A Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) feldarabolása

1948-1949

Az 1948-1949 folyamán lezajlott vállalati profilírozás során a feldarabolás sorsára jutott az 1944 előtti legnagyobb állami tulajdonban lévő, széles vertikumú nehézipari nagyvállalat, a Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) is. Az alábbi források erre a folyamatra nyújtanak betekintést, jelezve, hogy a korabeli intézkedések nem az ésszerűség kívánalmainak megfelelően születtek, hanem a kommunista hatalom a szovjet mintát vette alapul.

2.

2. A Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak vezérigazgatóságának körrendelete

1948. október 5.

 

64405/1948

50. sz. KÖRRENDELET

 

A Nehézipari Központ vezérigazgatóságának előterjesztése alapján az 1948:XXXVII. t.c. értelmében a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak-ból három nemzeti vállalat alakul:

 

Budapesti gépgyárból:           "MÁVAG MOZDONY ÉS GÉPGYÁR NV"

Diósgyőri C gyárból:              "MÁVAG DIÓSGYŐRI KOHÁSZATI ÜZEMEK NV"

Diósgyőri D gyárból:             "MÁVAG GÉPGYÁR NV"

 

A nemzeti vállalattá alakulással kapcsolatban a MÁVAG vagyonának felosztása akként történik, hogy a gyárak területén lévő, illetve a gyárak üzemköréhez tartozó vagyontárgyak egyedileg kerülnek szétosztásra. A MÁVAG-nak a diósgyőri gyárakban lévő vagyontárgyai közül a közös rendeltetésű és használatú vagyontárgyak tulajdona akként oszlik meg, hogy

C gyárat 60%

D gyárat 40%

illeti meg. E vagyontárgyak használati aránya a f. é. október 1-i dolgozó létszám figyelembevételével állapítandó meg. Az így megállapított arány határozza meg a közös vagyontárgyak fenntartási költségeit és az egyes gyárak ennek az aránynak megfelelően jogosultak a közös vagyontárgyak használatára. Az 1949. valamint az ezt követő évekre a használati arány megállapításánál mindenkor az előző naptári év átlagos dolgozói létszámának arányát kell alapul venni. A lakóteleppel összefüggő költségek szétosztásánál az egyes gyárak alkalmazottai által ténylegesen használt szobák számának arányát kell alapul venni, melynek figyelembevételével ez idő szerint,

C gyárra 68%

D gyárra 32% esik.

A közös vagyontárgyak kezelését a 7./ pontban említett közös szervként működő szociális osztály látja el.

Az egyes gyárak között egyedileg szét nem osztható vagyontárgyak /: ideértve a követeléseket és tartozásokat is :/ tekintetében a tulajdoni arány a következő:

B gyár 30%

C gyár 54%

D gyár 16%

Ez az arány irányadó a MÁVAG igazgatóságánál nyugdíjazott, vagy kegydíjazott alkalmazottak nyug- és kegydíj terheinek szétosztására vonatkozóan is.

A diósgyőri gyárak nyugdíjasaival, keddíjasaival és járadékosaival kapcsolatos terhek a C és D gyár között 70-30% arányban oszlanak meg.

Az igazgatósági nyugdíjak, stb. folyósítását, mint közös szerv, a B gyári nyugdíj számfejtőség, a diósgyőri nyugdíjak, stb. folyósítását pedig, mint közös szerv a C gyári nyugdíj számfejtőség végzi.

A MÁVAG-tól leváló vagyontárgyakhoz fűződő nyugdíj, stb. terhek az átvevő nemzeti vállalatot terhelik, a folyósítás azonban a személyi és dologi kiadások felszámítása mellett, a B gyári, illetőleg a C gyári nyugdíjszámfejtőség feladata.

Az átalakulás során jogutódként kijelölt, budapesti B gyárból alakítandó „MÁVAG MOZDONY ÉS GÉPGYÁR NV" gondoskodik fenti arányban megosztott követelések behajtásáról, illetve a tartozások kifizetéséről. A behajtott követeléseket, valamint a kifizetett tartozásokat havonként egyszer szétosztja az aránynak megfelelően a MÁVAG-ból alakítandó 3 nemzeti vállalat között.

Mindaddig, amíg az új nemzeti vállalatok a cégjegyzékbe való bejegyzéssel meg nem alakulnak (1948:XXXVII. t.c. 13. szakasz) a nemzeti vállalattá alakítandó budapesti gépgyár, diósgyőri C gyár és diósgyőri D gyár f[olyó] é[v] október hó 1-től kezdődően a MÁVAG eddigi cége alatt, a vezérigazgatóság irányítása mellett, egyébként azonban mint önálló gazdasági egységek működnek.

Ezen a napon történt február 04.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő