Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése

Az állampárt egyházpolitikájának végnapjai

"Kérésemre, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója megküldte a Szabad Európa Rádió 1989. február 8-i híradását, mely szerint Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást, bejelentette az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és úgy minősítette a hivatalunkat, mint korábban azt a szocialista Magyarországgal ellenséges erők tették."

Az ÁEH megszüntetése 

igazságügy-miniszter 1989. február 8-án Londonban a Kelet-Európai egyházak helyzetét kutató intézetben egy egyházakkal kapcsolatos konferencián tartott előadásában kifejtette, hogy az ÁEH megszüntetését tervezik, mert a jogi és politikai rendszer reformja szükségessé teszi az egyházak ellenőrzésére, tevékenységük korlátozására létrehozott intézmény felszámolását. (Lásd a 2. dokumentumot!) Előadásában síkra szállt az állam és az egyházak viszonyában az alkotmány és az összes törvény előírásainak szigorú betartásáért. Elmondta, hogy az ezektől eltérő eddigi gyakorlatot a budapesti kormány meg akarja szüntetni. A konferencián elhangzottakról a Szabad Európa Rádió A SZER-től és az MTI-től kapott információkra alapozva Miklós Imre az ÁEH elnöke finom hangvételű, de határozott levelet írt február 14-én Németh Miklós miniszterelnöknek, melyben felhívta a kormányfő figyelmét, hogy „Egyre inkább dezorganizálódik és demoralizálódik a hivatal.” (Lásd a 3. dokumentumot!) Miklós Imre a korábbi gyakorlathoz hasonlóan most is tájékoztatást kért felettesétől, Németh Miklóstól, hogy miként álljon a felvetett kérdéshez, miszerint megszűnik a Hivatal és miként tevékenykedjen. A miniszterelnöki válasz elmaradt, azonban a gyors politikai döntések, események utat mutattak a Hivatalt vezető elnöknek.

 

Egy nappal Miklós Imre Németh Miklósnak küldött levele után, az ÁEH elnöke elküldte Andics Jenőnek, az MSZMP KB Társadalompolitikai Osztály vezetőjének az MSZMP KB Társadalompolitikai Bizottsága ülésére készített jelentését: „Jelentés a Politikai Bizottság 1983. február 15-i határozatának végrehajtásáról, az egyházpolitika helyzetéről és megújításának feladatairól” (Lásd a 4. dokumentumot!), valamint „

a lelkiismereti szabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről szóló törvény politikai irányelveiről” címmel, amelyeket a Társadalompolitikai Bizottság tárgyalt meg. Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1989. április 5-én tárgyalta a Társadalompolitikai Osztály javaslatát. (Lásd az 5. dokumentumot!) A javaslat az egyházpolitika helyzetét és annak megújítási lehetőségeit tárgyalta, a következő szervezeti változásokat helyezve előtérbe: A kormány mellett alakuljon meg az Országos Egyházpolitikai Tanács, ami a társadalmi konzultáció és érdekegyeztetés legfőbb szerve legyen ajánlási joggal az egyházügyi kormányzás alkotmányos felügyeletét ellátó kormányfőhöz. Elnevezéseként a Minisztertanács Egyházügyi Titkársága javaslatot fogalmazták meg.

A Politikai Bizottság — április 5-ei határozatának megfelelően —1989. május 16-ai ülésén ismét napirendre tűzte az egyházpolitikai kérdéseket, bár ezúttal elsősorban az MSZMP egyházpolitikáját értékelték. Az anyag megfogalmazásai sok tekintetben a régi „bevált” gyakorlatot követik, bár a következtetések a teljes átalakulás igényét tükrözik. (Lásd a 7. dokumentumot!)

 

Időközben, 1989. április 17-én Miklós Imre kérte Németh Miklós miniszterelnököt, hogy mentse fel az ÁEH elnöki pozíciójából. Felmentését kérő levelét azonban Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának is eljuttatta. (Lásd a 6. dokumentumot!) A Minisztertanács 1989. április 30-ai hatállyal saját kérésére, nyugállományba vonulása miatt, érdemei elismerése mellett felmentette Miklós Imrét az ÁEH elnöki pozíciójából. A Hivatalt Sarkadi Nagy Barna általános elnökhelyettes vezette Miklós Imre nyugdíjba vonulása után. A Minisztertanács

Németh Miklós azt is megemlítette, hogy készül egy javaslat az ÁEH megszüntetéséről.

 

Sarkadi Nagy Barna 1989. május 18-án levélben fordult Nyers Rezső államminiszterhez, hogy támogassa javaslatát az egyházpolitika átalakításával kapcsolatban. (Lásd a 8. dokumentumot!) Nyers Rezső — Németh Miklós, Glatz Ferenc, Horváth István és Kárpáti Ferenc mellett — részt vett az ún. Kabinetülésen, amely 1989. május 23-án az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésére vonatkozó, Raft Miklós által előterjesztett javaslatot tárgyalta. Mivel Sarkadi Nagy Barna ezen a kabinetülésen nem vehetett részt, kérte Nyers Rezsőt, hogy képviselje Sarkadi véleményét.

A Minisztertanács Kabinetje elfogadta az előterjesztést, és döntött az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetésre vonatkozó törvényerejű rendeletről. (Lásd a 9. dokumentumot!) Emellett javaslatot kellett készíteni a Minisztertanács részére az Országos Vallásügyi Tanács megalakítására. Eszerint az Egyházügyi Titkárságnak a miniszterelnök közvetlen felügyelete mellett működnie, A Minisztertanács 1989. június 26-ai ülésén elfogadta a Kabinetülés és 1989. június 30-ai hatállyal megszüntette az Állami Egyházügyi Hivatalt, a 1092/1989. határozattal pedig felállította az Országos Vallásügyi Tanácsot. (Lásd a 11. dokumentumot!)  

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők