Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése

Az állampárt egyházpolitikájának végnapjai

"Kérésemre, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója megküldte a Szabad Európa Rádió 1989. február 8-i híradását, mely szerint Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást, bejelentette az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és úgy minősítette a hivatalunkat, mint korábban azt a szocialista Magyarországgal ellenséges erők tették."

8.Sarkadi Nagy Barna ÁEH elnökhelyettes levele Nyers Rezső államminiszternek 

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL

ÁLTALÁNOS ELNÖKHELYETTES

[Kézírással]

Sarkadi Nagy Barna elvtárs

személyesen vitte el V. 18.

 

Nyers Rezső elvtársnak

államminiszter

Budapest 

Kedves Nyers elvtárs!

 

A Politikai Bizottság legutóbbi, egyházpolitikát tárgyaló ülésein elmondott felszólalásai bizonyították, hogy Nyers elvtárs az ügyet jól ismeri és pontosan érti. Ezért fordulok Önhöz.

 

A kabinet mai ülése tárgyalja az állami egyházpolitikai munka szervezetének kérdését. Ez nem szerkezeti-szervezési ügy, a jövőre szólóan meghatározza a munka tartalmát is. A javaslat látszólag alternatív megoldásokat tartalmaz, következtetései mégis arra irányulnak, hogy az állami egyházügyi munka az átalakuló Művelődési Minisztérium szervezeti keretei között folyjék.

 

Ezt a megoldást nem tartom jónak, ugyanis:

 

1.)    A „laikus állam”, illetve az állam és az egyházak teljes szétválasztása érdekében olyan szervezeti megoldás kell, amely eleve lehetetlenné teszi az apparátus számára a hatósági jogkörök gyakorlását. Törekvéseink hitelességét is bizonyítaná a kormány mellett létrehozandó egyházügyi titkárság. A hatósági jogkörökkel rendelkező minisztérium keretei közötti működés ennek ellenkezőjét tenné lehetővé.

 

2.)    Természetes, hogy az egyes tárcáknak foglalkozniuk kell a területükre eső egyházi tevékenység szakmai felügyeletével (pl. iskolák, egészségügyi- és szociális intézmények, műemlékvédelem, környezetvédelem, nemzetközi kapcsolatok), de éppen ezért nem rendelhető ez a munka csak egy tárcához.

Szükség van az állami munka összehangolására, tehát nem irányító, hanem koordináló és politizálni is képes központi szervre, valamint tárcaközi egyeztetésre.

 

3.)    Az iskolák államosítása előtt ezernél több egyházi iskola működött az országban, tehát az oktatásügy volt az állam és az egyházak együttműködésének legfőbb területe. Ez igazolta a Vallás- és Közoktatási Minisztérium létét. Ma ez nem így van és a közeljövőben sem várható, még akkor sem, ha nőni fog az egyházi iskolák (ma tíz ilyen iskola működik) száma. (Az egészségügyi és szociális intézmények száma többszöröse az iskolákénak.)

 

4.)    Egy tárca keretei között az egyházak nem találnak olyan partnerekre, akik, az adott minisztérium hatáskörén kívül eső ügyekről is tudnának tárgyalni. Ezért teljesen önálló kapcsolatrendszert építenének ki az államigazgatás minden ágával. Ez állami szempontból nem kívánatos. (Kérem, ne értsen félre: nem ellenőrizni és irányítani kell őket, ellenkezőleg: segíteni és koordinálni a kapcsolatot, ugyanakkor egyértelműen képviselni az állam érdekeit.)

 

Nyers Elvtárs!

 

Magam is kezdeményezője vagyok az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésének, de éppen az állami egyházpolitikai és a kormányzati munka érdekében tartom helyesnek a Minisztertanács mellett működő titkárság létrehozását. Nem helyeselhető, hogy csak államigazgatási, szervezési alapon szülessen döntés az ügyben. Sajnos a kabinetülésen nem mondhatom el érveimet, ezért arra kérem Önt szíveskedjék mérlegelni a fentieket.

 

Budapest, 1989. május 18.

 

Köszönettel és elvtársi üdvözlettel

 

Sarkadi Nagy Barna

Jelzet: MOL XIX–A–21–d 002–4–1/1989.  

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők