"Aki nincs ellenünk, az velünk van"

Emigráns magyarok levelei 1962-ből

A pártközpont rendszeresen küldött az emigráció tagjainak különféle brosúrákat, szóróanyagokat. A külföldre szóló propagandához a Magyar Rádió Szülőföldünk című, rövidhullámon sugárzott adása is hozzájárult. Az itt közölt dokumentumoknak az adja az egyik érdekességét, hogy mindenki személyre szóló kísérőlevelet kapott a Szülőföldünk levélpapírján. Az MSZMP VIII. kongresszusának (1962. november 20–24.) irányelveit küldték meg 285, emigrációban élő magyarnak, kérve véleményüket, de csak 23 személy válaszolt. A válaszok sokfélesége jelzi a megszólítottak anyaországhoz való viszonyát.

Fejtő Ferenc

Le 30-10-62
Tisztelt Uram,

Köszönettel nyugtázom október 12-i levelét és az egyidejűleg megküldött "Irányelveket". Ez utóbbit nagy érdeklődéssel olvastam el, annál is inkább, mert egy nagyobb tanulmányon dolgozom Magyarország 1956 utáni politikai fejlődéséről.

Észrevételeimet a következőkben foglalhatom össze:

1. Az "Irányelvek" egészében véve, véleményem szerint, a Kádár János-féle "centrista" koncepció győzelmét, illetve megszilárdulását fejezik ki. Szellemükkel illetően legközelebb Gomulka koncepciójához állnak s megfelelnek a Hruscsov-vonalnak. Ezt a tényt az enyhülés és békés együttélés szempontjából mint pozitívumot kell elkönyvelni.

2. Ugyancsak reményt keltő pozitív tünetnek tekintem az "Irányelvek" következő pontjait:
A jószomszédi kapcsolatok fejlesztését Jugoszláviával (8. o.)
A tanuló ifjúság származási kategorizálásnak megszüntetését (19. o.)
A szellemi élet területén hirdetett türelmességet (38. o.)
A személyi kultusz felelőseivel való végeleges szakítást (41-42. és 55-56. o.)
A pártonkívüliek vezető pozícióba való helyezésének lehetőségét (47. o.)
A rehabilitációs eljárások meggyorsítását (56-59. o.)
A szocialista törvényesség helyreállítását (20. o.)

3. Mindezen a területen, véleményem szerint, az "Irányelvek" a XX-ik és XXII-ik szovjet pártkongresszusok döntéseit kodifikálják. Ez a tény azonban ellentmondásban áll azzal a tétellel, amely a 9-ik oldalon olvasható az "ellenforradalmi lázadásról". Nem gondolja-e �, hogy Kádár János 1956 november 1-i nyilatkozata közelebb áll a valósághoz? Érzésem szerint a rendszer ma elég erős ahhoz, hogy erről árnyalatosabb módon nyilatkozzék, és ne ítélje el fenntartás nélkül azokat a politikusakat és entellektüekelet, akik - bajba sodorták is őket az események - végső soron az ország dezorganizálásának és a Rákosi-klikk eltávolításának szükségében közel álltak az "Irányelvek" szerzőihez?

4. Nem értem azt sem, hogy például Bibó István, akinek szerepe, tudomásom szerint, igen mérsékelt és mérséklő volt 1956-ban, miért nem kap amnesztiát?

5. Mint fentebb írtam, az "Irányelvek" szellemét a Gomulka-féle koncepcióval rokonítom. Épp azért örülnék, ha felvilágosítna arról, hogy miért tért el oly élesen a magyar párt vonala a lengyelétől a kollektivizálás kérdésében? Miért "érlelődtek meg" Magyarországon a "termelőszövetkezés tömeges szervezésének gazdasági és politikai föltételei" s miért nem Lengyelországban, holott a két ország fejlődése egyébként párhuzamos? Vajon itt nem a "baloldali" nézetek felülkerekedéséről volt szó, még akkor is, ha a megvalósítás eszközei lényegesen különböztek a Rákosiék által alkalmazott eszközöktől?

�ülnék, ha a kérdéseimre válaszolna. Hangsúlyozom azonban, hogy észrevételemet és kérdéseimet mint magánember küldöm �nek és közzétételüket csak abban az esetben engedhetem meg, ah ez minden kihagyás és változtatás nélkül teljes egészében történnék.

 Kiváló tisztelettel:

Fejtő Ferenc

P. S. Tekintettel arra, hogy oly szíves volt felajánlani felvilágosításait köszönettel venném, ha a kongresszusra vonatkozó dokumentációs anyagot el tudná küldetni részemre és meg tudná érdeklődni, hogy a külföldi újságírók - mint a XXII-ik szovjet kongresszuson, Moszkvában - jelen lehetnek-e majd a kongresszus ülésein.

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő