A szovjet Vörös Hadsereg csapatai körülzárják BudapestetTovább
Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója
„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”
Beregszászról Edelénybe rendelték az oszlopomat, és a miskolci és mezőcsáti hadikórházak sikertelen szemkezelései után magánorvossal rendbe hozattam elgennyesedett szememet és Edelényben újra kézbevettem a parancsnokságot. Edelényből az oszlopot Kassán keresztül a Vág-völgyön át Lévára irányították, mint az 1. hds. egyetlen lőszerkezelő oszlopát. Léváról Bp.-n élő rokonságom meglátogatására felutaztam gk-n Bp-re. Unokaöcsémmel, Hertelendy János egyetemi hallgatóval történt beszélgetések folyamán felvettem az összeköttetést az ellenállási mozgalom katonai szárnyának vezetőjével, Mikó Zoltán rep[ülő] v[ezér]k[ari] szds-sal, akinek a Bimbó úton, a volt argentin követség épületében volt a hadiszállása. Ő örömmel fogadott és megbízott az egyetemistákból álló „Görgey Arthur” partizán zlj. parancsnokságával, egyben nyílt paranccsal is ellátott, mely megnyitotta előttem minden parancsnokság ajtaját. Mikó tulajdonképpen hivatalosan a fővezérség különleges alakulatának körbélyegzőjét használta.
Én visszamentem gk-n Lévára, összecsomagoltam a holmimat és feleségemmel együtt, aki már augusztus 4. óta állandóan velem volt, felmentem Pestre, hogy átvegyem a partizán zlj. parancsnokságát. Magammal vittem sok láda lőszert és kézigránátot. Mikor elmentem újra Mikóhoz, az közölte velem, hogy Sipeki-Balázs szds. elárulta a nyilasoknak az egész csoportot, úgy, hogy azokat a Börzsöny hegységben kellett szétszórnia. A lőszert átadtam Mikónak, magam pedig visszamentem Lévára az oszlopomhoz.
Itt már várt a parancs, hogy az oszloppal Iglóra menjek és ott rendezzek be lőszerraktárt. Megérkezésem után az ottani magyarsággal felvettem az összeköttetést. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a magyarság egy része németbarát volt. Erről akkor győződtem meg a legjobban, mikor 1944. karácsony estéjén egy tábori csendőr százados jött fel lakásomra, és felelősségre vont, hogy az iglói „Magyar Házban” miért tettem németellenes kijelentéseket. Közöltem vele, hogy én azt mondtam el az érdeklődő magyaroknak, hogy nálunk, Magyarországon milyen a helyzet, mit csinálnak a németek, hogyan fosztják ki az országot, s teszik tönkre egész nemzetgazdaságunkat. Erre közölte velem, hogy a legkevesebb, amire számíthatok, hogy az egész tisztikarommal együtt áthelyeznek máshova, mert a közhangulat Iglón olyan, hogy onnan el kell tűnnünk. Erre nem került sor, mert mint létszámfeletti alakulatot az oszlopot nyugatra irányították. Közben megkaptam az I. osztályú Tűzkeresztet is az oszlopom minden tagjával együtt. Még karácsony után az oszlop egyik Kluknava v[asút]á[llomás]-on lévő részlegétől a lőszerért jelentkező cseh partizánoknak 50 000 drb. puskatöltényt adtam át. Menetben nyugatra újabb 35 000 drb. puskatöltényt adtam át a cseh partizánoknak. Árulástól nem kellett tartanom, mert az egész oszlopom egy emberként állt mögöttem.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 25.
1944
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő