A moszkvai csonka olimpia

A moszkvai csonka olimpia - bár Szovjetunió kétségkívül presztizsveszteséget szenvedett - összességében sikeresnek bizonyult. Ugyanakkor világossá vált, hogy az olimpiai mozgalmat át kell alakítani. Ennek egyik jele volt Juan Antonio Samaranch megválasztása a NOB elnökévé, aki 30 évig irányította és átalakította az olimpiai mozgalmat. Ekkor azonban még nem lehetett látni, hogy a válság a következő olimpiát is érinti és a "birodalom" megpróbál visszavágni.

Források  

Jegyzőkönyvrészlet, határozat és jelentés a Politikai Bizottság 1980. május 13-i üléséről

                                                                     SZIGORÚAN BIZALMAS
Készült: 3 pld-ban

J E G Y Z Ő K Ö N Y V
a Politikai Bizottság 1980. május 13-án megtartott üléséről

JELEN VANNAKAczél György, Benke Valéria, Gáspár Sándor, Havasi Ferenc, Kádár János, Korom Mihály, Lázár György, Maróthy László, Németh Károly, Óvári Miklós, Sarlós István, továbbá Brutyó János, Gyenes András és Várkonyi Péter elvtársak
Az ülésen nem vesznek részt /szabadságon vannak/: Losonczi Pál és Méhes Lajos elvtársak.

NAPIREND:

[...]

3Jelentés a XXII. Nyári olimpiai játékokra történő felkészülésről, a kiutazó magyar csapat tervezett összetételéről
Előadó: Rácz Sándor elvtárs
Hozzászóltak: Havasi Ferenc, Lázár György, Gyenes András, Budai István és Kádár János elvtársak

[...Határozat]

A Politikai Bizottság tudomásul veszi az olimpiai felkészülés helyzetéről, a kiutazó magyar csapat tervezett összetételéről, valamint a hátralevő időszakban elvégzendő feladatokról készült jelentést.

Felhívja a figyelmet arra, hogy az olimpiára minden tekintetben úgy kell készülni, mintha nem lenne bojkott, s esélyeink megítéléséről a hírközlő szervek szerényen és mértéktartóan tájékoztassák a közvéleményt.

A napirendi pont tárgyalása kapcsán a Politikai Bizottság ajánlja: a sportvezetők, nevelők és szervezők fordítsanak nagyobb figyelmet a sportolók nevelésében a hazafiság, a nemzeti becsület, a sportetika és a küzdőszellem erősítésére.

Egyetért azzal, hogy Kádár János, Korom Mihály és Borbándi János elvtársak június végén vagy július elején tegyenek látogatást a tatai edzőtáborban.

Az olimpiai csapat ünnepélyes búcsúztatására, illetve fogadására, valamint az eredményesen szerepelt versenyzők és vezetőik kitüntetésére megfelelő időben tegyenek javaslatot a Titkárságnak.

Az olimpiai csapat szerepléséről 1980 negyedik negyedévében készüljön jelentés a Politikai Bizottság részére.

[Szó szerinti jegyzőkönyv]

2. Napirendi pont.

Jelentés a XXII. Nyári olimpiai játékokra történő felkészülésről, a kiutazó magyar csapat tervezett összetételéről.
Előadó: Rácz Sándor

Kádár János: Jó napot. Üdvözlöm az elvtársakat.
Itt most napirenden van az olimpiai játékokra való felkészülésről szóló jelentés. Előadó: Rácz elvtárs, átadom a szót, tessék.

Rácz Sándor: Rövid kiegészítésem van. A nevezések helyzetéről tájékoztatásként. Összesen 145 ország kapott meghívást a moszkvai olimpiára. A mai napig 38 ország nemzeti bizottsága jelentette be a részvételét. Harmincnyolc.

Kádár János: Nem sok, egyelőre.

Rácz Sándor: Ugyancsak a mai napig 33 kormány foglalt állást a bojkott mellett. 33 ország esetében 23 nemzeti olimpiai bizottság csatlakozott a kormány bojkott felhívásához, 2 ország esetében az olimpiai bizottság szembehelyezkedett a kormány állásfoglalásával, és 8 ország olimpiai bizottsága - e 33 kormánynál - 8 olimpiai bizottság még nem foglalt állást. A nevezési határidő május 24-én jár le. A kormányok nagy többsége eddig nem nyilatkozott. Amennyiben a kormány nem akar bojkottot kimondani, akkor nem is szükséges, hogy nyilatkozzon a kormány. Az összes körülményt mérlegelve, úgy ítéljük meg, hogy mintegy 100 ország részvételével lehet számolni. Azzal, hogy az előző olimpiákat is figyelembe véve, a gyakorlat az volt, hogy legalább 20 ország mindig hiányzott az olimpiáról. Úgy kb. ez, amit most tudunk jelenteni. Nincs több kiegészítésem.

Kádár János: Tessék elvtársak, kérdések következnek. Kinek van kérdése? Havasi elvtárs.

Havasi Ferenc: Keveset értek ehhez a sporthoz, csak azon gondolkoztam, hogy ha ezen az elmúlt évi illetve négy évvel ezelőtti montreali olimpián volt egy olyan követelmény, mondjuk 150 ország közül az első 5-6 helyen álljunk meg mi is az eredményeket illetően, akkor most ugyanez a követelmény ez nem laza? Mivel kevesebb ország vesz részt.

Kádár János: Tessék, kinek van még kérdése?
Hát nekem volna egy kérdésem. Itten jelezve van, hogy ezen az olimpián a 18 sportágban 210-250 magyar sportoló venne részt. A kérdésem az volna, ha viszonyítjuk, akkor a Montrealhoz, hogy ott mennyien vettek részt?
Tessék. Nincs több kérdésem. Hát azt hiszem a kérdésre, a két kérdésre talán Buda elvtárs válaszolna nem?

Rácz Sándor: Majd megosztjuk. A Havasi elvtárs kérdése, hogy Montrealhoz viszonyítva most kicsit szolidabb célokat tűzünk ki. Szerintem ezt úgy terveztük annak idején és azzal számoltunk, hogy részt vesznek az országok többsége a moszkvai olimpián. Most úgy ítéljük meg, hogy amennyiben a sport-nagyhatalmak is - Egyesült Államok, NSZK, Japán stb. - részt vennének, akkor nem tudnánk teljesíteni azt a célt, amit magunk elé tűztünk. Nem tudnánk elérni, olyan szinten vannak a különböző sportágaink, a versenyen résztvevő versenyzőink, hogy akkor az nem lenne reális. Viszont most figyelembe véve a bojkottot, úgy ítéljük meg, hogy nem kizárt, hogy esetleg elérjük azt a szintet. Érmeket, vagy a nemzetek helyezését illetően is, mivel jelentős országok, Egyesült Államok, NSZK és a többi nem vesz részt.
A Kádár elvtárs kérdése, a harmadik oldal elején, most előreláthatólag 18 sportágban veszünk részt a moszkvai olimpián. Ugyanezt, tehát a sportágakat vizsgálva, Montreálban, 17 sportágba vettünk részt. A versenyzőket illetően most azt jelentjük, hogy 210-250 sportoló vesz részt Moszkvában. Ugyanez a szám Montrealban 182 volt és végül a teljes létszámunkat vizsgálva - mindent: gyúrókat, szakvezetők, edzők, nemzetközi versenybírók és a többi beleszámítva - Moszkvába 400, négyszázkilencvenegy fővel vennénk részt. Ugyanez a teljes összlétszám Montrealban 311 fő volt.

Kádár János: Jó.

Rácz Sándor: Nincs tovább Kádár elvtárs.

Kádár János: Jó. Ki kíván hozzászólni? Lázár elvtárs, tessék.

Lázár György: Ezzel a jelentéssel is, hát természetesen értem azt is, hogy itt nem lehet az ügyet, magát tekintve semmiféle előzetes, olyan követelményt támasztani, ami valamilyen számszerűségi eredményeknek az elérését határozza meg, de erre ösztönözni lehet. És úgy gondolom, hogy ezért nagyon fontos, hogy az, az előkészítő munka, amit az elvtársak jeleztek, az tervszerűen végbemenjen.
A másik megjegyzésem azokhoz a számarányokhoz vonatkozik, amikről a Rácz elvtárs szólt. Én nem kívánom azoknak a megváltoztatását, ajánlanám viszont az ismételt áttekintését, Mondjuk első hallásra is, úgy tűnik, hogy nincs arányban a sportolói létszám tervezett növekményével az a növekmény, ami a kísérőknél többletként mutatkozik. Hát, ha azok a számok stimmelnek, amit Rácz elvtárs mondott, akkor ebből logikusan ennek kell következnie. És visszaemlékezve a montreali olimpiára, illetve más világversenyekre, olyan anomáliák fordultak elő, hogy éppen azok hiányoztak, akik a sportolók helyszíni fölkészítésénél valamilyen érdemleges szerepet töltöttek volna be, és éppen olyanok voltak kint, akiknek semmi közreműködési lehetősége, de képessége se volt ahhoz, hogy a sportoló eredményesen sportolhasson. Úgy gondolom, hogy illetve, hogy eredményeket érhessen el, úgy gondolom ebből a szempontból is igen gondosan, kellene nemcsak a sportolókat, hanem a kísérőket is kiválasztani.

Kádár János : Gyenes elvtárs, tessék.

Gyenes András: Két dolgot szeretnék felvetni. Az egyik, ami a helyezéseket illeti, hát én azt hiszem, ha reálisan mérlegeljük az erőviszonyokat, és csak a szocialista országok sportját vesszük figyelembe, akkor se reális az 5. hely elérése. Tehát, ha távol maradnának nagy kapitalista sportnemzetek. Legalább hat olyan szocialista ország van, amelyeknek a pontszerzésével úgy kell számolni, hogy magasabb lesz, mint a mienk.
Másik dolog, az ezzel a bojkottal kapcsolatos. A propagandákban, azt hiszem nagyon vigyázni kell azzal, hogy mit mondunk mi erről a helyezésről. Egy kicsit ilyen mulatságos helyzetbe kerülhetünk. Harmadik oldal alján az szerepel, hogy a nemzetek sorrendjében az 5. hely elérésére a jelenlegi elemzés a lapján nincs valószínűség, bár ezt még befolyásolhatja a bojkott. Hát mi ugye a bojkott ellen lépünk föl. (Igen) Itt pedig úgy tűnik, mint hogyha

Kádár János: Előnyünkre válna.

Gyenes András: Az lenne előnyös a számunkra, ha a bojkott minél teljesebb lenne. Azt hiszem, hogy a propagandába messze kerülni kellene mindenfajta helyezést, nemzetek sorrendjébe való, helyezéssel való foglalkozást, és inkább valami pontokba kellene megjelölni azt, hogy milyen célokat tűznek maguk elé a magyar sportolók.

Kádár János: Egyéb hozzászólás nincs? Én nekem is volna észrevételem. Én azt hiszem, ezt vegyük tudomásul, mint az előkészületek jelenlegi helyzetét, mert hiszen annyira áttekinteni mi ezt nem tudjuk. Na, mostan a felmerült kérdésekkel kapcsolatban, hát a kíséretnél szintén nem olyan egyszerű nekünk beleszólni, mert így ha gondolkodik az ember, van ilyen furcsa eset, hogy megy egy sportoló egy sportágba, esélyes, és lehet, hogy többnek kell kísérni, valamilyen oknál fogva, olyan értelemben, akik effektív tudnak segíteni, és persze van fordítva is. Fordítva is. Úgy hogy, azért nézzék csak meg ezt, amit a Lázár elvtárs felvetett, de magyarán mondva, oda koncentrálva, hogy ne a társadalmi vezetők utazzanak és nézegessék az olimpiát, hanem az, aki ott effektíve tud segíteni. Hát persze, aki bíró, az bíró. A meghívott bíró. És hát akkor ugye edző, meg gyúró, meg orvos, meg mit tudom én, kevés pszichológus. Szerintem ott a versenyen már hagyják őket békibe, de hát lényegében itt a társadalmi vezetőkről van szó. Ott köll radikálisan szűkre venni az egészet, hát azért ez nem egy ilyen ingyen utazás, ne így fogjuk föl. Na mostan, a helyezést illetőleg, ezt hagyjuk mi most homályba, - ezt hogy ebbe az esetbe, meg abba az esetbe, ennek itten nincsen semmi értelme. Most csak a sportra korlátozva egyelőre ezt a bojkottot. Én azt mondom, hogy effektív eredmények alapján és viszonyítás nélkül, hát ugye a legtöbb sportágban mérhető azért a, a nemzetközi szinthöz a magyar sportolók tudása, és a szerint kell, amennyiben valahol írnak egy versenyzőről, hogy esélyes, hogy mi úgy vesszük, mintha a bojkott nem volna, az egyes sportolók esetében. Általában én szintén azt ajánlom, hogy nekünk a fölkészülésünk az egyelőre úgy köll, hogy legyen, hogy mi egy normál olimpiára készülünk, hát nincs okunk egyelőre ezen változtatni, amíg a végső helyzet ki nem alakul. Úgy, hogy egy-egy szót addig úgy ne mondjunk, semmi olyasmit, hogy ha bojkott lesz, meg ha lesz, meg nem lesz, meg, meg, az esélyekkel összekeverve se emlegessük ezt, amíg a végső nevezési határidő le nem jár és a kép nem világos. Hát akkor természetesen valamit a, a hangon ott kell kicsit változtatni, nem? És elítélve a, a bojkottot. De addig úgy vegyük és a propagandánk is olyan legyen, mintha nem volna a bojkott, illetve egyelőre vegyük úgy, hogy ez nem győzött ez a bojkott spekuláció.
A másik észrevételem az volna, hogy én láttam valami tájékoztatást egy ilyen tanácskozásról, valami sportügyekkel foglalkozó emberek összejöttek a szocialista országból, országokból, és ott megállapodtak valamiféle tennivalókban és felkérték az összes résztvevőt, minket is, hogy a magunk sport kontaktusait felhasználva azért dolgozzunk a bojkott ellen. Hogy dolgoznunk kell. Úgy, hogy az a bizonyos társadalmi vezető ne olimpiára orientálódjon, hanem most mozogjon inkább, ha annak van valami értelme. Valami nemzetközi sportkapcsolatot felhasználva. Ezt, elvtársak, mindenképpen érdemes megcsinálni, még akkor is, ha az adott országnál úgy döntenek, hogy bojkott és a sportolókra rákényszerítik, ez akkor is hasznos és jó politikai, sportpolitikai munka, mert ott belül, ott őnáluk, a sportolók közt, a bojkottot az nem népszerű és nehezítsük meg az életét azoknak, akik bojkottot szerveznek, vagy esetleg bojkott mellett döntenek majd. Na most, végül valamit a sportról és az esélyről, felhasználva ezt az alkalmat, hogy most sportról beszélünk. Hát csak egy megjegyzést szeretnék tenni. Hát ugye nagy irodalma van nálunk a sportnak, főleg a futballnak, mit csinálunk, mit ne csináljunk, most anyagi dolgokat rendezünk, meg fogunk valamit rendezni. Én megmondom elvtársak, én az anyagi részét most nem akarom piszkálni, azt hiszem igaz az, amit itt tárgyalnak és amit határoztak a futballal kapcsolatban és amit a publicisztikában is írnak, hogy ott is valamiképp a valódi érdekeltséget kéne érvényesíteni. De én megmondom őszintén, a sportból két elem hiányzik még, na most már az egész sportra értem, az igazi hazafiasság, a nemzeti becsület érzése, amikor válogatott szintről van szó, akár egyéni, akár csapatválogatottról, és a sporton belül majdnem azt mondanám, a legszimplább sport-etika hiányzik. Mondjuk egy sportoló, egy egyletbe aktív sportoló, annak sportszerűen küzdeni kell, a küzdő szelleméhez. Ez a legnagyobb baja a magyar sportnak. S megmondom őszintén elvtársak, hogy aki úgy indul előre, mintha hátrafelé támolyogna, isten bizony le lehet mondani azokról a bizonyos hiú reményekről, hogy majd az győzni fog ott, meg győzelemre viszi a mi zászlónkat, az nem fogja győzelemre vinni, aki már tántorogva indul meg, úgy megy előre, mintha hátrafelé lépkedne. Szóval egy kis nemzeti becsületet megkövetelni, kis sportetikát és küzdőszellemet a sportolóktól és azoktól is, akik a sportolókat képezik és nevelik, a menedzserektől meg hasonlóktól. Amíg itt nem tudunk változtatást csinálni, addig nem lesz semmi. Aztán vannak előttünk példák is, ahol kézbe veszik a dolgot, azért ott eredményeket érnek el. Mert azért az NDK se magától érte el azokat automatikusan, amit elért. Nézzék meg, a románok mit csináltak a sportba az utolsó 10-20 év alatt. Kézbe vették keményen, néha gorombán, otrombán, mondtuk milyen hülyeségeket csináltak, azért a sport színvonalát fölemelték . Nálunk meg akkora fajta liberalizmus van, a sportolókról nem is beszélek, hanem a vezetőkről, mert a vezetőkőn dől el minden, a szakvezetőknél és a, és a, a sportvezetőknél dől el ez a szellem kérdése, ott kezdődik a dolog, aztán lehet csak a sportolóktól megkövetelni és ott nincs ez. Hát ez csak olyan mellékes megjegyzés volt, az olimpiától függetlenül.
Valamikor voltam egyszer Moszkvába, van vagy húsz esztendeje, az isten tudja miféle atlétikai verseny volt ott, valami futás volt, ötezer méteres futás, indult vagy negyven futó, 2 magyar, az egyik 1200 méternél feladta, a másik 1500-nál. Az összes többi végig futotta. És a sportnál azért van ilyesmi, hogy, hogy a, a nagy publikum a nagy stadionba azt a félóra késéssel utoljára befutót tapsolja meg a győztes után a legjobban, mert tiszteli a sportszellemet és a küzdőszellemet. Ez, amire gondolok, hogy ez hiányzik és nincs megfelelő.
Na befejeztük az ankétunkat? Úgy, hogy ezt egy kicsit még próbáljanak valamit ebbe a bojkott elleni harc területén is valamit csinálni. És ezeket a számokat meg nézzék meg. Talán a kíséretnél inkább csak így a társadalmi vezetőket illetően lehet redukálni, mert mondjuk orvost, meg edzőt, meg gyúrót mi nem tudunk lespórolni, ha már a sportoló ott van. Tessék.

Buda István: Ez a szám valós. A versenyzői szám mellett kimondottan sportvezetés és szakmai sportirányító mintegy 110 ember. Megvan a pontos összetétel ma már ebből orvos, gyúró, edző összesen 70, különböző ilyen segédszemélyzet 10, elnézést kérek, lóápoló, zongorista, stb. effektív a sportot szolgáló ember. Mert itt más struktúra van Moszkvában, mint Montreálban. Itt van, pl. az ifjúsági tábor, amely ebbe a küldöttségbe van, globál nagy számba szerepel, amelyek egy politikai jelentőségű, hogy minden országból meghívtak ilyen ifjúsági - és ezt a KISZ kezeli -, 40 fővel. Benne van a sajtó, televízió, rádió, benne a belügy, amelyet mostan speciálisan igényelnek, de a mi státuszunkra viszik, nem külön akkreditálási státuszra viszik. Tehát 210-250 sportolóhoz, mintegy 110 (közbeszólást nem érteni) tessék?

Kádár János: Ez nem világos, hogy a belügytől több kell, mint Montrealba?

Buda István: Nem, az egy más, más státusszal, akkor nem nálunk számolták el, ebbe a számba most itt van.

Kádár János: Jaa
(közbeszólás /?/ ha mi csábítunk, akkor szavazzuk meg, attól félünk, hogy őr, akkor ne szavazzuk meg)

Buda István: Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy 210-250 sportolóhoz, mintegy sportvezető és a sportot szolgáló, összesen 110-120. A többi ez az új struktúra miatt van.

Kádár János: Na, ezt még nem tudtam.
Hát akkor tudomásul vesszük. Köszönjük.

Kádár János:

(Napirend utáni beszélgetés.)
Ezek az esélyek ezek olyanok, Havasi elvtárs, minden olimpia előtt hosszú hónapokon át a sportvezetés egy része a számítógépekkel és a napirend utáni ..dolgaikkal. ahelyett, hogy a sportolókkal és a felkészítéssel foglalkoznának, mert mindig reszketnek, hogy itt mondanak valamit, és akkor mi lesz utána. Az egész becslés egy lebegő. (Közbeszólást nem érteni) És akkor nincs, igen, ha az a küzdőszellem egy kicsit jobb volna, akkor még másik négy sportoló meg eredményt érhetne el. Na, jó. Hát ez körülbelül ilyen olimpia lesz most már. Látható nagyjából. És amit a Rácz elvtárs, itt olyan optimistán bejelent, hogy ugye hát így, úgy, amúgy, 33 stb., de hát azért mégis 40 jelentkezett. Még levékonyodhat ez az olimpiai részvétel. Ilyen, olyan függés miatt, a nyavalya miféle afrikai országok is bejelentették a bojkottot, azért nekik mi közük van, nekik van gondjuk Afganisztánnal? Függnek valakitől. Na, jó van. Hát akkor áttérünk a személyi javaslatokra.

Ezen a napon történt június 22.

1940

Franciaország nevében Huntziger tábornok aláírja a kapitulációt a német csapatok előtt (Compiègne-ben).Tovább

1941

Németország lerohanja Szovjetuniót, megnyílik a második világháború második frontja.Tovább

1978

James W. Christy amerikai csillagász felfedezi a Charont, a Plútó legnagyobb holdját.Tovább

1980

Az NSZK csapata 2-1-es győzelmet arat a római olimpiai stadionban rendezett EB-döntőn Belgium válogatottja fölött.Tovább

1988

Az EU engedélyezi a tujontartalmú szeszek gyártását (35 mg/kg), így újra hódíthat az abszint.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők