Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése

Az állampárt egyházpolitikájának végnapjai

"Kérésemre, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója megküldte a Szabad Európa Rádió 1989. február 8-i híradását, mely szerint Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter Londonban, ahol a kelet-európai egyházak helyzetét kutató intézetben tartott előadást, bejelentette az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és úgy minősítette a hivatalunkat, mint korábban azt a szocialista Magyarországgal ellenséges erők tették."

Az Országos Vallásügyi Tanács létrehozása és működése 

A Minisztertanács 1989. június 26-ai ülésén felállította az

(OVT), azonban az alakuló ülésre csak 1989. október 20-án került sor. Az OVT felállításáról szóló határozat úgy rendelkezett, hogy az OVT szükség szerint, de legalább félévente ülésezik. A Tanács maga határozza meg ügyrendjét. A Tanács az egyházak és felekezetek önállóságának tiszteletben tartásával végzi tevékenységét. A Tanács konzultatív testület, nem hoz döntéseket.

 

Az OVT feladata a következő volt:

    Figyelemmel kíséri a lelkiismereti- és vallásszabadság érvényesülését, időszakonként átfogóan értékeli e jogok megvalósulásának helyzetét.

    Megvizsgálja a Kormány, ill. a Tanács tagjai által fontosnak tartott, és a lelkiismereti- és vallásszabadság érvényesülésével összefüggő kérdéseket.

    Elősegíti az állam és az egyházak, felekezetek közötti kapcsolatok ápolását, javaslatokat tesz az ezzel kapcsolatos állami feladatokra.

    Elősegíti az egyházak, felekezetek közötti együttműködést, véleménycserét.

 

Az OVT a következő személyekből állt: Az OVT elnöke a Minisztertanács elnöke (Németh Miklós); az OVT elnökhelyettese a művelődési miniszter (Glatz Ferenc); az OVT titkára a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságának vezetője (Sarkadi Nagy Barna). Az OVT tagjai a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter; a Minisztertanács elnökének felkérése alapján, a Tanács munkájában részt venni kívánó valamennyi magyarországi egyház, felekezet, vallási közösség képviselői, azaz 16 katolikus püspök, nyolc református, két evangélikus, két izraelita és a többi felekezet és kisegyház egy-egy képviselője. Az OVT munkájában nem vett részt a Jehova tanúi és a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezet.

 

A Tanács ténykedése elsősorban abból állt, hogy megvitatta és véleményezte az egyházakat érintő miniszteri előterjesztéseket, beszámolókat. Az Országos Vallásügyi Tanács 1990. június 13-án megszűnt.

 

A Németh-kormány javaslatára az Elnöki Tanács 1989. június 30-ai rendelete jogutód nélkül felszámolta az Állami Egyházügyi Hivatalt, megszüntette az állami hozzájárulás kötelezettségét az egyházi állásokhoz. A 66/1989. MT sz. rendelet kibővítette a művelődési miniszter feladatkörét: mindazokat a jogokat, amelyeket az egyházakkal kapcsolatban az állam gyakorolhat, a művelődési miniszterre ruházta. E feladatok ellátására Glatz Ferenc akkori művelődési miniszter 1989. július 1-jén felállíttatta a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Egyházi Főosztályát.

 

A közölt források Magyar Országos Levéltár őrzésében találhatók, részben a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának iratai (M–KS 288. f. 5. cs.), továbbá a Minisztertanács jegyzőkönyvei és mellékleteik (MOL XIX–A–83–a), valamint az Állami Egyházügyi Hivatal Elnöki (MOL XIX–A–21–a) és Visszaminősített TÜK iratok (MOL XIX–A–21–d) állagai között.

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők