„Tényleg ellenforradalom volt 1956 októberében”

„Megelégedést váltott ki, hogy amint azt a párt megígérte, az árulókat felelősségre vonják, és ez most meg is történt, anélkül, hogy engedtek volna a belső és külső nyomásnak.” Az MSZMP KB Agitációs és propaganda, Adminisztratív, valamint Párt- és tömegszervezetek osztálya által kiadott feljegyzések Nagy Imre és társai perében hozott ítélet társadalmi visszhangjáról, fogadtatásáról tájékoztatnak, elfogultan, a pártállami propaganda torzításával.

Források

Az Országos Rendőr-főkapitányság jelentése a Nagy Imre perrel kapcsolatos politikai hangulatról
1958. június 19.

BM ORFK Vezetőjének Politikai Helyettese

Szám: 418-623/58

Jelentés
a politikai hangulatról Nagy Imre és társai ellen
lefolytatott büntetőeljárással kapcsolatban

A rendelkezésre álló adatok - Budapest és 8 megye tapasztalatai - alapján jelentésünket az alábbiakban tesszük meg:

Egyöntetűen megállapítható, hogy az állomány fokozott érkelődést tanúsított a sajtóban megjelent igazságügy-minisztériumi közlemény iránt. A cikk elolvasása után több helyütt röpgyűlésen (Budapesti Őrségi és Karhatalmi Ezred, illetve Zászlóalj), másutt spontán összegyűlt csoportok vitatták meg a tudósítást.

A röpgyűlések és csoportos megbeszélések élénk, politizáló légkörben zajlottak le. Az elvtársak túlnyomó többsége egyetértett az eljárással és az ítéleteket igazságosnak tartják, kivéve Kopácsi ítéletét, aki szintén kötelet érdemelt volna, ugyanúgy, mint Maléter. Ugyancsak enyhének tartják egyesek Tildy büntetését is.

Általában helyesnek tartották azt, hogy az eljárás előre publikálva nem lett, és abból semmi sem szivárgott ki.

Egyesek viszont kifogásolják, hogy miért nem tartottak nyilvános tárgyalást (Budapest, Fejér, Baranya megye), vagy helyes lett volna a párttagságot az események folyásáról előre tájékoztatni (Budapest, Tolna megye).

Budapesten egyes elvtársak részéről felvetődött, hogy a disszidált ellenforradalmi vezetőket távollétükben miért nem ítélték el. Ugyancsak Budapesten a IV. és a XXI. kerületben vetették fel, hogy Nagy Imre ügyével együtt Rákosit és Gerőt is el kellene ítélni, mert az ő helytelen politikájuk segítette az ellenforradalom előkészítését.

Ugyancsak itt vetették fel az elvtársak Jugoszlávia felelősségét, mert menedékjogot adott Nagy Imrének és társainak. Felvetődött még Kiss István, Deszpót László és Vári József ügyének kérdése, abból a szempontból, hogy azok tárgyalása mikor kerül nyilvánosságra.

Az egyik elvtárs Budapesten úgy vetette fel a kérdést, hogy nem lesz-e ebből is Rajk-ügy, azaz egy pár év múlva nem fogják-e rehabilitálni a most elítélteket.

A politikai helyettesek és a pártszervezetek a felvetett problémákkal mindenütt foglalkoznak és megmagyarázzák azokat.

Polgári személyek részéről történő megnyilvánulásokról még nem szereztünk tapasztalatokat.

Budapest, 1958. június hó 19.

Rózsa Andor
r. alezredes

Magyar Országos Levéltár, M-KS 288. f. 30/1958/4. 59-61.

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők