Az 1980-1981-es lengyel válság és Magyarország visszaemlékezések alapján

„1980. augusztus 20. körül érkeztek az első hírek a lengyelországi eseményekről, arról, ami Gdanskban történik, és nagy szenzációnak számított, hogy megérkeztek Gdanskba a sziléziaiak. Ezzel Szilézia is csatlakozott a tengerparti sztrájkhullámhoz, és akkor lehetett érezni, hogy áttörés készül. S valóban, a hónap végére a lengyel pártvezetők megegyezésre kényszerültek egy olyan fiatalemberrel, akit a világ addig tulajdonképpen nem ismert - Lech Walesával.”

A lengyelországi veszélyről
[részlet]

Nagy a veszélye, hogy a lengyel kormányzat kész helyzet elé készül állítani a világot a KOR, a Munkásvédő Bizottság szóvivői ügyében. Jacek Kuront, Adam Michniket, Jan Litynskit, Jan Józef Lipskit és Henryk Wujecet előbb internálták, majd letartóztatták, és újabban hazaárulással és összeesküvéssel vádolják őket. Ha a bíróság bűnösnek találja a vádlottakat - a pártsajtó máris így beszél róluk -, a törvény módot ad a legsúlyosabb ítéletre: a halálbüntetésre. [] Felemelem a szavamat e nagy tehetségű és töretlen jellemű lengyel értelmiségiek érdekében, akik jelentős szerepet játszottak annak a kelet-európai demokratikus mozgalomnak a történetében, melynek célja: önkorlátozó demokrácia keretében törvényileg szabályozott társadalmi szerződést kötni a pártállam és a társadalom között. [] Tudom az ellenvetést: az efféle jóslás nem szerencsés dolog. Tudom: sok tájékozott és felvilágosult ember elutasítja majd figyelmeztetésemet, mert felesleges rémisztgetésnek tartja. De én nem tudom elfelejteni azt a szégyenletes döbbenetet, amit mi magyarok éreztünk 1956-os nemzeti demokratikus forradalmunk leverése után, amikor 1958 júniusában bejelentették Nagy Imre és bajtársai, Gimes Miklós, Maléter Pál és Szilágyi József kivégzését. A zárt tárgyaláson hozott ítéleteket azonnal végrehajtották. A nyilvánossággal csak a befejezett tényt közölték. [] A világ demokratikus közvéleménye segítheti a szovjet, lengyel és más kelet-európai vezető körök azon erőit, melyek a mérsékeltebb megoldást részesítenék előnyben, s szeretnék elkerülni a visszafordíthatatlan tények politikáját. Kérem e sorok olvasóit, emeljék fel szavukat a legnagyobb kelet-európai nemzet autonómiájának egyre erőszakosabb szétrombolása ellen. Ne gondolják, hogy a rosszat nem követheti valami még rosszabb!

Szalai Attila
Egyszer odáig fajultak a dolgok, hogy valamikor 1983 elején egy nagy konspirációs lebukássorozat következett. Valami földalatti nyomdát felpiszkáltak, sajnos a kiadó nevére nem emlékszem, de ez talán megbocsátható, mivel ha a memóriám nem csal, akkortájt több mint kétezer, kisebb-nagyobb földalatti kiadó létezett Lengyelországban. Ennek a kiadónak a termékeit Ákos is meg én is terjesztettük. Ezzel kapcsolatban kihallgattak, az egy nagyon kemény kihallgatás volt. Nem vertek meg, de végül közölték velem, hogy persona non grata vagyok, és ki fognak rúgni az országból, a visszatérés bármilyen lehetősége nélkül. Azzal fenyegettek, hogy húsz évig be sem tehetem a lábamat Lengyelországba. Én ekkor mindenféle külföldi tudósítóhoz elmentem, és azután meg is mondtam ezeknek az elvtársaknak, hogy nekem itt feleségem, családom van, s ha azt akarják, hogy az Amerika Hangjában meg a Szabad Európában elhangozzék, hogy maguk itt családokat tépnek széjjel, akkor csak tessék, tegyék. Nem hiszem, hogy ettől olyan nagyon megijedtek volna, de végül is, ördög tudja miért, megúsztam. Azt már nem, hogy ezt a kalandot követően például hetente jöttek úgy éjjel kettő táján rendet csinálni a lakásban. Az újabb balhéhoz az is elég lett volna, ha egy röplapot vagy bármilyen földalatti kiadványt találtak volna. De nem találtak, mert jól el volt dugva.
Egyszerűen a természetem olyan volt, a lelkem olyan volt, a barátaim olyanok voltak, hogy eszembe sem jutott, hogy ne csináljam. Persze hogy féltem, naná. Féltem. Aki nem fél, az a hülye. Félni kellett, és az a normális, ha valaki fél. De muszáj volt csinálni. És így visszatekintve nem bánom.

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő