Káderlap az ötvenes évekből

Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”

Véleményezés 

Tüzelőanyagkereskedelmi Vállalat
Személyzeti osztálya
/B. elvtársnő részére/

B u d a p e s t
IX. Közraktár u. 32. sz.

Hivatkozással f[olyó] hó 8-án - alkalmazottjuk dr. Ó.Z.-val kapcsolatban - történt beszélgetésünkre véleményemet az alábbiakban teszem meg:

Nevezettel 1942. októberében együtt vonultunk be az I. honvéd felderítő zászlóaljhoz. Ez idő óta ismerem Őt. Katonai szolgálati idő alatti magatartását a komoly, egyenes határozottság jellemezte. Bajtársias volt, úgy a vele együtt bevonult katonatársai, mint pedig a később hozzá beosztásra kerülő újoncok is szerették Őt. Azon felvetett kérdésekre, hogy beosztottjait, újoncait fára másztatta, kifordított menetöltözetben sorakoztatta, békaügetést rendelt el, stb. fegyelmező módszereket alkalmazott a következő a megjegyzésem:

A felszabadulás előtti újonc kiképző időszakban a katonai kiképzéshez, illetve a fegyelmezés eszközeihez tartozott a békaügetés, bukfenc teljes menet öltözetben történő ebédelés, fára mászás, stb. Ezekkel a hosszú idő óta szokásos módszerekkel minden kiképző élt, illetve élnie kellett, hogy a szükséges fegyelmet meg tudja tartani, ami abban az időben természetes is volt. Ezek a fegyelmező módszerek azonban nem jelentettek különösebb büntetést senki számára, és nem sértették az egyén személyi érzelmeit. Sajnos voltak kiképzők, akik ezeken a szokásos általános fegyelmezési módszeren túlmenően túlkapásokkal éltek, dr. Ó. Z. azonban legjobb tudomásom szerint nem tartozott az ilyen kiképzők közé. Tagadhatatlan, hogy ezek a köznyelven forgó úgynevezett "általános kitolások" ill. állóképességet növelő fegyelmezési módszerek nem voltak helyesek és kívánatosak az újoncok számára, de erre az időszakra már a bevonulás előtt mindenki fel volt készülve. Ez alól az újonc kiképzés és annak kedvezőtlen következményei alól egyébként senki nem tudta kihúzni magát, bármilyen jó felkészültségű katona, ill. fegyelmezett, edzett sportember volt az illető.
Arról nem tudok, hogy dr. Ó. Z.-nak valakivel is lett volna személyi ellentéte.
Azzal a mintegy 2 évvel ezelőtt kelt állítólagos véleménnyel - ami nyilvánvalóan akkori véleményem félreértése, vagy annak fogalmazási hiányossága folytán kerülhetett a személyzeti osztály feljegyzései közé - hogy dr. Ó. Z. támogatta volna a baloldali elemeket nem értek egyet, és azt nem tartom egészen helytállónak.
Az igaz, hogy Ó. Z. beosztottjainak érdekeit mint jó parancsnok a legmesszebbmenően védte, különösen az összeomlás előtti időkben, ügyes húzásokkal hadászati feladatok megoldása alól, ezek azonban nem mondhatók kifejezetten baloldali elemek támogatásának. Tudomása volt pl. arról, hogy 1944. év vége felé beosztottjai már hosszabb idő óta civil ruhát hordtak maguknál, illetve katona ruhájuk alatt, ami abban az időben a legsúlyosabban büntetendő katonai cselekmények közé tartozott. Erről a kérdésről gyakran beszélgettünk vele, annál is inkább, mert nálam, ill. a javítóműhely gépkocsijain is igen sok személyi tulajdont képező bőrönd volt, amelyek mind civil ruhákkal voltak tele.
Fentiek alapján az a véleményem, hogy dr. Ó. Z. katonai szolgálati ideje alatt bajtársiasan viselkedett, és legjobb tudomásom szerint nem voltak olyan cselekedetei, vagy intézkedései, amelyek valakit személyi önérzetében is megsértettek volna. A tárgyilagosság kedvéért azonban szükségesnek tartanám ezzel kapcsolatosan még más véleményét is meghallgatni, akik velünk együtt szolgálták katona idejüket. Ezen személyek nevei a következők:

U. L. hajtó, Szefu V. /szül. 1921. lak[ik]: Újpest, Jókai u. 4. sz,/
B. J. esztergályos /Landler Jenő V. /MÁV/ Bp. Gorove u. 2./
B. J. postafelügyelő Telefon: 342-548
P. T. hentes Telefon: 269-461
K. Gy. öntő /címe U.L-nál/

Budapest, 1955. március 11.

 Cs. Z.
főmérnök
Közlekedési és Postaügyi
Minisztérium

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő