Boszorkányüldözés, avagy egy orvos százados küzdelme rendfokozatának visszaszerzéséért 1956 után

„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."

Bevezetés

1956-ot követően a hatalom nagyszabású vizsgálatokba kezdett: kik voltak az ellenforradalminak minősített cselekmények elkövetői. Az első számú bűnbakok a „horthysta" és „nyilas" elemek voltak, akik a teória szerint előre kitervelten szervezték meg az eseményeket. Így az összes olyan személyt felülvizsgálták, akik 1945 előtt tiszti rendfokozatot viseltek, és a korábbi tisztogatások során megtartották azt. Bizottságok alakultak, amelyekbe a Néphadseregen és a Rendőrségen kívül a területileg illetékes pártszervezetek delegáltak tagokat. A vizsgálatok többségében a végeredmény nem volt kétséges: ha a tartalékos tisztek többsége nem is cselekedett semmit, a reakciós, horthysta, kispolgár, fasiszta stb. jelzők elegendők voltak ahhoz, hogy megfosszák őket korábbi rendfokozatuktól. Az esetek nagy részében ezzel le is zárult az ügy - mindkét fél megnyugvásával. A kivételek egyike volt dr. Széll Endre, aki többször is megkísérelte elérni tartalékos tiszti rendfokozatának megőrzését, szembeszállva a megyében uralkodó, az országos átlagnál is vonalasabb politikai vezetéssel.

Békés felvonulók Ózdon 1956-ban
Forrás

Dr. Széll Endre (Szár, 1905. december 27. - Esztergom, 1977. július 9.) kötelező katonai szolgálatát a 2. gyalogezrednél teljesítette, 1929-ben orvosi diplomát szerzett Pécsett, majd 1931-ben sebész szakképesítést kapott. 1933. október 1-jétől került hivatásos honvéd orvosi állományba a 4. kerékpáros zászlóaljnál. 1935. augusztus 1. és 1936. augusztus 1. között a 6/I. határőr osztálynál szolgált, majd a 2/III. zászlóalj kötelékébe helyezték. Következő szolgálati helye a szombathelyi 3/I. tüzérosztály volt 1939. január 23-ig, ahonnan a nagykanizsai honvéd kórház állományába került. 1939. augusztus 1-jétől rövid ideig a kassai, majd november 15-étől a kolozsvári helyőrségi kórházban szolgált. 1944. október 15. és 1945. április 30. között az 5. tartalék hadosztály egészségügyi oszlopával hadműveleti területen tartózkodott, majd amerikai hadifogságba esett, ahonnan 1945. november 12-én tért haza. 1947-ben betegség miatt hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált, ezt követően az ózdi kórház fül-orr-gége szakorvosaként dolgozott. 1957-ben megfosztották rendfokozatától.

A forráscsoport olvasásakor sokáig úgy érezzük, hogy az ügy végkimenetele független a vizsgálattól és a tényektől, a résztvevők és a körülmények előre meghatározzák, mi fog történni. Dr. Széll Endre orvos esetében a hatóságok képviselői a „vizsgálat" során azokat a tényeket, amelyek nem illettek előzetes koncepciójukba, egyszerűen figyelmen kívül hagyták, illetve nem ellenőrizték információikat. A vizsgálat során újabb és újabb „terhelő adatokat" találtak, végül - három évig tartó hivatalos eljárás után Széll Endrét megfosztották rendfokozatától. Mindezek mellett az is érzékelhető a forrásokból, hogy a forradalom után néhány évvel már bizonyos fokig enyhült a politikai légkör. A Belügyminisztérium véleményét megfogalmazó ózdi illetőségű politikai tiszt korábbi felfogását megtartva ugyanis dr. Széll Endre rendfokozatának visszaadását javasolta „azzal a megjegyzéssel, hogy nevezett személyt a megbízhatatlanok csoportjába sorolják be." Ózd járási kiegészítő parancsnokság felülvizsgáló bizottsága - úgyszintén fenntartva korábbi véleményét Széll Endre „ellenforradalmi" magatartásáról -, ekkor már az orvos szakmai munkájára helyezte a hangsúlyt. Ennek „alapján, mivel nevezett Ózd város és járásának egyetlen orr, fül, gége szakfőorvosa, és munkáját kifogástalanul látja el, a Kiegészítő Parancsnokság részére a sorkötelesek szakorvosi vizsgálatát is rendszeresen ő hajtja végre, ezért javasoljuk századosi rendfokozatának visszaadását." A döntést viszont a megyei hadkiegészítő parancsnok hozta meg, aki 1960-ban is ugyanaz az ezredes volt, mint 1957-ben, s a korábbi vádak, illetve vélhetően a „volt horthysta tisztek" iránti ellenszenve okán utasíthatta el dr. Széll Endre századosi rendfokozatának visszaállítását.

Ezen a napon történt szeptember 30.

1946

A nürnbergi perben 22 náci vezetőt bűnösnek talált háborús bűnök elkövetésében aNemzetközi törvényszék.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő