Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése

Az állampárt egyházpolitikájának végnapjai

"Kérésemre, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója megküldte a Szabad Európa Rádió 1989. február 8-i híradását, mely szerint Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást, bejelentette az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és úgy minősítette a hivatalunkat, mint korábban azt a szocialista Magyarországgal ellenséges erők tették."

5. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának ülése az egyházpolitika helyzetéről

1989. április 5. JEGYZŐKÖNYV

A Politikai bizottság 1989. április 5-én megtartott üléséről

 

JELEN VAN: Berecz János, Csehák Judit, Grósz Károly, Hámori Csaba, Iványi Pál, Lukács János, Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Szabó István, Tatai Ilona, továbbá Borbély Gábor, Fejti György, Gyenes András, Jassó Mihály, Major László, Nagy Imre és Szűrös Mátyás elvtárs.

Szolgálati okból nem vesz részt (az első napirendi pont kivételével) Pozsgay Imre elvtárs.

 NAPIREND: 

[…]

 

3./ Jelentés az egyházpolitika helyzetéről és javaslat megújításának feladataira

Előadó: Andics Jenő elvtárs

Kérdést tett fel: Szűrös Mátyás, Nagy Imre, Fejti György, Tatai Ilona és Grósz Károly elvtárs

Hozzászólt: Miklós Imre, Hámori Csaba, Szűrös Mátyás, Nyers Rezső, Csehák Judit, Berecz János, Gyenes András és Grósz Károly elvtárs

 

A Politikai Bizottság tudomásul veszi az egyházpolitika helyzetéről készült jelentést.

Az állami egyházügyi munka központi és területi szervezeteinek felépítésével foglalkozó javaslatot – mint a Minisztertanács hatáskörébe tartozó kérdést – nem tárgyalja.

Az MSZMP vallás- és egyházpolitikájának időszerű feladataival, valamint a lelkiismereti szabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről szóló törvény irányelveivel foglalkozó javaslatot a vitában elhangzott észrevételek figyelembevételével a további munka alapjául elfogadja.

Úgy határoz, hogy a témát a Központi Bizottság elé terjeszti. Megbízza Andics Jenő elvtársat, hogy a Központi Bizottság elé kerülő állásfoglalás-tervezet szövegét készítse el, s terjessze a Politikai Bizottság elé.

 

***

 

MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA                                            

Társadalompolitikai Osztály                                                              

                                                                                                         [Kézírással] Látta: Berecz János III. 16.

 JELENTÉS

A Politikai Bizottságnak

 

Az egyházpolitika helyzetéről és javaslat megújításának

feladataira

 

Az MSZMP Politikai Bizottságának 1958-ban hozott határozata új alapokra helyezte az állam és az egyházak viszonyát és hosszú távra megjelölte az egyházpolitika feladatait. Az eltelt több mint 30 év tapasztalatai igazolták, hogy a párt egyházpolitikája történelmi mércével mérve és a nemzetközi összehasonlítás tükrében is sikeres volt. A társadalmunkban kibontakozó döntő jelentőségű változások azonban a politikai gyakorlat átalakulásának részeként szükségessé teszik a vallás- és egyházpolitikai átfogó megújítását is.

 

Az egyházpolitika stratégiai célját abban látjuk, hogy megváltozott társadalmi, politikai viszonyok között az önálló és független egyházakkal új tartalmú együttműködést kell kialakítanunk. Célunk, hogy a pártnak a vallásos emberekhez való viszonya elősegítse a széles körű politikai együttműködést, a szövetségkötést és továbbra is stabilizáló tényezőt jelentsen társadalmunkban.

 

Ennek érdekében a párt:

    A marxista valláselmélet új eredményeire, valamint az elmúlt négy évtized politikai tapasztalataira építve határozza meg politikai, ideológiai és világnézeti viszonyát a vallásos emberekhez és az egyházakhoz.

    Kezdeményezze az állam egyházpolitikai tevékenységének tartalmi és szervezeti reformját, e munka nyilvánosságának és társadalmi ellenőrzésének megteremtését, a demokratikus érdekegyeztetés fórumainak létrehozását.

    Foglaljon állást a lelkiismereti szabadságról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény politikai elveiről.

 

I.

Az egyházpolitika helyzetének főbb jellemzői 

1. Hazánkban az állampolgárok jelentős része vallásos. Pontos felmérések hiányában, becslések és vallásszociológiai tanulmányok alapján úgy értékeljük, hogy a lakosságnak mintegy a fele kötődik valamilyen formában az egyházakhoz és vallásfelekezetekhez. A hatvanas és hetvenes években a szekularizáció előrehaladása következtében a vallásosság csökkent. A nyolcvanas évek elejére ez a folyamat lelassult, majd az utóbbi években, különösen a fiatalok és az értelmiség körében növekedett a hagyományos és a főképpen kisközösségekre épülő vallásosság.

 

Az egyházak hitéleti tevékenysége aktívabbá vált. A társadalmi kihívásokra válaszolva nagyobb figyelmet fordítanak a válsággal küszködő családokra és a társadalmi beilleszkedés fokozódó nehézségeivel szembekerülő fiatalokra. Erőfeszítéseket tesznek a hitoktatás kiszélesítésére, elmélyítésére és tárgyi feltételeinek javítására. A diákifjúság oktatásával együtt a felnőttek hitoktatása is szélesedett. Egyre több lelkészségen szerveznek művészeti csoportokat, kirándulásokat, táborozásokat. Az egyházak kultúraközvetítő szerepe bővült és növekvő hatást gyakorol a társadalom kulturális arculatára.

 

A vallásosság növekedéséhez hozzájárulnak a társadalom válságjelenségei, a létbiztonság romlása, a megélhetési gondok, a társadalmi elidegenedés, valamint az ideológiai és politikai elbizonytalanodás. Szerepet játszik ebben az egyházak tevékenységének megújítása, közösségformáló munkájuk hatékonyabbá válása, valamint a vallásosság nyílt vállalásából származó hátrányok fokozatos megszűnése. Ugyanakkor csökkent a marxista világnézet vonzereje.

 

2. A párt egyházpolitikája segítette az állam és az egyházak közötti kapcsolatok fejlődését, a belpolitikai stabilitás fenntartását, s hazai és nemzetközi elismerést váltott ki.

 

Az MSZMP központi és területi szerveinek irányításával alapvetően a szövetségi politika elveinek és nem egyszer deklarált céljainak szellemében folyt az egyházpolitikai feladatok végrehajtása. A párttestületek politikai irányító, koordináló munkájának eredményeként a párttagság és az apparátus körében a korábbinál egységesebb szemlélet alakult ki. A népfrontmozgalom és a helyi tanácsok bevonásával szélesedett az egyházpolitika megvalósításában részt vállalók köre. Új testületekkel bővült és intenzívebbé vált az egyházakkal folytatott együttműködés. Társadalompolitikai céljaink megteremtéséért és elfogadtatásáért a párt-, állami és társadalmi szervezetek vezetői rendszeresen széles körű és sokoldalú eszmecserét folytatnak egyházi személyekkel. Számos helyen azonban nincs rendszeres párbeszéd. Gyakran előfordul, hogy a párt tisztségviselői nem elég felkészültek a dialógusra, a papok pedig esetenként elzárkóznak az együttműködéstől. A hazai pártközvélemény egy része nem érti az egyházpolitika fejlődési irányát vagy nem ért egyet azzal. A különböző indíttatású bírálók közül egyesek adminisztratív intézkedésektől várják a növekvő vallásosság visszaszorítását. Mások az állam és az egyházak közötti kapcsolatok teljes felszámolását, az egyházaknak nyújtott támogatás megszüntetését javasolják.

 

A pártban ma is vannak olyan vallásos emberek, akik nem tudtak vagy nem akartak teljes mértékben szakítani vallásos hitükkel. Meggyőződésüket elhallgatják, vallásukat titokban gyakorolják, s ez lelkiismereti konfliktusokat okoz nekik. A pártban jelenleg érvényben lévő és a szokásjog alapján kialakult adminisztratív szabályok szükségességével a párttagok és a hívők közül is sokan nem értenek egyet.

 

Az MSZMP ösztönzésére kibontakozó tudományos kutatómunka elősegítette az elméleti, gyakorlati szintű dialógus létrejöttét, felvetette a marxizmus és a vallás viszonyának újrafogalmazását. Az elméleti szintű dialógus eredményei ellenére nem nyert jelentős teret a párttagság körében a világnézeti tolerancia, a más világnézetűek értékeinek megbecsülése. A „harcos ateizmus” hagyományai még erősen hatnak, s ez sok esetben indokolatlan merevséghez, elzárkózáshoz vezet és csökkenti esélyeinket az összefogás erősítésében. Párttagságunk egy része ma is abban látja a marxista világnézet terjesztésének gyakorlati teendőit, hogy harcolnia kell a vallásos világnézet terjedése és az egyházak ellen. A társadalomban lezajló új folyamatok, egyházpolitikai elveink egyes elemeinek elavulása sürgetőben veti fel az MSZMP egyházpolitikájának megújítását.

 

3. Az állami egyházpolitikai munka konstruktív viszonyt teremtett az egyházakkal. A felekezeti egyenjogúság érvényesítése, az alapvető hitéleti igény kielégítésének biztosítása és a vezetőkkel kiépített szoros együttműködés jelentősebb konfliktusoktól mentes helyzetet teremtett. A hívő állampolgárok vallásukat szabadon gyakorolhatják, a vallásosság nyílt vállalása az esetek többségében nem vezet hátrányos megkülönböztetéshez.

 

Az egyházak és vezetőik az adott politikai viszonyok között az egyetlen reálisan járható utat választva, kifejezték egyetértésüket a párt és a kormány politikájával. Az állammal együttműködve növekvő részt vállaltak belpolitikai célkitűzéseink megvalósításában, a szociális gondok enyhítésében, kulturális értékeink ápolásában, a műemlékvédelem és más, társadalmilag is fontos ügyekben.

 

Az egyházak nemzetközi tevékenysége segítette külpolitikai törekvéseinket. Következetesen foglaltak állást a béke megőrzése, a kölcsönös bizalom erősítése, a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti sokoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett. Kapcsolataink erősödtek az egyházi világszervezetekkel, és a külföldön élő magyarság egyházi képviselőivel. Határozattan emeltek szót a Romániában élő magyarok emberi, nemzetiségi jogaiért. Hazánk az utóbbi években nagy jelentőségű egyházi világkonferenciák színhelye volt.

 

Az állam és az egyházak politikai együttműködésre épülő kapcsolata hozzájárult az egyházak működési feltételeinek jelentékeny bővüléséhez. Ugyanakkor a kapcsolatokat meghatározó – a korábbi évtizedekben hozott – rendelkezések és jogszabályok bürokratikus túlszabályozást okoztak és nagymértékű állami beavatkozási lehetőségekhez vezettek. Ez a körülmény – az ügyintézést egyszerűsítő intézkedések ellenére – mindkét fél számára terhes, a gyakorlati együttműködés továbbfejlesztését gátló helyzetet teremtett. Emellett a társadalom demokratizálódásának folyamatai, az új, demokratikus jogokat biztosító törvényeink rövid idő alatt túlhaladottá tették az egyházakkal való kapcsolatok korábbi feltételrendszerét. A szövetség megőrzése az önállóvá és függetlenné váló egyházakkal a politikai pluralizmus viszonyai között, a jelenlegi formában és módszerekkel nem valósítható meg. Ezért feladatunk olyan egyházpolitikai viszonyok megteremtése, amelyek összhangban vannak a társadalom fejlődésével.

 

4. Az egyes egyházak és felekezetek vezetését jellemző fontosabb vonások az alábbiakban összegezhetők:

 

a) A katolikus egyházban az elmúlt két évben – halálozás és nyugdíjazás következtében – a Püspöki Kar jelentős mértékben

A Magyar Katolikus Püspöki Kar új elnöke [Paskai László] kész kapcsolataink továbbfejlesztésére, egyenrangú partneri viszony, az egyház felesleges korlátozásoktól mentes működése alapján. A Püspöki Kar egy kisebb része – köztük néhány új egyházi vezető is – az állam és az egyház viszonyában gyorsabb haladást, a korábbi egyházpolitika radikális átértékelését sürgeti. Az erőviszonyokban bekövetkezett változást jelzi, hogy a Paskai bíboros köré tömörült, a Püspöki Kar irányvonalát meghatározó csoport mellett jelen vannak és nyíltan fellépnek a korábbi egyházi pozíciók visszaszerzését igénylő erők is.

 

b) A történelmi protestáns egyházak vezetésében is nemzedékváltás történt. A személycserék időszakában itthon és külföldön egyaránt aktivizálódtak azok az erők, amelyek nyíltan bírálták a korábbi egyházvezetés politikai elkötelezettségét, esetenként antidemokratikus vezetési módszereit. Arra törekedtek, hogy a megválasztandó új vezetőkkel szemben a korábbiaknál határozottabban fogalmazzák meg a lelkészek és a hívők igényeit. A megválasztott egyházi vezetők mind nehezebben és belső feszültségeket is vállalva igyekeznek megvédeni, illetve továbbfolytatni az együttműködés politikai irányvonalát. Hangot adnak azonban annak a meggyőződésüknek, hogy az állam és az egyházak közötti jó viszony hosszú távú megőrzését, hatékony részvételüket a társadalmi célkitűzések megvalósításában csak akkor tartják lehetségesnek, ha sajátos érdekeik teljesebben érvényesülhetnek, működési feltételeik tovább bővülhetnek. Az új protestáns középiskolák létesítésének nehézségei súlyos problémát jelentenek, veszélyeztetik a kormány szavahihetőségét. Az egyházvezetés aggodalmát fejezi ki a katolikus egyház növekvő szerepe, a protestantizmus általuk vélt háttérbe szorulása miatt. Az egyházkormányzás demokratizálódásának jogos igénye fokozta a személyi ellentéteket a vezetésen belül.

 

c) Az izraelita felekezet vezető testületében a több évvel ezelőtt kialakult válság nem oldódott meg. A világi vezetés részben életkora, részben a vezetési képességek hiánya miatt alkalmatlan a felekezet tevékenységének irányítására. Számításba vehető utánpótlásuk nincs, Éles ellentét feszül a világi vezetés és a rabbikar között. Megerősödtek a felekezeten kívüli bírálatok és támadások a Magyar Izraeliták Országos Képviselete ellen.

 

Elsősorban az értelmiség körében megélénkült az érdeklődés a zsidó nemzeti és kulturális hagyományok iránt. Ennek kielégítésére a felekezet csak részben volt képes. A zsidó származású értelmiségi fiatalok gondolkodásában az utóbbi időben előtérbe kerültek az identitás problémái. A társadalom egyes rétegeiben tapasztalható antiszemita megnyilvánulások nyugtalanítják a felekezet tagjait.

 

d) A kisegyházak (unitáriusok, ortodoxok), a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsához tartozó és más vallási közösségek) helyzete rendezett. Az elmúlt időszakban működési engedélyt kapott a mormon és az iszlám vallási közösség. Hosszabb ideje folytatunk tárgyalásokat a működési engedéllyel nem rendelkező Jehova Tanúi Közösség és a szakadár csoportok vezetőivel, hogy megteremtődjenek az állami elismerés feltételei.

 

Valamennyi egyházra jellemző, hogy az alsópapság, különösen a fiatal lelkészek körében a generációs ellentéteken túl feszültséget okoz, hogy szerintük az egyházak vezetői nem minden fontos kérdésben képviselik hitelesen és kellő következetességgel egyházaik érdekeit. A hívők többsége ugyanakkor nem elégedetlen az állammal jó kapcsolatot tartó, közéleti szerepet vállaló papokkal.

 

Az egyházak – eddig kinyilvánított szándékaik szerint – a vallásosság növekedése ellenére sem kívánnak a társadalomban meghatározó politikai erővé válni. Vezetőik mindmáig elutasították a különböző indíttatású politikai mozgalmak, alternatív szerveződések együttműködésre tett javaslatait. Alsóbb szinten azonban megfigyelhető a különböző alternatív szervezetekhez való csatlakozás.

 

Az egyházi vezetéssel szembenálló csoportok az utóbbi éveken fokozták aktivitásukat. Kölcsönösen keresik a kapcsolatokat az egyházon kívüli ellenzékkel, amely az utóbbi időben a társadalmi élet más területein számos legális fórumot (egyesületet, társaságot stb.) talált, s nem mondott le arról, hogy az egyházakon belül is bázist teremtsen magának. Egyházi szövetségeseinket az ellenük irányuló politikai támadásokkal szemben csak részben sikerült megvédeni. Az egyházvezetéssel szembenálló erők tevékenysége során keletkezett ütközések többsége egyházi keretek között maradt.

 

Az egyházak anyagi helyzetében jelentős különbségek vannak. A kisegyházak többsége nem szorul anyagi támogatásra, a katolikus egyház képes intézményeit – államsegély és külföldi egyházi segélyek igénybevételével – fenntartani. A legnehezebb anyagi helyzetben az izraelita felekezet, a református és evangélikus egyházak vannak. Változatlanul szükséges az egyházak anyagi támogatása. Növekvő fontosságú a közhasznú tevékenységi formák pénzügyi hátterének részbeni biztosítása (egészségügyi, szociális, kulturális munka, oktatás, tudományos kutatás, műemlékvédelem stb.). Megfontolandó a papok állami fizetés kiegészítésének fenntartása.

 

5. Az Állami Egyházügyi Hivatal munkája a társadalmi mozgások, folyamatok változásának függvényében rugalmasan módosult, fejlődött. A Hivatal tevékenységében a taktikai elemek fokozatosan háttérbe szorultak, s előtérbe került az érdemi politizálás, az állami szervek egyházpolitikai munkájának koordinálása. A Hivatal az állam és az egyházak közötti korrekt viszony kialakításában katalizátor szerepet töltött be. A Hivatal kezdeményezésére és vezetésével megkezdődött a lelkiismereti szabadságról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény előkészítése.

 

II.

Az MSZMP vallás- és egyházpolitikájának időszerű feladatai 

A magyar társadalom demokratikus megújulásának, a politikai pluralizmus kibontakozásának szükséglete elengedhetetlenné teszi az MSZMP vallás- és egyházpolitikájának újragondolását. Vallás- és egyházpolitikánkat oly módon kell átalakítanunk, hogy az elősegítse társadalmunk progresszív erőinek összefogását, bizalmat keltsen az MSZMP iránt azok körében is, akik nem fogadják el a párt által képviselt világnézeti alapállás egyes elemeit, de társadalmi programjával egyetértenek és gyakorlati megvalósításban aktívan részt vállalnak.

 

Annak ellenére, hogy a két – materialista és idealista – eszmerendszer kiindulópontja ellentétes egymással, a vallásos meggyőződés számos erkölcsi intenciója és személyiségszervező motívuma nem áll szemben a szocializmus és a kommunista mozgalom értékrendjével, erkölcsi felfogásával, szociális törekvéseivel.

 

A jövőben a párt vallás- és egyházpolitikájának kialakításakor a vallás- és lelkiismereti szabadságból, mint politikai meggondolásoknak alá nem rendelhető emberi jogból kell kiindulni. Számot kell vetni azzal is, hogy a vallás, az egyházak létezése nem hatalmi, politikai kérdés, hanem a modern társadalom természetes világnézeti, eszmei, erkölcsi pluralizmusának egyik fontos tényezője.

 

A vallásosság megítélésében azt is számításba kell venni, hogy a hívő meggyőződés nem céljainkkal ellentétes párt- és platformszervező erő; hosszú távon a magyar többpártrendszerben nem a szóban forgó hívő és nem hívő megosztottság lesz a politikai mezőny alakításának egyik jelentékeny tényezője.

 

Alapvető jelentőségű, maradandó eleme a programnak az állam és az egyház szétválasztásának igenlése. Szükséges azonban, hogy ez a továbbiakban ne csupán az egyházak „száműzését” jelentse az államiság közvetlen szférájából, hanem az állam „kivonulását” is az egyházak életéből. Szorgalmazni kell az ellenőrzés, befolyásolás, beavatkozás egyházpolitikai koncepciójának feladását, a vallási közösségek belső autonómiájának megvalósulását.

 

Az MSZMP-nek ösztönözni kell az 1948 utáni periódus kritikai felülvizsgálását, a sorozatosan – és nem csak az 50-es évek első felében – elkövetett politikai hibák és jogszerűtlenségek orvoslását. E feladat jövőre mutató legfontosabb része olyan alkotmány és vallásügyi törvény kidolgozása, amely hitelesen járulhat hozzá a „szabad egyházak szabad államban” elv megvalósulásához.

 

1. Az MSZMP elismeri mindazokat a tényleges értékeket, amelyeket a vallások, az egyházak és a hívő emberek kialakítottak és képviselnek a mai magyar társadalomban. Az MSZMP nem mond le világnézeti autonómiájáról, de a társadalmi progressziót elismerő hívő emberekben, egyházi személyiségekben, egyházakban fontos szövetségeseit látja. Ezek alapján kell az MSZMP viszonyát kialakítani a hívő emberekhez.

 

2. A párttagság alapvető kritériuma nem lehet az, hogy az MSZMP céljaival egyetértő állampolgár világnézeti kérdésekben azonosul-e a párttal vagy sem. A párttagság feltételeit a politika szférájában kell meghatározni. Az MSZMP-nek így tagja lehet minden olyan állampolgár, aki az MSZMP programjával egyetért és elősegíti annak megvalósítását, világnézeti alapállásától függetlenül.

 

A világnézeti hovatartozás más pártok esetében sem valószínű, hogy mechanikus normává válna és persze arra sem lehet számítani, hogy a vallásos emberek valaha is meghatározó többségbe kerülhetnének a kommunista pártmozgalomban, kirekesztésük azonban elvileg értelmetlen, politikailag pedig alighanem már eddig is káros volt.

 

3. A változás új helyzetet hoz létre az MSZMP és a vallásos emberek viszonyában. A párt közvetlen kapcsolatba kerül a vallásos emberek egy részével, mint párttagokkal, tevékenységük kölcsönösen befolyást gyakorol egymásra. A hívő emberek e rétege nem szövetségi kapcsolatot alakít ki a párttal, hanem tagsági viszonyt. Ennek megfelelően az MSZMP-n belül a világnézeti meggyőződés a tagok magánügyévé válik. A vallásos embereket teljes jogú párttagokként kell kezelni, akikkel a párt nem szegényebb, hanem gazdagabb lesz. Az MSZMP-nek arra kell törekednie, hogy a különböző egyházak progresszív erői legyenek tagjai.

 

Ez az átalakítás több olyan problémát is megold, melyek mindeddig jelentkeztek a párttagok nem is szűk körében: nem vehettek részt aktívan egyházi szertartásokon, előre be kellett passzív részvételüket jelenteni, gyerekeik nem járhattak hitoktatásra stb. Mindezeket a korlátozásokat minden MSZMP-tag esetében meg kell szüntetni.

 

4. A párt vallás- és egyházpolitikáját világosan és egyértelműen el kell határolni az állami szervek működési mechanizmusaitól; e lépéssel párhuzamosan ugyanakkor törekedni kell arra, hogy az MSZMP és a hazai egyházak között újtípusú, valódi egyenrangúságon alapuló párbeszéd bontakozzon ki – amint erre néhány kezdeményezés már ma is utal. Az egyházak és az MSZMP közötti kapcsolat kiegyensúlyozott alakítása érdekében feltétlenül lényegesnek tartjuk a rendszeres, legmagasabb szintű tanácskozások szervezését. Ez elsősorban a kölcsönös információcsere számára nyújtana lehetőséget.

 

5. Létre kell hozni egy marxista szellemű elméleti munkaközösséget, mely az új helyzetnek megfelelően szervezné és folytatná a hívők és marxisták elméleti dialógusait. Az elméleti munkaközösség a Politikai Főiskola keretei között, mint intézet végezné munkáját.

 

Az elméleti munkaközösség lehetőé tenné az MSZMP Központi Bizottsága számára az egyházzal való kapcsolatok differenciált szervezését. Feltételezhetjük, hogy a különböző egyházak eltérő módon fognak kapcsolatba lépni a különböző politikai pártokkal és szerveződésekkel, s ennek megfelelően az MSZMP-nek a különböző felekezetekkel való kapcsolata eltérő képet mutathat. A kapcsolatok konkrét elemzésen alapuló helyzetértékelésére épülhetnek.

 

Elengedhetetlen elméleti, kutatási tennivaló az elmúlt 45 év hazai egyháztörténetének objektív, egyházi és világi egyháztörténészek között elvi konszenzust teremtő földolgozása. Vallás- és egyházpolitikánk megújítása során nem tekinthetünk el attól, hogy szembenézzünk korábbi hibáinkkal, tévedéseinkkel; ezekkel el kell számolnunk, hogy a hívők és az egyházak fönntartásai, bizalmatlansága oldódjon az MSZMP iránt.

 

III.

Ajánlás az állami egyházpolitikai munka megújítására 

Az új alkotmány, az alapvető emberi jogok törvényi szabályozása, a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény lényegesen módosítják azokat a kereteket, amelyek között az állami egyházpolitika betöltheti szerepét. A politikai intézményrendszer átalakításának részeként szükségszerűen vetődik fel az állami egyházügyi tevékenység reformja. Meg kell teremteni az állami egyházpolitika nyilvánosságát, létre kell hozni a társadalmi érdekegyeztetés demokratikus fórumát, amely alkalmat teremthet az állam és az egyházak közötti rendszeres párbeszédre. A jövőben is szükség van egy olyan intézményre, amely az állam egyházpolitikájának megvalósítójaként a politikai kormányzás eszközeivel működik. Megújításra szorul azonban szervezeti rendje, feladatköre és állami felügyelete.

 

Az állami egyházügyi munka központi és területi szervezeteinek felépítése

 

Javasoljuk, hogy a kormány mellett alakuljon meg az Országos Egyházpolitikai Tanács. A tanács a társadalmi konzultáció és érdekegyeztetés legfőbb szerveként és fórumaként működjön. Alapvető feladata a lelkiismereti szabadsággal, a vallás szabad gyakorlásával, valamint az egyházügyekkel kapcsolatban a társadalmat érintő kérdések megvitatása, az eltérő nézetek, érdekek egyeztetése. A tanács konzultatív testület, amelynek ajánlási joga van az egyházügyi kormányzás alkotmányos felügyeletét ellátó kormányfőhöz (államminiszterhez). Tevékenységében az egyházak, politikai pártok (társadalmi szervezetek) képviselői és az állami egyházügyi szerv vezetője vesz részt. A tanács elnöke a kormányfő (államminiszter).

 

Az állami egyházügyi szerv a kormányfőnek (államminiszternek) közvetlenül alárendelve működik, javasolt elnevezése: Minisztertanács Egyházügyi Titkársága. Javasoljuk, hogy az Elnöki Tanács és a kormány tegye meg a szervezeti átalakuláshoz szükséges intézkedéseket.

A Minisztertanács Egyházügyi Titkárságának feladata legyen: 

       A lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlásának jogáról szóló törvény végrehajtásával összefüggő feladatok intézése, az e tárgykörbe tartozó jogszabályok, megállapodások előkészítése, végrehajtásnak ellenőrzésre és biztosítása;

 

       az egyházak és az állami szervek (minisztériumok, főhatóságok) közötti kapcsolatok koordinálása;

 

       az egyházi világközpontoknál, nemzetközi egyházi szervezeteknél, külföldi egyházaknál és más állami egyházügyi (vallásügyi) kormány szerveinél a magyar állam (kormány) képviselete, a kapcsolatok ápolása ezen szervezetekkel;

 

       az állam és az egyházak közötti megállapodások előkészítése, a tárgyalások lefolytatása, a kormány által az egyházügyekben tett intézkedések végrehajtásának elősegítése az állami és tanácsi szerveknél;

 

       az egyházaknak nyújtott államsegély és egyéb anyagi támogatás folyósítása, az egyházi alapítványi ügyek intézése.

 

Az Országgyűlés hozza létre Vallás- és Egyházügyi Bizottságát. A bizottság alapvető feladata a vallás- és egyházpolitikával összefüggő kérdések megvitatása, az állami egyházügyi szerv ellenőrzése.

 

A területi egyházpolitikai feladatokat a megyei (fővárosi) tanácsok szervezetében tevékenykedő megyei (fővárosi) egyházügyi titkárok végzik a helyi sajátosságoknak megfelelő felügyeleti rendben. Megyei (fővárosi) tanácsok – mint népképviseleti szervek mellett – alakuljanak konzultatív, érdekegyeztető fórumként megyei (fővárosi) egyházpolitikai (egyházügyi) tanácsok.

 

IV.

 
A lelkiismereti szabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről szóló törvény irányelveiről 

Alkotmányunk – az állampolgárok alapvető jogairól és kötelességeiről szóló fejezetben – 1949 óta rendelkezik a lelkiismereti szabadságról és a vallás szabad gyakorlásának jogáról.

 

Ugyanakkor az alapjog teljes érvényesülését a jelenlegi szabályok nem biztosítják. A ma hatályos jogszabályok különböző történelmi időszakban születtek, és eltérő jogforrási szintet képviselnek. Gátolják az egyházak önállóságát, nehezítik az állam és az egyházak együttműködésének továbbfejlesztését.

 

A lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlásának joga egymástól elválaszthatatlanok. Ezért a törvény határozza meg a lelkiismereti szabadság, a szabad vallásgyakorlás jogának tartalmát és az érvényesüléséhez szükséges garanciákat. Szabályozza az állam, az egyházak és vallásfelekezetek viszonyát, biztosítsa az egyházak és vallásfelekezetek autonóm működésének lehetőségét.

A törvény alapelvei 

1. A törvény mondja ki, hogy mindenkinek joga van a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Fogalmazza meg, hogy a lelkiismereti szabadság a vallásszabadságon túlmenően biztosítja az egyén számára a világnézet szabad, minden kényszertől mentes megválasztását. E jog lehetővé teszi, hogy a különböző világnézetet valló állampolgárok és szervezeteik – köztük az egyházak – nézeteiket szabadon terjeszthessék és oktathassák.

 

2. Nyilvánítsa ki a törvény, hogy világnézete, meggyőződése, vallásos hite miatt senkit semmiféle hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg. Az állampolgárok egyházhoz, vallásfelekezetekhez való tartozását az állami nyilvántartások nem tartalmazhatják.

 

3. A törvény hangsúlyozza, hogy a lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól. Az egyházak és vallásfelekezetek nem gyakorolnak állami funkciókat, az állam pedig elismeri és tiszteletben tartja függetlenségüket és autonómiájukat.

 

4. A törvény mondja ki az egyházak és vallásfelekezetek egyenjogúságát.

 

5. A törvény nevesítse az egyházakat és vallásfelekezeteket a társadalmi szervezetek – nem az egyesülési jog alapján minősülő – különös csoportjaként. Ismerje el jogi személyiségüket.

 

6. A törvény nyilvánítsa ki a szülőknek, törvényes gyámoknak azt a jogát, hogy kiskorú gyermekeik világnézeti neveléséről – beleértve a vallási nevelést is – döntsenek.

 

7. A törvény fogalmazza meg, hogy az alapjog gyakorlása során a különböző világnézetű, meggyőződésű állampolgárok magatartását a türelem, a humanista eszmék védelme és az alkotó együttműködésre irányuló cselekvés hassa át.

 

8. A jog gyakorlása nem terjedhet ki az állampolgári kötelességek teljesítése alóli mentességre.

Az egyházak, az állam és az egyházak viszonya 

1. A törvény nevesítése az egyházügyi igazgatás központi és helyi szerveit. Határozza meg feladat- és hatáskörüket, valamint azt, hogy mely alkotmányos szervnek legyenek alárendelve.

 

2. A törvény szabályozza az egyházak, vallásfelekezetek állami elismerésének eljárását. Nyilvántartásba vételük alapfeltételeként kívánja meg, hogy kinyilvánítsák: működésük során tiszteletben tartják a Magyar Népköztársaság Alkotmányát és törvényeit.

 

Az egyház, vallásfelekezet állam részéről történt nyilvántartásba vétele a következő feltételekhez köthető:

 

     az egyház, vallásfelekezet rendelkezzék legalább egy olyan alapközösséggel, amelynek minimális létszáma 10 fő;

 

     rendelkezzen szervezeti szabályzattal;

 

     az alapítók kezdeményezzék nyilvántartásba vételüket illetékes állami szervnél.

 

A nyilvántartásba vétellel a vallási közösség törvényesen elismert egyházzá, vallásfelekezetté válik. A nyilvántartásba vétel bírósági úton történik.

 

A nyilvántartásba vételt megtagadó okok:

 

a) Tevékenységük az alkotmányos rendet, az alkotmányos jogszabályokat vagy mások jogait és szabadságát sértené vagy veszélyeztetné.

 

b) A nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályok megsértése.

 

c) A nyilvántartásba vételt kérő egyház, vallásfelekezet elnevezése törvényesen elismert egyházat, vallásfelekezetet sértene.

 

3. A törvény az állami szuverenitás védelme érdekében mondja ki, hogy – az egyházak autonómiájának tiszteletben tartása mellett – azoknak az egyházaknak, vallásfelekezeteknek vezető tisztségei betöltéséhez, amelyek a magyar joghatóság alá nem tartozó szervek hatáskörében vannak, az államfői jogokat gyakorló testület vagy személy előzetes hozzájárulására van szükség. (Elnöki Tanács vagy köztársasági elnök, államelnök).

 

4. A törvény mondja ki, hogy az állam anyagi támogatást nyújthat az egyházak, vallásfelekezetek számára, az állami támogatás általános szabályai szerint.

 

5. Az egyes egyházak sajátosságaiból következő kérdésekben az állam és az egyes egyházak, vallásfelekezetek között – mint egyenjogú felek, szabad akarat kijelentésén alapuló szerződések – megállapodások köthetők. A megállapodásoknak a törvényen kell alapulniuk és azokat közzé kell tenni hivatalos lapban.

 

Budapest, 1989. március 14.

 

Andics Jenő

(Andics Jenő)

 *** 

Szószerinti jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1989. április 5-én megtartott üléséről

 

[…]

3./ Jelentés az egyházpolitika helyzetéről és javaslat megújításának feladataira.
 

Grósz Károly: Tessenek helyet foglalni. A Politikai Bizottság tárgyalja „Jelentés az egyházpolitika helyzetéről és javaslat a megújításának feladataira”. Előadó Andics elvtárs. Az ülésre meghívtuk Miklós Imre elvtársat, Sarkadi Nagy Barna elvtársat és Nuber István elvtársat. Mindegyiküket üdvözlöm és átadom a szót Andics elvtársnak.

 

Andics Jenő: Köszönöm szépen. Tisztelt Politikai Bizottság! Az anyag elég részletesen tárgyalja az eddigi helyzetet és az előrelépés feladatait, ezért úgy érzem, hogy hosszabb bevezetésre nincs szükség. Annyit jegyeznék meg, hogy a napirendnek az indokoltsága tavaly ősszel merült fel részben a pártértekezlet állásfoglalásából fakadó feladatok végrehajtásával összefüggésben, részben pedig azon belpolitikai folyamatok, nyilván, amelyek Magyarországon kezdtek kibontakozni. Október óta készítettük elő a napirendet az Egyházügyi Hivatallal közösen. Az Egyházügyi Hivatalnak elkészült anyagát, illetve a mi részanyagunkat a Társadalompolitikai Bizottság megvitatta. Ez az anyag a Társadalompolitikai Bizottságon kialakult vita eredményét tükrözi.

A vitában vetődött fel néhány kérdés, amelyek elsősorban arra vonatkoztak, hogy tekintsük át az elmúlt időszak történetét, ha nagyon röviden is, mert ez mindenképpen indokolt, másrészt felvetődött az egyházpolitika jövőjét tekintve mennyiben, milyen mértékben lehet indokoltnak tekinteni különböző szervezeti megoldásokat. Itt a társadalompolitikai bizottsági ülés vitájában is erőteljesen felmerült, hogy tekintettel arra, hogy milyen a mai helyzet, illetve az elmúlt évtizedek történetére, mindenképpen indokoltnak látszik, hogy az állami egyházpolitikai kérdésekkel kapcsolatban olyan szervezeti megoldások születnek, amelyek az állam számára fontos érdekek érvényre juttatását biztosítani tudják, nem eredményeznek magárahagyottságot, nem eredményeznek olyan folyamatokat, amelyek egymással ellentétes irányban bontakozhatnak ki. Tehát egy rendezettebb, biztonságosabb átmenetet tudnak biztosítani olyan körülmények között, amikor az egyházak belső életébe az állam minden beavatkozástól tartózkodik.

Itt a Társadalompolitikai Bizottság ülése alapján egyetlen szervezeti változatra született javaslat. De a Bizottságnak is az volt az álláspontja, hogy ez állami kérdés és több változatot is elképzelt. A bizottsági vitában még felvetődött, hogy ugyanilyen konstrukció, ami itt miniszterelnök mellett születik, ha létrejön a köztársasági elnöki intézmény, akkor mellette jöjjön létre. A Bizottság véleménye az volt, hogy egy változatot hozzunk be, de ez volt a másik vitatott változat. Én ennyiben szerettem volna szóban kiegészíteni a beterjesztett anyagot. Köszönöm szépen. 

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Mielőtt megkérdezném, hogy kinek van kérdése, azt javaslom, hogy az állami munka szervezeti rendszerére vonatkozó részt ne tárgyaljuk. Ez a két szervezeti kérdés a 13., 14. oldalon felsorolt kérdések. Ezek ne képezzék a vita tárgyát. A Politikai Bizottság a politikai kérdésekben foglaljon állást, a szervezeti kérdéseket pedig az állami szakterületen érintett vezető testületek majd eldöntik. Ezután szeretném megkérdezni, hogy kinek van kérdése? Tessék Szűrös elvtárs, utána Nagy elvtárs.

 

Szűrös Mátyás: 12. oldalon van az 5. pont: Létre kell hozni egy marxista szellemű elméleti munkaközösséget. Elég sok bizottságunk, meg munkaközösségünk van. Nekünk van egy Társadalomtudományi Intézetünk. Nem odavaló lenne ez a téma? Hát ott létrehozni egy munkacsoportot, vagy valamit. Az egy marxista szellemű intézmény, ott kellene talán. Ez a kérdésem. (Grósz Károly: Marxista szellemű) Igen. Nagy elvtárs, (Grósz Károly: Kérdeztem csak, nem mondtam semmit)

 

Grósz Károly: Nagy elvtárs.

 

Nagy Imre: Két kérdésem lenne. Az első: az egyházpolitika az elmúlt hónapokban a politikai viták egyik elemévé vált, főleg az alternatív szervezetek, nem is általában az egyházpolitikát, inkább csak leegyszerűsítve, a hivatal részét emelték a politikai viták síkjára. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e az osztálynak arra nézve elgondolása, stratégiája, hogyha ebbe az irányba, a javasolt irányban történik elmozdulás, hogyan lehetne ezekkel a gondolatokkal úgy a nyilvánosság elé kiállni, hogy ennek a politikai hasznát is be lehessen söpörni.

A másik kérdésem az a 18. oldal 3./ pontjával kapcsolatos, tehát a törvény irányelveinél egyházi vezetők, bizonyos egyházi vezetők kinevezésénél az előzetes hozzájárulási jog. Ennek ismerem a történelmi múltját. Azt szeretném kérdezni, hogy mi a nemzetközi gyakorlat, ebben.

 

Grósz Károly: Kész? Tessék, Fejti elvtárs.

 

Fejti György: Egy, Miklós Imre elvtársnak tulajdonított rádióinterjúból értesültem arról, hogy a Néphadseregben az egyházak szerepet kapnának. Szeretnék érdeklődni, hogy mi az elgondolás?

 

Grósz Károly: Köszönöm. További kérdés? Tatai elvtársnő.

 

Tatai Ilona: Ötödik oldalon szerepel a kormánnyal kapcsolatban, hogy veszélyezteti a kormánynak a szavahihetőségét az új protestáns középiskolák létesítésének nehézségei. Ez mit jelent? Mikor ígértük? A következő a 6., a 8. oldalon: melyik helyzetben lévő felekezetekről beszél az anyag. És azt mondja, megfontolandó a papok állami fizetés kiegészítésének fenntartása. Ezt csak ezek a nehéz helyzetben lévők, vagy mindenkinek van ilyen fizetés kiegészítése, aki nincs nehéz helyzetben, annak is? Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm. További kérdések? További kérdés nincs. Nekem van. 11. oldalon: „az MSZMP-nek arra kell törekedni, hogy különböző egyházak progresszív erői legyenek a tagjai”. Ez a mondat engem zavarba hozott, mert, hogy üzemi tagépítő munkáról tudok, de hogy egyházon belül ilyent szervezünk, kétségeim vannak. Na, most zavarba jöttem. Lehet, hogy én nem értem, hogy mit kell itt tennünk. Ehhez szeretnék segítséget kérni. (Nyers Rezső: Nyilván el kell tűrnie) Igen. De azért az se harcol nagyon. Inkább, (Nyers Rezső: A Szovjetunióban még állítólag a pátriárka is titkos párttag.) Meg az elhárításé. Igen. Na. Ugyancsak azon a 11. oldalon van egy jelző, ami kicsit zavarba hoz, a 4./ pontban, hogy az MSZMP és a hazai egyházak között új típusú, valódi egyenrangúságon alapuló párbeszéd bontakozzon ki. A „valódi” miatt vagyok zavarban, mert én úgy tudtam eddig, hogy az utóbbi évtizedekben azért itt egy nagyon komoly minőségi átrendeződés ment végbe, és hogyha valahol, akkor ez a terület az, ahol azért egy szisztematikus munkának eredményeként alakult ki a partnerségi viszony. A 9. oldal legvégén lévő megjegyzés az számomra nem kérdés, de kicsit zavarba jövök. Csak szeretném tulajdonképpen megkérdezni, hogy igaz-e, hogy a modern társadalom természetes, világnézeti eszmei, erkölcsi pluralizmusának egyik fontos tényezője az egyház és a vallás léte. Hát én pl. Iránt nem tartom a modern társadalomnak. (Közbeszólás nem érthető) Tehát, ez több mint valószínű, de hát azért tettem csak szóvá, mert okmány és lehet, hogy nem értem, amit akarnak az előterjesztő elvtársak. Andics elvtársé a szó. És hát, ha akartok még valamit, esetleg a válaszadás jogán is kapcsolódjatok be.

 

Andics Jenő: Az 5. pontban tett javaslat a marxista szellemi elméleti munkaközösségre, az tulajdonképpen a egyrészt a Lukács József halála után kialakult objektív űrre utal. Az az igazság, hogy az ő személye jelenlegi pillanatban nehezen pótolható, sőt egyáltalán nem pótolható. Itt több kutató dolgozik ugyan a Filozófiai Intézetben, de Lukács Józsefet nem tudják ebben helyettesíteni. Ugyanakkor a Politikai Főiskolán már a Lukács József irányította kutatásokban is kialakult egy olyan csoport, amelyik az egyházpolitika, vallásosság kérdésével foglalkozik. Már két évvel ezelőtt az Egyházügyi Hivatal, a Politikai Főiskola szoros együttműködési megállapodást kötött olyan kutatások végzésére, amelyek a vallásosság hazai elterjedésével, annak okaival foglalkoznak. Ennek alapvető oka és indoka az volt, hogy ma a magyar egyházkutatók túlnyomó többsége, az empirikus kutatók többsége, vallásos. Pl. Tomka Miklós, aki az egyház elterjedését vizsgálja, de vallásos, tehát nincsenek saját iskoláinkból az egyházi kérdésekkel, a vallásossággal foglalkozó kutatók. Ez a csoport ott létrejött, erre bizonyos pénzeszközök is rendelkezésre bocsáttattak, ezért kontinuitása ennek a csoportnak lenne, és itt látszik a legcélszerűbbnek kialakítani, a jelen helyzetben egy ilyen csoportot. Nincs bázisa jelen pillanatban tudomásunk szerint a Társadalomtudományi Intézetben, személyi bázisa nincs. Sőt, tulajdonképpen még tradicionális, dokumentációs bázisa sem. Ezért javasoltuk a Politikai Főiskolát, ahol ma a legkézenfekvőbben és a leggyorsabban kialakítható és fogadókészség is van rá. Amit én inkább magamtól megkérdeztem, hogy intézet végezze-e. Én azt javaslom, hogy fogalmazzunk szerényebben és erősítsük meg a csoportot, de ne legyen ez intézet, mert egyelőre én magam sem látom, hogy itt ennek az intézetnek lenne objektív indoka. De úgy érzem, hogy a Politikai Főiskolán ez, az előzmények miatt, megfelelő helyen van.

A Nagy Imre elvtárs első kérdésére vonatkozóan: hát itt az Egyházügyi Hivatallal kapcsolatos kérdésre azért nem válaszolnék, mert akkor ez a szervezeti problémákkal ebből a mai tárgyalásból most kiesik. Mi egyébként azt szeretnénk elérni, hogy ezekkel a kérdésekkel abban az elmúlt alkalommal elfogadott jövő évi vonatkozó részben már hangsúlyosan foglalkozzunk, mint az MSZMP egyházpolitikájának a kérdéseivel, és terveznék a politikai propagandában is néhány lépést. Mi azonban azt javasolnánk és a mai vitának függvényében tennénk meg tulajdonképpen ezt a javaslatot, hogy tekintettel a kérdés horderejére, tekintettel arra, hogy az ’58-as PB-állásfoglaláshoz, a ’83-as PB-állfoglaláshoz képest nagyon jelentős elmozdulásról van szó, hogy ezzel a témakörrel, ha a Politikai Bizottság úgy ítéli meg, foglalkozzon a Központi Bizottság önálló napirendként. Ezt akár a most, a legközelebbire nem, de utána következő ülésre, ha PB úgy ítéli meg, hogy az anyag van ilyen érett, előkészít, elő lehet készíteni. És a Központi Bizottság megfelelő nyilvánosságot kapna, és megfelelő kezelését jelentené a témának.

A legfontosabb kinevezésekhez való hozzájárulási jog nemzetközi gyakorlatával kapcsolatban azt mondanám, hogy az állami előzetes hozzájárulás a tőkés országokban általában nem gyakorlat. Ugyanakkor a tőkés országokban is jellemző, hogy belülről az egyházak saját jelölteket neveznek ki, illetve jelölnek és feszültségeket is okoz, ha a Vatikán nem ezek közül nevez. Most legutóbb pl. ilyen feszültség volt Kölnben a kölni püspöknek a beiktatásánál. Nagyon komoly helyi feszültségeket okozott és tulajdonképpen jelzi is, hogy csak a Vatikán és a helyi közösségekre bízva, ezek a folyamatok nem biztos, hogy adott esetben a német egyházi érdekeket megfelelően szolgálják, de ott nincs ilyen gyakorlat. A szocialista országok mindegyikében van ilyen gyakorlat. Ezekhez képest a mienké a legenyhébb, a legszűkebb körre kiterjedő és ezt a gyakorlatot jelen pillanatban a Vatikán elfogadja. Ez ellen a Vatikánnak ellenvetése nincs, tehát hogy a legszűkebb körre vonatkoztatva ez fennmaradjon, az a nemzeti szuverenitásra hivatkozva úgy tűnik, ez semmi nemű politikai problémát nem okoz és a Vatikánhoz fűződő kapcsolatokat sem terhelné.

A Néphadseregben az egyházak kérdésére én Miklós Imrének adnám át a szót, mert ő interjújáról volt szó. Én csak annyit jegyeznék csak meg, hogy én nehezen tartanám elképzelhetőnek a gondolatát is a tábori pap intézményének, amit én nem hiszem, hogy nekünk a mi néphadseregünkben vissza kell hozni. Itt feltehetőleg, amiről beszélgettünk, a lelkigyakorlat lehetővé tételének a lehetőségéről van csak szó, de nem a tábori pap formájában. De majd Miklós Imre elvtársnak oda, átadnám a szót. (Grósz Károly: szeminárium ...)

A fizetés kiegészítéssel kapcsolatban: ma általában kapnak az egyházak az államtól papi fizetés kiegészítést, tekintettel a papok alacsony jövedelmére. Tehát ez a mai gyakorlatnak tulajdonképpen szerves folytatását jelentené. Ebben nincs eltérés.

Az új protestáns középiskolákkal kapcsolatban Miklós Imre elvtárs néhány részletkérdésről tud beszélni. Én azt mondanám, hogy itt most már két-három éve hát eléggé vajúdó állapotban van a középiskoláknak a rendezése. Utalnék Sárospatakra, ahol úgy tűnik, hogy sikerül megegyezésre jutni, de egyelőre az, hogy milyen egyházi iskolák kerüljenek vissza volt helyükre, hogyan, milyen feltételekkel, milyen anyagi kondíciókkal, visszakerüljenek-e, a különböző egyházak mellett hány iskolát jelentsen, – ez ma a legkomolyabban vitatható kérdések közé tartozik, és én azt hiszem, hogy rendkívül egyszerűen meg sem oldható, itt komoly alkufolyamatokat kell folytatni. Ti. az egyik egyháznak adott lehetőségek mértéke minden más egyházzal való tárgyalási pozíciót is behatárol és befolyásol. Ezért rendkívül kényesen kell megítélnünk, hogy melyik egyházzal kapcsolatban milyen lépéseket teszünk, mert valamennyi összes többi egyház viszonyában gondokkal, illetve következményekkel járhat.

Grósz elvtárs kérdésére, hogy az MSZMP-nek arra kell törekedni-e, – elnézést kérek a megfogalmazásért, – mi csak arra gondoltunk, hogy legalább arra törekedjünk, hogy nehogy más, szóval, hogy a progresszív gondolkozású emberek legyenek. Semmi mást. Át kell alakítani a megfogalmazást.

Nem kell törekednünk arra, hogy az egyházi körökből gyűjtsünk tagokat. Ez az előterjesztői vakság, amikor a szándékban nem veszi észre, hogy nem ugyanaz jelenik meg a tartalomban.

Az MSZMP és az egyházak közötti párbeszédnek azért nagyon jelentős ellentmondásai vannak, ha az MSZMP-t nem a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság, hanem a szervezet egészének szintjén értjük. És itt sajnos, helyi szinten, megyei szinten sokszor községi szinten, ennek nagyon komoly feszültségei jelentkeznek, és nem lehet azt mondani, hogy köztük a viszony egyenrangú. Sőt, vannak olyan példák is, amikor kimondottan hatalmi küzdelem folyik, és még vezetői temetéseknél is nem megy el az MSZMP képviselője jeles helyi vezető halálára, ha egyházi temetés van. Tehát ezek az MSZMP egészének szintjén nem megoldottak. Ugyanakkor nem tartottuk célszerűnek, hogy az anyagban elkülönítést tegyünk az MSZMP különböző hierarchikus szintjei között.

A modern társadalmak és az egyház kapcsolata azért lett itt tulajdonképpen csak kiemelve, mert mi hosszú ideig tart tartottuk, hogy a társadalmi fejlődéssel a vallásosság társadalmi gyökerei háttérbe szorulnak, ugyanakkor szemmel látható, hogy az európai, sőt nem csak az európai modern, kimondottan fejlett társadalmakban a vallásosság más módon is jelentkezik, de újra éled. Nem lehet tehát azt mondani, hogy egyfajta társadalmi haladással az egyházak szerepe jelentős mértékben háttérbe szorulna, még akkor sem, ha a tradicionális társadalmakhoz képest más a vallásosság kifejeződési formája. Megvizsgáljuk, hogy hogyan lehetne ezt tartalmilag így érthetővé formálni, de csak erre az egyetlen összefüggésre gondoltunk. A különböző iszlám és egyéb más vallások szerepét nem szerettük volna ebbe beemelni. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Esetleg tessék, Miklós elvtárs.

 

Miklós Imre: Köszönöm szépen. Az egyházi kinevezésekkel kapcsolatban először: a Vatikánnal kötött részleges megállapodás 1964-ben de facto elismeri ezt a jogát a magyar államnak. Nálunk ezt tehát jogilag egyezménybe foglalták. Elfogadott gyakorlat. Más szocialista országokban is igénylik ezt, de nincs ez így jogilag rendezve. Más, nem szocialista országokban is kialakultak a gyakorlatok, s az egészen más szisztéma szerint történik, esetenként más és másképpen, nyilvánvaló, hogy mióta államvallások vannak Angliában, Svédországban, vagy egyéb helyeken ez a kérdés nem merült fel. Maga az államfő az egyháznak a feje is. Tehát egészen eltérő gyakorlat van a szocialista országok és a kapitalista országok között egyaránt. Nálunk ez a kérdés rendezett, tudomásul veszi a Vatikán, hogy a püspöki kinevezésekhez szükséges a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a hozzájárulása. Ez benne van a jegyzőkönyvben. A Néphadsereggel kapcsolatos interjú: tényleg elhangzott ez az interjú, én annyit mondottam, hogy minden kérdés megvizsgálható, tehát eleve nem mondunk egy kérdésre nemet, de nagyon nehezen tudnám elképzelni ennek a kivitelezését, hiszen, ha jól emlékszem ebben a témakörben maradtam, annyi egyház van Magyarországon és ezeket mi egyenrangúaknak tudjuk elképzelni. Már csak gyakorlati szempontból is szinte kivihetetlennek látszik az, hogy ezt meg lehessen oldani. Vagyis nem zárkóztam el attól, hogy megvizsgálható egy ilyen kérdés, de a válasz vége az volt, hogy ez gyakorlatilag kivihetetlen. De nem voltam illetékes, hogy a honvédség helyett nyilatkozzam benne. Ennyit tudok erről mondani.

Az államsegéllyel kapcsolatban, a papoknak nyújtott államsegély. A korábbi években, évtizedekben az Állami Egyházügyi Hivatal személyesen küldött államsegélyt minden papnak. Ezt a rendszert megszüntettük a ’80-as évek közepén, s azóta a papoknak nyújtott államsegélyt valamennyi egyházkerület, illetve egyházmegye püspöke kapja meg, s az ő belátása szerint osztja szét. Vagyis megszűnt az a gyakorlat, amikor az Egyházügyi Hivatal közvetlenül nyújtott államsegélyt a papoknak, hanem az államsegélynek arányos részét átadva az illető egyházi vezetőnek, ő osztja szét a saját belátása szerint. Úgyhogy ezzel kapcsolatban merült fel, hogy ennek a megszüntetése helyett nem lenne-e jobb, ha nem állam, papi államsegélyre menne az államsegély összege, hanem az egyházak szociális, kulturális, és egyéb tevékenységének a támogatására. Ezen vita van közöttünk is. Ez eldöntendő kérdés. Nézetem szerint ez a gyakorlat, amely jelenleg van, ez megfelel az egyházaknak is és a mi szempontunkból is.

Ami az iskolákat illeti, kétségkívül van zűrzavar. Amikor a lutheránus egyházzal a Gorkij fasori ügyben megállapodás született, azt hiszem, jobban figyelembe kellett volna vegyük, hogy ennek következményei lesznek. Ott meg lehetett oldani, mert nem egy működő iskolát kellett felszámolni, hanem egy intézetet, amely azóta is tart még, és még ma se biztos, hogy jól meg tudják oldani. De mindenesetre alapvetően más a helyzet, mint azokban az épületekben, ahol jelenleg is állami oktatás folyik. Ezért a református egyháznak a jogos igényét, hogy ti. hasonlóan bíráljuk el, mint a lutheránusokat, nehezebben tudjuk gyakorlatilag kielégíteni, mert itt működő iskolákat kellene felszámolni, vagy helyette építeni, szemben a lutheránus egyháznál, ahol nem kellett egy iskolát felszámolni. Ebből fakadnak a zavarok, ellentmondások. Úgyhogy mi elvállaltuk, vagyis a kormány elvállalta ennek a jogosságát, de nem tudjuk egyelőre teljesíteni. Ennek volt legutóbb egy következménye, hogy

volt egy találkozás a református egyházzal és ott kialakult egyfajta konszenzus, ami szerint ezt az egyetlen iskolát úgy lehet majd megoldani, hogy először 90-ben közösen indítanak a Móricz Zsigmond Gimnáziumban valamilyen első osztályt és majd egy néhány éven belül lehet megteremteni azt az anyagi feltételt, amely szerint építenek egy új iskolát, hogy felszabaduljon a és a mai Móricz Zsigmond Gimnázium. Pillanatnyilag ez a helyzet. A többi iskolákra a református egyház a másik háromra, ami nekik jogos igényük, nincsenek felkészülve, hogy megcsinálják önmaguk se, ha most éppen ki tudnánk üríteni három iskolát, akkor sem tudnák megcsinálni.

Ami a partneri viszonyt illeti, én egyetértek azzal, ami itt elhangzott erről. Azt hiszem, hogy azért valamivel jobb a helyzet alsóbb szinteken is. Én nem azt mondom, hogy jó a helyzet, de a korábbihoz képest jobb a helyzet. Megyei szinteken, még bizonyos városi szinteken is a párt-, állami szervek, Hazafias Népfront szerveknek az egyházakkal való foglalkozása és törődése a partneri viszony kialakítása területén javult a helyzet, bár kétségkívül igaza van az Andics elvtársnak, hogy jócskán van itt tennivaló a különböző helyeken, a különböző körülményektől függően, főleg alapszervezeti, helyi szinteken, hogy ez tényleg kielégítőnek mondható legyen. Azonban én azt hiszem, hogy az elmúlt években nemcsak felső, hanem középszinteken is lényeges a fejlődés. Azzal együtt, hogy én sem tartom kielégítőnek.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Tessék, elvtársak. Ki kíván hozzászólni? Hámori elvtárs.

 

Hámori Csaba: Én jónak tartom az előterjesztést, a felfogását is. Hát helyenként lehet a fogalmazáson korrigálni. De úgy vélem, hogy az MSZMP egyházpolitikája a politika többi ágához viszonyítva meglehetősen időtállónak bizonyult. Ezzel együtt itt is szükség van továbbfejlesztésre, legfeljebb itt a szó szoros értelmében továbbfejlesztésre van szükség és nem pedig jelentős fordulatra.

Amit én tapasztalok, annak alapján azt mondhatom, hogy többnyire kulturált, békés egymás mellett élés van és helyenként együttműködés is a párt, a hagyományos társadalmi szervezetek és az egyházak között. Amit manapság jelentős erőnek vélek, az az, hogy az egyházaknál is van, gondolom hagyományosan, egyfajta stabilitásra törekvés és az MSZMP-nél is van egy ilyen stabilitásra törekvés. És ezzel magyarázom azt, hogy egyházi emberek csak elvétve vesznek részt az új, harcos, és hektikus mozgolódásokban és szervezetekben. Ugye Pest megyében az arány úgy néz ki, hogy két pap van, akik tagjai új szerveződéseknek, ugyanakkor pedig nyolcvan tagjai a Népfront Bizottságoknak többnyire falvakban, de városokban is. Tehát azt gondolom, hogy a pártnak és a hagyományos egyházaknak az együttműködését ezekben a hónapokban, években ilyen alapon lehetne erősíteni, vagy javítani. Hozzá teszem, hogy mi változunk nagyobbat. Tehát én úgy érzékelem, hogy az nem szégyen, hogy most itt az egyházak politikája kevesebbet változott az utóbbi években, mint a mienk, hát tudomásul vesszük, hogy most mi alakulunk jobban hozzájuk. Én arra gondolok, hogy politikai párttá kívánunk válni és emiatt is felülbíráljuk a korábbi álláspontunkat, ami inkább ideológiai és inkább szervezeti típusú párt volt és kevésbé politikai. Ebből következik az a gyakorlat, amit kívánatosnak tartunk, azt gondolom itt a Politikai Bizottságban már mindenki, de hát ez elég lassan terjed, ez a szemlélet, hogy amiatt ne érhesse szó a párttagot, hogyha részt vesz egyházi szertartáson, hogy le tudjuk vetkőzni ezzel kapcsolatos szokásainkat és görcseinket. Sőt, ezt a gondolatot meghosszabbítva, egyetértve az előterjesztőkkel, a vallásos párttag kategóriáját sem tartom kizártnak, ti. azt gondolom, hogyha mi valóban marxista szellemű reformpárt vagyunk, leszünk, akkor nem változtathatja meg a pártnak a karakterét egy ilyen gyakorlat.

Nagy kérdésnek tartom ezek után viszont az iskolai, az állami iskolai oktatással kapcsolatban a pártnak a politikáját. Úgy gondolom, hogy az egyházak is, de főképpen az ellenzékünk majd igyekszik valamilyen teljesen arányos világnézeti beállítódást elérni az iskolai, állami iskolai oktatásban. És én azt gondolom, hogy ezzel szemben az állami iskolákban a mi politikánknak továbbra is azt kellene képviselni, hogy a dialektikus materializmus világnézetét részesítsük előnyben. Ugyanakkor az egyházi tanításokról is engedni kell szólni. Valahogy úgy, mint ahogy – az én ismereteim szerint – az egyházi iskolákban ez működik, csak fordítva. Tehát ott inkább a saját világnézetüket tanítják, fogadtatják el a tanulókkal, de szólnak emellett a dialektikus materializmus tanításáról is. (Grósz Károly: Kritikailag.) Kritikailag. Igen. Tehát én azt gondolom, hogy ez politikai vita témája lehet, amiben a pártnak kell rendelkezni valamilyen politikával. És én ezt javaslom. Vagyis, hogy ne adjuk fel az állami iskolákban a dialektikus materializmus pozícióit. Hozzáteszem, hogy mellé be kell engedni az egyházi tanításokról, tanítást is, de ne az legyen a meghatározó, ne az legyen a szellemisége az állami iskoláknak. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Tessék, Szűrös elvtárs.

 

Szűrös Mátyás: Tisztelt Politikai Bizottság! Én a jelentést alapjában véve jó irányúnak, jó szándékúnak tartom. A következőt szeretném hozzáfűzni. Történelmileg persze a korszerű az, hogy az állam és az egyház szétválasztásra került. Ez a történelmileg korszerű, ezen az úton kell tovább haladni, és hogyha együttműködés van is, meg lenni is kell és korszerűbbé kell tenni, de ez az irányzat az alapvető.

A másik dolog, hogy persze változtatni kell azért bizonyos dolgokon az eddigiekhez képest nyilván szervezetileg is, és tartalmilag is. Erről van szó az anyagban, én ezt nem akarom részletezni. De – mint ahogy erről Kulcsár Kálmán a Parlamentben részletes tájékoztatást adott, hogy voltak bizonyos koncepciós dolgok és még maradtak vissza, – ez erre a területre is vonatkozik. Ezeket is célszerű azért a helyére tenni majd fokozatosan, kulturáltan és civilizáltan. Most elolvastam a Bulányinak az interjúját. Egy érdekes dolog. Ugye 5 évre ítélték és aztán 9 évig ült. Hát ez egy példa arra, hogy azért itt sok minden olyasmi visszamaradt még, ami, hát aztán még az az 5 év is vitatható, hát az interjú szerint ugye. Majd az illetékesek tudják eldönteni. Mert abból az interjúból az derült ki, hogy őt ártatlanul csukták le, méghozzá keményen bántak vele. Ismerem azt, hogy a katolikus egyház, illetve az egyház vezetői és közötte viták vannak. Érthető, hogy viták vannak, mert ez a bázisközösségekre épült, de mondjuk tanulságos.

A következő észrevételem, hogy van abban valami igazság, amit mondjuk a református egyház, általában a protestáns egyházak vezetői állítanak, hogy eltolódás következett be a katolikus egyház javára a politikánkban. Holott a progresszívebb mindig és a magyar nemzeti történelemmel szorosabb kapcsolatban áll, tehát nemzetibb jellegű volt a protestáns egyház, mint a katolikus egyház. Sőt, hát a történelem azt bizonyította, hogy még a lengyel egyházzal ellentétben a magyar katolikus egyház vezetése az sajnos, a nemzetet cserbenhagyta, enyhén szólva. Ugye, és hát mondjuk ez azért érthetetlen egy mondjuk szocialista állam, szocialista ország politikájában, hogy egy ilyen deformáció azért bekövetkezhet. Nyilván nem az Egyházügyi Hivatal jóvoltából, hanem ez így kialakult. Énszerintem lehetne tenni egy-két gesztust, vagy fokozatosan az arányokat helyreállítani e tekintetben is. Nyilván ez megérné. Hát én a Bartha Tibor püspökkel beszélgettem erről, vagy a Tóth Károly, miután én hát ugye mikor nagykövet voltam, én egyébként megkérdeztem a svájci nagykövetet Berlinben és Moszkvában is, hogy tudja-e, hogy hol van a kálvinista Róma. Hát nem tudták. Ugye nekünk kálvinista Róma Debrecen, de a holland nagykövet az tudta. Ez érdekes dolog. Tehát mondjuk, azért itt is nagyon erősek a hagyományok és progresszív kötődések. Érdemes ezzel foglalkozni, ezzel a kérdéssel.

És végül itt van, ugye én gondolom, hogy miért nem foglalkozunk most a kormányzati átalakítással, kérdéseivel. Ami az országgyűlési bizottságot illeti, azt hiszem, ezt is rá kellene bízni a Parlamentre, meg a parlamenti képviselőkre. Ha majd ott kezdeményezik, akkor létre lehet hozni, de most nem is nagyon időszerű ez. Ez bizonyos ideológiát vinne most be a Parlament munkájába. Azért ez más dolog, mint mondjuk egy Ifjúság és Sportbizottságot létrehozni. A Parlamentet pedig most nem kell ideologizálni, hanem ott a politikai kérdésekkel kell, elsősorban. Hát persze van ennek politikai jellege, nem akarom hinni, nem akarom ezt túlragozni, de én azt hiszem, hagyjuk ezt meg az országgyűlési képviselőknek. Ha majd kezdeményezik és talán ki is húzzuk majd a választások után, hogy milyen helyzet alakul ki. Ti. van most egy nem jó jelenség az Országgyűlésben egyebek mellett. Ugye mert többféle jelenség van. Rengeteg szekció nem tudom, mi jön létre és pl. ez költségvetési kérdésekkel is. Hát ugye agrárszekció. Szóval, ugyanolyan, majdhogynem ugyanolyan jogokat, vagy kiszolgálást igényelnek, mint mondjuk a parlamenti bizottságok, holott ez nem helyes. Na, most ott vannak ezek a parlamenti bizottságok. Ahogy nő a számuk, úgy nő a költségvetés is. Kérem szépen, egyszerűen, mert olyan hagyományok alakultak ki, hogy ott kötelező valami miatt ugye, szendvicset adni, meg nem tudom, kávét és a többi. És ugye az aktivitás, ahogy nő, (Grósz Károly: úgy drágul.) Rengeteg. És ugye az újságírók. Hát kérem szépen egy ülésnapon 420 újságíró van jelen, de ezeken a bizottsági üléseken is mindenki, aki ott van, azokat megvendégelik. Jó, hát majd ebben el lehet igazodni. Ezzel nem tudjuk az ország anyagi helyzetét visszabillenteni a helyes kerékvágásba. (Grósz Károly: De vannak újságírók, akik így élnek.) Úgy van. De kérem szépen, ez csak úgy eszembe jutott, hogy azért ez egy komoly dolog, hogy már majd ugye kezdeményezik egy ilyen bizottságnak a létrehozását, de várjunk ezzel még. Nem nagyon tartom ezt most időszerűnek.

Egyébként én üdvözlöm, hogy az anyag ide került, énszerintem változtatni kell. Vigyáznunk kell arra, hogy ne tegyük bonyolultabbá a szervezetet. Az, mondjuk, talán ide tartozik, ha azt megállapítjuk, hogy bonyolultabbá nem kellene tenni, hanem a korszerű követelményeknek megfelelően talán inkább rugalmasabbá. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Tessék, ja, Nyers elvtárs. Tessék parancsolni.

 

Nyers Rezső: Egyetértek az előterjesztéssel. Azt hiszem, egyházpolitikánk jó volt, az utóbbi 20 esztendőben mindenképpen. Addig komoly problémáink voltak. Amin változtatni kell istenigazában, az a párton belüli kezelése a vallásosságnak. Én ezzel a javaslattal, ami itt van, ezzel egyetértek.

A különböző egyházak kezelésével kapcsolatban azon a nézeten vagyok, hogy egyenlően kezeljük a katolikus és a református egyházakat. Ne billenjünk át azért a reformátusok javára se. Ma már azok a korábbi különbségek, amelyek régen voltak, hogy államegyház volt, óriási birtokok, ezek megszűntek. Úgyhogy a reformátusokat ne diszkrimináljuk, de a katolikusokat se diszkrimináljuk. Ez a véleményem. Egy harmadik megjegyzés: egyetértek azzal, hogy az állami egyházpolitikát itt ne érintsük és a szervezetet se érintsük. Valami korszerűsítés az szükséges lesz. A világi nevelés dolgában az iskolákban: Egyetértek azzal, hogy világi nevelés folyjék, ne állítsuk vissza azt a háború előtti helyzetet, hogy ugye a hitoktatás az benne volt a tantervbe[n]. Ezt ne állítsuk be, ugyanakkor valahogy egy ilyen elfogulatlan világi nevelés legyen az. Tehát ne vallásellenes. Ateista semmiképpen se legyen az iskolákban. Nem szükséges. Az ateizmussal csak azt érjük el, amit a Szovjetunióban elértek, hogy már azért kezdett kimúlni ez a vallásosság és mikor megerősítették az ateista propagandát, most megint megnőtt a vallásosság. Ezt tehát nem szabad csinálni. Én nem is a dialektikus materializmust oktatnám, ugye ezt már marxisták is kritizálják, ezt a dialek [!], a történelmi materializmus az a szíve, a lelke a marxizmusnak. Azt kell oktatni. Továbbá van egy olyan észrevételem, hogy, amit itt az Andics elvtárs mondott itt erről a munkaközösségről, a Lukács József hagyatékának a gondozásáról, ezek nagyon nagyon fontos dolgok és keresni kell ennek keretében az erkölcsi kérdésekben való szövetséget az egyházakkal. Nem mindenben tudunk szövetségre jutni, mert hogyha ők ragaszkodnak ahhoz, hogy a házasság szentség, mi nem ragaszkodhatunk ahhoz, hogy a házasság szentség. De más szavakkal majdnem ugyanazt képviseljük, hogy a házasságnak egy komolyabb szerepet kell kapnia, meg a családnak. Aztán ők ugye Olaszországban láttuk, de már ott is eltértek, sikerült ugye ezt a születésszabályozás kérdésében, hát. A harmadik kérdést, nem is tudok,[!] ahol szembe vagyunk egymással. Hát ezeket valahogy tartsuk fenn, de inkább keressük erkölcsi kérdésekben a velük való megegyezést. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Csehák elvtársnő.

 

Csehák Judit: Két megjegyzést szeretnék tenni. Az első, hogy talán egy szemléletet szeretnék elmondani. Csehszlovákiában jártam és az ottani szlovák ideológiai titkár, aki Aczél elvtársnak volt nagy beszélgető partnere, félig meddig panaszolta nekem, hogy hát itt járt az Aczél elvtárs, és akkor ő elpanaszkodta, hogy olyan szemtelenségre vetekednek náluk a papok, hogy az egyik futballozik a gyerekekkel, de Aczél elvtárs a maga stílusában azt válaszolta, hogy hát igen, könnyebb eltörni a pap lábát, mint a párttitkárnak megtanulni futballozni. Hát most mi abban a helyzetben vagyunk, hogy nem akarjuk eltörni a pap lábát, viszont futballozni kéne tudnunk. Nem is fejteném ki ezt a kérdést, hogy bővebben, hát azt gondolom, hogy akkor, amikor a párt egyéb ügyeiről van szó, akkor ez a helyi politizálás dolga. Ez nagyon fontos dolog lenne még akkor is, hogyha egyetértek az előterjesztőkkel, hogy ezzel a törjük el a pap lábát című reflexszel, ezzel bizony sok alapszervi párttitkárunkban, mint gondolat megfogalmazódnak, ha mint napi gyakorlat nem is, vagy törekvés nem is. [!]

A másik kérdéskör: én azt hiszem, hogy nagyon jó lehetőségünk, talán az oktatásügynél sokkal konfliktus mentesebb van az egyházakkal való együttműködésre. Régről vannak az egyházak által fenntartott és támogatott kórházak és szociális otthonok és gyermekotthonok. Mi ezeket ökomenikus [!] alapon, tehát hogy abban való megállapodásban, hogy nemcsak az adott vallások számára tartják fenn, hanem nyitott és mindenkit felvesznek, egyenlő támogatásban igyekszünk részesíteni. És ez nagyon nagyon sok szép eredményt hozott. Úgyhogy én azt hiszem, megállapodás született pl. a kórházi, a papi szolgálatban, de hát nyugodtan tevékenykedhetnek a különböző felekezeti papok a kórházakban, a szociális otthonainkban berendeztünk, bár nagy ellenérzést keltett, szóval sok vita volt, egy olyan közösségi helyiséget, ahol hát sok minden más mellett különböző vallások papjai istentiszteletet szervezhetnek az idős emberek számára. És hát természetesen nagy vitát kiváltó, érdekes kísérlet volt a kecskeméti szociális otthonban. [Ott] az okozott politikai zűrzavart, hogy a pártbizottságról odakerült szociális otthon vezető az idősek kívánságára elvitte kirándulni az időseket egy keresztszentelésre. És hát érdekes módon amiatt kritizálták őt meg, hogy a keresztszentelésre elvitte az öregeket, holott hát az volt várható, hogy inkább azt fogják majd kifogásolni, hogy a pártbizottságról került ide valaki. Az is azért a napi gyakorlat része, anekdotikum, […] de ide tartozik, hogy a XIII. kerületben elsősorban a vallásos emberek kezdeményezésére, tehát kezdeményezésére, családgondozó szolgálat indult és a tanáccsal közösen, de inkább a vallás kezdeményezésére XIII. kerületi tanácsi pártbizottság, nem igazán ismervén a terepet, az egyik osztályvezetőjét kívánta a vallási családgondozó élére kinevezni. Tehát én azt gondolom, hogy az élet nagyon színes, nagyon ellentmondásos, és hogy itt ne rontsuk a kapcsolatainkat, bizony sokat, gyakorlati segítséget kellene adni a mindennapi politikai munkások számára. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Tessék, Berecz elvtárs, tessék.

 

Berecz János: Szeretnék néhány megjegyzést tenni az anyag kapcsán kialakult vitához, illetve a kiegészítésekhez. Az első az, hogy valóban olyan helyzetben vagyunk, amikor ezen a területen is szükség van lényeges változtatásra, de nem úgy, hogy szakítani kell a megelőzőekkel. Tehát jó alapokra, elvekre és viszonylag jó gyakorlatra lehet építeni a munka továbbfejlesztését. Egy gyökeres, lényeges változtatásra mindenki rámutatott, én még többre szeretnék. Ez a lényeges változtatás az, hogy a párttagra rá kell bízni a lelkiismereti szabadságát mindaddig, amíg valamilyen határon nem megy túl, ami politikai érdekeinket sérti, és esetleg zavarja a területen a párt és a tömegek kapcsolatát. Ezt jól végig kell gondolni, de ebben a kérdésben világos, hogy nekünk kell elsősorban változtatnunk, mert az egyház nem volt olyan kemény a párttag hívőjével szemben, mint amilyen mi kemények voltunk esetleg hívő, vagy netalántán valamilyen szerencsétlen szituációban egyházi rendezvényre került párttaggal szemben. Ez, hozzá kell tenni, hogy nehéz lesz feloldani, különösen ahol azért a veteránoknak jelentős szavuk van. Hiszen bennük megrögződött, hogy a kommunista magatartás egyik mércéje, hogy nem köszön a papnak, nem szereti a vallásosakat, mert az különben is ópium. Úgyhogy ez a párton belül gondot fog nekünk okozni és azoknál a funkcionáriusoknál is, akik eddig nagyon belenevelődtek abba, hogy rá van bízva, hogy meghatározott, több száz, vagy ezer párttag magatartását az egyházzal kapcsolatban.

A másik, ahol változtatni kell ez, hogy eddig zömmel és elsősorban az államon keresztül voltunk kapcsolatban az egyházakkal és az államban volt a párt egyházpolitikájának az érvényesítése. Legfeljebb a megyei pártbizottságokig jutottunk először ugye a legmagasabb szintű találkozónkig, aztán megyei bizottságokig. Lefelé nem nagyon volt ajánlatos és nem is nagyon jöttek azért össze. Hát még, a jó néhány helyen még azt is meggondolták, hogy a Népfrontban azért betölthet-e fontos szerepet a pap, mert akkor lehetőséget kap legálisan egyházi tevékenységre is. Ez most megváltozik, ugyanis nemcsak az egyházat és az államot kell elválasztani egymástól, hanem bizonyos fokig a pártot és az államot is. Sőt, akkor ez kiegészül azzal, hogy nekünk közvetlenebbül kell építeni az egyházzal kapcsolatot végig, minden területen. Úgy, mintha egy másik politikai intézménnyel igyekszünk kapcsolatba lépni. Ez nem azt jelenti, hogy minden párttagnak legyen hívő barátja, bár az sem rossz, ha egyenes a hatás és nem fordított, de azt, hogy a pártitkárnak beszél, kivéve azt, akit abszolút reakciósnak, vagy prédikálásában uszítónak tartanak, azt a papot kivéve az nem baj, hogyha a párttitkárnak kapcsolata lesz ezekkel. Ezt is nehéz lesz végigvinni, mert azért, – mondjuk meg, – jó néhány helyen műveltségbeli különbségek is vannak. Hát ilyenkor segít, mondjuk, egy értelmiségi pártvezetőségi tag, akit meg lehet bízni ilyen kapcsolattal, vagy rendszeres beszélgetéssel, de ezt nekünk át kell gondolni. Tehát közvetlen, itt nem annyira minket kompromittál most már, hogyha egyházi kapcsolataink lesznek.

A harmadik, hogy eddig mi arra törekedtünk, hogy a különböző egyházak törekedjenek megegyezésre, meg egységes fellépésre, meg üljenek együtt. Énszerintem az államnak ezt tovább kell folytatni. De mi, mint párt, vegyük tudomásul a különbséget. Ne szítsuk, csak vegyük tudomásul a különbségeket, hogy vannak különbségek. Van, ami most, ugye, többen említették, hogy a katolikusok előre törése. Még szerintem nem akkora a veszély, csak néhány gesztust kaptak a katolikusok és ez megzavarta a többieket, mert ők is szeretik, hogyha gesztust kapnak. Másrészt meg az együttműködőket azért most belülről feszítik, és azok azért sajnálják, hogy nem kaptak ugyanakkora gesztust. Még erről majd pár szót szólok.

Tehát az egyházak közötti különbséget anélkül, hogy mi rájátszanánk, a különbségekkel azért tudnunk kell gazdálkodni.

És harmadik, vagy negyedik, hogy az egyházakon, tehát minden egyházon belül is, áramlatok keletkeznek, feszíteni fogják a régebbi vezetőket, az együttműködőket, megpróbálják kompromittálni őket. Mi nem tudjuk, mint párt, megvédeni, mert az maga a kompromittálás, de azt tudni kell, hogy a fiatalokkal is érdemes, és a fiatalokkal is szükséges dolgozni a továbbiakban.

Számolnunk kell, – azt hiszem, ez az ötödik, – a hitre spekuláló politikai szervezetekkel, különösen, hogyha a párt is úgy jelenik meg: Isten, Haza és Szabadság, – ha jól emlékszem. Szóval ezt nem szabad engedni kisajátítani, hogy szembe lehessen bennünket állítani, és éppen ezért kell elsősorban a párton belül megmagyarázni, hogy miről van szó, hogy a hitre spekulálók lehet, hogy néhányszor az egyház is igyekszik majd elhatárolódni egyik-másik ilyen mozgástól, mozgalomtól, másrészt, hogyha valamelyiket nagyon megtámogatja, azt azért észre fogjuk venni a későbbiek folyamán. Tehát erre külön figyelmet kell fordítanunk, ezzel külön kell törődnünk.

S végül: kell-e önálló napirend a KB elé? Ez nagyon megfontolandó, de kell. Viszont ebben az esetben, amikor 4-5 oldal olyan veretes szövegre lesz szükség, nem biztos, hogy ez arra jó. Tehát ott nem nagy jelentés kell, amit ha közzéteszünk, akkor, ha szétszedik, szétboncolják, akkor se találjanak benne olyan ellentmondást, hogy mi hátsó szándékból tárgyaltuk ezeket a kérdéseket, ezeket a dolgokat. Úgyhogy itt inkább az alá kell rendelni, hogy mikor vigyük Központi Bizottság elé, hogy készüljön el az a veretes szöveg, amit teljes mértékig tudunk vállalni. Tehát magát az állásfoglalást énszerintem ide vissza kell hozni abból a szempontból, hogy tükrözze szinte tökéletesen – ez lehetetlen, de szinte tökéletesen tükrözze – az álláspontunkat az egyházhoz és a hitbe, illetve az egyházhoz és a hívőkhöz való viszonyunkban.

Végül, ez csak oldalról megjegyzés, hogy azért kell valamiféle grémium a párbeszéd kezelésére, mert tényleg egy emberre épült. Eddig próbálkoztunk különböző módon, a párbeszéd leült. Párbeszédre pedig szükség van, sőt, egyházi vezetők is emlegetik, hogy most, az új helyzetben pedig éppen egy jó hagyományt kellene folytatni, kiszélesíteni, s ezért szükséges valamilyen grémium, mindegy, hogy hogy nevezzük, csak legyen egy ilyen 3-5 tagú csoport, amelyik tud ezzel foglalkozni és kezelni tudja az egészet. Most már az sem baj, hogyha ez kötődik közvetlenül a párthoz. A párbeszéd mindig is kötődött, nem állami keretekben zajlott, hiszen azért volt párbeszéd.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Tessék Gyenes elvtárs.

 

Gyenes András: Néhány szót szeretnék csak a 11. illetve a 12., 10. és a 11. oldalon leírtakkal kapcsolatban mondani. Hát először, bár nem merült ez itt most fel, de időnként fel-, felmerül, hogy tulajdonképpen ugye vallásos emberekhez való viszonyunk kérdésének egyetlen gazdája lenne ebben a pártban a KEB. Hát én azt hiszem, hogy igaztalan volna egy ilyen megállapítás, mert ezt nem a KEB alakította ki, ezt a viszonyt, ameddig érvényben volt. Ezt a párt alakította olyanná, amilyen volt. A KEB az ezen belül végezte a maga dolgát, annak a felfogásnak megfelelően, ami uralkodott.

Ennek előrebocsátásával, én nagyon örülök annak, amit a Berecz elvtárs most elmondott, hogy hát ezeknek a kérdéseknek, amik itt meg vannak fogalmazva, nagyon pontos megfogalmazására lesz majd szükség, már a KB elé is, de még inkább kifelé, a nyilvánosság felé. És azt hiszem, hogy így, ebben a formájában a szöveg nem a legjobb arra, hogy most valamelyikünk kézbe vegye, és ennek alapján kezdje el magyarázni a párt viszonyát a vallásossághoz, vagy a vallásos emberekhez, vagy azoknak a helyét a párton belül.

Én egyetértek alapjában véve azzal, ami itt le van írva, de mégis pontosítani tartom szükségesnek. Hát maga az a tény ugye, hogy a párttagság alapvető kritériuma nem lehet az, hogy az MSZMP céljaival egyetértő állampolgári, világnézeti kérdésekben azonosul-e, vagy nem. Ez helyes. Mint, ahogy helyes az is, hogy a párttagság feltételeit a politika szférájában kell meghatározni. Utána én nem sokat magyaráznék, hanem ehhez ragasztanám hozzá azt, ami itt még le van tömören írva, nevezetesen azt, hogy a világnézeti meggyőződés a tagok magánügye és ehhez hozzátenném azt is, hogy természetesen azt jelenti, ami itt a 11. oldal 2. bekezdésében a szertartásokkal kapcsolatban meg van fogalmazva. S nem magyaráznám túl a közvetlen kapcsolat, tehát a pártnak a vallásos emberek egy részével, meg nem magyaráznám túl azt sem, hogy ez tagsági viszony, nem szövetségesei viszony, mint ahogy azt se magyaráznám túl, hogy a vallásos embereket teljes jogú párttagként kell kezelni. Ha elvileg meghatároztam, hogy milyen alapon veszem fel a pártba, akkor a többit én azt hiszem, hogy nem kell különösebben magyaráznunk azért se, mert hát lehet, hogy én nem tudok jól olvasni, de ami itt azzal kapcsolatban le van írva, hogy egyenjogú tagként kell kezelni, és a többi, vagy teljes jogú tagként, ez már maga megkülönböztetést jelent. Én úgy értem, hogy akkor nyilván kell majd tartanunk ugye a vallásos párttagokat, és vigyáznunk kell arra, hogy a teljes joguk érvényesüljön a párton belül. Azért veszélyes belemenni ezekbe a dolgok, ezekbe a magyarázatokba. Le kell egyszerűsíteni a dolog lényegére. Nem lesz könnyű azon okoknál fogva sem, amit a Berecz elvtárs elmondott. Mindenütt vannak veteránok, akik úgy nőttek fel, évtizedeken keresztül ezt a felfogást vallották, amit vallottak, talán még a KEB-ben [sem] lesz olyan egyszerű ennek a kérdésnek a teljes megértetése. Meg fogják érteni, mert azért felkészült emberekről van szó, de megszoktak bizonyos dolgokat az illegalitás idejéből, a későbbiekből. Amellett én megmondom, hogy nem fogalmaznék ilyent, mert ezt már nem tudnám a KEB tagokkal elfogadtatni, hogy a párttag közvetlen kapcsolatba kerül a vallásos emberek egy részével, mint párttagokkal, tevékenységük kölcsönösen befolyást gyakorol egymásra. Hogy kell ezt érteni, vajon? (Nyers: Kicsit meredek.) Hát igen meredeknek tűnik így, első hallásra, és arra gondoltam mindjárt, hogy mit fog ehhez majd szólni majd a veteránok egy része, a (Grósz: mondjuk a KEB-ben) A KEB-ben, vagy a KEB-en kívül. Én értem, hogy persze, hogy hatást gyakorolnak egymásra, de mi ne hirdessük, és ne tűzzük zászlónkra, hogy most bejött vallásos ember a pártba, [!] és neked nemcsak jogod, tán még kötelességed is, hogy hatást gyakoroljál erre a megrögzött materialistára. (Andics: nem világnézetre vonatkozik, erkölcsileg) Erkölcsileg. Jó. De hát az erkölcshöz mindjárt társulnak egyéb, a vallással, meg egyházzal kapcsolatos fogalmak, tulajdontól kezdve és így tovább, meg itt szóba került már ugye az egyházak történelmi múltja, hovatartozása (Nyers Rezső: szövetséges) (Grósz Károly: Ne lopj elv alapján.) Igen. Ebben igen. Én ezeket a szövegeket elkerülném, – ezt akarom mondani. Mert ezek sok buktatót rejtenek magukban. Nehéz elfogadtatni egyébként nemcsak a mi materialistáinkkal, lehet, hogy még az egyház, hogy mondjam, a vallásos meggyőződésű emberek egy részével is, ha ebben a tálalásban kapják.

Tagok, tagok, legyenek tagok, menjenek el a temetésre, templomba, mit tudom, hova. Nem raknám hozzá, szabad, hogy mondjam?, szóval [az] iskolai hittanbeíratás dolgát és egyebet. Nem kellene ezt különösebben propagálni. Elrendezheti a párt ezt a dolgot, ott, ahol el kell rendezni. Azt hiszem, hogy nem kellene hirdetni. Köszönöm.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Tessék parancsolni. Senki többet? Hát akkor azt javaslom, hogy fogadjuk el az előterjesztést. Ez egy körültekintő, gondos anyag, a politikai elemek mind jelen vannak, amire szükségünk van, Azt javaslom, hogy elvileg foglaljunk abban állást, hogy Központi Bizottság elé vigyük a témakört, de ez az anyag így persze nem alkalmas központi bizottsági előterjesztésre.

Miért javasolnám, hogy legyen belőle központi bizottsági napirend? Először azért, mert a párton belül ezt a változást, az új szellemiséget, amit el akarunk fogadtatni, ehhez kell a testület súlya, presztízse, tekintélye és hogy lássák, hogy ez egy végiggondolt politikai elhatározás.

Másrészt azért is gondolom, hogy Központi Bizottság elé kellene vinni a napirendet, mert ez alkalom arra, hogy itt is kifejezésre juttassuk azt a szándékunkat, hogy az állam és az egyház közötti, az állam és a pártszervek közötti szereposztást tovább akarjuk vinni. Én ezt jó anyagnak tartom, mert ugye, az állami egyházpolitikáról minden partnerünk tudta, hogy az a párt politikája. Ez nagyon szorosan összefonódott az elmúlt évtizedekben. Hát egész addig, olyan mértékben, hogy hát nem egyszer személyesen Kádár elvtárs közvetlenül ezekkel a kérdésekkel is foglalkozott. Na, most, én ezt nem valami hibaképpen mondom a korábbi időszakot illetően, mert azért a mi magyar gyakorlatunknak ez egy nagyon kiemelt, nemzetközileg is elismert területe volt. És sok minden hibát elkövettünk az elmúlt évtizedek alatt, de azt hiszem, hogy alapvetően az egyházpolitikánk az jó irányba ment, körültekintő volt, humánus. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az ember ül, és utólag, visszagondolva nem lehetne találni olyan pontokat, ahol mondjuk az élet nem igazolta megítélésünket akár egyes személyekről, vagy egy lépéssel szemben. Itt egy rendkívül körültekintő egyházpolitika és egyházpolitikai gyakorlat volt az utolsó 20-25 évben. Én azt hiszem, hogy inkább az ’56 előtti időszak az, amit nekünk ebben meg kell tagadni és nem az ’56 utáni időszak. Mert azért itt ez egy fokozatosan építkezett és sok minden olyan tényező is szerepet játszott, hogy első pillanattól kezdve nem lehetett kristálytiszta, mert fel kelletett oldani azt a jogos előítéleteket, amelyek korábban voltak. És nem akarom ezt túlragozni, csupán azt szeretném jelezni, hogy arról meg vagyok győződve, hogy a magyar egyházpolitikának szerepe volt abban, hogy a Vatikán és a szocialista világ közötti kapcsolat – én mondjuk ezt a református relációban ezt nem éreztem ennyire így, de a Vatikán és a szocialista világ közötti viszonynak az alakulásában ennek volt szerepe.

Na most ugyanakkor az valóban változás, hogy mi ezzel az új politikai gyakorlattal, ami a többpártrendszer viszonyai között fog kialakulni, az egyház politizáló tevékenységét is új alapokra kell helyezni. Tehát itt a párt és az egyház, és az állam közötti szereposztáson belül azért más szerep vár az államra és mást kell a pártnak kialakítania. És ezt bizony központi bizottsági szinten kellene megfogalmazni.

Na, most arra azonban nagyon kellene vigyázni, hogy – és én ezt nagyon lényegesnek tartom, itt utalás történt rá, – mi változtatni akarunk, de nem fordulatot akarunk elérni. Mi sok területen akarunk fordulatot elérni ebben az országban, itt ne fordulatot tűzzünk ki célul, hanem a változó körülmények, a változó viszonyokhoz való alkalmazkodásban töltsünk be kezdeményező szerepet és ez lehet az, amivel mi a politikához hozzájárulhatnánk, ha mi ebben kezdeményező szerepet töltenénk be.

No, ebből következik, hogy az anyagnak mentesnek kellene lenni azoktól a részelemektől, amelyet ez a jelentés ma tartalmaz. Pl. az egyházakon belüli állapotok, meg viszonyok. Hát mondjuk, itt az izraeli egyházról enyhén szólva tisztességesen lehúzza ez a jelentés a vizes lepedőt. Így is van, én tudom, nem, nem, nem, nehogy félreértsék. Hát ezt nem feltétlenül kell, mondjuk, egy KB szinten csinálni. Nálunk ilyen állapotokért egy pártbizottságot fel szoktak oszlatni, vagy legalábbis egy modern kommunista pártban is. Tehát – és hát ez régi, ez a konfliktus, ami ott van, – tehát mondjuk ezzel nem kéne, hanem politikai kérdésekkel kéne odamenni és azokkal az új megközelítést igénylő szemlélettel, ami a pártmozgalom számára bátorítást ad abban az irányban, amit Berecz elvtárs itt nagyon világosan és egyértelműen megfogalmazott.

Én is csak emlékeztetni akarok rá, hogy amit itt jelen lévők mindnyájan tudnak, hogy ez egy nagyon érzékeny terület, tehát itt nagyon nagy körültekintésre van szükség, ezért valóban egy kimunkált elvi állásfoglalásra van szükség, vagy politikai állásfoglalásra és egy olyan előadói beszédre, amely meg ugyanakkor a társadalomnak szól. Mert ott tudjuk megteremteni azt a publicitást, amire nekünk szükségünk van ennek a változásnak a társadalmi elfogadtatásához és jelzéséhez.

No, ebből ered rögtön akkor, hogy annak ugye, hogy is mondjam, agitatívnak kell lenni. Tehát nem a bolsevikokhoz szólunk, hanem a széles társadalmi közvéleményhez szólunk, és itt helyezzük a hangsúlyt a politikai elemekre. Mert hát valljuk be, mi ezzel tulajdonképpen azt akarjuk, hogy egy versenyhelyzetbe kerülő párt társadalmi bázisa és pozíciója erősödjék és szélesedjék. Ezáltal nekünk elsősorban nem a párttagnak kell most üzenni, hanem a társadalomnak kell üzenni, hogy megértse ezt a szándékunkat, amit hát gondolom, hogy értelmesen elő tudunk vezetni.

Nagyon fontosnak tartom, amit többen megfogalmaztak, az egyházakkal való viszonynál az egyensúly és a kiegyensúlyozottság fenntartását. Úgy vélem, hogy ha igaz is, hogy nincs itt valami drámaian erős feszültség, de azért a múltkor már Hámori elvtárs jelezte, hogy az ő beszélgetésein ezt a problémát szóvá tették. Nekem szintén szóvá tették egy parlamenti beszélgetésen a protestáns egyházak részéről. Tehát úgy érzem, azért ez jobban él közöttük, mint ahogy mi ezt pillanatnyilag itt mi érzékeljük. Lehet, hogy fordulatot nem kell, vagy illetve nem kell valami lényeges változást tenni, de talán figyelmesebbnek kell lenni nekünk is, hát hogy ezeket az esetleges félreértésre alkalmat adó jelenségeket kiigazítani.

Nekünk nem kellene ezekben az iskolai, meg egyéb dolgokba sem belekeveredni. Ezt az állami mechanizmusok körül ugye rendezni kell. Ez elég hosszú ideig fog tartani. De e kérdések körül is közöttük is vita van. Abba nekünk nem kellene beszállni. Tartózkodni kell. Ezt vívják meg, ezt a harcot, van nekünk saját családunkon belül elég bajunk, amit el kell rendezni. Én tehát azt tanácsolom, hogy ebben döntsünk. Na, most, hogy mikor kerüljön oda? Amikor készen tudunk lenni vele. Én azt hiszem, hogy ez lenne az első számú rendezői elv, de azért arra, ha lehet, vigyázzunk, hogy nagyon ne toljuk ki ezt a problémát. Részben politikai időszerűsége miatt, részben meg hát, ha többé-kevésbé kihordtuk, kiérleltük, akkor jelenjünk meg. Tehát ebben is legyünk kezdeményezőek, ne szoruljunk háttérbe. És az jó lenne, hogyha az állami mechanizmus rendszerben történő változások napirendre kerülnek, azok nem kötődnének nagyon erősen ehhez. Tehát azért kellene ezt nekünk, ha lehet, amikor készen vagyunk, megcsinálni. Az időpontban ne döntsünk, várjuk a javaslatot, hogy mikor kerüljön be. Jó? Ti hogy gondoltátok, mikor kerüljön be?

 

Andics Jenő: Egy ilyen állásfoglalást áprilisban be tudunk terjeszteni a Politikai Bizottság elé. (Grósz Károly: PB elé, mert én ezt mondani akartam.) És ennek következtében az ezt követő központi bizottsági ülésre tudna bemenni. Ez attól függ, most melyik áprilisi politikai bizottsági ülés napirendje bírja el. Grósz elvtárs, ha kapunk felhatalmazást, akkor a Major [László] elvtársékkal ezt egyeztetjük. De még áprilisban erre mindenképpen lehetőség van. Az anyag gondolatilag készen van.

 

Grósz Károly: Jó, készüljön el, és hozzuk vissza. Tessék, Miklós elvtárs.

 

Miklós Imre: Egyetlen egy mondatot szeretnék csak mondani. Az egyházak vezetői, valamennyi egyháznál, akik ebben az elmúlt időszakban mellettünk voltak, tehát kormánypártiak voltak, és tartják még ma is ezt, zavarban vannak, nem látják tisztán a dolgokat, bizonytalankodnak, és fennáll a veszélye annak, hogy elveszítjük őket. Én is tudom azt, hogy nem lehet őket állami, párt hatalommal megvédeni, de abban, hogy egységes legyen a mi álláspontunk, amit Grósz elvtárs megfogalmazott, hogy ti nem változást, hogy változást és nem fordulatot akarunk, ezt valahogy nyilvánosságra kellene addig is – én nem azt mondom, hogy egy nyilatkozatban. – de hogy egyértelmű legyen a párt és a kormány álláspontja, ebben, mert nem egyértelmű jelenleg. És az egyházak vezetői bizonytalanok. Ha mi elveszítjük őket, mint szövetségeseket, akkor mi nem fogunk találni új szövetségeseket. És stratégiai, politikai, etikai kérdés is a párt részéről, hogy azokat a szövetségeseket, akik velünk együtt kiálltak, ma is kiállnak, és még tartják magukat, ezek ne érezzék magukra hagyatva magukat, hanem érezzék azt, ami most itt megfogalmazódott a Politikai Bizottság ülésén, mert akkor tudnak orientálódni. Jelenleg nem tudnak orientálódni, zavar van. És ez nem jó se nekünk, se nekik. Ebből zavar lesz és ennek a kimenetele beláthatatlan következményekkel járhat a jövőre nézve. Ennyit szerettem volna mondani.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen. Hát ez persze ez való igaz, de ezt úgy tudjuk feloldani, ha ti, magatok a munka során hát erősítitek azt a meggyőződésünket. Hát egy más formát ma nagyon nehezen tudnék elképzelni. Ha mondjuk nyilatkozatot, vagy valamit tennénk, az félreérthető lenne. Tehát mi a kétoldalú kapcsolatainkban, személyes kapcsolatainkban kell erősítenünk ezt a felfogásunkat. Hm? (Nyers Rezső: Ilyen, ilyen magas szintű tanácskozásokban, vagy, vagy találkozásban van hiány

 

Miklós Imre: Nem, mi ezt tesszük, csak egyelőre az értékünk, a valóságos értékünk devalválódik. És egyáltalán nem biztos, hogy amit mi mondunk, azt elfogadják olyannak, mint ami a jövő. Ennyiben függ össze a tartalmi kérdés a szervezeti kérdéssel. Pillanatnyilag mi képviseljük a kormányt az egyházi vezetők felé. Ezek az egyházi vezetők nem tudják, mit kezdjenek velünk. S ennyiben ez nem csupán szervezeti kérdés. (Grósz Károly: Igen, én sem szervezeti kérdésnek gondoltam, hanem én is politikai kérdésnek tekintem, azért nem gondoltam, hogy a Politikai Bizottság döntsön.) (Nyers Rezső: Sürgősen meg kell akkor oldani.) (Grósz: Hogy a Politikai Bizottság döntsön.) Ti. én egy fordított sorrendet tudok elképzelni. Én úgy érzem, hát ezt Németh elvtárssal mi beszéltük a kormányzaton belül, még nem tisztult le. A Politikai Bizottság akkor ne döntsön ebben az ügyben, tehát ne előzze meg, hogy a kormányunk kezdje meg a dolgot. Szóval hiteles helyen, Grósz elvtárs. Mi azért kicsit nem vagyunk már hiteles helyen, ez ténykérdés. Hitelesen kellene. Mi nem tudjuk. Akármennyire mondjuk, nem vagyunk már eléggé hitelesek ahhoz, hogy elfogadják, mint autentikus véleményt. Az, amit most Grósz elvtárs megfogalmazott. Akkor nem nekünk, hanem olyannak kellene megfogalmazni, akit elfogadnak az egyházak autentikus személynek. (Nyers Rezső: Nem kellene egy kormányelnöki valamit csinálni, akár a Grósz elvtársnak valamit, nem kellene?) Lehet. Valahol egy ilyen lehetőséget kellene teremteni, mert zavarban vannak, és nem tudják, hogy … (Nyers Rezső: Akkor csináljuk meg) (Grósz Károly: De mi tavaly csináltunk egy találkozót. Az ugye, egy időre talán.) Az segített is. Rendkívül sok hatás éri őket kívülről, belülről. Ezek azért olyan emberek, akiknek kell adni támogatást. Most ez nem azt jelenti, hogy gyámkodunk, mert ugye elhangzanak különböző dolgok, hogy gyámkodunk, hogy kézen fogva vezetjük, hogy rendőrködünk, meg csendőrködünk, meg mi minden. Egyetlen egy védő szót még nem kaptunk, hogy ez nem igaz. Akkor hogyan fogadják el tőlünk azt, amit mi mondunk.

 

Grósz Károly: Világos, értem. Tessék, Berecz elvtárs.

 

Berecz János: Két része van a dolognak. Az egyik része az, hogy a pártnak ki kell majd lépni egy állásfoglalással és egy ilyen beszéddel. Ezt elkapkodni csak azért, mert ők zavarban vannak, nem tudjuk. Mert ez azért átgondoltságot igényel. A másik az, hogy a kormány az, annak kell majd valamilyen egy-két lépést, meg gesztust tenni, de hát ütemét ők tudják meghatározni. A harmadik, – ezért kértem szót. Amikor megjelent, március 15-én a jelszavak között is skandálták, hogy le az Egyházügyi Hivatallal, akkor világos volt, hogy ezt nem ott találták ki a gyerekek, hanem egyházakról, belülről jött. Na, most azok az emberek, akik eddig személy szerint jó kapcsolatban voltak, hiszen a pápával is jó kapcsolatban voltak, [!] de azért azt tudják, hogy valószínű lesz változás, vagy kell változás ezen a területen, mert van rá nyomás. Meg hát egyébként is az intézményrendszerünket átalakítjuk, tehát még akkor is, ha néha át kell alakítani, ha nem akarunk lényeges változást. Na itt van valahol a bizonytalanság a hivatal és ezen vezetők kapcsolatában. Mert azért rendszeres napi kapcsolat, vagy munkakapcsolat rendszeresen ott van. Tehát ez az, ami szorítja az egyházi vezetőket és szorítja a hivatal vezetőjét is. Ez március 15. óta teljesen világos.

 

Grósz Károly: Jó. Ebben most ne döntsünk. Megértettük, amit mondott Miklós elvtárs. Le kell ülnünk, végig kell nagyon röviden gondolni, hogyan és miképpen tudjuk az esetleg itt megjelent zavart eloszlatni és a kételyeket megszüntetni. Mert való igaz, ez a hagyományos értékekkel rendelkező és nagyon sok munka által kialakult bizalmi kapcsolatot és rendszert nem szabad engedni széjjel esni csupán azért, mert vagy nem vettük észre, vagy mert nyomnak bennünket. Mert mindkettő van, egyszerre. Jó így? Felvállaljuk és aztán lépünk. Én is köszönöm elvtársak. Ezt a napirendet lezártuk.

Elfelejtettem mondani, a jegyzőkönyv számára kötelességem megtenni: Pozsgay elvtárs ideírta, hogy az egyházpolitika alapelveivel egyetértünk. Köszönöm szépen. Még nőzünk, ugye? (Igen, itt van.)

Jelzet: MOL M–KS 288. f. 5. cs. 1061. ő. e. 1989. április 5. – A szószerinti jegyzőkönyv magnetofon felvételről utólag leírt, nem hitelesített szöveg. 


 

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők