Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése

Az állampárt egyházpolitikájának végnapjai

"Kérésemre, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója megküldte a Szabad Európa Rádió 1989. február 8-i híradását, mely szerint Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást, bejelentette az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és úgy minősítette a hivatalunkat, mint korábban azt a szocialista Magyarországgal ellenséges erők tették."

 
 

7. MSZMP KB Politikai Bizottság ülésének jegyzőkönyve

1989. május 16. 

3. napirendi pont Állásfoglalás-tervezet az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz.

 JEGYZŐKÖNYV

A Politikai bizottság 1989. május 16-án megtartott üléséről

 

JELEN VAN: Grósz Károly, Hámori Csaba, Iványi Pál, Jassó Mihály, Németh Miklós, Nyers Rezső, Tatai Ilona, továbbá Berecz János, Eötvös Pál, Fejti György, Lukács János, Major László, Nagy Imre és Szűrös Mátyás elvtárs.

Az ülésen nem vesz részt /(szolgálati okból külföldön van): Pozsgay Imre és Vastagh Pál elvtárs.

 NAPIREND: 

[…]

 

3./ Állásfoglalás-tervezet az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz Előadó: Andics Jenő elvtárs

Kérdést tett fel: Szűrös Mátyás elvtérs

Hozzászólt: Major László, Lukács János, Szűrös Mátyás, Sarkadi Nagy Barna, Jassó Mihály, Berecz János, Nyers Rezső és Grósz Károly elvtárs

 

A Politikai Bizottság úgy határoz, hogy az állásfoglalás tervezetét a Központi Bizottság júniusi ülése elé terjeszti.

Megbízza Andics Jenő elvtársat, hogy a dokumentum tervezetét a vitában elhangzott észrevételek figyelembevételével dolgozza át. Az átdolgozott dokumentumot kiküldés előtt mutassa be Grósz Károly elvtársnak.

 

[…]

 

***

 

MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA

Társadalompolitikai Osztály

                                                                                                      [Kézírással] Látta: Berecz János V. 10.

 ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZET

Az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz

 

A Magyar Szocialista Munkáspárt három évtizedes egyházpolitikája történelmi mércével mérve s a nemzetközi összehasonlítás tükrében egyaránt sikeresnek bizonyult. Az adott politikai rendszer keretei között normalizálta a szocialista államhatalom és az egyházak viszonyát, véget vetett a korábbi, gyakran politikai indítékú konfrontáció gyakorlatának. A szövetségi politika jegyében és keretében pártunk együttműködésre törekedett az egyházakkal a társadalmi élet számos területén. Az állam biztosította az egyházak autonóm működését, a vallás szabad gyakorlását, az alapvető hitéleti igények kielégítését. Érvényesítette a felekezeti egyenlőség elvét. Megszüntette a vulgáris ateista propagandának a vallásos érzületűeket sértő vadhajtásait, oldotta a vallásossággal szembeni politikai bizalmatlanságot. Mindennek következtében társadalmunkban nőtt a kölcsönös világnézeti tolerancia. Eredményként könyvelhetjük el, hogy a társadalom világnézeti tagoltsága ma már nem fejez ki markáns politikai megosztottságot. Vallásosak és marxisták számos fontos társadalmi és politikai kérdésben egy véleményen vannak, és közösen cselekszenek a problémák megoldásába. Ugyanakkor az egyházakban és a vallásos emberek között sincs az alapvető világnézeti beállítódáson túl homogén egység. A szekularizáció széles társadalmi folyamata – ami korántsem csak tudatos politikai törekvések, hanem a modernizáció spontán hatásainak eredménye is volt – felerősítette körükben a progresszív vonulatokat, és jelentősen megváltozott a vallásosság tartalma. Különösen az utóbbi években előtérbe kerültek a kulturális hagyományőrzés, az erkölcsi integritás védelme és a karitatív tevékenység elemei.

 

Az egyházak nemzetközi tevékenysége is segíti külpolitikai törekvéseinket, jól szolgálja a kölcsönös bizalmon alapuló béke és az eltérő társadalmi berendezkedésű országok közötti sokoldalú együttműködés ügyét. Az egyházak fontos szerepet játszanak a külföldi magyarokkal való kapcsolattartásban, a magyarság nemzeti–kulturális identitásának fenntartásában és ápolásában.

 

Egyházpolitikánk eredményei a belpolitikai stabilitás fontos elemét képezték az egész elmúlt időszakban. Ebben jelentős szerepük volt azoknak a mértékadó egyházi köröknek, akik legjobb meggyőződésük alapján, az általuk képviselt vallási közösségek érdekeit szem előtt tartva e politika partnerévé váltak.

 

Az egyházpolitikában elért eredményeink azonban nem adhatnak okot önelégültségre. Önkritikusan el kell ismernünk, hogy nem sikerült mindenben meghaladni a múlt hibáit. Az egyházak autonómiáját és mozgásterét különböző bürokratikus rendelkezések és jogszabályok korlátozták. Nem tagadhatók a vallásos meggyőződés miatti, politikai indítékú diszkrimináció egyes esetei sem, amelyek gyakran súlyos lelkiismereti konfliktushoz vezettek. A párbeszéd és együttműködés elveinek megfelelő politikai kultúra nem vált elég általánossá sem a pártban, sem a társadalomban. A pártvezetés nem kérte számon következetesen valláspolitikai elveinek érvényesítését. Így különösen a középkáderek szint[j]én fennmaradhatott egy intoleráns magatartás a vallásosság megnyilvánulásaival szemben. A társadalom egyes rétegeinél a tolerancia gyakran csak a világnézeti kérdések iránti közönyön alapult, s nem azon a felismerésen, hogy a közös cselekvéshez egymás véleményének ismeretére és meggyőződésének kölcsönös tiszteletben tartására van szükség.

 

A társadalmi és politikai válság kibontakozása nyilvánvalóvá tette, hogy a politikai rendszer reformjával és a párt belső megújulásával párhuzamosan politikánknak ezt az elemét is alaposan újra kell formálni. A reform egyúttal alkalmat nyújt arra, hogy meghaladjuk egyházpolitikánknak és a vallási és lelkiismereti szabadság érvényesülésének a korábbi politikai rendszer monolitikusságából eredő korlátait és fogyatékosságait.

 

I.

 

Vallás- és egyházpolitikánk átfogó megújításának egyik stratégiai célja, hogy a politikai tagozódás ne világnézeti választóvonalak mentén menjen végbe, aminek szükségtelenül dezintegráló, polarizáló hatása lenne, hanem társadalmi-politikai alternatívák mentén történjék meg. Alapvető célunk az, hogy pártunknak a vallásos emberekhez való viszonya elősegítse a széles körű politikai együttműködést, a szövetségkötést, és továbbra is stabilizáló tényezőt jelentsen társadalmunkban.

 

A magyar társadalom demokratikus megújulása s a politikai pluralizmus kibontakozása alapján az MSZMP vallás- és egyházpolitikáját is át kell alakítanunk, hogy a világnézeti különbségek ne akadályozhassák társadalmunk progresszív erőinek összefogását. Az MSZMP-nek a válságból kivezető útra vonatkozó programja képezhesse egy új, aktív társadalmi-politikai szövetség alapját, függetlenül a világnézeti kérdésekben elfoglalt eltérő állásfoglalásuktól.

 

A pártnak az új politikai viszonyoknak megfelelően felül kell vizsgálnia a vallásosságához való viszonyát.

 

1. Az MSZMP-nek belső reformjai során a korábbinál következetesebben kell érvényesítenie hirdetett valláspolitikai elveit, de ennél is tovább kell lépnie. Ha a párt el akarja kerülni a politikai frontállások világnézeti alapon történő megszerveződését, maga sem ragaszkodhat tovább zárt világnézeti közösség jellegéhez: világnézeti pártból programpárttá kell alakulnia. A párttagságnak ennek megfelelően nem lehet többé alapvető ismérve a világnézeti azonosulás a párt feltehetően marxista többségével: a párttagság feltételeit a politika szférájában kell meghatározni. Az MSZMP-nek így tagja lehet minden olyan állampolgár, aki programjával egyetért és tevékenységével elősegíti annak megvalósulását.

 

Természetesen az MSZMP nem mond le a marxista világnézet pozitív képviseletéről és aktív terjesztéséről, de tagjai körében is maximálisan tiszteletben tartja a más világnézeti meggyőződésű egyének jogait.

 

2. Ez a változás kétségtelenül új helyzetet eredményez az MSZMP és a hívő emberek viszonyában. Mindenkinek saját lelkiismereti ügye lesz, hogy milyen világnézeti indítékból követ szocialista célokat és tevékenykedik azok megvalósításáért. A vallásos párttagok nem másodrendű párttagok – velük a párt nem szegényebb lesz, hanem gazdagodik. E változással párhuzamosan természetesen fel kell számolnunk mindazokat a korlátozásokat és beidegződéseket, amelyek az egyházi szertartásokon való aktív részvételre, a párttagok gyermekének hitoktatására stb. vonatkoztak. Ezek a bizalmatlanság légkörét megteremtő, illetve fenntartó korlátozások eddig is politikailag hibásak voltak.

 

3. Az MSZMP-nek új tartalmú együttműködést kell kialakítani az önálló és független egyházakkal. Ennek keretében először is szükségesnek tartjuk, hogy az új politikai viszonyoknak megfelelően a párt és az állam egyházakhoz és a vallásossághoz való viszonyát határozottan szétválasszuk egymástól. Egy jogállamnak semlegesnek kell lennie az állampolgárok vallásos meggyőződését illető kérdésekben. Csak ezzel fejeződik be valóban az állam és az egyház szétválasztása, amelyet hazánkban a szocializmusnak kellett véghez vinnie. Tudomásul kell venni továbbá azt is, hogy egy parlamenti többpártrendszer keretében az MSZMP-nek nem lehet kizárólagos joga az állami egyházpolitika tartalmának a meghatározása. Ezért kezdeményezzük az állam egyházpolitikai tevékenységének tartalmi és szervezeti reformját, e tevékenység nyilvános társadalmi ellenőrzésének megteremtését, demokratikus érdekegyeztető fórumainak létrehozását.

 

4. Ezzel párhuzamosan törekszünk arra, hogy az MSZMP és a hazai egyházak között új típusú, egyenrangú partnerségen nyugvó párbeszéd bontakozzon ki. Az egyházak és az MSZMP közötti kapcsolat kiegyensúlyozott alakítása érdekében lényegesnek tartjuk a rendszeres közös tanácskozások szervezését, a legfontosabb társadalompolitikai kérdésekről a legmagasabb szinttől a helyi politika szintjéig.

 

Az MSZMP véleménye szerint a jövőért hozott értelmes áldozatok, a közösségért végzett munka, az önmérséklet, a magas követelmények támasztása önmagunkkal és társainkkal szemben, a szolidaritás és sok más fontos erkölcsi alapelv lehet az a bázis, amelyre támaszkodva a vallásos emberekkel, az egyházakkal összefogva segíthetünk a társadalmat túllendíteni az erkölcsi válságon. Éppen a morális értékek jelentik a közös nevezőt a különböző világnézetű emberek között.

 

5. Az MSZMP új szellemű valláspolitikai koncepciójának részletes kidolgozására és elméleti megalapozására ösztönözni kell a marxista szellemű elméleti kutatásokat, és támogatni kell a hívők és marxisták elméleti dialógusait. Szükség van továbbá az elmúlt négy évtized hazai egyháztörténetének, valamin vallás- és egyházpolitikánk történetének tárgyilagos, kölcsönös vitákban történő feltárására és feldolgozására.

 

6. Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő intézményekben létre kell hozni egy olyan elméleti munkaközösséget, amely a megváltozott társadalmi körülmények között koordinálja, szervezi és folytatja az egyházakkal, vallásfelekezetekkel megkezdett párbeszédet, illetve kapcsolatot teremt a vallásosság kérdésében önálló arculattal rendelkező más csoportokkal.

 

II.

 

Az MSZMP kiemelkedő fontosságot tulajdonít annak, hogy hazánkban következetesen érvényesüljön a lelkiismereti és vallásszabadság. Ez a feltétele annak, hogy erősödjék a különböző világnézetű emberek között a kölcsönös megbecsülésen alapuló párbeszéd és együttműködés, amely elengedhetetlen nemzeti céljaink eléréséhez és társadalmi eszményeink megvalósításához.

 

A lelkiismereti és vallásszabadság elvét alkotmányunk eddig is deklarálta. Szükségesnek tartjuk azonban, hogy érvényesülését törvény is biztosítsa és előmozdítsa. A Központi Bizottság a törvény céljaira és alapelveire vonatkozóan a következőket javasolja:

 

1. A törvény határozza meg a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság tartalmát és az érvényesülésükhöz szükséges garanciákat.

 

2. A törvény mondja ki, hogy mindenkinek joga van a lelkiismeret és a vallásszabadságra. Fogalmazza meg, hogy a lelkiismereti szabadság a vallásszabadságon túlmenően biztosítja az egyén számára a világnézet szabad megválasztását, illetve annak megváltoztatását.

E jog lehetővé teszi, hogy a különböző világnézeti meggyőződést valló állampolgárok és szervezeteik – köztük az egyházak is – nézeteiket szabadon terjeszthessék és oktathassák.

 

3. Segítse elő, hogy a különböző világnézetű állampolgárok magatartását a kölcsönös türelem, a humanista eszmék védelme és az alkotó együttműködésre irányuló cselekvés hassa át.

 

4. A törvény konzekvensen szerezzen érvényt annak az alkotmányos alapelveknek, mely szerint a lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól.

Az állampolgárok egyházhoz való tartozását állami nyilvántartások a jövőben sem tartalmazhatják.

Az egyházak, vallásfelekezetek nem gyakorolnak állami funkciókat, az állam pedig elismeri és tiszteletben tartja függetlenségüket és autonómiájukat. Ugyanakkor a törvény tegye lehetővé, hogy az állam és az egyházak társadalmilag hasznos célok megvalósításában együttműködjenek.

 

5. A törvény szabályozza az állam és az egyházak, vallásfelekezetek viszonyát. Határozza meg az állami egyházpolitika szervezeti kereteit, biztosítsa az egyházak és vallásfelekezetek autonóm működésének feltételeit.

 

6. A törvény fogalmazza meg az egyházak, vallásfelekezetek jogi minősítését, határozza meg jogállásukat és ismerje el jogi személyiségüket. Mondja ki az egyházak, vallásfelekezetek egyenjogúságát.

 

7. A törvény nyilvánítsa ki a szülőknek azt a jogát, hogy kiskorú gyermekeik világnézeti neveléséről szabadon döntsenek. Ezzel összefüggésben az állam által létesített iskolák, nevelési intézmények mellett más oktatási, nevelési intézményeket is választhatnak annak érdekében, hogy gyermekeik nevelését saját meggyőződésükkel összhangban valósíthassák meg.

 

8. A törvény fogalmazza meg: e jog gyakorlása nem terjedhet ki az alkotmányos kötelességek teljesítése alóli mentességre és azt, hogy világnézeti meggyőződése, vallásos hite miatt senkit semmiféle hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg.

 

A Központi Bizottság felkéri az MSZMP tagjait, valamennyi állampolgárt, az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek vezetőit és tagjait, a társadalmi szervezeteket és egyesületeket, hogy a törvényelőkészítő munka társadalmi vitája során javaslataikkal, észrevételeikkel járuljanak hozzá a törvényjavaslat kialakításához, segítsék elő, hogy az társadalmi egyetértéssel kerülhessen az Országgyűlés elé.

 

A Központi Bizottság javasolja az illetékes állami szerveknek, hogy a törvénnyel összhangban határozzák meg az állami egyházpolitika céljait, tartalmát és alakítsák ki annak szervezeti feltételeit.

 

Budapest, 1989. május 9.

 

Andics Jenő

(Andics Jenő)

 

***

 

Szószerinti jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1989. május 16-án megtartott üléséről

 

[…]

 

3. napirendi pont

Állásfoglalás-tervezet az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz

 

Grósz Károly: (A mondat első részét nem rögzítette a szalag) … valláshoz, előadó Andics elvtárs. Sarkadi Nagy Barna és Nuber [István] elvtárs vesznek részt az ülésen. Mindhármukat üdvözlöm. Átadom a szót Andics elvtársnak.

 

Andics Jenő: Tisztelt Politikai Bizottság! Az anyag az előző vita alapján készült, és megpróbáltuk azokat a kérdéseket összefoglalni, amelyek a vitában, vita összefoglalójában az állásfoglalás részét kellett volna képezni. Az anyagot több fórumon is megforgattuk, az anyagnak a megfogalmazásában tudományos szakemberek is részt vettek, ennek ellenére egy önkritikával szeretném kezdeni. Az anyag egyes részei bikkfanyelven van[nak] megfogalmazva, illetve számos olyan idegen kifejezés szerepel, amelyet magyarítani lehet, nem hiszem, hogy egy-két eset kivételével a többinek benne kell maradnia. Ez stiláris kérdés. Egyetlenegy helyen látom ennek tartalmi részét is kicsit másképp megfogalmazónak, a világnézeti párt, programpárt ilyen fajta rövid megfogalmazása így egy állásfoglalás tervezetben nem biztos, hogy érthető, ezt más tartalommal, de kellene megfogalmazni. A stiláris változások egy részét már elkezdtük átvezetni, és a vita alapján az anyagot rövidesen, ha tartalmilag a Politikai Bizottság megfelelőnek ítéli, rendelkezésre tudjuk bocsátani. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Kinek van kérdése, elvtársak? Tessék, Szűrös elvtárs.

 

Szűrös Mátyás: Az ötödik oldalon van, a negyedik pont második mondatában egy olyan rész, hogy: „Az egyházak és az MSZMP között lényegesnek tartjuk rendszeres közös tanácskozások szervezését a legfontosabb társadalompolitikai kérdésekről a legmagasabb szinttől a helyi politikai szintekig.” Ezalatt mit értenek az előadók? A 6. oldalon pedig 6. pont: „Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő intézményekben létre kell hozni egy olyan elméleti munkaközösséget”, és így tovább. Szóval többet is egyszerre, pótolandó az Egyházügyi Hivatalt. Ez a két kérdésem volt.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen, tessék, további kérdés? Kérdés nincs. Tessék parancsolni.

 

Andics Jenő: Az első kérdésre válaszolva: ez a bekezdés arra vonatkozna, hogy amennyiben az egyháznak a karitatív szociális tevékenysége és egyéb más ehhez hasonló tevékenysége a jövőben kibontakozik, felső szinten és alacsonyabb szinteken más módon ugyan, de bizonyos egyeztető párbeszéd kialakítására szükség van szociálpolitikai kérdésekben helyi szinteken, helyi politikai tényezőkkel, mert hiszen itt mindenképpen bizonyos feladatmegosztás de facto kialakul, tehát nem ugyanaz a tematikájú rendszeres párbeszéd, mert a rendszeresség időtartamát sem lehet meghatározni, hanem ez a szükségesség döntené el, ezért szerepel ez ebben. A másik kérdésre (Szűrös: Itt közös tanácskozásokról van szó.) Igen, hát ez közös megbeszélés, legyen. A tanácskozás kifejezést javítjuk, értettem. A másik megjegyzésre azt válaszolnám, hogy itt ez sajnos egy kimaradás, intézmények egyikében szerepelt az eredetiben (Szűrös: Aha, értem.) Nem kívántuk itt megjelölni, hogy melyik intézményben. Az eredeti előterjesztésben a politikai főiskola szerepelt, de tekintettel a politika főiskola most beterjesztett koncepciójának az egyes pontjaira, ebben az előterjesztésben csak az intézmények egyikét fogalmaztuk volna meg. Nem az Egyházügyi Hivatal pótlandó, hanem azzal a funkcióval, ami a vallás eredeti, vallástörténeti, illetve konkrét vallásszociológiai kutatásokat, illetve a marxisták és a vallási kutatók, illetve az egyházak közötti ideológiai tudományos párbeszéd színterét jelentené.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen, ki kíván hozzászólni? Tessék, Major elvtárs.

 

Major László: Az első oldalon, itt a preambulumban én egy picit zavart érzek, a vallásosokról és marxistákról van-e szó. Azt mondja, hogy társadalmunkban nőtt a kölcsönös világnézeti tolerancia. Ha valóban erről a két kategóriáról van szó, akkor ezt elismerem, de a magyar társadalomnak ebben a pillanatban nem ez a jellemzője. Mint ahogy következő mondatban: „A társadalom világnézeti tagoltsága ma már nem fejez ki markáns politikai megosztottságot.” Ez így egyszerűen nem igaz a magyar társadalomra. Kivéve, hogyha, mondom, csak vallásosokról és marxistákról van szó, de ennél sokkal tarkább a társadalom képe. Itt Andics elvtárs említette, hogy túlságosan rövid és félreérthető a világnézeti, tehát ideologikus pártból programpárttá kell átalakulni. Hát osztom ezt a véleményét. A másik pedig az, hogyha fölmérték az anyag készítői, nem tartom magam sem fundamentalistának, sem konzervatívnak, de hogy mit jelent ez, hogy „nem lehet többé alapvető ismérv a világnézeti azonosulás a párt feltehetően marxista többségével”, hogy ez numerikusan mit jelent? Hány vallásos hívőt fogunk nyerni és hány párttagot vesztünk el ezzel a mondattal? Még egyet szeretnék, ez már csak filológiai jellegű. A 7. oldalon, a lap tetején: „a jog lehetővé teszi, hogy a különböző világnézeti meggyőződést való állampolgárok és szervezeteik, köztük az egyházak is nézeteiket szabadon terjeszthessék és oktathassák”. Azt hiszem, hogy ez egy jogi nonszensz, mert legalább az belekívánkozik, hogy az alkotmányosság keretein belül. Nem hiszem, hogy Jehova Tanúi, vagy bárki is szabadon terjeszthetné. Ez még Nyugat-Európában sincs így. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm, Lukács elvtárs.

 

Lukács János: Egyetértek az anyagban megfogalmazott törekvésekkel, és azzal is ugyanakkor, hogy szükséges az anyag még egyszeri áttekintése, átfésülése, talán a túlzásoktól kellene az anyagot mentesíteni. Nekem is egyik észrevételem még azon túl, amit Major elvtárs elmondott, hogy a társadalomban nemcsak a vallásosak és marxisták vannak, hanem vannak olyan emberek, akik nem is vallásosak, de nem is marxisták. Tehát valahogy ennek is kifejezésre kellene jutnia. A másik dolog, hogy alapvetően azt szögezzük le, hogy a lelkiismereti szabadság azt jelenti, hogy ne sértsük se a hívők meggyőződését, se a nem hívőkét, tehát se egyik, se másik ne legyen hátrány. Aztán ilyen kifejezések, ahol próbálunk érvelni, szinte agitálni, amikor már szerintem túlzásba visszük, hogy a vallásos pártok nem másodrendű pártok, velük a párt nem szegényebb lesz vagy gazdagodik, nem jó megközelítés, sértő. Nem indokolt, hogy részletezzük ilyen mélységig, hogy milyen vallási szertartáson nem volt helyes, hogy eddig részt vettek, és voltak kötöttségek. Fel kell oldani a kötöttséget egyházi szertartáson való részvétel alól. Szóval ilyen és hasonló. Nem akarok itt végig menni minden ilyen megfogalmazáson, amitől az anyagot meg lehetne szabadítani, és akkor világos MSZMP-állásfoglalás születhet arról, hogy mi a mi viszonyunk az egyházakhoz és a valláshoz. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Tessék, Szűrös elvtárs, utána Fejti elvtárs.

 

Szűrös Mátyás: Nekem csak két megjegyzésem van, az egyik az, hogy talán az értékelés túl szép képet mutat. Úgy kezdődik mindjárt az anyag, hogy „A Magyar Szocialista Munkáspárt három évtizedes egyházpolitikája történelmi mércével mérve és a nemzetközi összehasonlítás tükrében egyaránt sikeresnek bizonyult”. Hozzátenném, hogy mondjuk a szocialista világban. Tehát ez egy lényeges különbség. Tehát nem úgy en bloc [!] világviszonylatban és történelmileg, hát a polgári demokráciák ezen már túl vannak. Ugye történelmileg másképp alakult ez Franciaországban, a nagy francia forradalom után, tehát nem is lehet összehasonlítani. Magyarország egy félfeudális ország volt. És más volt az egyház szerepe, mint a fejlett nyugat-európai országokban. Tehát itt lehetnénk szerényebbek, miközben el kell ismerni azt, hogy ez egy sikeres egyházpolitika volt, de azért túlzásokba sem szabad esni, mert azért ez is hullámzott. És ennek is különböző időszakai voltak. Itt igaz, hogy három évtizedről van szó, tehát az ’56-os utáni időszakról alapvetően. Ez az egyik megjegyzésem. Van benne önkritika a második oldalon, hogy az egyházpolitikában elért eredményeink azonban nem adhatnak okot önelégültségre. Tehát ez is benne van azért. Mégis ez a túl nagy történelmi érv nehogy megtévesszen minket. Ez az egyik dolog. A másik pedig, hogy ugye itt törvény előkészítéséről van szó. Ezt talán meg kellene gondolni, hogy ezzel mikor lépjünk mi igazán színre. Nem tartom nagyon reálisnak, hogy ebben az évben ezzel komolyan foglalkozzunk. Annyi minden van a törvényalkotásban, és talán ez egy olyan téma, amiben a többpártrendszer keretében lenne célszerű színre lépni, ami a törvény előkészítést illeti. Ettől függetlenül az MSZMP-nek természetesen kell, hogy legyen saját, önálló egyházpolitikája, az kétségtelen, de én azt hiszem, hogy ebben az évben már, illetve az Országgyűlésnek ebben a ciklusában nehéz lenne ezt igazán jól előkészíteni. Ezen el kellene gondolkodni, én magam sem gondoltam ezt végig, hogy mitévők legyünk, mert először is szelektálni kell a törvénytervezetek között, illetve előkészítő munkában. Erre létrehoztunk egy ad hoc bizottságot, ugye, ezt is célszerű végiggondolni. Az alapelvek, amelyre épülne a törvénytervezet, alapjában véve rendben van, de azt hiszem, hogy visszatérve a második gondolathoz, hogy ez például nemzeti konszenzus kérdése. Itt ebben a kérdésben már, amikor a törvény-előkészítés stádiumába lépne az MSZMP saját egyházpolitikájával, itt szélesebb társadalmi bázisra kellett helyezni a munkát.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Sarkadi Nagy Barna.

 

Sarkadi Nagy Barna: Tisztelt Politikai Bizottság! Kérem, ne tessenek a meghívotti státusszal való szerénytelen visszaélésnek tekinteni, hogy én ahhoz kérem szíves türelmüket, hogy ne csak és ne elsősorban az előterjesztett állásfoglalás-tervezethez szóljak hozzá, hanem az egész ügyhöz. Nem hosszan, természetesen. Én úgy gondolom, hogy rendkívül fontos és sürgős, hogy a Központi Bizottság ebben a kérdésben állásfoglalást fogadjon el, és ezt mielőbb a társadalom nyilvánossága elé terjessze. Ez így volt április 5-én is, persze, amikor legutóbb ezzel a témakörrel foglalkozott a Politikai Bizottság itt. Azóta azonban történt néhány igen fontos dolog, ami még sürgősebbé teszi az egész ügyet, a megtárgyalást és a nyilvánosságra hozatalt is. Én mindenekelőtt arra gondolok, hogy valamennyi olyan politikai erő és alternatív szervezet, amely nekünk a következő időszakban partnerünk, versenytársunk vagy ellenfelünk lehet, lázas sietséggel fogott hozzá saját egyházpolitikai koncepciójának megfogalmazásához, széles körben történő meghirdetéséhez. És nem önmagáért természetesen, hanem azért, hogy közelgő választási időszakra hívőket, egyházakat, egyházi vezetőket kíséreljen meg maga mögé állítani. Meg kell mondanom, hogy én is, meg munkatársaim is jó pár ilyen fórumon jelen voltunk, vitáztunk, részt vettünk ezekben az eseményekben. Látható, hogy nagy népszerűségre is tudnak szert tenni. A Magyar Demokrata Fórum megyénként, országszerte hozzálátott a kampányhoz, a Szabad Demokraták Szövetsége pedig, lekoppintva a törvény tervezett irányelveit, elkészítette saját törvénykoncepcióját. Egészen jó anyag. 90%-ban meg kell mondanom, lefedi azt, amit mi törvénytervezetet eddig éppen össze tudtunk állítani. A dologban az a probléma, hogy ők lépnek ki a közvélemény elé azzal, hogy ők a kezdeményezői az ügynek. A párt tehát csak követni tudja őket ebben az egészben. Sok más szervezet is fellép. Ezzel együtt a taktikának jellemző eleme, hogy az elmúlt időszak minden vélt vagy valóságos hibáját, egyházpolitikai problémáját természetesen az MSZMP nyakába igyekeznek varrni. Mindenért mi vagyunk felelősek és hibásak. Úgy kezdődnek a Demokrata Fórum összejövetelei, hogy tessék elmondani, kérem, milyen atrocitások érték önöket az utóbbi évtizedben az állam és a párt részéről. Mi majd begyógyítjuk fájó sebeiket. A kampány hallatlan mértékben fölerősödött. Külföld, Szabad Európa, BBC is sokkal hangosabban és erősebben támogatja mindezt, támad, mert ezt nyilvánvalóan a politika egy meglehetősen erős, sikeres eszközének tekinti. Grósz elvtárs az április 5-i PB-n elmondta itt, hogy az ’56 előtti időszakot meg kell tagadjuk, az utána következőt nem. Itt nem fordulatra, hanem változtatásra, korszerűsítésre van szükség. Van nemzetközi elismerése is ennek az egyházpolitikának. Németh elvtárs tegnap mondta el, hogy [Jozef] Glemp bíboros elismerősen nyilatkozik az ügyről. Az a Glemp bíboros, akit aligha lehet posztsztálinistának vagy akármi másnak tekinteni ebben az ügyben. Elnézést kérek, hogy ezt emlegetem. Sok és nagy a támadás a szétrobbantásra irányuló törekvés is ebben az ügyben most. Ezért is kellene most mielőbb lépni. Én úgy gondolom, hogy a következő dolgokra volna szükség a Központi Bizottság előtt vagy a Központi Bizottság hatáskörében. Mindenekelőtt jó állásfoglalásra. Elvtársak, én egyetértek Andics elvtárssal. Ez az állásfoglalás-tervezet nem jó, az első öt és fél oldalát teljesen újra kell csinálni. Magyarul nem a Központi Bizottságnak szól, nem a terem falai között kell maradjon, hanem kijusson a társadalom elé, s ha oda kerül, akkor ennek agitatívnak, meggyőzőnek, szépen, magyarul megírottnak kell lennie. Ez most nem olyan, ezt meg kell csinálni, hogy ennek feleljen meg. Másodszor: az állásfoglalás elfogadásával még nem történik semmi, hogyha nem tudunk az egész apparátusban és a testületekben annak a törekvésnek, hogy párbeszédet és együttműködést építeni, néha más szervezetek után futva is. Ha már ilyen a helyzet, hát kell utánuk futni, megoldani. Negyedszer: a törvény ügyében én máris késést érzek, és bár minden kapkodást el kellene kerülni, az előkészítettség állapota, a társadalmi vitára való felkészülés állapota is van olyan, hogy az Országgyűlés törvényalkotási programjának megfelelően az esztendő végéig odakerülhessen. Én azt hiszem, hogy nagyon kéne, de nemcsak az odakerülés, hanem az, hogy a mi pártunk fel tudja vállalni ezt a minden bizonnyal igen pozitív dolgot. Hogy a lelkiismereti és vallásszabadságban ilyen platformról törvény elfogadását kezdeményezi, én úgy gondolom, hogy kár volna kihagyni ezt a lehetőséget, minél előbb hozzálátni és elvégezni a már megkezdett munkát. Na, most az átépülés és átalakulás kérdéseivel is el vagyunk foglalva, és tudom, hogy a Politikai Bizottság idejét és figyelmét nem szabad és nem lehet terhelni szervezeti átalakulási ügyekkel, és ezzel a kormány a közeljövőben foglalkozni fog. Azt szeretném csak megjegyezni, hogy itt nincsen sterilen szervezeti kérdés tartalom és lényeg nélkül. És bocsássanak meg, még valamit. Biztosan többen tetszettek nézni a Paskai bíborossal készült közelkép interjút. Jó volt. Bizonyára az értékelés is kedvező lehet. Sokan mondják az elmúlt két napban egyházi vezetők, nem egyházi vezetők, és egyesek azt mondják, hogy ebben megnyilvánul az egyház kétezer éves bölcsessége, tapasztalata, kivárása, kiegyensúlyozottsága. Én azt mondom, hogy lehet, de nem elsősorban ez, mert ugyanez a kétezer éves bölcs egyház más országokban militánsan antikommunista. Nálunk is volt ilyen. És abban, hogy ez a tévéinterjú hangvétele ilyen lehetett, van bizonyos egyházpolitikai eredmény, amit kell és szükséges megőrizni. És elnézést, hogy ilyen hosszan szóltam.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen, tessék Jassó elvtárs

 

Jassó Mihály: Csak egy megjegyzést, mert az összes többi elhangzott, inkább talán kérdésként kellett volna feltenni. Nem tudom, hogy én értem-e félre, de egy kicsit sugallja számomra, hogy akár a szabad vallásoktatás is lehetővé válik az állami oktatásban. Nem tudom, hogy én jól értem-e ezt a papírt, mert azért ezen gondolkodni kellene.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Berecz elvtárs.

 

Berecz János: Nekem három megjegyzésem lenne. Az első, hogy az osztálynak komolyabban kell vennie a Politikai Bizottsági ülésen elhangzottakat, mert legutóbb az állásfoglalás az volt, hogy rövid, de egy fennkölt megfogalmazású, az ügyhöz vagy a témához méltó, tehát nem sekélyesebb megfogalmazású, mint amire az egyház képes, kellene, és erre nem fordított figyelmet az osztály. A másik, hogy azt hiszem, a Sarkadi Nagy Barna elvtárs szenvedélyes figyelmeztetése fontos, hogy azt bizonyítsuk, hogy a párt jutott a következtetésekre egy eddig eredményes, nem tökéletes természetesen, de eredményes politikából vált, tehát túl sokáig nem várhatunk. A harmadik: itt a vallásos marxisták stb. dilemma abból jön minden fogalmazásnál, hogy állandóan úgy fogalmazunk, hogy hívők és nem hívők. Ezt a felosztást nem szabad elfogadni, ilyen nincs. Nagyon ritka az az ember, aki nem hisz valamiben. Tehát ez a felosztás, hogy hívő és nem hívő. Az más, hogy istenhívő és nem. Az egy másik megosztás. És itt vannak a zavarok, hogy vallásos és marxisták, de ez nem jó megosztás nyilvánvalóan, mert vallásos és nem vallásos. De jó kifejezéseket kell találni, csak azt a felosztást nem szabad elfogadni, hogy hívő és nem hívő, de megtaláljuk a megfelelő fogalmazást. Ami pedig a törvényt illeti, én egyetértek Szűrös elvtárssal, hogy később ez lehet nemzeti konszenzus, de azért az MSZMP lépjen ki azzal, hogy milyen törvény, a törvénnyel kapcsolatban milyen koncepciója van.

 

Grósz Károly: Köszönöm szépen, Nyers elvtárs.

 

Nyers Rezső: Én is azt hangsúlyoznám, hogy át kell fogalmazni, mielőbb kilépni vele, hiszen benne van az akcióprogramunkban is a dolog, ki kell ezt fejteni, még a választások előtt, jóval előtte. Az is kívánatos, hogy törvény is legyen belőle. A két dolgot tartok én szükségesnek tisztán megfogalmazni. Az egyik: az állam laikus jellege, miközben teljes szabadságot biztosít a vallások és az egyházak működésének. De az állam laikus maradjon. Most nem tudom, hogy hogy kell ezt a nép számára érthetően megfogalmazni, hogy megta... A második dolog az, hogy világnézetet ne adjunk fel ezen a címen. Itt van az a megfogalmazás, hogy világnézeti pártból programpárttá válunk. Ez így nem jó, csak mi a világnézetünket most precizírozzuk. Én így fogom fel a dolgot. Tehát politikai világnézet alapjára helyezkedünk, a marxizmus szempontjából ez véleményünk szerint a történelmi materializmus, de nem a dialektikus materializmusnak a természetet magában foglaló nem tudom micsodája. Az ingatag.[!] Például tartjuk magunkat ahhoz, hogy a Jézus-kutatások, ugye Marx idejében, a szent család, és aztán a marxisták, Kautsky, történelmileg vizsgálták, történelmi jelenségként a kereszténység eredetét. Ehhez mi tartjuk magunkat. De hogy aztán végső fokon van-e Isten vagy nincs Isten, ez számunkra nem fontos kérdés. Énszerintem ez a mi lényegünk. Nem jelentjük ki, és akkor legyenek vallásosak, akik hinni akarnak. A tapasztalat egyébként az, hogy a születés és halál misztériumával ugye, nem tud mit kezdeni az emberiség. Tehát metafizikai kérdések nem tartoznak a marxizmus filozófiájának a körébe. Én ezt akartam. Köszönöm szépen.

 

Grósz Károly: Köszönöm. Senki többet? Kérem, elvtársak, azt javaslom, hogy tűzzük ki célul, hogy a júniusi Központi Bizottsági ülésre bevisszük ezt, addig nem kell újból visszahozni ide a testület elé, hanem az osztály készítse el, és majd jóvá fogjuk hagyni. Na, most, amit a Sarkadi Nagy Barna elvtárs mondott, az igaz. Ezen a téren is egy versenyfutás is ki fog bontakozni. Nekünk korábbi felfogásunkkal összhangban járnunk kell a magunk útját. Nem hiszem, hogy nagyon szavazni kellene az MDF-fel, meg másokkal, szabad demokratákkal, meg keresztény pártokkal itt a célegyenesben. Olyan okmány kell, ami háromfelé üzen. Először üzen a párttagságnak, mert valljuk be, itt bizonyos fokú, legalábbis magatartásbeli, felfogás- és magatartásbeli módosítás van. Inkább nálunk van felfogásbeli módosulás, semmint a tagságnál van magatartásbeli változás. Mert azért ezt, ahogy itt az anyagban van, hogy új helyzetet eredményez az MSZMP a hívő emberek viszonyában, kérem, ezt az emberek már lerendezték. Ezt a mi agyunk meg a mi politikai dekorációnk nem rendezte le. Az emberek ezt szépen, higgadtan, nyugodtan az elmúlt években lerendezték. De akkor is kell lennünk egy üzenetünknek a párttagság felé, hogy már legalább, amit eddig szemlesütve eltűrtünk, azt most már normálisan kezeljük. És ezt a farizeuskodást, amit intézményesítettünk a párttagság felé évtizedeken keresztül, azt nem akarjuk tovább folytatni. A másik: üzenni kell az egyháznak is ezzel az okmánnyal. Mégpedig azt kell megüzenni, hogy mi változatlanul együtt akarunk velük működni. Azért mondom, hogy változatlanul, mert ha valami, mindegy, hogy hogy minősítjük, itt az árnyalatok persze fontosak, de hát egymás között vagyunk, azért nekünk nem kell szégyenkeznünk az ’56 utáni egyházpolitikáért. Azért nem kell szégyenkezni. Nem sok van a politikai palettán, de agrárpolitika, ez, meg még egy-két dolog, aztán nincs nagyon tovább, amiért nagyon újra kellene gondolni. Itt nem kell szégyenkezni, de az egyháznak azt tudnia kell, hogy mi itt változatlanul az együttműködés hívei vagyunk. És a harmadik, amerre üzenni kellene, az a pártonkívüliek, a pártonkívüliek tömege énszerintem, akiknek pedig tudniuk kell, hogy családon belül is szívesen várjuk őket, ha a politikai követelményeinket és normáinkat elfogadják, és a mi feltételrendszerünkben nem első helyre kerül a világnézeti követelmény. Hát én ebben látom tulajdonképpen az átrendeződést. Ha ezt kulturáltan, szépen meg lehet fogalmazni, akkor ez sokat hozhat, ez egy deklaráció, elvi állásfoglalás, és hát ennek a vége alkalmas arra, hogy a törvényalkotók számára is a párt álláspontját kifejtse. Na, most hát itt bizonyára úgy lesz, ahogy itt elhangzott, hogy itt valami nagyon sok különbözőség nem lesz a különböző orientációk álláspontja között. Nincs sok mozgásszabadság ebben tulajdonképpen. Nincs sok mozgásszabadság. Ám mondjuk, a keresztény pártok, mondjuk néhány dolgot nyilvánvaló másként fognak megközelíteni. De a politikai struktúra zöme egy nyomvonalon fog haladni, itt nekünk a saját voksunkat le kell tenni. Ez persze nem pásztorlevél, de azért hát valahogy a tartalomnak meg a formának itt közelíteni kellene egymáshoz, ezért jó lenne erre energiát fordítani. Én azt javaslom, hogy ennek szellemében hagyjuk jóvá. Na, most abba ne menjünk bele, ami itt felvetődött, az átszerveződéssel együtt járó gondok. Ezt mi részben ismerjük, részben tudjuk, hogy még megoldásra vár, a kormányzatban dolgoznak rajta, úgyhogy mi ezt a politikai okmányt fogadjuk el, és a Központi Bizottság júniusi ülésére tűzzük napirendre. Egyetértünk ebben? Andics elvtárs, jó így? (Andics: Rendben van.) Jó, akkor vegyétek kézbe, és szépen csináljátok meg. Jó. Köszönjük szépen. Te maradsz, [Andics] Jenő. Foglalj helyet.

Jelzet: MOL M–KS 288. f. 5. cs. 1065. ő. e. 1989. május 16. – A szószerinti jegyzőkönyv magnetofon felvételről utólag leírt, nem hitelesített szöveg.  

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők