Különleges (zsidó) munkaszolgálat - Pesthidegkúton

„Mindezek a körülmények annyira feszültté tették a viszonyt a lakosság és a zsidó munkaszolgálatosok között, hogy a tegnapi nap folyamán a szóváltás tettlegességig fajult, s miután egy néhány zsidót megpofoztak, a zsidó zászlóaljhoz beosztott tisztesek puskatussal, a munkaszolgálatosok pedig - szám szerint mintegy 150 - derékszíjjakkal támadtak rá a polgári lakosságra, amely azután a fegyverek és a munkaszolgálatosok nagy számbeli fölényét látva, szétoszlott."

Bevezető

A 20. század harmincas éveire kedvelt kiránduló és búcsújáró hellyé váló Pesthidegkút ezer szállal kötődött a közeli fővároshoz. Ezen szálak között azonban volt olyan is, amit nem Budapest lakosságának igényei formáltak, hanem a háborúba sodródó országé határozott meg, mint pl. a közérdekű munkaszolgálat bevezetése, illetve a lehetőség annak igénybevételére.

A fegyveres szolgálatot nem teljesítő magyar állampolgárok közérdekű munkára való alkalmazására a lehetőséget a honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. teremtette meg. A közérdekű munkaszolgálat a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozott, szervezete a katonai területi beosztáson alapult. Az alakulatokat katonai parancsnokoknak rendelték alá, a behívottak esküt tettek, katonai fegyelmi és büntetőjogi szabályok alá tartoztak.

A törvényhez kapcsolódó 5070/1939. sz. kormányrendelet végrehajtása során kialakították a közérdekű munkaszolgálat katonai vezető kereteit is, életre hívták a Közérdekű Munkaszolgálat Országos Felügyelője (KMOF) csoportfőnökséget. A HM I. hadtestnél két - I. és IX. - a többi hadtestnél pedig a hadtest számozásával egyező egy-egy m. kir. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj állt fel.

Az így megszervezett munkaszolgálatnak még semmi köze nem volt a hátrányos megkülönböztetésre tervezett munkásosztagokhoz. Ez utóbbiak felállítására a faji jellegű diszkrimináción alapuló 1939. évi IV. tc., azaz a második zsidótörvény elfogadása után került sor. 1940-ben, a háborús előkészületek közepette, a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat „munkás különítmények keretén belül" fogták munkára, a HM 441. Om. Biz. 1b-1940 sz. rendelete értelmében pedig mind a besorozott katonaviseltek, mind a katonai szolgálatra igénybe nem vett zsidókat különleges zsidó munkásszázadokba kellett beosztani 

A különleges zsidó munkásszázad parancsnoka hivatásos keresztény tiszt volt, az ide beosztott zsidó tartalékos tisztek szakaszparancsnokok, helyettesek, munkavezetők (rajparancsnokok) lehettek. 1940. nyár közepére 60 századot szerveztek, s számukat az év folyamán 90-100-ra kívánták bővíteni. Ezeket a századokat elsősorban a honvédség szempontjából fontos munkákra használták fel, mint pl. árvízvédelem, földutak javítása, repülőtéri munkálatok. A behívottak helyzete - a későbbiekhez viszonyítva - még nem volt rossz: hazamehettek, saját koszton élhettek, megülhették a zsidó újévet.

1940 decemberében azonban a századokat leszerelték, és a közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljak 3. és 4. századát alakították át vegyes (zsidó) munkásszázadokká. Ez az átszervezés pedig már lehetőséget adott a későbbiek folyamán arra, hogy külön bánásmódban, fegyelmezésben részesítsék őket.

A különleges zsidó munkaszázadokat közmunkára - a honvédség igényein túl - a városok és községek is igénybe vehették (2. sz. dokumentum) bizonyos feltételek mellett: biztosítani kellett a szállást, az étkezést a munkaszázadnak, mind a századot kísérő őrségnek (3. b. sz. dokumentum). A kérvényt írásban kellett benyújtani a felettes hatóságnak - pl. a főszolgabírói hivatalnak - megnevezve és megindokolva, miért és milyen munkára kívánják igénybe venni a munkaszázadot. A felettes hatóság pedig továbbította a kérvényt a KMOF-nak.

Pesthidegkút község 1940 nyarán jelezte hivatalos úton, hogy az új községháza építése befejezés előtt áll, s az odavezető út javítási és kövezési munkálataihoz egy fél munkaszázadra (50 fő) tart igényt, s az előírásnak megfelelően vállalják élelmezését (1. sz. dokumentum).

A m. kir. 208. sz. különleges munkásszázad 51 főnyi osztaga 1940. július 15-én érkezett a faluba

(m. kir. 8. honvéd kiegészítő kirendeltség, Szentendre). A fél század öt rajra (10-10 fő) oszlott, a raj élén az őrmester rajparancsnok, helyettese szakaszvezető tizedes, őrvezető, valamint a gyalogosok. A 4. és 5. rajba osztották be a két szakácsot (3. c. sz. dokumentum).

1940. augusztus elején a honvédelmi miniszter visszarendeltette a különleges zsidó munkásszázadokat, így a kirendelt szakasz nem tudta befejezni a munkát (4. a-b. sz. dokumentum). Ám hiába kérték, nem vezényelték vissza őket Pesthidegkútra, ezzel szemben a kincstár által kifizetett élelmezési költségről el kellett számolnia a falu vezetésének. Az elszámolásról fennmaradt dokumentum csak szeptember második felére vonatkozik (5. a. sz. dokumentum), a szakasz tehát 1940. július 15-től szeptember 30-ig dolgozott a faluban.

Az elszámolás némi nehézségbe ütközött, miután Orbán Antal hadnagyot Banovich Iván főhadnagy váltotta a század élén, továbbá, hogy a századot Észak-Erdélybe vezényelték a 2. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után, illetve, hogy december folyamán leszerelték. (5. b-f dokumentum).

1941. március 1-én azonban már egy - átszervezett - vegyes (zsidó) munkásszázad érkezett a faluba, de nem a községnek végzendő munkára, hanem a hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtéren végzendő földmunkára. Ellátásuk a honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozott, a községre csak a szálláshelyek biztosítása. A falu hat vendéglőjében elhelyezett munkaszolgálatosok jelenléte tavasszal még nem okozott problémát, ám a nyaraló és kiránduló idény kezdetétől tapintható feszültség alakult ki a helyi lakosok és a „beszállásoltak" között. A vendéglősök a bevétel, a község vezetői a beszedendő helyi adó miatt aggódtak, a helybéliek pedig a munkaszolgálatosok jobb - inkább biztosabb és egyenletesebb - ellátása miatt zúgolódtak. A kipattanó szikrát, azaz a feszült viszony tettlegességbe fordulását azonban a zsidókkal szemben megnyilvánuló általános ellenszenven alapuló erkölcsi-érzelmi okok váltották ki.

Azt gondolnánk, hogy a helyzetüknél fogva kiszolgáltatott zsidó munkaszolgálatosok húzták a rövidebbet. Nem. Az elcsattant pofonokat megtorlandó, a munkaszolgálatosok lecsatolt derékszíjjal, a századhoz beosztott tisztesek pedig puskatussal indultak a civilek ellen, akik felmérve a számukra kedvezőtlenül alakuló erőviszonyokat, meghátráltak (6. a dokumentum).

A község elöljárói a plébánossal, a tanítókkal egyetértésben, az erkölcs nevében a zsidó munkásosztag sürgős elhelyezését kérték a faluból, eredménytelenül. A honvédelmi érdek felülírta a helyi érdeket. (6. b. dokumentum).

A bevezetőben felhasznált irodalom: Fegyvertelen álltak az aknamezőkön… Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon. Szerk. KARSAI ELEK. Bp., 1962. (Bevezető, XXII–XXIII., XXVII., XXIX–XXX., XXXVIII. oldalak. – Cz. V.)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 24.

1917

Első világháború: A tizenkettedik isonzói csata kezdete. Az osztrák-magyar támadó csapatok Caporettónál áttörik az olasz frontot, átkelnek...Tovább

1929

„Fekete csütörtök” a New York-i tőzsdén, e napon robban ki az 1929-től 1933-ig tartó gazdasági világválság.Tovább

1937

Szálasi Ferenc megalapítja a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot.Tovább

1956

A DISZ KV mintegy hattyúdalaként jelent meg egy nyugalomra intő közlemény a Népszavában, amelyben az előző napi események okát a párt PB...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő