A Német Birodalom hadat üzen az Orosz Birodalomnak.Tovább
Mezőgazdasági gépgyárból orosz tankjavító üzem
„már január első napjai óta az oroszok lefoglalták gyárunkat, azt kizárólag tankjavításra rendezték be, emiatt azután faipari gépektől kezdve minden olyan termelési eszközt, gépet, amely a mezőgazdasági gépgyártás céljait szolgálta, leszereltek, és a pincébe dobtak úgy, hogy üzemünk eredeti rendeltetése: a mezőgazdasági gép- és alkatrészgyártás ezen idő óta szünetel."
A hónap végén újabb konfliktus alakult ki a szovjetek miatt, ezúttal a vállalat vezetősége és az eddig vele jó viszonyban lévő üzemi bizottság között. Az oroszok ugyanis februárban közel 3500 főre duzzasztották az alkalmazottak létszámát, fizetve azok munkabérét, valamint egyéb ellátását is. A közüzemi számlákat szintén az oroszoknak kellett volna fizetniük. Mindez azonban csak április végéig történt meg, ám a munkások ezt követően csak ígéreteket kaptak. Május végén Erdős vezérigazgató arról kapott információt, hogy tudta nélkül az üzemi bizottság valamint néhány tisztviselő az elmaradt bérek kifizetésére (négyheti fizetéssel maradtak el az oroszok) három millió pengő hitelt vett fel az Iparügyi Minisztériumtól és további három millióra lenne még szükség. (Lásd a 2. forrást!) Erdős megdöbbenéssel értesült, hogy a nyugtát az üzemi bizottság mellett két erre nem jogosult tisztviselő írta alá, és azonnali vizsgálatot követelt irathamisítás miatt. Álláspontja szerint mivel jelen esetben az oroszok saját kontójukra dolgoztatnak, a vállalat tulajdonában lévő anyagokat használnak fel, álságos lenne, ha mindezt a vállalatnak kéne pénzügyileg állnia. Erdős bár elmondása szerint megérti a munkásokat, elsősorban a vállalat érdekeit tartotta szem előtt és kifejtette, hogy a Hofherr-nek nincs megfelelő fedezete egy ilyen mértékű hitel felvételére. Azt javasolta, hogy a munkások, mint kollektív testület jegyezzék a kölcsönt. Szakasics Antal iparügyi minisztériumi osztályfőnök ennek ellenére arra kérte a vezérigazgatót, hogy utólagosan írja alá a korábbi nyugtát, valamint az újabb összeg kifizetését, ellenkező esetben a munkások új vállalatvezető kinevezését fogják kérvényezni. (Lásd a 4. forrást!) Erdős ugyan mindezt nem vette figyelembe, ám látta, hogy Szakasics is tehetetlen, hiszen az oroszokat nem lehetett fizetésre kényszeríteni, így végül utólag aláírta a nyugtákat.
![]() |
Hofherr munkások |
A nyár folyamán folytatódtak az orosz ígérgetések a távozásukkal kapcsolatban, Kolomjec továbbra is újabb kifogásukkal állt elő, majd egy egyeztetés során egyenesen tagadta, hogy bármit is kivitt volna a gyári területéről, szerinte ő csak hozott különböző
. Az augusztus 1-ei kivonulási dátum elmúlt, és továbbra sem történt semmi. A hónap végén már a Szövetséges Ellenőrzési Bizottság is szorgalmazta a gyár átadását és a polgári gyártás beindítását és ezzel együtt az orosz jóvátételre való termelés . Időközben a szovjetek ismét elmaradtak a bérekkel, valamint a munkások élelemmel való ellátásával. Utóbbi esetén egy felsőbb katonai utasításra hivatkoztak, mely szerint a Vörös Hadsereg alakulatainak tilos volt élelmet adni civilek részére. A bérfizetést ezúttal is hitelből igyekeztek megoldani. Ezúttal az oroszok közvetlenül a Magyar Általános Hitelbankhoz fordultak egy 18 000 000 pengős hitel ügyében, természetesen a Hofherr számlájára. Az Iparügyi Minisztérium kezessége mellett folyósított kölcsönre az oroszok három napos visszafizetési ígéretüket ezúttal sem tartották be. A felvett pénz szeptemberre azonban elfogyott és Erdős vezérigazgató szeptember 12-én újabb váratlan telefonhívást kapott az Iparügyi Minisztériumból. Hegedűs Márton miniszteri tanácsos közölte vele, hogy nála van a Hofherr üzemi bizottságának elnöke, , valamint a szakszervezeti titkár egy újabb, ezúttal 16 000 000 pengős, munkabérekre fordítandó hitel ügyében. A vezérigazgató ugyan elsőre ezúttal is elutasította a nyugta aláírását, ám később dr. Perényi Istvánnal új típusú biztosítékot kaptak a kölcsönt illetőleg. A pénzügyminisztériumi államtitkárral való egyeztetést követően, ugyanis Hegedűs Márton biztosította, Erdőst, hogy a fegyverszüneti szerződés 11.§-val kapcsolatos kifizetésekre felvett hitelek nem tekinthetők ténylegesen az adott vállalat tartozásainak. (Lásd az 5. forrást!) Ezzel a kérést egyelőre sikeresen lezárták, ám a hitel egy részét 1946 májusában mégis vissza kellett fizetniük.A gyár átadásának előkészítő tárgyalása a SZEB bevonásával szeptember 11-én zajlott le. (Lásd a 6. forrást!) Ebben kisebb részletek mellett megállapodtak abban, hogy a 96192. sz. alakulat a gyárterület egy elkerített részére vonul vissza, a többi területen pedig megindulhat a polgári termelés. Ennek ellenére az átadás késett, Petrovszkij alezredes a SZEB-re hivatkozva, szeptember 14-én megtagadta a gyártelep átadását. Újabb egyeztetéseket követően végül 1945. szeptember 22-én írták alá a hivatalos átadás-átvételi jegyzőkönyvet. (Lásd a 7. forrást!) Az ebben tett megállapítások, valamint az oroszok által el nem ismert kifizetések miatt a 96192. sz. katonai alakulat és a Hofherr-Schrantz közötti helyzet továbbra sem rendeződött. Októberben ugyan megkezdődött a polgári termékek gyártása, ám az oroszok által elkerített rész sorsát, valamint a Hofherr által benyújtott számlák és követeléseket nem sikerült elrendezni („Szürke könyv"). Sőt még szeptember 22-ét követően is szállítottak el anyagokat és gépeket a visszaadott gyártelepről. 1946 januárjában az alakulat kijelentette, nem a SZEB, hanem a Bécsben székelő szovjet főparancsnokság (Zsukov marsall) fennhatósága alá
.Ez a hozzáállás egyébként egész idő alatt jellemző volt a Vörös Hadsereg tisztjeire. Mindez lehetett akár rivalizálás a két szervezet között, de egyszerűbb okai is lehettek.Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az oroszok több mint kilenc hónapig vették igénybe a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. kispesti üzemét, mely során azt kizárólag tankjavításra használták. A polgári gyártás szüneteltetése mellett felhasználták a vállalat tulajdonában lévő anyagokat, az ő számlájukra vettek fel kölcsönöket és jelentős tartozásokat halmoztak fel, melynek kifizetését a fegyverszüneti szerződés 11. §-ra hivatkozva mindvégig megtagadták. Az országban számos hasonló eset történt a második világháborút követően, a Hofherr-Schrantz esetén keresztül igyekeztem mindezt bemutatni.
A forrásokat a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. Titkársági anyagából (Z 450) válogattam ki. A forrásokat a mai helyesírási szabályok alapján közöljük, de a korra jellemző kifejezéseket meghagytam eredeti formájukban.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 01.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő