Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Beszámoló a békeszerződés előtti magyar-csehszlovák megegyezésről

17/pol.
1946.
Prága, 1946. január hó 24-én
Tárgy:Steinhardt amerikai nagykövet
A békeszerződés előtti magyar-csehszlovák megegyezésről.

Hivatkozással 68/1945. számú jelentésre

Az itteni sajtó folyó hó közepe táján tele volt a decemberben félbeszakadt magyar-csehszlovák tárgyalások közeljövőbeni újrafelvételének hírével. Sőt voltak, akik tájékozott voltuk tanújeléül megsúgták, hogy Gyöngyösi miniszter úr titokban már meg is érkezett és javában folynak a megbeszélések. A psychózis végül odafajult, hogy a külügyminiszter titkára tegnap este távbeszélőn az iránt érdeklődött, vajon lehet-e alapja a brünni állomásfőnök telefonjelentésének, amely szerint Gyöngyösi miniszter úr kíséretével a MÁV motoros termes kocsiján ott áthaladt volna Prága irányában. Természetes tehát, hogy Steinhardt amerikai nagykövet mai látogatásom alkalmával az itteni kollegák hetek óta stereotyp kérdésével fogadott: mi lesz a magyar-csehszlovák tárgyalásokkal? Mint általában, neki is azt válaszoltam, hogy a miniszter úr tekintettel az alkotmánymódosító törvények tárgyalására nem távozhatott Budapestről. Sajnálnám felelte a nagykövet ha nem sikerülne a békeszerződések előtt Csehszlovákiával megegyezniök. Hiszen minidig jobb folytatta , ha perlekedők bíró nélkül egyeznek meg egymással. Decemberi eszmecserénkre utalva, megismételtem, hogy kölcsönös áldozatkészség híján nincsen remény a megegyezésre. Majd azzal érveltem, hogy a magyar közvélemény nagyrészének felfogása szerint, az ország bevárhatja a békediktátumot, amely a nemzet sorsát nemigen súlyosbíthatja, ... sőt a viszonyok méltányos mérlegelése esetén a csehszlovák szándéknál kedvezőbben oldaná meg a magyar kisebbség kérdését. Megmagyaráztam, hogy a csehszlovák tervek elfogadása azért sem veszélytelen, mert ezen elhatározás az itteni kisebbségen kívül per analogiam idővel esetleg az erdélyi és délvidéki, azaz egy összesen kétmilliós magyar kisebbség sorsára nézve prejudikálhatna. Ezen aggályokra utalva, szerencsés megoldásnak minősítettem a Steinhardt által decemberben felvetett gondolatot, amely szerint javunkra eszközölt határkorrektúra esetén, a cseheket történelmi területükön (Lausitz, Hultschin stb.) lehetne kárpótolni. Steinhardt nem leplezte afeletti tájékozatlan voltát, hogy kétmillió magyar él a trianoni határokon kívül. Ezúttal azonban kitért a közvetlen válaszadás elől és újból a szomszédok közötti megegyezést javasolta, bár ismét azon véleményének adott kifejezést, hogy erre kevés a kilátás. A közvetlen megegyezést ajánló nézetének alátámasztására ezúttal felhozta, hogy amennyiben a békekonferencia elé kerülne a magyar kisebbség problémája, annak megoldásánál Oroszország Magyarországgal és Csehországgal szomszédos nagyhatalom létére döntő befolyást igényelne. Ez viszont szerinte, a szláv szolidaritásra tekintettel, úgy északon, mint délen valószínűleg a szomszédaink előnyben való részesítését jelentené. Ettől eltekintve a közvetlen megegyezés halogatásából keletkezhető legnagyobb hátrányt Steinhardt abban látja, hogy iráni mintára a nagyhatalmak nehézkes apparátusának megmozdításából, egyéb vonatkozású komplikációk egész sorozata keletkezhetne, ami viszont a Duna-medence megbékülését tetemesen hátráltatná. Miután Steinhardt fentiekkel ellentétben, egy hónappal ezelőtt még azt hangoztatta, hogy a magyar csehszlovák ellentét igazságos békediktátum általi liquidálását természetesnek tekinti, valószínű, hogy Bene? barátja, vagy a nemzetközi helyzet alakulása vagy esetleg mind a kettő őt közben áthangolták. Jövő hó 6-án nála fogok vacsorázni, mely alkalommal igyekezni fogok véleményváltozásának okát kipuhatolni, és őt lehetőleg meggyőzni eredeti elgondolásának helytálló voltáról.

Rosty-Forgách s.k.
követségi tanácsos

Gyöngyösi János Úrnak
Magyar külügyminiszter    Budapest.

MOL-XIX-J-1-j-Csehszlovákia-17/pol. Köv.sz.-1946 (Magyar Országos Levéltár-Az államigazgatás felsőbb szervei-Külügyminisztérium-TÜK iratok-Csehszlovákia-17/pol/1946 követségi számú ügyirat)

Ezen a napon történt augusztus 15.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő