Feljegyzés
A Felten és Guilleaume Rt. gyártelepének az oroszok által történt leszereléséről
1945. május 25.

Miután március hónapban már jelentékeny termelést és szállítást végeztünk az orosz hadsereg számára különböző vezetékekben, tábori telefonkábelekben, zsinórokban stb., április első napjaiban egy szerződést kötöttünk az orosz hadsereggel oly mennyiségű anyag szállítására, amely egyes osztályaink kapacitását 100%-ig igénybe vette és árucikkeink túlnyomó részénél a folyó év végéig termelésünk teljes igénybevételét jelentette. E szerződést április 10-én írtuk alá. E tárgyalásoknál mindig újabb termelési ágak bekapcsolását kívánták, aszerint, hogy a helyreállítás és a nyersanyagbeszerzés előrehaladt. Ugyancsak állandóan hangoztatták, hogy vállalatunk magyar gyárnak tekintendő és így itt maradt és úgy fog tovább dolgozni, ahogy eddig. Előzőleg már két ízben is nagyjából egybehangzó jelentéseket követeltek tőlünk az orosz ellenőrző bizottság részéről gyárunk tőkeviszonyairól valamint teljesítőképességéről és gépi berendezéséről. E jelentésekben mindenkor hangsúlyoztuk, hogy bár vállalatunk részben német tulajdonnak látszik, mégis, mivel Arbed Luxemburg birtokosa a kölni Felten-Guilleaume részvénymajorításnak, vállalatunk végeredményben belga-luxemburgi érdekeltségűnek tekintendő.

Április 18-án jelent meg gyárunkban az orosz zsákmánybizottság és közölte velünk, hogy gyárunkat mint német tulajdont hadizsákmánynak tekintik, leszerelik, és el fogják szállítani. A leszerelési munka a következő napon, csütörtök reggel valóban meg is kezdődött, és orosz munkaszolgálatosokon kívül gyárunk munkásságát és tisztviselőkarát is igénybe vették. A leszerelést rendkívül erős ütemben napi 10 órás munkaidő alatt bonyolították le, és munkásságunknak az egész idő alatt reggelit, ebédet és vacsorát adtak.

Körülbelül a leszerelés nyolcadik napján történt, hogy a szövetséges ellenőrző bizottságtól Vorosilov marsall egy segédtisztje jött ki, és bár velünk nem tárgyalt, a leszerelést végző tisztikarral hosszabb megbeszélést folytatott. E nap délutánján a leszerelést végző egyik őrnagy közölte, hogy ne fáradjunk a bérlista összeállításával, mert a leszerelés valószínűleg megszűnik. Erre gyárunk igazgatósága és üzemi bizottsága felkereste az egész leszerelést végző tisztikart - a vezető ezredes azonban nem volt jelen és felkérte, hogy az egész kérdésben tiszta helyzetet teremteni szíveskedjen. Erre az ígéretet megkaptuk azzal, hogy a következő nap reggel adnak választ. Másnap a reggeli órákban az egyik őrnagy közölte, hogy a leszerelést beszüntetik. Mivel ezt később tárgyalandó lépéseink sikerének tekintettük, a bejelentést nagy örömmel vettük tudomásul, sajnos azonban egy óra múlva megjelent a bizottság vezetője, egy ezredes és közölte, hogy írásbeli parancsot nem kaptak a leszerelés befejezésére, és így a munkát tovább folytatják. Végre május 6-án vasárnap kaptuk a hivatalos értesítést, hogy a leszerelési munka végleg megszűnik, sőt a vagonokba rakott és gyárunkból még ki nem vontatott gépeket is lerakhattuk a vagonokból. Sajnos nyersanyagainkat a következő két napon továbbra is berakták, és majdnem teljes egészében elszállították. Összesen 248 vagon rakomány távozott gyárunkból, melyből kb. 30-35 vagon volt nyersanyag, a többi gép és felszerelés. Sajnálatos körülményként kell megemlíteni, hogy a leszerelés beszüntetése után itt maradt gépegységeink túlnyomó részénél igen sok alkatrész, sőt egész géprészek már előzőleg berakásra kerültek és gyárunkat elhagyták. Ennek eredménye, hogy még a megmaradt gépek is nagyobb kiegészítő munkálatok után helyezhetők üzembe. Itt kell leszögezni, hogy a leszerelés általában rendkívül erőszakosan történt, úgy hogy gépeink túlnyomó része súlyos sérüléseket szenvedett, összetört, értékes alkatrészek tönkrementek és az újra történő üzembe helyezés a legnagyobb szakértelem mellett is, korlátlan javítási lehetőségek feltételezésével hónapokat vesz igénybe.

Az orosz gyári őrség már május 13-án hagyta el a gyárunkat, azonban sajnos szénkészletünket a leszerelő bizottság más gyáraknak utalta ki, úgyhogy ezt azóta is fokozatosan szállítják el és félő, hogy pár nap múlva teljesen szénkészlet nélkül maradunk, ami újra megindulásunkat kérdésessé teszi.

A leszerelés ellen a következő lépéseket tettük:
Április 19-én jelentkeztünk Takács Ferenc iparügyi miniszter úrnál és meggyőztük arról, hogy a Siemens leszerelés után vállalatunk kiiktatása a magyar termelésből az egész magyar újjáépítést, valamint a jóvátételi szállítások lehetőségét is veszélyezteti. A miniszter a legnagyobb megértéssel fogadta az ügyet, és utasított egy beadvány elkészítésére, amelyet saját maga vitt el az ellenőrző bizottsághoz. Bár állandóan újabb értesítésekkel és beadványokkal fordultunk a minisztériumhoz, mivel láttuk, hogy a leszerelés akadálytalanul folyik, orosz részről kedvező válasz nem érkezett. Az ellenőrző bizottság több ízben kijelentette, hogy csak közvetítő e kérdésben, intézkedési joga nincs, mivel a leszerelési parancs Moszkvából a NARKOMAT-tól érkezett. Ugyanily közléseket kaptunk a leszerelést végző orosz tisztikartól.

Vállalatunkat végveszélyben látván, április 28-án átnyújtottuk Dálnoki Miklós miniszterelnök úrnak memorandumunkat, melyben kértük, hogy magához Sztálin marsallhoz forduljon és kérje meg, hogy gyárunk felszerelését ajándékba adja vissza országunknak, mivel ennek híján a legsúlyosabb közgazdasági nehézségek lépnének fel. Minden jel arra vall, hogy e lépésnek eredménye volt az, hogy május 2-án egyes alkalmazottaink, kik az oroszokkal beszélni tudtak, azt a hírt terjesztették, hogy a gyár leszerelése meg fog szűnni. Sajnos a leszerelő bizottság, írásbeli parancs híján a munkát nem szüntette be, sőt felfokozott erővel folytatta mindaddig, amíg május 6-án úgy látszik a beszüntetésre vonatkozó parancs véglegessé vált. Kétségtelen, hogy a leszerelő tisztikar már előzőleg tájékoztatva volt a leszerelés beszüntetéséről, miután az utolsó két napon a legnagyobb sietséggel mindenféle csomagolás és ládázás nélkül dobálták be gépeinket a vagonokba kizárólag orosz munkaerővel. A cél minden bizonnyal az volt, hogy failt accomplit teremtsenek.

Megemlítendő, hogy még május 1-e előtt felkeresett bennünket Karajew őrnagy, az ellenőrző bizottság villamossági referense és érdeklődött, hogy milyen terveink vannak a jövőt illetőleg. Közöltük vele, hogy milyen lépéseket kívánunk tenni gyárunk újjáépítése terén és megemlítettük, hogy németországi kábelgyárak gépberendezésére tartunk a magyar kormány útján igényt. E gondolatot nagyon helyesnek találta beadványt is nyújtottunk át részletes gépfelsorolás melléklésével az iparügyi miniszter úrnak. Mivel időközben a leszerelés befejeződött, azonban sajnos annyira előrehaladott stádiumban, hogy gépi berendezésünk alig 10-15%-a maradt meg és sem a tulajdonképpen legfontosabb vezeték, ólomkábel, sodronykötél osztályokban, hanem általában a kevésbé lényeges gyártmányokat készítő üzemekben, újabb beadványban kértük az iparügyi miniszter urat arra, hogy a legfontosabb kábel- és sodronykötélgyártási gépcsoportok visszaadását eszközölje ki, mert sokkal célszerűbbnek látszik saját gépeink visszahozatala, mint más, német gyárakból származó gépek hozzánk telepítése.

Az iparügyi minisztérium a mai napig írásbeli értesítést a gyárberendezés visszaadásáról nem kapott, csupán egy megbeszélés folyamán Karniff [Karajev] őrnagy úr közölte Wagner min. főmérnökkel, hogy a Felten már elszállított gépei ugyan elmennek, de pótlást fog kapni, hogy üzembe lehessen helyezni.

Jelenleg azzal foglalkozunk, hogy igyekszünk megállapítani, van-e még Magyarországon a határon belül valami a tőlünk elszállított 248 vagonból, hogy legalább ezek visszairányítását kieszközölhessük az ellenőrző bizottságtól. Félő azonban, hogy nagyon kevés vagont fogunk már itt találni. Az Államvasutak, valamint a K.K.M. [Kereskedelem és Közlekedésügyi Minisztérium] a legnagyobb előzékenységgel álltak rendelkezésünkre, és igen széleskörű nyílt parancsokat bocsátottak vagonnyomozó megbízottaink rendelkezésére. A pillanatnyi helyzetben az a tervünk, hogy véglegesen megállapítsuk van-e egyáltalán kilátás saját gépeink visszaszállítására és nemleges esetben a legenergikusabban utánajárunk gépeink Németországból való pótlása iránt.

Megbízottaink az üzemi bizottsággal együtt a minisztériumokkal (Iparügyi Minisztérium, Külügyminisztérium, Miniszterelnökség, Kereskedelemügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium) úgyszólván állandó kontaktusban voltak, minden elképzelhető lépést és közbenjárási utat kimerítettek, és nagy örömmel állapíthatjuk meg, hogy a hatóságok a legmesszebbmenőleg támogatták lépéseinket és ügyünket országos fontosságú ügynek tekintették. Üzemi bizottságunk a politikai pártoknál, szakszervezeteknél is hasonló szellemben járt el, és ott is legnagyobb megértést találták, és e szervek részéről is történtek intervenciók az orosz katonai hatóságoknál, sőt a kommunista párt részéről Rákosi Mátyás azonnal érintkezésbe lépett az ellenőrző bizottsággal. Ismételt kérésünkre pedig Moszkvába is táviratozott ügyünkben. A szociáldemokrata párt részéről Szalay elvtárs pedig Puskin követ útján igyekezett segítségünkre lenni.

Budapest, 1945. május 25.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár Z 478 146. tétel. 22. csomó