"Aki nincs ellenünk, az velünk van"

Emigráns magyarok levelei 1962-ből

A pártközpont rendszeresen küldött az emigráció tagjainak különféle brosúrákat, szóróanyagokat. A külföldre szóló propagandához a Magyar Rádió Szülőföldünk című, rövidhullámon sugárzott adása is hozzájárult. Az itt közölt dokumentumoknak az adja az egyik érdekességét, hogy mindenki személyre szóló kísérőlevelet kapott a Szülőföldünk levélpapírján. Az MSZMP VIII. kongresszusának (1962. november 20–24.) irányelveit küldték meg 285, emigrációban élő magyarnak, kérve véleményüket, de csak 23 személy válaszolt. A válaszok sokfélesége jelzi a megszólítottak anyaországhoz való viszonyát.

Források

Magyar emigránsok válaszlevelei a kongresszusi irányelvekre

MAGYAR RÁDIÓ
IDEGENNYELVŰ FŐOSZTÁLY
40928/30

Magyar emigránsok válaszlevelei a
kongresszusi irányelvekre

A Magyar Rádió Idegennyelvű Főosztálya a múlt év október 12-én 285 példányban szétküldte a kongresszusi irányelveket és a személyi kultusszal kapcsolatos párthatározatot tartalmazó kiadványt. A címzetteket a magyar emigráció különböző irányzatainak köréből úgy választottuk ki, hogy egy-egy irányzaton belül ne mindenki kapja meg a küldeményt. Ezzel az volt a célunk, hogy bizonyos meghasonlást támasszunk, másfelől az, hogy ezzel az érintkezésnek részünkről való felvételét hangsúlyosabbá tegyük. A pártkiadványokhoz éppen ezért személyhez szóló és közvetlen hangú kísérőlevelet mellékeltünk a Szülőföldünk levélpapírján, Fekete Sándor aláírásával. A kísérőlevélben a kongresszus-dokumentumok iránt megmutatkozó nemzetközi arányú érdeklődésre hivatkoztunk, és kértük a címzetteket, fejtsék ki véleményüket az anyaggal kapcsolatban. Felajánlottuk azt is, hogy a kongresszus tematikájával kapcsolatban bármilyen további felvilágosítással is szolgálunk.

Az anyag szétküldésére elsősorban az a körülmény indított, hogy a magyarországi politikai fejlődés hatására a politikai emigráció körében az utóbbi két-három esztendőben fokozódó zavarodottság volt tapasztalható, amely még a legellenségesebb beállítottságú emigránsokat is álláspontjuk bizonyos módosítására kényszeríttette.

A mai napig bezárólagosan összesen 23 válaszlevél érkezett.

  1. Kéthly Anna (Belgium)
  2. Kovács Dénes (Anglia)
  3. Fejtő Ferenc (Franciaország)
  4. Méray Tibor (Franciaország)
  5. Sulyok Dezső (USA) (2 levél)
  6. Havas Gábor (Ausztria)
  7. Molnár György író (Ausztria)
  8. Dr. Bolgár László (Franciaország)
  9. Fenyő Miksa (USA)
  10. Iványi Grünwald Béla (Anglia)
  11. Fricsay Ferenc (Svájc)
  12. Wigner Jenő professzor (USA)
  13. Tasnádi Tamás Álmos műfordító (Hollandia)
  14. Nagymányoki Schraub Ádám (Ausztria)
  15. Vajda István író (Ausztria)
  16. Király Zoltán ref. lelkész (USA)
  17. Szabó András ref. lelkész (USA)
  18. Tamási Sándor ref. lelkész (Anglia)
  19. Borsodi István ref. lelkész (USA)
  20. Kovács Rezső (Belgium)
  21. Kozma Ferenc (Franciaország)
  22. Világhy Miklós (Kanada) (Megyjegyzés: mint leveléből kitűnik, Világhy Miklós a mi levelünket aláíró Fekete Sándort összetévesztette a Szabad Nép egykori munkatársával)
  23. Ambrus Ilona (USA)

A beérkezett levelekre sorban válaszolunk. A válaszoknál nem térünk ki minden felvetett észrevételre és kifogásra, hanem csupán a legfontosabbakra reflektálunk. Arra törekszünk, hogy a jelenlegi magyar politikai fejlődés tényeit világítsuk meg pozitív formában és hogy barátságos hangú soraink a párbeszéd folytatására ösztönözze a címzetteket.

A párbeszéd folytatására remélhetően ösztönzően hat majd az is, hogy válaszunkhoz általában mellékeljük a VIII. pártkongresszus jegyzőkönyvét.

Fricsay Ferenc professzorral, aki a levelében kifejtette, hogy semmilyen előjelű politikával nem kíván foglalkozni, valamint Iványi Grünwald Bélával annyiban tettünk kivételt, hogy számukra felajánlottuk a magyar zeneművészet, illetve történelemtudomány valamelyik kiadványának az elküldését.

Ezen a napon történt február 04.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő