Pesthidegkút lovai és a szovjet Vörös Hadsereg

„Az orosz megszállást megelőzően (kettő) 2 drb lovam volt [...]. Az orosz katonaság mind a kettő lovamat elvette és elvitte. Községházán annak idején azt a felvilágosítást kaptam, hogy menjek el a lómészároshoz, és ott válasszak magamnak lovat - ha egyáltalán van olyan, amelyet érdemes gyógyítani. Kettő heti utánjárás után a Bő[h]le András mészárosnál találtam ezt a lovat. Éppen le akarták vágni. Kértem az ott lévőket [...] adják nekem ezt a lovat. Bő[h]le mészárosnál jelen lévő segédek örömmel adták oda, s a következőket mondották, vigye csak ezt a gennyes gamot."

Bevezető

Dokumentum-válogatásunk Pesthidegkút község sorsdöntő hónapjait öleli fel, amikor a második világháború befejeződésekor, a szovjet csapatok kivonulása után az élet újra kezdése, indítása, a megmaradás volt a tét.

A budai hegyektől körülölelt Pesthidegkút 1944 karácsonyáig nem szenvedett közvetlenül a háborús pusztítástól, a bombázások okozta károktól. A Vörös Hadsereg csapatai 1944. december 25-én vonultak be a faluba, s ettől kezdve a civil lakosság életét a Budapest ostromára készülő szovjet hadsereg érdekei alá

. A faluban állomásozó csapatok parancsnoka egyik első rendelkezésével a helyi gazdák lovait Lesántult, beteg, kimerült állatait egyszerűen lecseréltette az egészséges állatokkal. Az ostrom után pedig az a gyakorlat alakult ki, hogy a lovakat szabályosan kiállított járlat-levéllel hosszabb időre kiadták a gazdáknak munkára. A saját lovuktól (lovaiktól) megfosztott helyiek kénytelen voltak élni a lehetőséggel, de előbb meg kellett gyógyítaniuk, fel kellett táplálniuk, majd pihentetniük kellett az állatokat. Eladni, mint a szovjet hadsereg tulajdonát, nem volt szabad, jóllehet a dokumentumok tanúsága szerint a Vörös Hadsereg nemcsak orosz, hanem magyar lovakat is hozott magával. Előfordult, hogy amikor az állat munkára alkalmassá vált, a helyi parancsnok egyszerűen visszavette vagy másnak adta tovább az addigra már

 

 Pesthidegkút legrégebbi utcája a '40-es évek elején

 A lóra pedig egyre inkább szükség volt az élet minden területén, s ezért, meg a tisztázandó tulajdonjogok végett, a Nemzeti Bizottság május közepén megtiltotta a faluból a lókivitelt. (Lásd a 6/b. dokumentumot!). A szántás, a betakarítási munka, a helyi fuvarozás mellett a bizottság hidegkúti gazdákat indított vidékre, hogy a fenyegető éhínség elé néző lakosság számára élelmiszert szerezzenek (Lásd a 6/c. dokumentumot!). A szomszédos Nagykovácsi nemzeti bizottságától is - sikertelenül - megpróbált segítséget kérni, hogy terményeiket szállítani tudják. Szükség volt a lovakra akkor is, amikor a falut elhagyó szovjet csapatok parancsnoka fuvarozásra - leginkább sebesültek szállítására - rendelte ki a község férfi lakosságának egy részét. Napokig, hetekig voltak távol otthonuktól, majd megérkeztek ló és szekér nélkül, mert útközben elvették, elkobozták tőlük, hiába kaptak megfelelő - orosz nyelvre lefordított - kísérő iratokat. (Lásd az 1/a., b., c., d. dokumentumot!)

A szovjet csapatok kivonulása után az élet visszatérni látszott a normális kerékvágásba, ekkor azonban jelentkeztek igényeikkel a különböző fővárosi hivatalok, minisztériumok, társadalmi szervek, pártok (Lásd a 3/a., b., c., d. dokumentumot!). Lovat és kocsit kértek saját, jól megindokolt szükségletükre. Az igényeket a Nemzeti Bizottság ekkor már a helyi volksbundistáktól elkobzott lovakkal

, bár a pénzügyminisztérium ilyen értelmű, kifejezetten az „ország érdekeit veszélyeztető nemzetellenes magatartást" tanúsítottak lovaira vonatkozó megkeresését elutasította a helyi testület. (Lásd a 2/a. és b. dokumentumot!) Berán Antal, a Nemzeti Bizottság elnöke, kínosan ügyelt arra, hogy a pártok közötti ló-elosztás „paritásos" legyen, hogy minden pártnak jusson egy-egy ló. Ki kellett elégíteni a helyi lakosok igényét is: az orvosét (Lásd a 4/a. dokumentumot!), a mészárosét (Lásd a 4/d. dokumentumot!), a temetkezési vállalkozóét (Lásd a 4/e. dokumentumot!), a kútmesterét (Lásd a 4/f. dokumentumot!), de más lakosokét is (Lásd a 4/c. dokumentumot!), A lóhiány miatt azonban többségük kérvényét elutasították. A források e csoportján belül különösen megrázó özvegy Stach Józsefné fuvaros kérvénye, akinek mindkét lovát elvették az oroszok, majd nagy nehezen szerzett a mészárostól egy levágásra ítélt beteg lovat. Miután meggyógyította, a községnek dolgozott vele, ekkor azonban a helyi rendőrparancsnok elvette, és átadta egy solymári személynek, aki magának követelte a lovat. A forrásokból sajnos nem deríthető ki, hogy kérelme alapján sikerült-e az állatot visszaszereznie. (Lásd a 4/b. dokumentumot!)

 

 Pesthidegkúti utcarészlet az '50-es években

A források külön csoportját képezik a helyi Közellátási Hivatal ügyei. A hivatalnak ugyan voltak lovai, de az első időszakban nem kaptak szekeret hozzájuk, így a szállítás meglehetősen nehézkes volt. (Lásd az 5/b. dokumentumot!) Mindezt tetézték a lovak betegségei, ezért egyiküket, amelyik „inkább táncol és rúg és fél szemére vak, fazonja gebe benyomását kelti", bikára vagy tehénre kívánták kicserélni. (Lásd az 5/c. dokumentumot!) A források azt sejtetik, hogy a hivatal sem kapta meg mindig a neki járó lovakat, s Pesthidegkúti Nemzeti Bizottságnak is segíteni kellett abban, hogy két lovát a szekérrel együtt visszakapja a rendőrségtől. (Lásd az 5/a. és d. dokumentumot!)

A juttatott állatok számos esetben okoztak további bonyodalmakat, amelyek elsimítása, megoldása nem kis erőfeszítésébe került a Pesthidegkúti Nemzeti Bizottságnak. Előfordult a juttatott állat elkobzása is, amennyiben nem bántak vele megfelelően, azaz a gazda nem vigyázott a „nemzeti vagyon"-ra. (Lásd az 5/a. dokumentumot!) A „lóhiány" Pesthidegkúton csak 1946-ban, a kitelepítés után mérséklődött, midőn a kitelepítettek elkobzott állatállománya is a Nemzeti Bizottság rendelkezésére állt.

 

Pesthidegkúti utcarészlet az általános iskolával az '50-es évek elején

Az iratok lelőhelye:

Budapest Főváros Levéltára. V. Megyei városok és községek. 708. c. Pesthidegkút nagyközség iratai. Általános közigazgatási iratok. 1875-1949.

Budapest Főváros Levéltára. XVII. 38. Néphatalmi és különleges feladatokra alakult bizottságok. Pesthidegkúti Nemzeti Bizottság iratai 1945-1949

Ezen a napon történt december 13.

1903

Megalakult Debrecenben a Bethlen Gábor Kör, amely az 1920-as évektől a Turullal „szemben álló egyetemi hallgatók gyűjtőhelye” lett.Tovább

1915

Az első világháború keleti frontján osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Grodno erődjétTovább

1937

A japán csapatok elfoglalják Nanjing (Nanking) kínai várost. Kezdetét veszi a hat hétig tartó mészárlás, amikor 25000 lakost ölnek megTovább

1941

Magyarország hadat üzen az Amerikai Egyesült ÁllamoknakTovább

1966

Az amerikai hadsereg megkezdi Hanoi bombázásátTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő