London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább
„A látszat a fontos." A Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. feldarabolása és elsorvasztása
A második világháborút követő államosítások és a vállalati formák átalakítása nem minden esetben ment végbe olyan egyszerűen, mint az kormányzati körökben remélték. A vállalatokban lévő akár 1-2%-os külföldi érdekeltség is nehezebben kezelhető helyzetet teremtett az állami apparátus számára. Egy ilyen esethez válogattam össze néhány dokumentumot.
Források
Feljegyzés a nemzeti vállalatok szervezéséről I.
1945. augusztus 24.
JOGÜGYI OSZTÁLY
Dr. H/M. Budapest, 1945. augusztus 24
Feljegyzés
Sebestyén János h. vezérigazgató úr részére,
A nemzeti vállalatok szervezéséről.
Eddigi elhatározás értelmében a nehézipari igazgatóság alá tartozó nemzeti vállalatok, korlátlan felelősségű nemzeti vállalatokként lennének megalakítandó.
Korlátlan felelősségű azonban a törvény értelmében csupán az a nemzeti vállalat lehet, melyben az állam tulajdoni érdekeltsége teljes és kizárólagos, tehát 100%-os. Ezzel szemben az eddigi adatok szerint néhány nagyvállalatban (pl. Ganz, Rimamurányi, Magyar Waggongyár) néhány százalék külföldi részvényérdekeltség is van. Ezeknek pontos aránya csak akkor állapítható meg, ha a külföldi részvényesek számára előírt kötelező bejelentési határidő letelt, és a bejelentések feldolgozásra kerültek. A külföldiek bejelentési határideje viszont csupán f. hó 31-én jár le. Tekintettel arra, hogy a bejelentést külföldön a magyar külképviseletei hatóságoknál is meg lehet tenni, az adatok beérkezése a
való feldolgozása legalább egy-két hónapot igénybe vesz. Ha kiderül, hogy külföldi bejelentés valóban történt, akkor korlátlan felelősségű a nemzeti vállalat csak akkor lehet, amennyiben a magyar állam a külföldi érdekeltséget megvásárolja. Az ezzel kapcsolatos nemzetközi tárgyalások és lebonyolítás, szintén igénybe vesznek a lehető legminimálisabb számítás szerint is további egy-két hónapot. Ezek szerint korlátlan felelősséggel a szóban forgó nemzeti vállalatok legkorábban az év végére alakulhatnának meg.Minthogy azonban a kapott utasítások értelmében a nehézipari vállalatokat a legkésőbb október 1-ig illetve november 1-ig kell nemzeti vállalattá átalakítani, ennélfogva a fenti folyamatot nyilván nem lehet bevárni.
Szóba jöhet ezek után az a mód, hogy az eddigi elgondolás elvetésével a kizárólagos állami érdekeltség szempontjából, kétes nehézipari vállalatok korlátolt felelősségű nemzeti vállalatokként alakuljanak meg, és legfeljebb később, a külföldi érdekeltség megváltása után lennének korlátlan felelősségűekké átalakíthatók. Ámde a törvény értelmében a korlátolt felelősségű vállalat alapító levelében fel kell tüntetni egyrészről az állami, másrészről a nem állami (külföldi) vagyonbetét összegét. Ily módon tehát a korlátolt felelősségű nemzeti vállalat sem alakítható meg mindaddig, míg a külföldi részvényesek bejelentési határidejének elteltével a részvény-érdekeltségek számbavétele és feldolgozása meg nem történik. Ez a fentiek szerint legkorábban november hónapra várható. Így tehát az utasítás szerinti terminusok ezen a módon sem lennének betarthatók. Meg kell jegyezni, hogy a korlátolt felelősségű nemzeti vállalat megalakítása és működése az említett nehézségeken kívül, számos más jogi komplikációval is jár, és így ez a szervezési mód lehetőleg kerülendő lenne.
Mi tehát a megoldás? A megoldás a 8230/1948. Korm. sz. rendelet 9.§-án alapulhat. Ez a következőket mondja: „Az illetékes miniszter állami tulajdonban lévő vállalat vagyonának egy részét - a kormány határozata alapján - más állami tulajdonba lévő vállalatra vagy nemzeti vállalatra (korlátlan felelősségű nemzeti vállalatra) ruházhatja. - Az előbbi bekezdés szerint történő vagyonátruházás esetében a miniszter határozatban kijelöli a megosztásra kerülő vagyont és a kedvezményezett vállalatot (vállalatokat). Az átruházással kapcsolatos elszámolást, beleérve az átruházott vagyonnal kapcsolatos tartozások kiegyenlítését is, az érintett vállalatok között közigazgatási úton kell rendezni."
E rendelet alapján az illetékes miniszternek módjában van az állami érdekeltség szempontjából kétes nehézipari vállalatok vagyonának egy részét új, korlátlan felelősségű nemzeti vállalatokra átruházni. Pl. a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vagyonának egy részét (és éppen ózdi részét) át lehet ruházni a Rimamurány ózdi kohászati üzemeire, mint korlátlan felelősségű nemzeti vállalatra, másik részét, (és éppen borsodnádasdi részét) a Rimamurány Lemezgyárára, mint nvkf [kézzel javítva - a K. B.]-re, a Rimamurány vagyonának [kézzel javítva - K. B.] további részét (és éppen a salgótarjáni részét) a Rimamurány-Salgótarjáni Acélgyárra, mint nvkf [kézzel javítva - K. B.]-re és így tovább. Megmaradna azonban a régi Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. központi kerete, mint csupán holdingkeret, és ez az arány megállapítása után korlátolt felelősségű nemzeti vállalattá alakítható, mely azonban termelő tevékenységet egyáltalában nem végezne, hanem csupán a jogutód szerepét töltené be, és a külföldi részvényesek számára - mindaddig, míg a megváltási tárgyalások le nem folynak, - fedezetül szolgálna. Ugyanez a megoldás lenne követhető a Ganz és a Magyar Waggongyár esetében is. Ha azután az állam a külföldi érdekeltségeket megváltotta, akkor ezek a vállalati keretek - fennállásuk értelmét vesztve,- megszüntetendők lennének.
A fenti elgondolás biztosítja a probléma jogi megoldását, kérdés azonban, hogy politikai szempontból ez az út követhető-e. A külföldi részvényesek között ugyanis pl. a Ganz esetében csekély töredékkel szerepel a Szovjet-Unió, a Rimamurány és a Magyar Waggongyár esetében pedig a cseh állami bankok is, egyéb nyugati részvényesek mellett. A külföldi érdekeltségek összessége azonban az eddigi adatok szerint egy-egy vállalatnál nem tesz ki többet, mint legfeljebb 5%-ot.
Kétségtelen, hogy a fenti megoldás biztosítja a megmaradó kereten keresztül a külföldi részvényesek számára a vagyonállag megfelelő hányadára való igényt, minthogy azonban a holding-keret maga nem termelne, elesnének az osztalékra vonatkozó igényüktől. Ilyen körülmények között rá lennének kényszerítve érdekeltségük eladására, a magyar állam részére. Politikailag eldöntendő kérdés, vajjon nem okozna-e ez nemzetközi vitákat és nem lépnének-e fel az említett külföldi érdekeltségek kártérítési igényekkel?
Ezt a kérdést a megfelelő politikai fórumoknak kell eldönteniök.
Dr. Herczeg István
Jelzet: MNL OL XIX-F-32. 66. doboz 13. tétel. - Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Nehézipari Központ iratai.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 13.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő