A nyugati fronton megindul az antant utolsó – őszig elhúzódó – támadása, mely eldöntötte az I. világháború kimenetelét.Tovább
Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója
„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”
1936. VIII. 20-án hadnaggyá avattak és beosztottak a győri tüzérosztály 1. ütegéhez alantostisztnek. A fiatal hadnagyok felelőtlen, könnyed életét éltem. Mulatságok, kártya, lovas-kirándulások követték egymást, nem is beszélve a gáláns kalandokról. Részben ez az életmód, de legfőképen a „lókultusz”, ami akkoriban a honvédségnél dívott, érlelte meg bennem az elhatározást, hogy önként jelentkeztem a gépvontatású tüzérséghez. 1937 nyarán a tüzér lőiskolán még részt vettem Hajmáskéren, „igen jó” eredménnyel elvégeztem. A lőiskoláról hazamenet már várt a H. M. áthelyezési rendelete, amely a 2. g[ép]v[vontatású] üteg II. szakaszához (31 M. 15 cm köz. tar.) Székesfehérvárra helyezett. Előzőleg egy 2 hetes anyagismertető tanfolyamon vettem részt Hajmáskéren. Itt ismertették a 15 cm. 31 M. gv. köz[epes] tarackot előttünk.
Igen nagy lelkesedéssel láttam neki a munkának. Új alakulatot kellett felállítanunk Kékesy Béla sz[áza]d[o]s-al, ü[teg]p[arancsno]k-kal, és Galánthay Emil hadnaggyal, alantostiszt társammal. Egy öreg iskolában (Zámolyi-úti) voltak embereink elhelyezve. Iskolának már nem volt alkalmas, de laktanyának jó volt. Jellemző az akkori felfogásra. A legénységnek a tüzér laktanyáig cca. 10 km-t kellett naponta gyalogolni. Ha terepen lehetett volna ennyit menetelni, nem lett volna baj, de a városi kövezeten lélekölő és haszontalan időpocsékolás volt az egész. Itt már nem éltem azt az életmódot, mint Győrött. A munka, a kiképzés lekötött, eszembe se jutott társaságba járni. örültem, ha este fáradtan hazamehettem.
1937. október 15-től december 15-ig Budapestre vezényeltek g[ép]k[ocsi] tiszti tanfolyamra, a Zách-utcai közp[onti] g[ép]k[ocsi] tanosztályhoz. Nagy örömmel mentem a tanfolyamra mert mindig valami különös vonzódást éreztem a gépekhez. Nagyképességű oktatóink voltak (Wettstein György fhdgy., Háger-Veres fhdgy. stb.), akiknek két hónap alatt sikerült a tü[zér] g[ép]k[ocsi] tiszt kötelmeit, tudását velünk elsajátíttatni. Telve munkakedvvel tértem vissza Székesfehérvárra és hozzákezdtem az újonc gk. vezetők kiképzéséhez. A kiképzésnél közvetlen kapcsolatba kerültem a munkás- és paraszt dolgozók és a későbbi életemre ez a kapcsolat igen jó hatással volt. Nevelési rendszerem, mely nem a drasztikus szigoron, hanem a jóindulatú oktatáson nyugodott, ettől az időtől kezdve mindig meghozta a kellő eredményt. Kisebb gyerekes kilengésektől eltekintve, soha különösebb nagy baj nem volt az én embereimmel. Ragaszkodással fűződtek hozzám, és játszi könnyedséggel sajátították el a tudást még azok a bajtársak is, akik az eke szarva mellől jöttek el katonának. A vizsgánál dicséretet kaptam mindig a vizsgáztató katonai és rendőrhatóságoktól, meg nem felelő pedig öt éven keresztül, míg gk. tiszt voltam, egy sem akadt.
Bánásmódomat túl demokratikusnak tartották akkoriban, pedig az csak emberi volt. Helyességét most látom be igazán, mikor már letűnt a régi rendszer. Ma is találkozom volt katonáimmal, akik mindig kitörő örömmel üdvözölnek. Ez a legfőbb bizonyíték nevelési rendszerem helyességére.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 08.
1918
1940
Az angliai csata kezdete.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő