A KISZ vezetői az MSZMP IKB titkársági ülésén a KISZ első kongresszusának összehívására tettek javaslatot. A Titkárság nem tartotta „...Tovább
Az 1980-1981-es lengyel válság és Magyarország visszaemlékezések alapján
„1980. augusztus 20. körül érkeztek az első hírek a lengyelországi eseményekről, arról, ami Gdanskban történik, és nagy szenzációnak számított, hogy megérkeztek Gdanskba a sziléziaiak. Ezzel Szilézia is csatlakozott a tengerparti sztrájkhullámhoz, és akkor lehetett érezni, hogy áttörés készül. S valóban, a hónap végére a lengyel pártvezetők megegyezésre kényszerültek egy olyan fiatalemberrel, akit a világ addig tulajdonképpen nem ismert - Lech Walesával.”
Kádár János beszéde a Hazafias Népfront kongresszusán, 1981. március 14.
Mai helyzetünket vizsgálva azt is számításba kell vennünk, hogy a vezető imperialista hatalom szóvivőinek szájából és általában az imperialisták politikája nyomán hideg fuvallatok járják át a világot. Ezenkívül - úgy is mondhatnánk - családi problémánk is akad: a lengyelországi nehéz helyzet. Tudatában vagyunk annak is, hogy a szocializmusnak Magyarországon voltak, és elszigetelten ma is vannak ellenségei, nagyon megfogyatkozva és nagyon szórványosan. Nyíltan fellépni nem tudnak, mert a nép óriási többsége a szocialista rendszert és a szocialista programokat támogatja. Vannak zavaros fejű emberek, és vannak, akik szereplési viszketegségben szenvednek, "hérosztratoszi" hőstettre pályáznak. Ezek - mert pozitívan nem tudnak hozzájárulni a társadalom ügyéhez - legalább valami negatív cselekménnyel szeretnének nevezetessé válni. Vannak felelőtlen emberek, akik nem gondolnak arra, hogy a közügy mindenekelőtt való. Ezek az emberek az utóbbi időben egy kicsit felélénkültek. Szórványosan, elszórtan.
Mi szép nyugodtan dolgozunk tovább, politikánk, programunk világos, és tömegtámogatást élvez. A pozitív vitáktól nem félünk, azokat szükségesnek tartjuk és igényeljük. De azt is meg kell mondanunk, hogy vívmányaink destruktív támadását sehol sem tűrjük el. A fellépés az ilyen támadások ellen az egész társadalomnak, így a népfrontnak is feladata. Mi mindig világosan szoktunk beszélni, itt is meg szeretném említeni: vívmányainkat megőrizzük, gyarapítjuk, de a nép, az ország sorsával játszani senkit nem engedünk, azzal játszani nem szabad. Úgy gondoljuk, hogy ez nálunk társadalmi egyezség, amit mindenkinek meg kell tartania. Így gondoljuk.
(Taps.)
Kis János
A magyar pártvezetés állandó félelemben élt az 1980-as évek első felében, és ez a félelem ellentmondásos politikai lépések felé sodorta őket. A magyar gazdaság ugyanúgy belekerült az eladósodási krízisbe, mint a lengyel, 1979-től kezdve egyik megszorítás követte a másikat. Belátták, hogy ebből óhatatlanul következik a gazdaság megreformálásának a szükségessége. Sőt, a lengyel példa azt is világossá tette, hogy valamifajta politikai átalakulás is elkerülhetetlen lesz, hogy az a hallgatólagos megállapodásféle, ami a magyar társadalomban az 1960-as évek elején létrejött, nem tartható tovább, azt vagy meg tudják újítani, vagy vissza kell térni a nyílt elnyomáshoz. De miközben mindenfélével kísérleteztek, egyúttal nagyon féltek ezeknek a kísérleteknek a következményeitől - már csak a lengyel példa miatt is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy olyan generáció állt az ország élén, amelyik meghatározó politikai tapasztalatait 1956 októberében, novemberében és decemberében szerezte. Hiába mérlegelték a lehetőséget, nem volt elképzelhető, hogy komolyan túllépjenek az 1960-as évek formuláján, aminek a lényege az, hogy a politikát a nép átengedi a kommunista párt vezetőinek, és ők cserébe a magánéletet átengedik a népnek. Senki nem kap védhető jogokat, amelyekre bíróság előtt vagy más módon hivatkozni lehet, de ha jól puhatolja ki, hogy mi az, amit elnéznek neki, akkor nagyon sokat elnéznek és eltűrnek - majdnem mindenkinek. Ez a formula nem volt már tartható, ugyanakkor nem is voltak felkészülve arra, hogy igazán túllépjenek rajta. Ebben őrlődtek az 1980-as évek első felében, és ez vezetett azután a Kádár-kurzus összeroppanásához az évtized közepétől kezdve.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 19.
1957
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő