„Tényleg ellenforradalom volt 1956 októberében”

„Megelégedést váltott ki, hogy amint azt a párt megígérte, az árulókat felelősségre vonják, és ez most meg is történt, anélkül, hogy engedtek volna a belső és külső nyomásnak.” Az MSZMP KB Agitációs és propaganda, Adminisztratív, valamint Párt- és tömegszervezetek osztálya által kiadott feljegyzések Nagy Imre és társai perében hozott ítélet társadalmi visszhangjáról, fogadtatásáról tájékoztatnak, elfogultan, a pártállami propaganda torzításával.

Az MSZMP Baranya Megyei Pártbizottság Párt és Tömegszervezeti Osztályának feljegyzése a Nagy Imre per ítéletének megyei visszhangjáról

  

Pécs, 1958. június 20.
Készült 30 pl.

FELJEGYZÉS

A Nagy Imre és társaival kapcsolatos ítélet megyei vízhangjáról

A megye párttagsága örömmel, megelégedéssel fogadta a határozott intézkedést. A többség egyetértett a módszerrel is. A pártszervezetek jelentős része felhasználta az ítéleteteket arra, hogy az ellenforradalmat ismét leleplezze.

A munkások zöme szintén ezt az álláspontot képviselte. Több üzemből táviratban, röpgyűlésen is kifejezték egyetértésüket. Általában Nagy Imre és több társa halálra ítélésével számoltak előre az emberek, azonban az időpont váratlanul érte őket, most nem számítottak erre. Azonban ez különösebb problémát nem jelentett. Erősödött a bizalom a párt és a kormány iránt, főleg a kommunisták részéről, hogy szavát betartotta. Segítette ez az ítélet a helyi ellenforradalmárok, ellenséges elemek elleni harcot is, ehhez bátorságot adott, másrészt ezek az elemek meghökkentek, kicsit figyelmeztetve lettek, pl. az egyik községi tanácsra egy volt ellenforradalmár a rádió meghallgatása után bement magát mentegetni. „Csak most látja, hogy tényleg ellenforradalom volt 1956 októberében." Elég széles körben, főleg Kopácsi halálra ítélését követelik a párttagok, a dolgozók. Az újhegyiek táviratukban kérték az ítélet megváltoztatását, de mindenhonnan ilyen véleményt tolmácsoltak a pártbizottságok. Összehasonlítják sok helyen a helyi ellenforradalmárok ítéleteivel a Nagy Imre társainak ítéletét és elégedetlenségüket fejezik ki, pl. Tildy, Donáth, Jánosi büntetését keveslik. Mintszethy [!] elítélését is többen felvetették, ő is megérdemelné a sorsát. Sokan kifogásolták, mi van a többiekkel, többen tartoztak Nagy Imréhez - mi van pl. Rajknéval, Vas Zoltánnal. Nem ismerik dr. Szilágyit, eddig nem hallottak róla az emberek, és váratlanul érte őket a halálra ítélése. Jánosit pedig egyesek összetévesztették a tudóssal, és sajnálkoztak felette.

A parasztság körében a tsz-ben, szegény kisparasztok körében nyugodt volt a hangulat, egyetértés van. („Egy tsz ellenséggel kevesebb" - mondták egyik helyen. A sombereki tsz saját kezdeményezésére röpgyűlésen fejtette ki egyetértését).

Sokakat egyáltalán nem is érdekelt különösebben az ítélet. Egyes középparaszti körökben erős a sajnálkozás. Nem-e volt elhamarkodva? A határozott vonal félelmet kelt egyes esetekben, nem-e tér vissza a parasztsággal kapcsolatos régebbi hibás politika? „1953-ban kellett volna Nagy Imrét felelősségre vonni, akkor az ügy nem került volna ide." „Egy barátja volt a parasztságnak, azt is felakasztották." Öreg ember volt már Nagy Imre, kár volt felakasztani, úgysem sokáig élt volna már." „Igaz, hogy nagy magyar ember volt, magyarosan akart szocializmust építeni, de ha áruló volt megérdemelte sorsát." Sajnálja Nagy Imrét, „mert őt az ellenforradalmárok ültették a vezetésbe" stb.

Délszlávok körében elég nagy a hallgatás. Nem igen nyilatkoznak. Sok helyen elmondták, hogy félnek a magyar-jugoszláv viszony romlásától. Nem-e lesz baj, hogy Nagy Imrét kivégezték - „Titónak rokona" - mondták Keszüben.

Az értelmiség, a tisztviselők körében általános hallgatás volt a jellemző. Ez nem vonatkozik a kommunistákra. Nem foglaltak nyíltan állást. Vagy legfeljebb olyan válaszokat adnak: „Várható volt, legfeljebb az időpont váratlan". Az egyetlen volt olyan hang: „kár szítani a kedélyeket, nem érdekel az ítélet. Vagy pl. a mohácsi selyemgyárban a tisztviselők meghallgatták a rádiót, és később a beszélgetéseknél úgy tettek, mintha semmit sem tudnának a dologról. Sajnálkozó megnyilvánulások is voltak.

„Mégiscsak emberek, kár volt nekik meghalni." „Kár Nagy Imréért, Maléterért, akik jó szakemberek voltak a maguk területén." „Külföld nem fog-e tiltakozó akciót indítani?" stb.

Igaz, hogy általában különösebb zavarkeltést az ellenség sehol sem tudott elérni, találkozni lehetett ellenséges megjegyzésekkel, megnyilvánulásokkal, burkolt, de nyílt formában is.

Legszembetűnőbb a vasút területén nyilvánult meg: pl. a pécsi kocsiszínben 18-án éjjel elvágták a telefondrótot és elrejtették egy bokorban a készüléket. A pályafenntartásnál hangzott el olyan kijelentés: „kutya módjára nyírták ki őket" - „Tito pedig úgyis ahhoz fog állni, aki neki többet ád".

A mohácsi vasúti WC-ben 18-án egy felirat volt: „Le Kádárral és a többi vörös kutyával, éljen Nagy Imre és társai". 19-én ugyanezen a helyen egy nyilaskereszt volt kirajzolva. Kishajmáson egy vasutas bement a tanácsra és a következőket mondta: „azért kellett lógni Nagy Imrének, mert nem akart orosz Magyarországot, ebbe nyugat úgy sem nyugszik bele és beleavatkozik." Nem tudtuk kideríteni, hogy provokáció volt-e vagy sem, de az is megtörtént, hogy 17-én utasítást adott le valaki a központi vasutas szervezőnek, hogy mindenütt szervezzenek az igazgatóság területén röpgyűléseket, holott ezt a párt nem helyesli - nem kell nagyobb teret adni a dolognak, mint szükséges.

Volt egy geológus, aki azt mondta, „ütötték-verték őket, úgy tudták kikényszeríteni, amit akartak tőlük". Szerinte Losonczy is azért halt meg. Azt is kétségbevonta, hogy az ítéletet most hajtották végre. Pécsett egy zongorista törvényellenesnek minősítette az ítéletet. Az egyik utcai járókelő sopánkodott a postásnak „nagyon sajnálja Malétert, elpusztították a második Zrínyinket!". A repülőtéri építkezésen is egy mecseki ellenforradalmárnő hőbörgött az ítélet ellen, dicsőítette Malétert.

Több kijelentés hangzott el olyan irányban, hogy Losonczyt agyonverték. Komlón beszélték, hogy a magyar válogatott azért vesztette el a keddi mérkőzést, mert a félidő szünetében közölték velük az ítéletet.

„Megváltás számukra, mert úgyis agyon voltak verve" - mondták a sásdi járásban. Pécsett az Állami Áruházban hangzott el: „lesz még újból temetés". Egy görcsönyi paraszt asszony „ebből háború lesz, nyugat úgysem hagyja", a mohácsi technikum diákotthonából egy diák a rádió hallgatásakor közbekiabált, „ha tényeket akartok tudni, este hallgassátok meg a Szabad Európát!".

Mohácsi Gépgyárban egy munkás „új mártírok lesznek". Sellyei földműves-szövetkezetben: „inkább mentek volna ezek is nyugatra". Egy-két helyről olyan kijelentés kőtt [!]: „nem volt szép a jugoszlávoktól, hogy kiadták őket".

Mágocsi rehabilitált kulák: „a kormány a népet becsapta, eddig úgy volt, hogy Romániában vannak, és már kiderült, hogy kivégezték". A komlói tröszt WC-ben a következő felirat volt 17-én: 1918-1958 a fehér terror 40 éve".

A siklósi kispolgárok úgy keltettek hangulatot: „így jár, aki politizál". Mohácsi Szabó KTSZ-ben: „már előbb kivégezték őket, csak most kényszerültek kihozni".

A bőrgyárban és az újhegyi erőműnél is volt egy-két ellenséges kijelentés. A bőrgyárban pl: „Na már megint kivégeztek valakit - már vártuk." „Még elővennék a kommunisták Nagy Imrét, Újhegyen: eddig sem kérték ki véleményünket, most minek kérték". „Nehogy 5 év múlva szobrot emeljenek Tiltinek [!]"

Még annyit említettek meg, hogy több helyről felvetették, miért nem volt nyilvános tárgyalás, a mohácsi népbolt vonaláról ezt sokkal több helyről, főleg ellenséges vagy passzív körökből: „nem hiszik el, hogy kivégezték őket, valahol külföldön vannak".

Párt és Tömegszervezeti Osztály

 

MOL M-KS 288. f. 21/1958/7. 10-13.

Ezen a napon történt augusztus 13.

1961

A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő