Az országból és a világból (Z kraju i ze świata), magazinműsor
1956. október 28.

Bemondó: A Lengyel Vöröskereszt felhívására folyamatosan jelentkeznek a varsói véradóállomásokon azok az emberek, akik a magyarországi sebesültek számára vért adnak. Az egyik ilyen állomáson, a Katowice utcában vagyunk.

Egy nővér hangja: - Véradásra kérem Zbigniew Śliwa urat, Jerzy Kotliński urat és Karol Sobiesiak urat.

Riporternő: Vasárnap délelőtt tíz óra van. Ezen a napon a Katowice utcai véradóállomás rendszerint zárva tart. Ma a Lengyel Vöröskereszt varsói részlegének felhívására már reggel hét óra óta jelentkezik a varsói ifjúság, főként a Varsói Tudományegyetem ifjúsága, amely elsőként válaszolt a felhívásra: „Vért a magyaroknak!"

Riporternő: - Úgy látom, ön már adott vért, igaz?

Másik női hang: - Igen, egy órával ezelőtt adtam vért. Minden bizonnyal az keltette fel a figyelmét, hogy be van jódozva a kezem.

Riporternő: - Doktor úr, ezt a vért - mint ahogy azt a sajtó és a rádió is közölte - repülőgépekkel Magyarországra küldik. Hogyan szervezik ezt meg?

Doktor: - A jelzésre, miszerint magyarországi szállításra készítenek elő egy repülőgépet, megpakoljuk a mentőautókat és kihajtunk a repülőtérre. Éppen fél óra múlva, tizenkét óra körül fog felszállni egy vért szállító repülőgép.

Riporternő a repülőtéren: - Önök most először visznek vért Budapestre?

Egy férfihang: - Igen, most először.

Másik férfihang: - Úgy két és fél óra múlva leszünk Budapesten. Kirakjuk a szállítmányt, és rögtön visszatérünk Varsóba. Hét óra körül leszünk ismét Varsóban.

Bemondó: Egy órával ezelőtt beszélgettünk a repülőtéren Wiktor Pełka kapitánnyal, aki már visszatért Budapestről.

Riporter: - Ön ma délben Budapesten volt?

Pełka kapitány: - Igen, reggel hat órakor szálltunk fel, tíz óra körül voltunk Budapesten, és délután tértünk vissza.

Riporter: - A magyar fővárosban szálltak le?

Pełka kapitány: - Nem, harminc kilométerre Budapesttől délre.

Riporter: - Milyen benyomásai vannak a repülőútról?

Pełka kapitány: - Tulajdonképpen nem sokat tudok erről mondani, egész idő alatt felhőben repültünk, az időjárás meglehetősen gyalázatos volt. A repülőtéren nyugalom honolt, azon kívül, hogy felfegyverzett katonák őrizték, semmi sem történt.

Riporter: - Volt alkalma magyarokkal beszélgetni a helyszínen?

Pełka kapitány: - Igen, természetesen beszédbe elegyedtünk. Nagyon köszönik ezt a segítséget, és továbbra is az a kérésük, hogy küldjünk még gyógyszereket. A kért gyógyszerek listáját magunkkal hoztuk, és ezeket holnap két újabb repülőgép viszi. Itt most azzal a felhívással fordulok a véradókhoz, hogy továbbra is jelentkezzenek, úgy, mint eddig, hogy a lehető legtöbb segítséget tudjuk nyújtani a magyaroknak.

Riporter: - Volt valami lehetősége, hogy megtudja, miként fest jelen pillanatban a helyzet Budapesten?

Pełka kapitány: - A repülőtéren maguk a magyarok sem tudnak tulajdonképpen semmi pontosat, a telefon-összeköttetés valószínűleg csak a parancsnoksággal áll fenn. Ilyen körülmények között teljesen természetes, hogy a katonák nem értesülnek azonnal a legfrissebb eseményekről.

Riporter: - Átrepült Budapest felett is?

Pełka kapitány: - Nem, a magyar főváros mellett repültünk el, s bár igaz, hogy nagyon alacsonyan, de tulajdonképpen így sem láttunk semmit.

Riporter: - Egyetlen tűzvészt sem lehetett látni?

Pełka kapitány: - Nem, nem, nem. Semmit sem láttunk. A repülőtéren és környékén teljes nyugalom volt, de egyébként is a lengyel nagykövetségről azt mondták nekünk, hogy már a városban is jórészt helyreállt a nyugalom. Igaz, van még néhány tűzfészek, ezeknél időről-időre lövöldöznek, de mindez tőlünk, a repülőtértől igencsak messze volt.

APRT, PNA, 353/5.