Második világháború: a brit–amerikai szövetséges légierő bombázza Belgrádot, 1100 ember hal meg.Tovább
A francia–magyar politikai és diplomáciai kapcsolatok alakulása a Quai d'Orsay szemével
„A magyar vezetők elkötelezték magukat egy olyan úton, amelyről eddig alig szereztek tapasztalatot, egy olyan úton, ahol bármelyikük hazárdjátékossá válhat, miközben mások türelmetlenek lehetnek a lassúság miatt; egy olyan úton, amelynek a szabályait a hangoztatott kijelentések ellenére alig ismerik, és amelyhez saját maguk is alapvetően ellentmondásosan viszonyulnak”
Thomas Schreiber visszaemlékezése az 1988-as év eseményeire
2009. március 22.
Jean-Bernard Raimond-ot régóta ismerem. Külügyi pályafutását a magyar forradalom leverése után kezdte, és a hatvanas évek végén már a keleti kérdések egyik legjobb francia szakértőjének tartották. Első fontosabb beosztásaként Maurice Couve de Murville külügyminiszter kabinetjébe került, amikor is több ízben alkalmam volt beszélni vele, úgyis, mint a térséggel foglalkozó diplomáciai újságírók egyike, akik a Quai d?Orsay rendszeres látogatói közé tartoztak. Kapcsolatban maradtunk akkor is, amikor 1982-ben Franciaország varsói nagykövete lett, ahonnan Moszkvába került. Amikor 1986-ban a francia parlamenti választásokon a jobboldal győzött (de a köztársasági elnök továbbra is a szocialista François Mitterrand maradt, akit két évvel később újraválasztottak) az Ötödik Köztársaság bevált szokásának megfelelően „cohabitation" (társbérleti) kormány alakult a választáson győztes párt vezetésével. Jacques Chirac lett az új miniszterelnök, aki viszont a kulcstárcák élére olyan személyiséget nevezett ki, akiben a „másik oldal" (jelen esetben a választáson vereséget szenvedett szocialisták) is bízik. Így lett Jean-Bernard Raimond Franciaország új külügyminisztere, akit moszkvai állomáshelyéről hívtak vissza, miután a helyszínen élte meg Mihail Gorbacsov hatalomra jutását. Ezzel kapcsolatos elemzéseinek értékét François Mitterrand is méltányolta.
Néhány nappal hivatalba lépése után a sajtóval mindig kitűnő viszonyban lévő új külügyminiszter a Quai d?Orsay ötödik emeletén, Szajnára néző szolgálati lakásának ebédlőjében „fesztelen" reggelin vendégül látta azt a néhány keleti kérdésekkel foglalkozó újságírót, akikkel hosszú évek óta kapcsolatban állt, és akik támogatására továbbra is számított. Így tehát privilegizált helyzetben voltam, mivel a miniszter számomra könnyen hozzáférhető maradt. Mindezt szükségesnek tartottam elmondani, mivel Jean-Bernard Raimond külügyminiszteri minőségében tett utolsó hivatalos külföldi utazásában ici-pici részem volt...
A miniszterrel való ismételt találkozások folyamán szorgalmasan „lobbyztam" (önmagam megbízásából...), hogy látogasson el Magyarországra. Azzal érveltem, korábban több ízben kifejtette - nem csupán előttem - mennyire érdekli Magyarország, ahol még sohasem járt, noha iratokból és jelentésekből jól ismeri, akár a térség valamennyi országát. Ha jól emlékszem, egy 1987 karácsony előtti beszélgetésünk során hívtam fel figyelmét a Le Monde-ban megjelent cikkemre, amelyben hivatkozom Pozsgay Imrének Magyar Nemzetnek adott interjújára. Ebben a reformkommunista politikus módot talált szó szerint idézni az 1987 szeptemberében lezajlott lakitelki találkozón részt vett mintegy 150 másként gondolkozó értelmiségi által elfogadott, szinte rendszeralapító nyilatkozatból, amely így került nyilvánosságra és terjedt el az országban, majd Nyugaton.
Néhány hétig úgy látszott, hogy rendkívül szoros programja következtében legnagyobb sajnálatára nem jöhet létre Jean-Bernard Raimond magyarországi látogatása. Arról sem elfeledkezve, hogy a francia protokoll szerint a kitűzött elnökválasztási kampányra való tekintettel nem szokás (bár ennek jogi akadálya nincs) a választást megelőző három hónap alatt külföldön hivatalos miniszteri látogatás.
Nos, a kivételt Magyarország jelentette, ahol akkor már felgyorsultak az események, és francia külügyi körökben a térség méltán legérdekesebb országának számított...
1988. március 24-én Jean-Bernard Raimond Budapestre érkezett ahol valamivel több, mint 24 órát töltött. Szerényen megjegyezném, ottani tartózkodása idején, majd hazafelé jövet a repülőgép fedélzetén sokat beszéltünk. Ott voltam, amikor a Parlament Nándorfehérvár termében az akkor már összeroskadt, szánalmasan kinéző Kádár János fogadta a Quai d?Orsay fejét. Grósz Károly miniszterelnök (és alig két hónap múlva a párt első embere), aki sokáig a Magyar Rádió párttitkára volt (és ilyen minőségében többször találkoztunk, amikor a Radio France Internationale-nak tudósítottam), látszólag meglepődve fedezte fel jelenlétemet a kormányfőt üdvözlő francia újságírók között. „Hát még Te is itt vagy?", mondta kissé gúnyos mosollyal. Mire hasonló mosolyt erőltettem magamra, és csak ennyit szóltam: „Válaszolhatnám ugyanezt, de nem akarok diplomáciai incidenst".
Ezzel lezárult az első és utolsó Grósz - Schreiber párbeszéd.
Délután a külügyminiszter találkozott a francia nagykövetségi rezidencián az akkor még féllegális, avagy az akkori hármas Aczél-besorolás (tiltás, tűrés, támogatás) értelmében megtűrt ellenzékiekkel. Hazafelé a repülőn Jean-Bernard Raimond rendkívül örült, hogy eljött, és biztosra vette „utódját már egy születőben lévő új, demokratikus Magyarország vezetői fogadják"...
Ennyit erről a számomra felejthetetlen látogatás háttéréről. Befejezésképpen még csupán annyit: az ünnepi vacsorán mondott pohárköszöntőjében Párizsra vonatkozó Batsányi János-idézet beépítését én javasoltam a Francia Köztársaság külügyminiszterének...
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 16.
1944
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő