Az Osztrák–Magyar Monarchia kormánya bejelenti Bosznia-Hercegovina annexióját (bekebelezését).Tovább
Egy gyárüzem leszerelésének kálváriája
„[...] gyártelepünkön az orosz katonaság a leszerelést változatlanul folytatja. Az említett három miniszter úr legmegértőbb támogatása sem érte el az orosz hatóságoknál, hogy a leszerelési munkát beszüntessék, ezért mély tisztelettel felvetjük az a gondolatot, hogy Miniszterelnök Úr magához Sztálin marsallhoz intézzen egy távirati kérést, hogy a május 1-i ünnepségekkel kapcsolatban, ha másként nem lehetséges, ajándékképen adja vissza az ország közgazdasága szempontjából oly mérhetetlen fontosságú kulcsjellegű gyárunkat hazánknak."
Bevezetés
A most bemutatandó források azt szemléltetik, hogy a II. világháború végén egy főleg orosz megrendelésre dolgozó üzem, miként kerül hirtelen a leszerelés sorsára, és miként küzd ez ellen a gyár igazgatósága és üzemi bizottsága.
Egy iparügyi miniszternek írt, 1945. március 16-ei levél alapján a Felten és Guilleaume Kábel-, Sodrony és Sodronykötélgyár Rt. budapesti üzemében a szerszám és alkatrészhiány ellenére már március elején megkezdődött a munka. Az oroszok ugyan kezdettől vittek ki hadizsákmány címén nyersanyagot, iratokat, valamint pénzt a gyárból, ám emellett több megrendeléssel is ellátták a vállalatot. Ezek egyrészt a Vörös Hadseregnek szánt szállítások, másrészt jóvátételi célra
. Egy május 25-ei feljegyzés szerint az oroszok április végén olyan megállapodást kötöttek a vállalat vezetőivel, valamint üzemi bizottságával, mely a gyár kapacitásának nagy részét lekötötte. Tehát a termelés főként katonai célra folyt, polgárira a megszálló erők nem adtak engedélyt.A szovjet megbízottak többször is rákérdeztek a részvénytársaság tulajdoni viszonyaira, ám a gyár vezetői ekkor még nem tulajdonítottak nagy fontosságot a felvetésnek, mert gyárukat a részvényarányokból kiindulva (anyagyáruk német volta ellenére), belga és luxemburgi tulajdonnak
. Mindezek azért voltak fontosak, mert a nagyhatalmak megegyezése szerint a Kelet-Európában található német érdekeltségek szovjet kézbe kerülnek. Erre a fegyverszüneti szerződés is . A moszkvai vezetés már 1945 márciusában készítetett egy listát a magyarországi német és svájci [!] érdekeltségekről. Április 14-re pedig elkészült egy 50 vállalatot tartalmazó lista (825-ös számú átirat), amelyet a szovjetek később átnyújtottak a magyar . Ebben az első jegyzékben (később több is követte) az általam vizsgált Felten és Guilleaume Kábel-, Sodrony és Sodronykötélgyár Rt., nem szerepelt.Ennek ellenére április 18-án váratlanul megjelent egy szovjet „zsákmánybizottság" és a fegyverszüneti szerződésre hivatkozva, mint német tulajdont, lefoglaltnak nyilvánította a gyárat, és megkezdte annak leszerelését. Mindezt a magyar munkaszolgálatosok mellett a gyár tisztviselőivel és munkásaival akarták elvégeztetni. Megkezdődött tehát a géppark, valamint a nyersanyagok bevagonírozása és elszállítása. A vezetőség és az üzemi bizottság, miután tiltakozásaikat nem hallgatták meg, levelükkel az iparügyi miniszterhez fordultak. Ebben szintén a tulajdoni viszonyokra hivatkoztak, valamint arra, hogy a vállalat sosem került német befolyás alá, és a német export is jelentéktelen mérető volt. Kiemelték emellett, hogy gyártmányaik az újjáépítéshez nélkülözhetetlenek.
Takács Ferenc miniszter beadványukat személyesen vitte a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, ám ott azzal hárították el a kérést, hogy az Moszkva () hatáskörébe tartozik. A leszerelés megkezdése után egy héttel Vorosilovnak, a SZEB elnökének segédtisztje végül olyan információkkal jelent meg a gyárban (más forrás szerint telefonáltak a SZEB-ből), hogy leállítják a leszerelést. Írásos határozat azonban nem volt az ügyben. Másnap a leszerelést vezető bizottság ismét megjelent, és kijelentették, hogy ők semmilyen parancsot nem kaptak. A vezetőség és az üzemi bizottság újabb leveleket írt, ezúttal dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek és Rákosi Mátyásnak, a Magyar Kommunista Párt vezetőjének, hogy járjanak közben Sztálinnál a gyár érdekében, és kiemelték, hogy a leszerelés miatt 1000 tonna jóvátételre szánt sodronykötelet nem tudták legyártani. Ettől kezdve az oroszok felgyorsították a bevagonírozást, mivel - mint ahogy a vállalatnál sejtették - már értesültek a leszerelés készülődő leállításáról. A parancs végül május 6-án érkezett meg.
A vállalat összegzései szerint összesen 248 vagon (ebből 30-35 vagon nyersanyag) hagyta el a gyár területét. Mindössze a gépállomány 10-15%-a maradt meg, a nyersanyagot pedig teljesen elszállították. A leszerelés erőszakossága miatt még a megmaradt gépek nagy része is sérült volt. A munkások ráadásul nem merték elkezdeni még ezekkel sem a munkát, mivel attól féltek, hogy az oroszok visszatérnek (volt rá eset). Ez utóbbi miatt a vállalati vezetés magyar katonákkal akarta őriztetni az üzemet, ám a hivatalos indoklás szerint erre a honvédségnek nem volt elég
.Megkezdődött a géppark és a nyersanyagok utáni kutatás, ill. azok pótlása. A vagonok azonban már az országhatáron kívül jártak, és orosz ígéretek ellenére sem volt esély visszaszerzésükre. Az üzemi bizottság a vállalat munkásainak nevében levelet írt a miniszterelnöknek, melyben arra kérte a kormányt, hogy járjon közben Sztálinnál a géppark visszaadása (ajándékként), vagy esetleges visszavásárlása ügyében. Június 4-én a dolgozók végül felvették a munkát és június 6-án Karajev őrnagy, a SZEB villamossági referense Wagner iparügyi minisztériumi főmérnök társaságában a gyárba érkezett, hogy tárgyaljanak a vezetőséggel a fennálló állapotokról. Az őrnagy biztosította a vezetőséget, hogy az oroszok nem fognak visszatérni. A gépek visszahozását, valamint pótlását a magyarországi német gyárakból azonban elutasította, ám megígérte, hogy az elvitt gépek beszámítanak majd a jóvátételbe. Azt tanácsolta, hogy amit tudnak, belföldön szerezzenek be, amit pedig csak külföldön lehet, esetleg Németországból, vagy Svájcból lehetne behozatni. Megígérte, hogy ebben segítségükre lesz. A gyártást nagy nehézségek árán azonban csak jóval később tudták megkezdeni.
A fenti eset csak egy a sok közül, ami a második világháború után megesett. Mindez rávilágít arra, hogy a szovjetek igen „rugalmasan" és nem egyértelmően kezelték a német tulajdon fogalmát. Véleményük szerint a: „a jogi személy székhelye dönti el a kérdést" A Felten esetén ez Köln, ill. Mülheim volt, így nem számított, hogy a részvények többsége belga-luxemburgi kézben volt. Az egészből az is jól látható, hogy a szovjetek igyekeztek minél jobban kihasználni az általuk lefoglalt gyárak termelőképességét, hiszen miután elszállították berendezéseik nagy részét, ezután első kérdésük az volt, mikor tudnak újra gyártani, természetesen jóvátételi célokra. Nem sokkal később a gyár vezérigazgatói tisztét szovjetek foglalták el, és az üzem csak 1952-ben került magyar tulajdonba.
Az ismertetett iratok a Felten és Guilleaume Kábel-, Sodrony- és Sodronykötélgyár Rt. Titkársági (Z 478), valamint Üzemi Bizottsági (Z 477) iratanyagából kerültek elő. A kettő tökéletesen kiegészíti egymást, mivel a titkársági feljegyzések az ügy egész lefolyását ismertetik, míg az üzemi bizottság iratai közt főként az említett levelezés található.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 06.
1908
1934
Elindul útjára az első hazai építésű Duna-tengerjáró hajó, a „Budapest”.Tovább
1944
Budapesten kommunista vezetésű partizánok (a Marót-csoport) felrobbantják Gömbös Gyula korábbi magyar miniszterelnök szobrát (az Erzsébet...Tovább
1956
Ünnepélyesen újratemetik az 1949-ben kivégzett, 1955-ben rehabilitált Rajk Lászlót és mártír társait.Tovább
1956
A kivégzett Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András október 6-án tartott temetése, ami egy nagyszabású tüntetés jellegét...Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő