Mezőgazdasági gépgyárból orosz tankjavító üzem

(1945. január-szeptember)

„már január első napjai óta az oroszok lefoglalták gyárunkat, azt kizárólag tankjavításra rendezték be, emiatt azután faipari gépektől kezdve minden olyan termelési eszközt, gépet, amely a mezőgazdasági gépgyártás céljait szolgálta, leszereltek, és a pincébe dobtak úgy, hogy üzemünk eredeti rendeltetése: a mezőgazdasági gép- és alkatrészgyártás ezen idő óta szünetel."

A hónap végén újabb konfliktus alakult ki a szovjetek miatt, ezúttal a vállalat vezetősége és az eddig vele jó viszonyban lévő üzemi bizottság között. Az oroszok ugyanis februárban közel 3500 főre duzzasztották az alkalmazottak létszámát, fizetve azok munkabérét, valamint egyéb ellátását is. A közüzemi számlákat szintén az oroszoknak kellett volna fizetniük. Mindez azonban csak április végéig történt meg, ám a munkások ezt követően csak ígéreteket kaptak. Május végén Erdős vezérigazgató arról kapott információt, hogy tudta nélkül az üzemi bizottság valamint néhány tisztviselő az elmaradt bérek kifizetésére (négyheti fizetéssel maradtak el az oroszok) három millió pengő hitelt vett fel az Iparügyi Minisztériumtól és további három millióra lenne még szükség. (Lásd a 2. forrást!) Erdős megdöbbenéssel értesült, hogy a nyugtát az üzemi bizottság mellett két erre nem jogosult tisztviselő írta alá, és azonnali vizsgálatot követelt irathamisítás miatt. Álláspontja szerint mivel jelen esetben az oroszok saját kontójukra dolgoztatnak, a vállalat tulajdonában lévő anyagokat használnak fel, álságos lenne, ha mindezt a vállalatnak kéne pénzügyileg állnia. Erdős bár elmondása szerint megérti a munkásokat, elsősorban a vállalat érdekeit tartotta szem előtt és kifejtette, hogy a Hofherr-nek nincs megfelelő fedezete egy ilyen mértékű hitel felvételére. Azt javasolta, hogy a munkások, mint kollektív testület jegyezzék a kölcsönt. Szakasics Antal iparügyi minisztériumi osztályfőnök ennek ellenére arra kérte a vezérigazgatót, hogy utólagosan írja alá a korábbi nyugtát, valamint az újabb összeg kifizetését, ellenkező esetben a munkások új vállalatvezető kinevezését fogják kérvényezni. (Lásd a 4. forrást!) Erdős ugyan mindezt nem vette figyelembe, ám látta, hogy Szakasics is tehetetlen, hiszen az oroszokat nem lehetett fizetésre kényszeríteni, így végül utólag aláírta a nyugtákat.

Hofherr munkások

A nyár folyamán folytatódtak az orosz ígérgetések a távozásukkal kapcsolatban, Kolomjec továbbra is újabb kifogásukkal állt elő, majd egy egyeztetés során egyenesen tagadta, hogy bármit is kivitt volna a gyári területéről, szerinte ő csak hozott különböző

. Az augusztus 1-ei kivonulási dátum elmúlt, és továbbra sem történt semmi. A hónap végén már a Szövetséges Ellenőrzési Bizottság is szorgalmazta a gyár átadását és a polgári gyártás beindítását és ezzel együtt az orosz jóvátételre való termelés . Időközben a szovjetek ismét elmaradtak a bérekkel, valamint a munkások élelemmel való ellátásával. Utóbbi esetén egy felsőbb katonai utasításra hivatkoztak, mely szerint a Vörös Hadsereg alakulatainak tilos volt élelmet adni civilek részére. A bérfizetést ezúttal is hitelből igyekeztek megoldani. Ezúttal az oroszok közvetlenül a Magyar Általános Hitelbankhoz fordultak egy 18 000 000 pengős hitel ügyében, természetesen a Hofherr számlájára. Az Iparügyi Minisztérium kezessége mellett folyósított kölcsönre az oroszok három napos visszafizetési ígéretüket ezúttal sem tartották be. A felvett pénz szeptemberre azonban elfogyott és Erdős vezérigazgató szeptember 12-én újabb váratlan telefonhívást kapott az Iparügyi Minisztériumból. Hegedűs Márton miniszteri tanácsos közölte vele, hogy nála van a Hofherr üzemi bizottságának elnöke, , valamint a szakszervezeti titkár egy újabb, ezúttal 16 000 000 pengős, munkabérekre fordítandó hitel ügyében. A vezérigazgató ugyan elsőre ezúttal is elutasította a nyugta aláírását, ám később dr. Perényi Istvánnal új típusú biztosítékot kaptak a kölcsönt illetőleg. A pénzügyminisztériumi államtitkárral való egyeztetést követően, ugyanis Hegedűs Márton biztosította, Erdőst, hogy a fegyverszüneti szerződés 11.§-val kapcsolatos kifizetésekre felvett hitelek nem tekinthetők ténylegesen az adott vállalat tartozásainak. (Lásd az 5. forrást!) Ezzel a kérést egyelőre sikeresen lezárták, ám a hitel egy részét 1946 májusában mégis vissza kellett fizetniük.

A gyár átadásának előkészítő tárgyalása a SZEB bevonásával szeptember 11-én zajlott le. (Lásd a 6. forrást!) Ebben kisebb részletek mellett megállapodtak abban, hogy a 96192. sz. alakulat a gyárterület egy elkerített részére vonul vissza, a többi területen pedig megindulhat a polgári termelés. Ennek ellenére az átadás késett, Petrovszkij alezredes a SZEB-re hivatkozva, szeptember 14-én megtagadta a gyártelep átadását. Újabb egyeztetéseket követően végül 1945. szeptember 22-én írták alá a hivatalos átadás-átvételi jegyzőkönyvet. (Lásd a 7. forrást!) Az ebben tett megállapítások, valamint az oroszok által el nem ismert kifizetések miatt a 96192. sz. katonai alakulat és a Hofherr-Schrantz közötti helyzet továbbra sem rendeződött. Októberben ugyan megkezdődött a polgári termékek gyártása, ám az oroszok által elkerített rész sorsát, valamint a Hofherr által benyújtott számlák és követeléseket nem sikerült elrendezni („Szürke könyv"). Sőt még szeptember 22-ét követően is szállítottak el anyagokat és gépeket a visszaadott gyártelepről. 1946 januárjában az alakulat kijelentette, nem a SZEB, hanem a Bécsben székelő szovjet főparancsnokság (Zsukov marsall) fennhatósága alá

.Ez a hozzáállás egyébként egész idő alatt jellemző volt a Vörös Hadsereg tisztjeire. Mindez lehetett akár rivalizálás a két szervezet között, de egyszerűbb okai is lehettek.

 

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az oroszok több mint kilenc hónapig vették igénybe a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. kispesti üzemét, mely során azt kizárólag tankjavításra használták. A polgári gyártás szüneteltetése mellett felhasználták a vállalat tulajdonában lévő anyagokat, az ő számlájukra vettek fel kölcsönöket és jelentős tartozásokat halmoztak fel, melynek kifizetését a fegyverszüneti szerződés 11. §-ra hivatkozva mindvégig megtagadták. Az országban számos hasonló eset történt a második világháborút követően, a Hofherr-Schrantz esetén keresztül igyekeztem mindezt bemutatni.

 

A forrásokat a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. Titkársági anyagából (Z 450) válogattam ki. A forrásokat a mai helyesírási szabályok alapján közöljük, de a korra jellemző kifejezéseket meghagytam eredeti formájukban.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 06.

1912

Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport megtalálja Nofertiti portréját.Tovább

1916

I. világháború: A központi hatalmak csapatai bevonulnak az elfoglalt Bukarestbe.Tovább

1917

A kanadai Halifax kikötőjében felrobban az SS Mont-Blanc francia lőszerszállító hajó. 2000 ember életét veszti, 9000 sebesült. 2 km2-es...Tovább

1917

I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar MonarchiánakTovább

1938

Német–francia megnemtámadási nyilatkozat.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő