Káderlap az ötvenes évekből

Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”

Bevezetés 

Az alább közölt dokumentumok a TÜKER (Tüzelőanyagkereskedelmi Vállalat) személyzeti osztályának anyagai, amelyeket az 1956-os forradalom során kiosztottak az érintett dolgozóknak. Érdekességét az adja, hogy akit jellemeznek benne, nem volt munkáskáder, sőt többé-kevésbé osztályidegennek számított. Mint a dokumentumok is jelzik, egyetemi, ráadásul jogi végzettsége volt, ami korszakunkban nem számított túlságosan pozitívnak.

A káderanyag a dolgozók személyi anyagait tartalmazta, az össszes adatot, ami a munkakörével összefüggött. 1956 után ez már csupán az önéletrajzra, kinevezésekre, kitüntetésekre, illetve a fizetésemelésekre korlátozódott, 1956 előtt azonban szinte titkosszolgálati módszerekkel felvett információgyűjtéssel egészült ki, amely igyekezett feltárni az érintett dolgozó múltját is. Vagyis a munkahely vezetői, párt és tömegszervezeti jellemzésekben túlmenően felkeresték az érintett dolgozókat korábban ismerő személyeket - esetünkben volt katonatársakat, illetve jellemzést kértek a házastársról is annak munkahelyétől.

Ki is volt a káderlapokon többszörösen is jellemzett ember? 1920-ban született Pesterzsébeten, majd a helyben végzett iskolák után - végigdolgozva az egyetemi éveket - 1942-ben diplomát szerzett a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. A diploma átvétele után néhány nappal bevonult az I. felderítő zászlóaljhoz, s - az akkori előírásoknak, illetve iskolai végzettségének megfelelően - hadapródiskolát kellett végeznie. Ezt követően karpaszományos őrmesterként kiképző szolgálatot látott el, ami a háborús viszonyokat, a Horthy-hadseregben uralkodó szokásokat, továbbá azt, hogy a felderítés mindig a legkeményebb ágazathoz tartozott, igen megerőltetőnek számított. Mint jó katona - megkövetelte fegyelmet, a szolgálati szabályzat előírásait.

Más kérdés, hogy az ötvenes években ennek ideológiát teremtettek a gonosz, horthysta katonatiszt bélyeggel. Ezzel együtt nem érdektelen rámutatni arra, hogy akkor is voltak olyanok, akik kiálltak mellette. Talán az eltérő vélemények miatt is érdekes ez a forráscsoport. Mire harcba került, a front már Magyarországon volt, s 1944. decemberi sérülése után nem is tért vissza alakulatához, úgy is lehetne mondani, hogy dezertált, s így elkerülte a hadifogságot.

A háború után igazolták, régi munkahelyére, a Hangya szövetkezethez, majd a Magyar Országos Szövetkezeti Központhoz került. Az államosítást követően a megalakuló TÜKER-hez helyezték, ahol 1972-ig dolgozott.

1945-ban rövid időre belépett a Kisgazdapártba, majd 1948-ban a Magyar Kommunista Pártba. 1949-ben az ún. tagrevízió alkalmával mint horthysta katonatisztet kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából. Ezt követően egész életében pártonkívüli maradt.

Életének további folyása sem tanulság nélküli. 1956-ban a vállalat munkástanácsának elnöke lett, s a börtöntől az mentette meg, hogy amikor a vállalat rakodómunkásai le akarták lőni a vállalat párttitkárát, megakadályozta azt. Hozzá kell tenni, a párttitkár a forradalom után kiállt mellette, neve a vállalat lehetséges igazgatójaként is felmerült, csak be kellett volna lépnie az MSZMP-be. Erre azonban nem volt hajlandó, így büntetésből kiküldték Csepelre egy kis, egyszemélyes telepre. A büntetésből erényt kovácsolva - kihasználva azt, hogy a kis telep viszonylag nagy önállóságot jelentett - többszörösét kereste addigi jövedelmének. Állandó fuvarost tartott, s nagy tételben árusított tüzelőanyagot. Az anyagi problémák akkor jelentkeztek, amikor a hatvanas évek közepén "rehabilitálták", s tényleges jövedelme korábbi töredékére csökkent. Mivel felesége 1959-ben meghalt, s három, az ötvenes években született gyermeke volt, állandó anyagi nehézségekkel küszködött.

Talán emiatt is váltott 1972-ben az őstükeres munkahelyet, s ment át a sokkal jobb lehetőségekkel kecsegtető Kiskereskedők Országos Szövetségéhez. Egészsége azonban addigra annyira megromlott, hogy 1977-ben a második infarktus elvitte.

Dióhéjban ennyi lenne a történet, annyi azonban megállapítható, hogy az alább közölt jellemzések, még ha többször ellenségesek is, egy küszködő, gondolkodó ember képét tükrözik vissza.

A közölt dokumentumválogatás sorrendje megegyezik a lefűzött dossziéban található iratok sorrendjével, az eredeti helyesírást meghagytuk, csupán a központozást javítottuk.

Ezen a napon történt március 03.

1974

A római katolikus és az evangélikus egyház megkötik első egyezményüket.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő