azonnal tűnjünk el. »Kutyák«-nak neveztek bennünket, de soha nem nyúltak hozzánk ujjal és nem vettek el tőlünk semmit. Azok, akik raboltak, fosztogattak, és ha kellett - gyilkoltak az úton, sajnos mindig magyar honvédek, sőt gyakran tisztek is ." Egyes antiszemita elöljárók rendszeresen bántalmazták, egyes esetekben kínozták őket. Közöttük is kiemelkedett a szadista Lunka Péter csendőr törzsőrmester, aki a Novioszkolban, 1943. január 10-14. között a század megkínzásában és kifosztásában is részt vett. Bánásmódjuk következményeken számosan meghaltak a fizikai sérülések, vagy a téli hidegben történő kikötések során, illetve attól, hogy télvíz idején egyeseknek büntetésből cipő és kabát nélkül kellett dolgozniuk. „Nevezett azon a címen, hogy csomagjainkat átvizsgálják, egy alsónadrágra vetkőztetett le bennünket és kis csoportokra osztva a novioszkoli csendőrség egyik épületében több kisebb-nagyobb szobában helyezett el bennünket. Az én szobámban kb. 30-an voltunk, fűtetlen szobában meztelenre vetkőzve órákig kellett várakoznunk, miközben egyenként szólították bajtársainkat, akiket egy másik nagy teremben körülbelül 5-6 cm átmérőjű botokkal agyba-főbe vertek. Hozzánk behallatszott a jajgatás és mindnyájan igyekezni akarván minél előbb túlesni ezen a borzalmas tortúrán, az ajtóhoz tódultunk. Akkor belépett nevezett, vastag bottal a kezében és a szobában lévőket mind súlyosan bántalmazta. Mikor az én vizsgálatomra került sor, láttam, hogy a nagyszobában több csoport működik, amelyek vizsgálatot tartanak, és közben botokkal ütnek-vernek. Ezek között ott volt . Ebben a teremben úgyszólván mindenünket elrabolták, mindannyiunkat megvertek, a padlót teleszórták bakancsszegekkel, ezeken kellett szaladgálnunk ütések sorozata közepette." - emlékezett 1946 februárjában leadott . Egyes tisztek kedvencei közé tartozott az úgynevezett „csuklóztatás," vagyis fekvőtámaszok elrendelése napszaktól és időjárási viszonyoktól függetlenül. A század tagjainak a Budapesti Népbíróság előtt 1946-ben lefolytatott büntetőperében tucatnyi honvéd- és keret-társa mellett Lunkát is elítélték, őt magát halálbüntetésre, amit 1946 júniusában hajtottak . Máskor az élelmet vonták meg, vagy tették lehetetlenné, hogy azt elfogyasszák. A Már említett Sz. Kovács Károly a krumplivermekben, földeken, utcán felszedett élelmiszer elfogyasztását is megtiltotta: „őrködött afelett, hogy az ilyen nyomorenyhítési akciók megszűnjenek, és ebből kifolyólag több bajtársat kiköttetett. Ettől a sorstól engem is csak a véletlen mentett ." Bosszúságot okozott az is, hogy a keret tagjai - a munkaszolgálatos zsargonban rendszerint „hipisnek" titulált akciók során - gyakorta ellopták a muszosok kisebb tárgyait (pl. karórát), megdézsmálták vagy elvették az eleinte a rokonok által még küldhetett élelmiszercsomagokat. Nem volt ritka a keleti frontra küldött egyéb századokban általánosan tapasztalt jelenség, hogy a korrupcióra hajlamos, elcsigázott honvédkeret becsapta zsidó alárendeltjeit, elkérve utolsó értékeiket (ékszerek, órák) nem adták meg a munkaszolgálatosoknak a cserealapként beígért .

 

Részlet a 106/8. század keretlegényeinek népbírósági peréhez tartozó,
1946. február 11-én tett, Lunka Péter elleni feljelentésből.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.3

A háború után Bihari a háború után nem lépett be egyik párt soraiba sem, de részt vállalt egykori tisztjeinek és bizonyos szadista kerettagjainak felelősségre vonásában. A népbíróságon tett tanúvallomásai hozzájárultak Lunka Péter, Sós Márton zászlós, Sz. Kovács Károly és Rácz Gyula keretlegények

. Ezen kívül egykori társaival a háború utáni években is találkozókat szervezett. Bihari a későbbiekben sikeres tudományos karriert futott be nyelvészként: a szláv nyelvek kutatója lett, számos irodalmi mű fordítása és kiadása, továbbá szótár-írás fűződik nevéhez, számára mellékvonalként pedig az egyik első magyar kutató volt, aki russzisztikával . Emellett lexikon-szócikkeket és magyar nyelvtörténeti közleményeket is írt. Egyebek mellett saját élményeiből táplálkozóan a munkaszolgálatos 'hipis' fogalmának nyelvészeti körüljárását is papírra vetette a Magyar Nyelvőr 1969-es évfolyamában: „1943 csontdermesztő januárjában Novioszkol körül magyar tábori csendőrök fogták körül a frontra menesztett 106/8. tábori zsidó munkásszázad tagjait és 42 fokos hidegben alsónadrágra vetkőztetve őket, szörnyű verés után elvették 19 munkaszolgálatos karikagyűrűjét. Ez volt a hipis."  Idős korában Bihari érdeklődése a jiddis felé fordult, amelyből úgyszintén jelentősnek számító publikációkat tett közzé. 1997-ben hunyt el.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők