Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése

Az állampárt egyházpolitikájának végnapjai

"Kérésemre, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója megküldte a Szabad Európa Rádió 1989. február 8-i híradását, mely szerint Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást, bejelentette az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és úgy minősítette a hivatalunkat, mint korábban azt a szocialista Magyarországgal ellenséges erők tették."

9. A Minisztertanács Kabinetülésének előterjesztése és határozata

1989. május 23. 
 
Jelen voltak: a Kormány tagjai közül:  

Németh Miklós

Nyers Rezső

Glatz Ferenc

dr. Horváth István

Kárpáti Ferenc

 

A tárgyalt témák:

 

[…]

 2./ Előterjesztés az állami egyházügyi tevékenység, az ifjúsági és a sport ügyei igazgatásának korszerűsítésével kapcsolatos szervezeti intézkedésekre vonatkozó javaslatról. 

Előadó: dr. Raft Miklós

 

A Minisztertanács Kabinetje az előterjesztett javaslatokkal egyetértett és a következő állásfoglalást hozza:

a.) Az Állami Egyházügyi Hivatallal kapcsolatban. – El kell készíteni az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésére vonatkozó törvényerejű rendelet tervezetét és az be kell nyújtani az Elnöki Tanács júniusi ülésére. – Javaslatot kell készíteni a Minisztertanács részére, a Minisztertanács elnökének vezetésével létrehozandó „Országos Vallásügyi Tanács’ megalakítására. – Az Állami Egyházügyi Hivatal által ellátott tevékenység mintegy 90%-a megszüntethető, illetőleg az egyházak autonómiájában feloldható. A megmaradó feladatköröket (például az egyházi támogatások felosztása, különböző alapítványok felügyelete, stb.) a Vallásügyi Tanács Titkársága teendőit is ellátó, a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt működő „Egyházügyi Titkárság” végezze. Át kell tekinteni, hogy maradnak-e egyedi hatósági döntési hatáskörök, amennyiben igen, meg kell vizsgálni ezeknek a Művelődési Minisztériumhoz való áttelepítése lehetőségeit. Rendező elvként kell alkalmazni, hogy az Egyházügyi Titkárság a Minisztertanácsra tartozó ügyek előkészítéseivel, egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozzék, az egyedi hatósági jogkörök pedig a művelődési miniszterhez kerüljenek. Az Egyházügyi Titkárság létszámát a kimutatható feladatokhoz mérten, legfeljebb 5-8 főben lehet meghatározni. ***
 

[…]

 

MINISZTERTANÁCS HIVATALÁNAK

ELNÖKE

00356/TÜK/1989

 

Szigorúan Titkos!

Készült:20 példányban

12. sz. példány

 ELŐTERJESZTÉS 

a Minisztertanács Kabinetje részére

 

az állami egyházügyi tevékenység, az ifjúsági és a sport ügyei igazgatásának korszerűsítésével kapcsolatos szervezeti intézkedésekre vonatkozó javaslatról

 
 

A közelmúlt kül- és belpolitikai eseményei, a társadalmi pluralizmus egyre erőteljesebb artikuláló igényei, a nyílt politizálási törekvések szükségessé teszik az állami egyházpolitika, s ezen belül az állami egyház igazgatási tevékenység felülvizsgálatát, s a megváltozott politikai helyzettel összhangot teremtő szervezeti és tartalmi reformját.

 

Szintén az előbb említett társadalmi folyamatok keretében, különösen az ifjúság köreiben egyre markánsabban fogalmazódtak meg azok a kritikus észrevételek, amelyek az állam, de elsősorban a kormány ifjúságpolitikáját, az ifjúság érdekében tett intézkedéseket, illetve ezek hiányát kifogásolják, de egyre figyelemre méltóbbak a sportigazgatásra vonatkozó hasonló megnyilvánulások is. E „kívülről érkező” bíráló gondolatok lényegében alátámasztják a kormányzati korszerűsítés munkálatainak korábbi megállapítását, mely szerint az Állami Ifjúsági és Sporthivatal nem képes, illetve nem alkalmas feladatai ellátására.

 

Mindezek a körülmények indokolják, hogy e két terület központi igazgatásának, korszerűsítését a harmadik szakaszból kiemelve, már az idén végrehajtsuk, annál is inkább, mert az érintett területek határozottan elkülöníthetők a harmadik szakasz gerincét képező funkcionális igazgatási körtől. A döntés halogatása ugyanakkor jelentős politikai veszteséget eredményezne.

 

A kormányzati irányítás átalakítása a korszerűsítés jegyében, s az ezt biztosítani hivatott meghatározott alapelvek alapján történik, melyek közül a jelenlegi kérdések tárgyilagos megítéléséhez az alábbiak kiemelése indokolt:

 
a.) A döntési szintek csökkentése érdekében ún. egyszintű kormányt kell képezni, melynek feltétele egyik oldalról a kormánybizottságok és a Minisztertanács elnökhelyettesi számának radikális csökkentése, az egységes minisztertanácsi hivatal kialakítása, másrészt a minisztertanácsi felügyelet alatt álló országos hatáskörű szervek megszüntetése, illetve minisztériumok alá rendelése.
 
b.) Erős társadalompolitikai egységek létrehozásával ki kell egyenlíteni a kormányon belül kialakult gazdasági túlsúlyt.  
 
2.      Az állami egyházügyi igazgatás szervezeti kereteire vonatkozó elképzelések. 

Az egyházakkal kapcsolatos jövőbeni állami befolyásolás szervezeti formáinak meghatározásánál abból kell ki indulnunk, hogy a politikai intézményrendszer átalakítása részeként szükségszerűen vetődik fel az állami egyházügyi tevékenység teljes reformja, melynek eredményeként meg kell teremteni az állami egyházpolitika nyilvánosságát. Az állam és az egyház kapcsolatának elsősorban a párbeszéden kell alapulnia, s az adminisztratív eszközöket a minimálisra kell csökkenteni. Mindezek a változások indokolják az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, s az állami egyházügyi igazgatás új szervezeti kereteinek kialakítását.

 

A társadalmi konzultáció, az érdekegyeztetés, s az egyházakkal történő nyílt párbeszéd fórumaként célszerű létrehozni az „Országos Vallásügyi Tanácsot”. Ily módon is lehetővé kell tenni, hogy a magyarországi egyházak, felekezetek, és vallásos közösségek intézményes formában is felszínre juttathassák sajátos érdekeiket, azokat egymás előtt is ismertté tegyék, egyeztessék érvényesítésük érdekében hatást gyakorolhassanak az államhatalomra. A Tanács konzultatív testület, melynek vezetői és a Magyarországon törvényesen működő felekezetek felkért képviselői.

 

Eltérőek az álláspontok abban, hogy milyen szinten létesüljön a Tanács, illetve, hogy ki legyen annak elnöke. E téren a (leendő) köztársasági elnök, a Minisztertanács elnöke, valamint a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter egyaránt számításba jöhet. A jelenlegi állami, államigazgatási struktúránkra figyelemmel a Tanács a Minisztertanács elnöke, vagy az államminiszter mellett hozható létre. A testület funkciói azonban leginkább a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter profiljában állnak összhangban. E megoldás biztosítaná a magas szintű folyamatos állami részvételt, a megfogalmazott igények kormányzat irányába történő közvetítésért, s a kellő társadalmi presztízst is.

 

Az előzetes felmérések szerint az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésével egy időben államigazgatási hatáskörének mintegy 90%-a felszámolható. Más megfogalmazásban ez azt is jelenti, hogy a jövőben önálló egyházi szervezetre nincs szükség, de valamely központi rendszer részeként működnie kell olyan kis létszámú egységnek, amely egyház igazgatási és vallásügyi tárgyban államigazgatási hatásköröket gyakorol. Tekintettel a feladat jellegére ilyen egység csak miniszteri, vagy államtitkári szint mellett alakítható ki.

 

Az előbbiek fényében a következő megoldások képzelhetők el:

a.) A megmaradó egyház igazgatási feladatokat valamely meglévő minisztérium szervezeti keretében látják el. (Itt elsősorban a Művelődési Minisztérium, vagy esetleg a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium jöhet számításba.) E megoldás előnye, hogy az egyházi ügyek képviselete miniszteri szintre emelkedne, direkt kormányzati képviseletet nyerne, s figyelemmel az egyházak egyre fokozódó humánszolgáltatásaira, komplex jellegű igazgatási kapcsolatot, gördülékenyebb együttműködést eredményezne. Ugyanakkor elkerülnénk azt a veszélyt, hogy az ÁEH megszüntetését, s egy igazgatási feladatokat ellátó új szerv létrehozását a külvilág csupán a Hivatal más szervezetbe történő áttolásaként értékelje.
Hátránya ennek a megoldásnak, hogy az egyházügyek igazgatása az általános szakmai képzettségen túl olyan speciális ismereteket is igényel, melyekkel jelenleg egyik minisztérium sem rendelkezik.

b.) Másik lehetőség szerint a Minisztertanács hivatala keretein belül létrejönnek a Minisztertanács Egyházügyi Titkársága, mely ellátná az Országos Vallásügyi Tanács működésével kapcsolatos teendőket, továbbá az egyházügyi igazgatás mindazon „háttér-feladatait”, amelyek gyakorlása nem igényli az önálló központi államigazgatási szervi jogállást. Ebben az esetben a vallásigazgatással kapcsolatos valamennyi konkrét államigazgatási hatáskör a Minisztertanács Hivatala elnökének kellene gyakorolnia.
 

A javaslat pozitívuma, hogy közvetlenül a kormány szintjén, lényegében az ÁEH apparátusának bázisára szerveződhetne olyan kb. 10-12 főből álló szervezet, amely rendelkezik az ez irányú ismeretekkel.
 

Hátránya e megoldásnak, hogy tovább tagolná a már amúgy is túlfeszített Minisztertanács Hivatala szervezeti kereteit, olyan profilidegen tevékenységet kívánna integrálni egy alapvetően törzskari szervezetbe, melynek ellátása idegen e szervtől, s lényegét illetően szakigazgatási tevékenységnek tekinthető. A Minisztertanács Hivatalának elsődleges feladata a kormány tisztségviselői munkájának a támogatása, s nem vállalhat fel konkrét szakigazgatási teendőket. Ezt támasztják alá a sajtóigazgatás eddigi tapasztalatai is. A Minisztertanács Hivatalát a jövőben is a tiszta törzskari szervezet irányába kívánatos fejleszteni, s minden ettől eltérő elképzelés ellentétes a szervezet alapfunkciójával, s a kormányzati irányítás korszerűsítésének elveivel is.

 

Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésének eredményeként az előzetes számítások szerint – a választott szervezeti megoldástól függően – kb. 30-35 státus megtakarítására nyílik lehetőség.

 

[…]

 

Budapest. 1989. május 11.

 

(dr. Raft Miklós)

Jelzet: MOL XIX–A–83–a. 1989. május 23-ai Minisztertanács Kabinetülés, 8. sz. Emlékeztető (1498. d.)


 

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők