Káderlap az ötvenes évekből

Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”

Ö N É L E T R A J Z

Pesterzsébeten születtem 1920. augusztus 11-én. Édesapán kiscipésznek volt a negyedik gyermeke, előbb kereskedősegéd, később pedig kereskedelmi alkalmazott volt. Iskoláimat szülővárosomban végeztem. Elemi iskola elvégzése után az erzsébeti reálgimnáziumba kerültem. Érettségi bizonyítványt ugyanott szereztem, majd beiratkoztam a szegedi Tudományegyetem jog és államtudományi karára. Tovább tanulni csak úgy tudtam, hogy a tanuláshoz szükséges anyagi előfeltételeket magam teremtettem elő. Állást vállaltam ezért 1938-ban a Standard Villamossági gyárban. Raktári segédmunkásnak alkalmaztak, ahol a leltározással kapcsolatos árurendezést végeztem. Ez a munka szezonális jellegű volt és így még az év végén elbocsájtottak. Egyideig állás nélkül voltam, majd a Hangya Szövetkezet kőbányai tárházába kerültem, szintén mint raktári segédmunkás. Későbbiek folyamán gyakornoknak minősítettek át. Protekcióm nem lévén egy évig a legnehezebb fizikai munkát végeztem, vagont raktam, hordót tisztítottam, festéket mértem, stb. 1940. szeptemberében a központba helyeztek és tisztviselőnek minősítettek át havi 80 P-s díjazásért. Közben 1942. szeptemberében a pécsi Erzsébet tudományegyetemen jó eredménnyel államtudományi diplomát szereztem. Öt napra rá katonai szolgálatra vonultam be az I. feld. zlj.-hoz. Katonai szolgálatot csakis az ország határain belül teljesítettem, 1944. decemberében megsebesültem és az Alkotás utcai kórházba kerültem. Innen szüleim lakására szállítottak. A felszabadító harcokat is itt éltem át. 1945. februárjában, amint a demokratikus honvédség toborzását elolvastam rögtön jelentkeztem az elöljáróságon, de katonai szolgálatra nem hívtak be. Fogságban nem voltam. A néphadsereg tartalékos alhadnagynak minősített és így igazolta rendfokozatomat. A felszabadulás után régi munkahelyemet foglaltam el, majd későbbiekben a M. Orsz. Szövetkezeti Központ létszámába kerültem át. A Tüker-t megalakító 6330/1948 M. E. sz. rendelet értelmében a MOSZK faosztálya államosítás útján a Tüker-hez került 1948. június 9-ével. Így kerültem vállalatunkhoz. Egyébként a vállalat megszervezése munkájában tevékenyen részt vettem, sőt a megalakítás gondolata szintén részben tőlem eredt. A megalakulás óta a Tükernél mint csoportvezető dolgozom.

1951. júniusában megnősültem. Feleségem munkásszármazású, akit szüleivel együtt 1946-ban a benesi Csehszlovákia nemzetiségi politikája következtében magyar nemzetisége miatt, kitelepítettek. Édesapja Sztálinvárosban fizikai munkás, egyik öccse igazgató-tanító, a másik az elmúlt évben végezte középiskoláit és jelenleg egy vidéki üzemnél dolgozik. Feleségem az Országos Tervhivatal tisztviselője és szakszervezeti bizalmiként végez társadalmi munkát.

Katonai szolgálatomat 1944. október 1-én tényleges állományban töltöttem, ezután pedig mint tartalékos h.d.p. örm.-t visszatartottak. Visszamenőleges hatállyal a későbbiek folyamán zászlóssá léptettek elő, azonban önkényes eltávozásomig erről nem tudtam és a rendfokozatot sem viseltem.

Politikával a felszabadulás előtt nem foglalkoztam, teljesen lekötött a nappali munka és az éjszakai tanulás. Beállítottságom demokratikus volt, és a szociális hibákat észrevettem és figyeltem, Leigazolásomat a Nemzeti Bizottság által a szövetkezetekhez kijelölt 1. sz. bizottság végezte, amely o/8/1945/I. sz. alatt igazoltnak minősített.

1945. szeptember végén a politikában kellően nem tájékozott lévén a kisgazdapártba léptem. Azonban felismerve a párt politikai tévútjait, néhány hónap múlva kiléptem. Akkori vállalatom mezőgazdasági irányú volt és munkáspártok alapszervei ott nem működtek. 1948. márciusában még a MOSZK-nál beléptem a MKP sorába, majd később a TÜKER pártszervezetébe igazoltak át. Mint munkaverseny titkár végeztem pártmunkát. 1949-ben a tagrevízió alkalmával az alapszerv azzal az indokolással. Hogy katonatiszt voltam a párttagok sorából kizárt, noha ez a tény nem állott fenn. A kizárást magamra nézve sérelmesnek találtam, tárgyi tévedések miatt, de fellebbezésemet az akkori pártvezetőség nem fogadta el.

Jelenleg mint szakszervezeti bizalmi végzek társadalmi munkát, azonkívül tagja vagyok a Szab[adság] Harcos Szövetségnek és sportvonalon is dolgozom. Számtalan szakmai tanfolyamot tartottam különböző vidéki Tüzépeknél és vállalatoknál egyaránt. Jelenleg is a középkáder jellegű áruszakértői tanfolyam szemináriumi vezetője vagyok. Több újítást nyújtottam be, amelyet az újítási bizottság oklevéllel jutalmazott.

Politikai oktatásban 1948. óta részt veszek. Párt alapfokú, párt középfokú iskolán egyszer-egyszer szakszervezeti alapfokú iskolán egyszer, középfokú iskolán pedig kétszer vettem részt. 1951-ben elvégeztem a belkereskedelmi minisztérium öthónapos esti középkáderképző iskoláját.

Szakmai továbbképzést önképzés útján végzem. Számtalan szakmai könyvet olvasok és előadásokra járok. Többször kértem, hogy vállalatunk tanfolyamon esetleg, egyetemen tegye lehetővé a tovább tanulásomat, erre azonban indokolás nélkül még választ sem kaptam.

Budapest, 1953. július 25.

 Dr Ó. Z.

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő