Boszorkányüldözés, avagy egy orvos százados küzdelme rendfokozatának visszaszerzéséért 1956 után

„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."

5.

Dr. Széll Endre ismételt fellebbezése a honvédelmi miniszterhez

Ózd, 1959. július 8.

Ózd, 1959. július 8-án

 

Magyar Honvédelmi Miniszter Úr!

 

Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak. Kérésem támogatására szabadjon az alábbiakat előadnom:

A honvédséghez 1934-ben kerültem, mint orvos. Rövid csapatszolgálat után a különböző honvédkórházaknál teljesítettem szolgálatot, mint fül-orr-gége szakorvos. A háború befejezése után a bpesti I. kerületi parancsnokság igazoló bizottsága, valamint az orvos eü. szakszervezet ig[azoló] bizottsága simán igazolt. Ennek alapján visszakerültem a demokratikus honvédséghez, s a miskolci 2. hőr.

nyertem beosztást. Itt estem át a második szűrésen, mikor is a bizottság a szolgálatban megtartott. Majd megbízatást nyertem a miskolci honvéd gyengélkedőház megszervezésére és felállítására, amit végre is hajtottam. Ezután többször kiújult és már régebben fennálló betegségem miatt saját kérelmemre felülvizsgálat útján nyugállományba vonultam, s mint polgári orvos az ózdi vasgyári, jelenleg városi kórháznál nyertem alkalmaztatást, mint osztályvezető főorvos. A honvédség pár év múlva a nyugállományból a tartalékos állományba helyezett át. Ózdon kb. 13 óta működöm, főleg gyári munkásokból és bányászokból adódik a beteganyagom. Magángyakorlatot évek óta nem folytatok. Többször részesültem munkámért jutalomban, dicséretben, egy ízben egészségügyi miniszteri dicséretben. Fegyelmi eljárás ellenem nem volt. Két évig voltam igazgatóhelyettes, két évig igazgató főorvos, mely pozícióból többszöri kérelmemre váltottak le, mert fizikailag a kettős munkát nem bírtam. Jelenleg is napi 11 órás munkaidőt dolgozom. Az 1956-os ellenforradalom alatt az orvosi munkámat végeztem, semmi féle részt nem vettem benne, az egész időt Ózdon töltöttem. Utána a kórházi igazoló bizottság a magatartásomért simán igazolt, s vezető állásomban megtartott, majd, amikor szükségem volt, a rendőrhatóság is kiállította simán az erkölcsi bizonyítványt. A családomból sem vett részt senki az ellenforradalomban, sem nem disszidált. Ezek után rendkívül megdöbbentett az a tény, hogy az ózdi honvéd kiegészítő parancsnokság igazolási eljárásakor olyan lehetetlen és igaztalan vádakkal illettek: a kórházban gyaláztam a kommunistákat, el akartam távolíttatni őket, a fiamat papnak adtam. A vádak cáfolására módot nem kaptam, bizonyítani nem bizonyítottak be ellenem semmit, mégis megfosztottak rendfokozatomtól. A beadott fellebbezésemet úgy utasították el, hogy tárgyalás vagy kihallgatás, bizonyítás a tárgyban nem volt. Úgy érzem, a vádakat cáfolnom nem kell, az évtizednél több eddigi becsületes és lelkiismeretes munkám bizonyít mellettem, amit igazol az a tény is, hogy a honvédség részére a mai napig is évek óta állandóan végzek szakorvosi munkát a sorkötelesek és tartalékos tisztek szakszűrő vizsgálatával, s ugyancsak gyógyító munkát is a tényleges tisztek és tiszthelyettesek, valamint családtagjaik A kórházi pártbizottság titkára is kijelentette, hogy a katonai hatóság megkeresésére szívesen tesz írásbeli nyilatkozatot mellettem, mert már 1956 előtt is ismert, és magatartásomat és munkásságomat ismeri. Ötvennégy éves koros ember vagyok, tiszti rendfokozat nélkül, mint legénységi állományú, a honvédségtől végleges elbocsátást nyernék. Mégis én annyira szégyenteljesnek és megbélyegzőnek tartom a magam számára a rendfokozatom elvesztését, s érzem, hogy ezt nem érdemlem meg, ezért kérem a rehabilitációmat és a rendfokozatom visszaadását. Kérésem megismétlése mellett maradok teljes tisztelettel:

 

Dr. Széll Endre

Kórházi osztályvezető főorvos

 

 

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő