Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább
Jurij Gagarin Magyarországon
1961. augusztus 19–22.
Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.
Búcsúztatás
A hétfő esti programmal befejeződött Gagarin látogatásának szervezett, hivatalos programja. Másnap, 1961. augusztus 22-én, kedd reggel – akárcsak érkezésekor – a Nagykörúton, az Üllői úton, a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton budapestiek tízezrei álltak sorfalat, hogy személyesen is búcsút vegyenek a világ első űrhajósától és családjától. A zászlódíszbe öltözött Ferihegyi repülőtéren mintegy húszezren gyűltek össze. Fél kilenckor kanyarodott a díszemelvény mellé a Gagarint hozó nyitott gépkocsi. Amikor Gagarin és kísérete fellépett a díszemelvényre az első űrhajós mellén már ott volt a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozata, amelyet hétfő este kapott Dobi Istvántól. Gagarin először elbúcsúzott vendéglátóitól, majd megköszönte a szívélyes és kedves fogadtatást, a „nagyszerű napokat”. A búcsú szavai után Kállai Gyula összefoglalta Gagarin magyarországi látogatásának legfontosabb eseményeit, majd leszögezte: „a budapestiek, sztálinvárosiak, pécsiek és komlóiak büszkék arra, hogy fogadhatták a világ első űrhajósát.” „Gagarin személyében népünk ünnepelte a megbonthatatlan
Gagarin látogatásának idején a rend fenntartása és a közlekedés biztosítása nehéz feladatot rótt a rendőrségre, hiszen a „magyar dolgozók tömegeinek őszinte, nagy lelkesedése nem egyszer váratlan helyzet elé állította a biztosítást végző szerveket, elvtársakat”. Mint a levéltári források is mutatják, Biszku Béla belügyminiszter a látogatás után belügyminiszteri parancsban elismerésben részesítette mindazokat, akik részt vettek „a rend és a közlekedés biztosításában” és „eredményesen, jól megoldották” feladatukat. Ugyanakkor utasította az Országos Rendőrfőkapitányság és a Kormányőrség vezetőit, hogy az állományukhoz tartozó, és a biztosításban kiváló munkát végzőket dicséretben és jutalomban részesítsék, a „legkiválóbbak dicséreti, jutalmazási javaslatát hozzám terjesszék fel”, és a parancsot ismertessék a biztosításban részt vett szervek személyi állománya előtt.
A Belügyminiszter 0018. sz. parancsa. MOL XIX–B–1–az–10-21/18–1961. (Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztérium. Parancsgyűjtemény.) |
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 30.
1919
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő