Tervezet a rendőrség 1945-ös újjászervezéséhez

„A régi rendszer a rendőrséget is, meg a csendőrséget is határozottan népellenes szellemben nevelte. Föltétlen meggyőződésévé tette, mind a tiszteknek, mind a legénységnek, hogy a nép felforgató hajlamú tömeg, amelyet kíméletlenül féken kell tartani, ha meg akarjuk védeni az állami és társadalmi rendet. […] Demokratikus államban ennek gyökeresen meg kell változni. Hazafias, demokratikus nevelést kell adni a rendőrség tagjainak, és állandó felvilágosítással a demokrácia és a népérdekeinek a védelmét kell szolgálatuk alapjává tenni.”

Bevezetés 

„...államhatalmilag is nekünk, kommunistáknak kell 
megszabnunk, kiket tartunk a nép ellenségének"

Vas Zoltán

Az alábbiakban szöveghűen közölt feljegyzés a Debrecenben székelő Ideiglenes Kormánypénzügyminisztériumi iratai között található. A forrás nemcsak tartalma, hanem lelőhelye és keletkezésének dátuma miatt is figyelemre méltó. A rendőrséget általában a Belügyminisztériumhoz kötik, nem pedig a Pénzügyminisztériumhoz. Azonban ne feledjük, hogy ebben az esetben, egy romjaiban lévő, még háború sújtotta frontországról beszélünk. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a meg-, ill. újjászervezendő országban (is) mindennek voltak pénzügyi vonatkozásai. Ugyancsak fontos, hogy a debreceni kormány nem a választásokon megfogalmazódó népakaratot, hanem sokkal inkább az egyes pártok kapcsolatrendszerének erősségét fejezte ki. Vagyis a kiváló szovjet kapcsolatokkal rendelkező Magyar Kommunista Párt erősen felülreprezentált volt mind az ideiglenes nemzetgyűlésben, mind az ideiglenes kormányban, eltérően például a későbbi választást megnyerő kisgazdáktól. Az iraton szereplő dátum - 1945. január 13. - pedig azért is figyelemre méltó, mert abban az időpontban még javában folytak a hadműveletek a Dunántúlon, sőt Budapesten a pesti oldal egy része még a német Wehrmacht és a velük szövetséges magyar csapatok kezében volt. Ebben az időszakban a debreceni kormányban még a kisgazda jobbszárnyhoz sorolható Vásáry István volt a pénzügyminiszter, a belügy élén azonban a hivatalosan a Nemzeti Parasztpárthoz tartozó Erdei Ferenc állt, államtitkára pedig a kommunista 

 volt.

Ugyanakkor az irat keletkezési dátuma több mindenre rávilágít. Egyrészt, hogy a közrend biztosítása, ha úgy tetszik az emberek nyugalmának biztosítása fontos ügy volt. Ennek fontosságát, főleg a Budapest ostroma utáni hónapok kaotikus viszonyai

 Másrészt, a debreceni kormány tisztán látta, hogy a valós hatalom gyakorlásához nem elégséges rendeleteket kiadni, azokat valakikkel végre kell hajtatni. A kommunistákat vélelmezhetően az a gondolat is vezérelhette, hogy - a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hathatós támogatása mellett - egy erős és felügyeletük alatt álló rendőrséggel még könnyebben megszerezhetik a totális hatalmat.

Mi adja forrásunk érdekességét, különösen ismerve az 1945 után ujjászervezett rendőrség felépítését? Az, hogy 1945 januárjában az első tervezetek gyakorlatilag a „régi", vagyis Horthy kori rendőrségi szervezeti és felépítési

 Hasonlóan elmondható mindez a rendőrség alapvető feladatainak meghatározásáról, valamint az alá-fölérendeltségi viszonyrendszerről is. (A rendőrségnek egyfelől a demokratikus államrend védelmét és megszilárdítását kell szolgálnia, másfelől pedig a rendet és a közbiztonságot biztosítania a közönséges bűncselekményekkel szemben.)

Mivel magyarázható ez? A magyar politikai elit egy jelentékeny része azt gondolta, hogy ha a hatalmi struktúra, ill. a pártrendszer alapjaiban meg is változik, az ország hagyományos közigazgatási berendezkedési struktúrája változatlan marad; hasonlóan az első világháború utáni időszakhoz. Látnunk kell azt is, hogy az irat keletkezésekor még az igazolóbizottsági és népbírósági eljárások előtt állt az ország.

A szervezeti felépítés kapcsán talán érdemes még néhány megjegyzést tenni. Egyrészt, hogy hivatalosan deklarálták, hogy a rendőrség hagyományos feladat, vagyis a közrend biztosítása mellett immár az új, demokratikus államrendet is védenie kell. Ez a tervezet is hangsúlyozza, és a későbbiekben végig érvényes lesz, hogy a rendőrségen belül a bűnügyi és a politikai osztályok párhuzamosan működnek. Ennek a struktúrának a visszaütése volt az 1945 tavaszán megszervezett két Politikai Osztály működése. A budapesti élén Péter Gábor, míg a vidéki élén Tömpe András állt. A helyzetet még tovább bonyolította, hogy

 Formálisan - és elméletileg - a rendőrség a belügyminiszteren keresztül a kormány alá tartozott. A civil-kormányzat erősített - legalábbis formálisan - azzal, hogy külön Rendőrségi Főosztály létesült a Belügyminisztérium keretében, amelynek élén a kommunista  állt. Szintén a „horthysta" örökségnek nevezhetjük, hogy a vidéki és budapesti kapitányság külön futott, a feljegyzés szerint nem volt egy olyan országos főkapitány, akinek joghatósága az ország teljes területére kiterjedt volna. Kis túlzással, ez a szerep 1945 nyarán Szebenyinek jutott.

A feljegyzésben nem véletlenül kap hangsúlyos helyet, hogy „egységes államrendőrség" szervezése a cél. Magyarországon - hasonlóan számos európai országhoz - a rendőrség sokáig az önkormányzatoknak volt alárendelve, és éppen a „vidéki" rendfenntartás indokolta többek között az egységes csendőrség megszervezését. Már a két világháború közötti időszakban is történtek kísérletek a különböző közrendvédelmi szervek hatásköreinek korábbinál pontosabb elhatárolására, majd pedig valamiféle egységes szervezeti rendszerbe való betagolásába. Utóbbira hozták létre 1942-ben az Államvédelmi Központot (ÁVK). Azonban az ÁVK messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valószínűleg a magyar közrendvédelmi szervek egységesítésének gondolata nem merült teljesen a feledés homályába; s ezért ebben az iratban is visszaköszön. Másrészt az egységes, az egész ország területére kiterjedő rendőrségi szervezet feleslegessé tette a csendőrséget. Azt a szervezetet, amely mint már utaltunk rá, vidéken tartotta fenn a rendet. A csendőrség megítélése ugyanakkor - finoman fogalmazva is - vegyes volt. A legendás csendőrpofon mellett a rendszer politikai ellenfeleinek üldözése, 1944-ben a zsidó deportálások idején a bevagonírozásában való részvétel sokak szemében gyűlölté tette a szervezetet. Ugyanakkor jelzés értékű a dokumentumra kézzel írt számsor, ahol a csendőrség tiszti és legénységi létszámát is feltüntették. Vagyis feltételezhetjük, hogy a politikailag megbízható csendőrökre már 1945. januárjában számított az

 Sokat mondóak a feljegyzés vidéki rendfenntartással, ill. a csendőrséggel kapcsolatos utolsó mondatai is: „Az államrendőrség körvonalazott szervezetében minden lehetősége meg van annak, hogy a községi és külterületi rendőrségi szervek hibátlanul ellássák azt a karhatalmi szolgálatot, amelyet korábban a csendőrség végzett el. Természetesen a csendőrség helyén működő rendőrszervezeteket különleges felszereléssel és kiképzéssel kell megszervezni, és e vonatkozásban föl lehet használni a csendőrség tapasztalatait."

Szintén a szervezet létszámának feltöltésének módjára adalék, hogy: „Szigorú felülvizsgálással a régi rendőrtisztek megbízható elemeiből kell kiegészíteni a rendőrtiszti állományt és ezen felül szükséges új tisztek alkalmazása is." Vagyis az elismerten jó szakmai színvonalú magyar rendőrség legjobb, és háborús bűncselekményt nem elkövető tagjait átvette az új rendőrség. A statisztikák szerint a háború előtt szolgáló rendőrtisztek, altisztek és legénység fele jelentkezett szolgálattételre a harcok befejeztével. Az igazoló bizottsági eljárások mintegy kétharmaduknak tette lehetővé a továbbszolgálást. Ezeket az embereket egészen 1948-1949-ig tartotta állományában a rendőrség. A feljegyzés nem tesz róla említést, de 1945-ben számos, egykor Ludovikát végzett katonatiszt is csatlakozott a rendőrséghez. Igaz: többségük rendőrségi pályafutása

A feljegyzésben felmerült az az igény is, hogy a

. Az ideológiai nevelés, mint a kiképzés része, nóvum volt a korábbi korszakok rendőrtisztképzési rendszeréhez képest. Korábban egyszerűen nem volt a felkészítésnek célirányosan ideológiai része. Ugyanakkor a „rendőrség demokratikus nevelés" címszó értelmezése meglehetősen tágan értelmezhető. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunisták és a kisgazdák ezen a kifejezésen teljesen mást értettek.

Az alábbiakban olvasható tervezetet tehát egyfajta köztes állapotnak tekinthetjük a rendőrség megszervezésével kapcsolatos különböző vélemények özönében. Fellelhető benne a praktikum, vagyis a rendőrség szervezeti felépítésének az ország közigazgatási rendszerét kell követnie. A Horthy kori rendőrök kiszorítására még csak homályos utalások, míg a csendőrség felszámolására már ebben az iratban is konkrét tervek olvashatók. Ugyanakkor a feljegyzésben szereplő utalások az ideológiai oktatásra és az államvédelem fontosságára, valamint a tény, hogy a Belügyminisztérium kulcspozícióiban kommunisták voltak, előre vetítették a szomorú jövőt.

Az egységes államrendőrség felállításáról szóló rendelet végül 1945. május 10-én jelent meg 1700/1945 sz. ME alatt, három hónappal a 

 [popup title="létrejötte után." format="Default click" activate="click" close text="Kozáry [1997], 81."]

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő