A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább
Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése
"Kérésemre, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója megküldte a Szabad Európa Rádió 1989. február 8-i híradását, mely szerint Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást, bejelentette az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és úgy minősítette a hivatalunkat, mint korábban azt a szocialista Magyarországgal ellenséges erők tették."
2. A Szabad Európa Rádió híradása az Állami Egyházügyi hivatal megszűnéséről
Megszűnik az ÁEH SZER
München, 1989. február 8.
Késő esti mai nap
A magyar Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésének, az állam és az egyház szétválasztásának lehetőségéről nyilatkozott Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást. Az elhangzottakról az osztrák katolikus hírügynökség és a nyugatnémet evangélikus tájékoztató szolgálat számolt be.
Kulcsár Kálmán bejelentette, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését tervezik, mert a jogi és politikai rendszer reformja szükségtelenné teszi az egyházak ellenőrzésére, tevékenységük korlátozására létrehozott intézményt.
Előadásán síkraszállt az állam és az egyházak viszonyában az alkotmány és az összes törvény előírásainak szigorú betartásáért. A jelentés szerint Kulcsár közölte, hogy az ezektől eltérő eddigi gyakorlatot a budapesti kormány meg akarja szüntetni, és teljesíti mindennemű kötelezettségét.
Kulcsár arról is beszélt, hogy most már nyitva áll az út az egyház és az állam teljes szétválása előtt, de hozzáfűzte, hogy ennek következményeit, különösen az anyagi támogatás megszűnését az egyházaknak kell viselniük.
Az igazságügy-miniszter azt is megjegyezte, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal helyett a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartoznának a vallási kérdések.
A Kulcsár Kálmán által Londonban mondottak megerősítik mindazt, amit decemberben a nyugatnémet evangélikus akadémián Pozsgay Imre elsőként követelt az egyház és az állam viszonyának helyreállításában. Az államminiszter többek között kijelentette, hogy az egyházakat szuverén, önmagukat kormányzó szervezeteknek kell tekinteni, és meg kell szüntetni az állam felügyeleti, irányító funkcióját. Pozsgay Imre arról is beszélt, hogy a jelenlegi felügyeleti szervet ügykezelési osztállyal helyettesítik.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 13.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő
