A Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) feldarabolása

1948-1949

Az 1948-1949 folyamán lezajlott vállalati profilírozás során a feldarabolás sorsára jutott az 1944 előtti legnagyobb állami tulajdonban lévő, széles vertikumú nehézipari nagyvállalat, a Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) is. Az alábbi források erre a folyamatra nyújtanak betekintést, jelezve, hogy a korabeli intézkedések nem az ésszerűség kívánalmainak megfelelően születtek, hanem a kommunista hatalom a szovjet mintát vette alapul.

Az augusztus 11-én lezajlott értekezleten az osztály a MÁVAG ügyeinek intézésével dr. Varjasi Bélát bízta meg. Ezzel egy időben a központi iparirányításban is változások zajlottak le: a vállalatok irányítását ezt követően az Iparügyi Minisztérium alatt, mint termelési szakosztályként működő Igazgatóságok (trösztök), illetve az alájuk besorolt, állami vállalatként működő „Központok" látnák el. A nehézipar esetében ez a NIK megszűnése mellett a Nehézipari Igazgatóság, valamint a Kohók és Hengerművek Központja és a Nehézgépipari Központ felállítását jelentette. Az augusztus eleji tervezet már azt is előrevetítette, hogy a MÁVAG-ot három részre darabolják fel. Az alapítandó MÁVAG diósgyőri Kohászati Üzemei N. V. a Kohók és Hengerművek, míg a MÁVAG Mozdony és Gépgyár N. V., valamint a MÁVAG Gépgyár N. V. a Nehézgépipari Központ felügyelete alá 

 Ezzel nemcsak egymástól, hanem a közös irányítástól is elszakították a korábban összehangolt munkát végző gyáregységeket. A MÁVAG telephelyek szétválasztásának előzetes megbeszélései már augusztus végén megkezdődtek, majd a folyamat részleteinek tárgyalására a felelősök szeptember eleji kinevezését követően  A legfontosabb kérdések a vagyon/tulajdon megosztása, a szükséges szerkezeti átalakítások, az alkalmazottak megosztása, valamint a leendő vezetőségi formák kialakítása voltak. A szeptember 6-ai értekezleten döntöttek arról, hogy a MÁVAG gyáregységei közt fel nem osztható vagyon 30-54-16%-os arányban fog megoszlani a B (Budapest), a C (diósgyőri Ógyár), illetve a D (diósgyőri Újgyár) gyáregység között. A diósgyőri tulajdonon pedig 60-40 arányban fog osztozni az Ó- és az Újgyár. A felosztás alapját az 1948. július 31-ei mérlegállás határozta meg, melynek elkészítését a hónap végéig kellett elvégezni. Az értekezlet számításai szerint az átalakulás során további 70 fő felvételére, valamint 1,5 milliós forintos beruházásra (irodaszerek, bútorok, stb.) szükség. Az átmeneti időszakban bizonyos ügyeket (eladás, beszerzés) továbbra is a budapesti központban kívántak intézni. A gépgyári részleg teljes szervezetét is fel kellett állítani, mivel csak néhány adminisztrációs osztály ott addig. Utóbbiak szervezése immáron központi séma alapján történt meg és a későbbiekben is mintául szolgált a nemzeti vállalatok szervezeti felépítésnél. Szeptember végére a vállalati mérlegek is  A gyáregységenként elkészített kimutatás szerint mindhárom üzem esetében veszteséggel is számolni kellett. Utóbbit az 1946-1948 között a vállalatnak nyújtott 103 milliós forint állami támogatás el.  A vállalati mérleg a végösszeg szerint 651 142 106,66 forintot tett ki. Utóbbi összegbe nem számolták már bele a MÁVAG győri telephelyén, valamint a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-nek bérbe adott bányák (tornaszentandrási és martonyi) értékét. A korábban meghatározott arány alapján a „B" gyárra 174 366 997,20, a „C"-re 320 856 340,42, míg a „D"-re 155 918 768,76 forint jutott. Mint az egységes MÁVAG jogutódának szánt „B" gyár kezelte (havi 2000 forint ellenében) a későbbiekben a vállalat követeléseit és tartozásait is, melyeket havi rendszerességgel a megállapított arány alapján osztott szét. A nemzeti vállalatokról szóló egységes szabályozás alapján eldőlt, hogy a MÁVAG utódvállalatok élére vezérigazgatók kerülnek, akik munkáját 5-7 tagú ügyvezetőségek fognak segíteni. Ezt követően már csak a gyártási profilok megosztásáról kellett megegyezni. A budapesti részleg a mozdony és vagongyártás mellett Diesel-motorok, armatúrák, szivattyúk, különböző járművek, híd- és egyéb vasszerkezetek és generátorok gyártására rendezkedett be. A diósgyőri gyáregységek közül a „C" továbbra is főként kohászati tevékenységet (nyersvas, acélgyártás, hengerelés, sajtolás) folytatott, míg a „D" különböző berendezések (bányászat, gyár), szerszámgépek, vasúti kerékpárok és egyéb szerszámok gyártásával  Az átalakulás főbb pontjait a MÁVAG vezérigazgatóság 1948. október 5-én kiadott körrendelete foglalta össze. (Lásd a 2. forrást!) A korábban megfogalmazott diósgyőri vagyonelosztási arány (60-70) megerősítése mellett továbbiakról is döntöttek. Ezek is főként a két diósgyőri üzemre vonatkoztak. Ezek szerint a nyugdíjjal kapcsolatos tehervállalás 70-30, míg a lakótelepek költségeinek fedezése 68-32%-os arányban fog megtörténni. Az utasítás kimondta, hogy a gyáregységek a cégbejegyzésig továbbra is a központi vezérigazgatóság alá tartoznak, ám október 1-től önálló gazdasági tevékenységet folytathatnak. Véglegesítették a szervezeti átalakítási idejére közösen kezelt ügyeket (követelés-tartozás, jóvátétel, tarifa, deviza, árunyilvántartás, tranzit raktár), amelyeket továbbra is a „B" gyár osztályai, illetve a „D" relációjában a „C" szervezeti egységei láttak el. Felállítottak továbbá egy - mindhárom gyárat tömörítő - együttműködési bizottságot is. Novemberben a külföldi vonatkozású közös ügyek (tarifa, deviza, export) a NIK illetve a Ferrounion Magyar Műszaki Kereskedelmi N. V. és a Magyar Nehézipari Külkereskedelmi N. V. (NIKEX) hatáskörébe  A Minisztertanács elé benyújtandó tervezet utolsó lépéseként a kinevezendő vezérigazgatók javaslatot tettek az ügyvezetőségi tagokra is. A Varjasi Béla által összeállított december 6-ai tervezet foglalta össze a legfontosabb információkat. (Lásd a 3. forrást!) A korábban lefektetett alapelvek mellett ebből választ kapunk az alapítandó nemzeti vállalatok vezetőinek személyére is. Mindannyian már az eljövendő korszak jellemző munkásigazgatóit testesítik meg. Florek Gyula, akit a NIK nevezett ki még 1947-ben az egységes MÁVAG élére, a jogutód szerepét betöltő MÁVAG Vagon és Gépgyár vezérigazgatója lett. Herczeg Ferenc 1921-től egyszerű hegesztőként dolgozott a MÁVAG-ban. A háború alatt részt vett az ellenállásban, majd 1944-ben belépett a kommunista pártba. 1945-öt követően az üzemi bizottság alelnöki, majd pedig elnöki tisztségét töltötte be. 1947-ben kinevezték a diósgyőri C-gyár vezető igazgatójává, ekkor pedig a MÁVAG Kohászati Üzemek vezérigazgatói tisztét  A MÁVAG Gépgyár élére pedig a szintén egyszerű MÁVAG-munkás, ugyanakkor MKP-tag, Pataki László került.

A tervezet rendelkezik a MÁVAG által bérbe adott telep és bánya ügyében is. Utóbbiak ugyan a Magyar Vagon és Gépgyár (MVG), valamint a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. kezelésében voltak, ám a mérlegek összeállításnál mégsem számították bele értéküket a MÁVAG könyvelésébe. A tervezet mindezt politikai okra vezette vissza. A Rima és a MVG ugyanis részben külföldi tulajdonban volt, ezért átszervezésük során csak korlátolt felelősségű nemzeti vállalatokat hozhattak létre belőlük. Ám azzal, hogy vagyonuk állami tulajdonú tételekkel bővült, az állam növelhette a bennük birtokolt részesedését és így a későbbiekben a teljes államosítás is könnyebben megvalósítható volt a részükről. A MÁVAG feldarabolása végül a Minisztertanács 121/1948. számú határozata emelte hivatalossá, ám a cégbírósági bejegyzésre csak 1949. január végén került sor.

A vállalat a profilírozás során azonban az utódvállalatok a későbbiekben további átszervezéseken estek át. A MÁVAG Kohászai Üzemekről 1950-ben levált a Diósgyőri Beruházási Nemzeti Vállalat, mely a diósgyőri üzem beruházásainak lebonyolítását vette át a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalattól. A Gépgyár sem kerülte el a további darabolást. A Népgazdasági Tanács 1949. szeptember 22-én megalkotott 226/11/1949. sz. 

 értelmében létrejött a Nehéz Szerszámgépgyár Beruházási N. V. (1950-től Nehézszerszámgépgyár N. V.). Utóbbiról 1951-ben kivált az előbb 7048. számú vállalatnak, majd pedig Könnyűgépgyárnak nevezett gyáregység.

Az eredetileg három leválasztott gyáregység eltérően élte meg az ötvenes évek végén megvalósuló újabb átszervezést, melynek keretében ún. ágazati nagyvállalatokat alakítottak ki. A MÁVAG Mozdony- és Gépgyárat összevonták a korábbi Ganz Művekkel, az immáron Lenin Kohászati Művek nevet viselő miskolci kohászati részleg változatlan formában működött tovább, míg a feldarabolt Gépgyárat ismét egyesítették Diósgyőri Gépgyár (DIGÉP) néven. A szétválasztás ellenére mindhárom utódvállalat még így is Magyarország legjelentősebb nehézipari cégei tudtak maradni.

Az alábbi források feldolgozásával azt igyekeztem bemutatni, hogy az 1948-at követő szocialista átalakulás folyamán a vállalatok milyen változásokon estek át. Az átszervezések szemléltetésére a viszonylag egyszerű esetnek tekinthető - nem volt benne külföldi tulajdon - MÁVAG tökéletesen megfelelt.

Az iratokat a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, több esetben azonban megtartottuk a korszakban alkalmazott megfogalmazásokat.

A dokumentumokat a M. kir. Vas- és Acélgyár, Diósgyőr Általános iratok (Z 1558) iratanyagából válogattam.

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők