Bihari József munkaszolgálatos visszaemlékezése

Pokol és vesztőhely Keleten

„A feleségem nyitott ajtót, és kérdésemre azt mondotta, hogy nálunk nem járt ma a postás. [...] Fellélegeztem. Tizenhat hónapos pöttöm kislányomat ölembe kaptam, beszaladtam vele a szobámba, és leültem vele a kis piros ágya mellé. Egy percig úgy éreztem, mintha a torkomat szorító hurkot valaki hirtelen elengedte volna. Ágicámat magamhoz szorítottam, erősen, hogy pityeregni kezdett, mikor a következő pillanatban tekintetem a toalettasztalra esett, ahol egy kis fehér cédula hevert. Felkaptam, a szemeim egyszerre felfalták a betűit: a behívóm volt."

A forrás különlegessége elsőként maga a napló-forma. A háború után a túlélő zsidók többsége különféle beilleszkedési stratégiákat választott. Közülük legjellemzőbb, hogy elhagyták identitásukat annak reményében, hogy a megkülönböztetésük, üldöztetésük s a vészkorszak többé ne történhessen meg. Sokan közülük végleg feloldódtak a többségi társadalomban, mások pedig csak évtizedek múltán voltak képesek beszélni az átéltekről.

A háború utáni néhány éves átmeneti demokratikusnak induló periódusban a túlélők igyekeztek kibeszélni fájdalmukat: 1945-1948 között számos visszaemlékezés, riportregény látott napvilágot, sok munkaszolgálatos a sajtóban is megnyilvánult. A kiépülő kommunista állampárt azonban egyre szorította el a levegőt, s a homogenizálódó szocialista társadalomban nem volt szükséges, és nem is volt lehetséges a zsidók [popup title="különállása" format="Default click" activate="click" close text="Elsősorban ajánlható: VARGA LÁSZLÓ: Zsidókérdés 1945–1995. Világosság, 1992. 1. sz. 62–67.; [GYŐRI] SZABÓ RÓBERT: A kommunista párt és a zsidóság Magyarországon. Windsor, Bp., 1995.; GYŐRI SZABÓ RÓBERT: A kommunizmus és a zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Gondolat, Bp., 2009.; GYURGYÁK JÁNOS: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Osiris, Bp., 2001., 581–600."].

Ez a kétfelől jövő, de egyazon irányba mutató folyamatban Bihari József kéziratos visszaemlékezése azért is figyelemre méltó, mert már a Rákosi-korszakban, 1951-ben vetette papírra „Akikkel nem kellett elszámolni. Útinapló" címmel. A Holokauszt Emlékközpontban további kettő, az évek során kisebb változáson átesett, kézzel írott változata is megtalálható e szövegnek: a második verzió keltezetlen, a legutóbbi 1957-ben

. Az egyes változatok azonban nem tartalmaznak lényegi eltéréseket.

Az alábbiakban a visszaemlékezés első, 1951-es mintegy 200 gépelt oldal terjedelmű verziójának leglényegesebb részeit közöljük. Egész pontosan: a napló legelső, lényegtelen felvezető mondatait mellőztük, illetve az utolsó, az összterjedelem mintegy 40%-át jelentő egybefüggő részt kihagytuk. A kimaradt szövegkorpusz az irtózatos küszködéssel, a keret további kegyetlenségeivel terhes visszavonulás beszámolója, amelynek legvégén, 1944 márciusának második felében Bihari és társai szovjet hadfogsága kerültek.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.20.

A memoár értékét a cselekmény és a megírás között lévő csekélynek számító időn túl az is növeli, hogy saját - ugyancsak meglévő - naplófeljegyzésein

. Információi egybecsengenek századtársa és barátja, Lantos József háború után papírra vetett is. A munkaszolgálat során ezek a - bizonyában a tárcájában rejtegetett - kis lapokra, nem ritkán a levéltárcájában hordott, gimnáziumi tanítványainak dolgozatai hátlapjára töltőtollal, rendszertelenül (2-3 naponta, néhol hetente-kéthetente) lerótt szikár, lényegre törő feljegyzésekből megállapítható, hogy Bihari visszaemlékezéseinek cselekményvezetése, adatai megegyeznek a naplófeljegyzéseiben rögzített eseményekkel. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy szerzője néhány év távlatából élénken emlékezett, így bizonyára (legalábbis részben) fejből írta memoárfeljegyzéseit. Megjegyzendő, hogy az 1942. november 27-én induló naplófeljegyzéseiben nem ír a dorosicsi mészárlásról. Ennek során magyar honvédek a visszavonulás során Ukrajnában, Kijevtől 150 kilométerre, a nyugatra lévő Dorosics kolhoztelepülésen a flekktífusszal lábadozó 1943 tavaszán több száz muszosra rágyújtották a pajtát, a menekülőket pedig [popup title="lelőtték" format="Default click" activate="click" close text="Dorosicsról bővebben lásd: ZELK ZOLTÁN: A dorosici [!] tűz. Szabadság, 1947. február 11.; Munkaszolgálat a Don-kanyarban: i. m., 69–74., 193–334. és FREILICH, SAMUEL: The Coldest Winter. New York, Holocaust Library, 1989.; LŐWY DÁNIEL: Valójában mi is történt Dorosicsban? Népszabadság, 2014. február 26. http://nol.hu/kritika/20140226-valojaban_mi_is_tortent_dorosicsban-1447213"]. Eliezer Kahan túlélő így emlékezett: „Bevittek bennünket a legnagyobb pajtába, amely már zsúfolva volt betegekkel. Beszorítottuk magunkat olyanok közé, akik öntudatlanul feküdtek. Nemcsak a földön, hanem egymáson is hevertek a betegek. A padlás is tele volt nyöszörgő, öntudatlan emberekkel. [...] Napokig feküdtünk öntudatlan állapotban. Aki nem tudott kimászni ételosztáshoz, nem kapott enni. Vizet még adtak néha a mozgásképes bajtársaknak, de ételt csak egyszer és a pajtán kívül. Néha órákig hallottuk, hogy valaki vízért könyörög, de senki nem bírt mozdulni. [...] Orvost nem láttunk. A kezelés bunkóütésekből állt. A hullákat sokáig nem vitték el, majd végül mi vonszoltuk ki őket a ." Dorosicsot saját élményein túlmenően bizonyára egyik barátja beszámolója alapján vette bele memoárjába (legalábbis Lantos József szövegével egybevetve ez tűnik ), tehát, nem saját élmény alapján írta. Ez érthető, hiszen elsősorban az életét kellett védelmeznie, valamint ebben az időben a honvédkeret tagjai elvették írószerszámát is. De ez csupán kizárólag a vérengzés leírására igaz, az utána lévő szövegrészek végig Bihari élményei.

Bihari - egy fennmaradt dokumentum szerint - regénnyé akarta formálni nagyívű visszaemlékezését („regényrészlet" címmel maradt fent hagyatékában több oldalnyi

), ez a szándéka azonban nem valósult .

A forrást a közérthetőség kedvéért mai helyesírással közöljük, kivéve azokon a helyeken, ahol a korabeli írásmód történeti-jelentésbeli információt hordoz. Ez esetekben meghagytuk az egykori írásképet. A naplóban használt szokatlan vagy szabálytalan nyelvi fordulatokat meghagytuk, rájuk „[!]" megjegyzéssel hívjuk fel az olvasók figyelmét. A hiányos szavakat, ahol mód nyílott rá és nem feltétlenül egyértelmű a jelentése, [...]-ben egészítettük ki. A naplószöveget - ahol szükséges volt - értelmező jegyzetekkel láttuk el.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők