Mezőgazdasági gépgyárból orosz tankjavító üzem

(1945. január-szeptember)

„már január első napjai óta az oroszok lefoglalták gyárunkat, azt kizárólag tankjavításra rendezték be, emiatt azután faipari gépektől kezdve minden olyan termelési eszközt, gépet, amely a mezőgazdasági gépgyártás céljait szolgálta, leszereltek, és a pincébe dobtak úgy, hogy üzemünk eredeti rendeltetése: a mezőgazdasági gép- és alkatrészgyártás ezen idő óta szünetel."

Bevezető 

Az előrenyomuló szovjet hadseregnek a „felszabadított" gyárakat a legtöbb esetben egy 1945 tavaszán kiadott utasítás alapján vissza kellett adnia a

. Sok esetben azonban ez a dátum nyár végéig, sőt a Hofherr-Schrantz-Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyár Művek Rt. esetében jóval továbbra is kitolódott.

A szovjet Vörös Hadsereg 2. Ukrán Frontjának 96192. számú műszaki alakulata Budapest ostroma alatt 1945. január 12-én rendezte be tankjavító üzemét a Hofherr-Schrantz-Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyár Művek Rt. kispesti telephelyén. Az említett gyár a Hofherr-Schrantz Rt. és a Clayton-Shuttleworth Ltd. 1912-es fúzióját követően jött létre, és vált Magyarország legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó üzemévé. A hazai igények 95%-át a Hofherr-gyár elégítette ki, még úgy is, hogy termelése 70%-a exportra . A vállalat fő részvényese a '30-as évek eleje óta a Magyar Általános Hitelbank volt. A háborúban a kispesti telephely viszonylag épen megmaradt, viszont jelentős anyagokat szállítottak el a németek, valamint a menekülő magyarok a Nyugat-Dunántúlra.

Az üzem elfoglalását követően az orosz parancsok a gyárba visszatérő munkások körében szorgalmazta, hogy a már felszabadított gyárakhoz hasonlóan itt is hozzanak létre üzemi bizottságot, mely biztosítani tudja a termelés azonnali

. A Hofherr vezérigazgatója január 20-án jelent meg Kispesten. Erdős Jenő a náci megszállást követően 1944. március 22-től hét hónapig volt a Gestapo fogságában, majd internálták, végül pedig a rendőrség fogságában volt, egészen 1945. január 17-ig, amikor is az előrenyomuló orosz csapatok kiszabadították. Gyárba érkezésekor elmondása szerint kész volt együttműködni a felállított üzemi bizottsággal, bár annak törvényes jogalapját aggályosnak . A gyértelep orosz parancsnoka Ponomarjov alezredes január 21-én Erdőst igazgatóvá nevezte ki és biztosította, hogy amint a front továbbvonul, alakulata is távozik, és visszaadják a gyárat a korábbi tulajdonosnak. (Lásd az 1. forrást!) Másnap azonban már másképpen fogalmazott, és mindez előrevetítette, hogy nehéz időszak vár a vállalatra. A vezetőség helyzetét nehezítette, hogy néhány tisztviselő kihasználva orosz tudását képes volt befolyásolni a helyi orosz parancsnokot.

Milyen jogalapja lehetett a szovjeteknek (a „győztes" jogán kívül), hogy igénybe vegye a vizsgált gyár telephelyét?

A cári Oroszország aláírta az 1907-es hágai egyezményt, és az ezt követő genfi egyezményt, ezzel elfogadta a háború alatti viselkedési normákat, a Szovjetunió azonban nem ismerte el a cári kormányzat által vállalat kötelezettségeket. Mindkét egyezmény kitért a magántulajdon fokozott védelmére és annak csak különleges esetben való, kizárólag hadicélokkal kapcsolatos felhasználására. Utóbbi megállapítás a Hofherr-Schrantz esetében mindössze 1945 áprilisáig, a harcok lezárultáig állhatta meg a helyét, bár a szovjet fél értelmezésében a fegyverszüneti megállapodás, csak felfüggeszti a háborús állapotot, de nem szünteti meg.

A

a 1944. december 21-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 20-án írta alá, amelynek 11. pontja értelmében: „11.§ A magyar kormány köteles rendszeresen magyar valutában pénzösszegeket kifizetni és árukat (üzemanyagot, élelmiszert stb.), eszközöket és szolgáltatásokat rendelkezésre bocsátani, amelyekre a szövetséges (szovjet) főparancsnokságnak funkciói teljesítésére, valamint a szövetséges államok ama misszióinak és képviseleteinek, melyek a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal kapcsolatban állnak - szükségük lehet.

A magyar kormánynak szükség esetén biztosítania kell az ipari és szállítási vállalatok, a posta, távíró, távbeszélő és rádió, az erőművek, a közüzemi vállalatok és berendezések, a fűtőanyag és egyéb anyagraktárak felhasználását és munkájuk szabályozását, azoknak az utasításoknak megfelelően, melyeket a fegyverszünet idején a szövetséges (szovjet) főparancsnokság vagy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság ad ki."

Mind az egyezmények, mind pedig a fenti megállapodás számos visszaélésre adhatott okot.

Miután az oroszok még februárban is a gyártelepen voltak, a vállalat többségi tulajdonosa, a Magyar Általános Hitelbank Dr. Perényi Istvánt jelölte ki érdekei képviseletére. A gyár vezetősége ezt követően küldöttséget menesztett az oroszokhoz a helyzet tisztázására. Mind Gurkim őrnagy, mind pedig Papasvili alezredes biztosította őket, hogy a gyártelepet a Vörös Hadsereg mindössze ideiglenesen vette használatba. Ezzel szemben március 3-án a gyár katonai parancsnoka Kolomjec őrnagy kijelentette, hogy a kispesti üzem a Vörös Hadsereg tulajdonát képzi, és a korábbi tulajdonosok tulajdonjoga immáron nem érvényes. Hivatkozási alapként Moszkvát

.

Hadifoglyokat kísérő orosz katonák Budapesten

Erdős mindezzel kapcsolatban azon aggodalmának adott hangot, hogy emiatt a vállalat mindennapi kötelezettségeinek sem tud eleget tenni, hiszen jelen helyzetben nem jogosultak, sem az éves leltár elkészítésére, sem a különböző adók megfizetésére, sem pedig az általános tájékoztatás megadására. A dolgokat tovább nehezítette, hogy március 13-én egy orosz százados, felettesei utasítására hivatkozva megszüntetettnek nyilvánította a Hofherr budapesti központját, valamint megtiltotta, hogy bármilyen rendelést felvegyenek, vagy kifizetést eszközöljenek. Mindezt azon

tetézte, hogy „ki kell törölni még az emlékezetből is a Hofherr-Schrantzot." A százados természetesen semmilyen papírt nem tudott mindezekről felmutatni. A tankjavítások mellett a gyár nem folytathatott polgári termelést, sőt a telepen lévő már kész anyagok és alkatrészek értékesítését is megtiltották az oroszok. Mindezekre pedig igen nagy szükség lett volna, különösen 1945 tavaszán. 1945. március 17-én jelent meg ugyanis a 600/1945. ME. számot viselő földreformról szóló rendelet, amely a korábbi földtulajdonviszonyok jelentős átalakítását írta elő. A földel együtt a mezőgazdasági gépállomány is . Ezek jelentős része, azonban megrongálódott, vagy pedig egyszerűen nem volt elegendő az igények kielégítésére. Ebben a helyzetben nagy jelentősége lett volna a Hofherr gyár termelésének, mely az ország legnagyobb mezőgazdasági gépgyára volt, ám az orosz igénybevétel és a tiltások miatt nem tehetett semmit. A vállalat vezetősége több levelet intézett az illetékes minisztériumokhoz (Iparügyi Minisztérium, Földművelésügyi Minisztérium) illetve vezető politikusokhoz (Nagy Ferenc), ám májusig nem értek el eredményt. Ekkor végre engedélyt kaptak a gyártelepen található alkatrészek és anyagok értékesítésére, ám az oroszok közbeszóltak. A gyár katonai parancsnoka a megszállás alatt végig igen érzékenyen reagált a vezetőség minden olyan lépésére, amikor a „feje felett" próbáltak meg intézkedni akár a magyar kormány, akár pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) irányába. Kolomjec ugyanis elrendelte az alkatrészek, majd pedig az elkészült gépek és traktorok bevagonírozását és elszállítását, megakadályozva ezzel felhasználásukat a mezőgazdasági termelésben. (Lásd a 2. forrást!) A megmaradt anyagokat saját szükségleteik kielégítésére használták (számla adása nélkül), vagy pedig a pincébe szórták. Így a Hofherr-Schrantz nemhogy a polgári gyártásba, de a fegyverszüneti egyezményben rögzített jóvátétel teljesítésébe sem tudott bekapcsolódni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 15.

1914

Megnyitják a Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő